14
  • asgh
    #14
    Ez a következetlenség a képregényekből jön.
    A képregények anno úgy indultak, hogy van a "normális" világ, amiben történik 1 (!) szokatlan dolog és arra épül az egész sztori, hogy a világ miként fogadja azt.
    Egy srácot megmar egy rádióaktív pók és ettől különleges képességei lesznek. Ennyi. Nincs benne multiverzum, meg alienek, meg végtelenkövek, meg asztrál síkok, meg varázslók, boszorkányok, félistenek.
    Aztán a képregények sztorijait elkezdték összefűzni egy nagy univerzumba és ezzel egyre jobban eltávolodtak a "normális" világtól és már minden van, meg az ellenkezője is.
    Tehát nem azzal van a gond, hogy van Hangyaember, meg Hulk, meg Vasember, meg Doctor Strange meg XMen a Marvel portfoliójában, hanem hogy ezeket már a képregényekben is egy közös világba próbálták begyömöszölni és minél több mellékszálat adtak a sztorihoz, annál zavarosabb lett az alternatív univerzum alternatív fizikája.
    Mindez logikus következménye annak, ha egymástól független meséket próbálnak egy világba integrálni: elkerülhetetlen, hogy idővel ellentmondásba kerüljenek a korábbi önmagukkal, amit még úgy írtak, hogy nem vették figyelembe a többit.
  • repvez
    #12
    ezzel az a gond, hogy a mai generácio-t meg nem is érdekli vagy tudja, hogy egy 40-50 évvel ezelötti képregénybe mi volt. igy nem iz azokat olvassa és nem tudja mi van benne, neki az a lényeg amit most eléje tolnak.
    ÉS emiatt tudnak eltérni az eredetitől.
    Elég, hogy csak uyan ugy hivják a superhőst a többit meg már szabadon köréje huzzák ahogy akarják.

    Ezért van az, hogy egy csomo szereplö teljesen más kinézetü más a háttértörténet vagy épp ahogy hőssé válik, mindezt az emlitett Pc jegyében.

    Ha megnézed ma már nincsenek is olyan vigjátékok ami régen, mert ott mindig olyanon poénkodtak ami miatt ma már bojkottálnák a filmet vagy a szinész carrierjének anyni lenne. ezért maradnak az alpári fingos böfögös poénok, ahelyett, hogy valakire valami sztereotipia miatt poénkodnának. ma már nem PC egy ace ventura, vagy hasonlo film.

    DE ugyan igy nem lehet már jo akcio fimeket sem látni mint régen , mert ott is már egyböl megy a szájkarate, ha valamelyik népcsoport a rossz oldalon van .

    A legnagyobb probléma meg pont emiatt van. hogy mindenki beleszol ,hogy mi hogoyan legyen a filmbe és mindenkinek nem lehet megfelelni. régen meg lett csinálva a film levetitették és akinek nem tetszett nem nézte meg ,de nem lett bojkott meg ujraforgatva a film vagy eltörölve a folytatás vagy csak megváltoztatva a szinész vagy a torténet, mert valakik elég hangosan panaszkodtak miatta.
  • nlght
    #11
    "A baj az az (amit aztan te is irsz csak mas szavakkal), hogy az otlet elfogyott."

    A francokat fogyott el, ott van több ezer képregény kiadás ami több évtized alatt keletkezett, csak arra vár hogy valaki megfilmesítse. Ha csak a top 10 sztorikat filmesítenék meg belőle akkor is évtizedekre lenne elég sztori/ötlet.
    Nem az ötlet fogyott el.
    Ha eddig nem tűnt volna fel, akkor az egész erősen politikailag át van itatva.
    Már nem tetszene a Disney vezetőinek, hogy milyen képregényeken nőttek fel a mai generációk, nekik az a fontos hogy a politikai nézeteiket belemossák minél több ember fejébe és mellette profitot is termeljen a stúdiónak ha lehet.

    Ha a Marvel univerzum éltetése vagy a nagyobb profit lenne a céljuk akkor már rég kibaszták volna a woke tanácsadóikat. De a csökkenő számok és a fanyalgó nézők sem riasztják el őket attól hogy teljes gőzzel tolják a politikai nézeteiket.

    Viccesen szánalmas pl. a Deadpool, ami elvileg szabadszájú, 18+ sztori kéne hogy legyen. Valahogy próbálnak egyensúlyozni hogy politikailag korrekt legyen de mégis valahogy adja át a deadpool érzést, közben a kettő teljesen más pólus. Az első rész még jó volt, a 2. már sokkal jobban hozza a kötelező PC elemeket, amiket biztos hogy nem rakott volna bele a Deadpool alkotója.
  • Voltan
    #10
    Teljesen egyetértek. Félreértés ne essék, láttam jópár Marvel filmet, olyan is volt, amiket kimondottan élveztem, annak, ami néhány tök rendben van. Az viszont baj, hogy minél több vizet öntesz a tejbe, az annál hígabb és rosszabb lesz, pontosan ezt csinálja a Disney - és láttuk ezt már sok más helyen, a játékiparban is. Ilyenkor hátra kéne lépni, és pár évet kihagyni a marvel dologból. Biztos, hogy jót tenne a franchise-nak, és a minőségnek is, meggyőződésem. Engem már valszeg akkor sem érdekelne, mert ha meglátom a Marvel logót, rosszul leszek, a Disney-nek hála, pedig a képregényeket alapvetően szeretem.

    Amit még nem értek, hogy a Disneynél van a világ összes pénze, nem tudom, miért nem használnak egy kisebb stúdiót arra, hogy kisebb költségvetésű, kockázatosabb, de egyedibb filmeket, eredeti ötleteket vigyenek vászonra, teret adva pár új, potenciálisan tehetséges írónak-rendezőnek is akár. Ha buknak mittomén, 50 millió dollárt, nekik az nem nagy ügy, de ha bejön, az mindenkinek nagyon jó.

    Sajnos már régen nem filmművészetnek tekintik a vállalatok ezt a múfajt, csak üzletnek. És ez nagyon nagy baj.
  • repvez
    #9
    sajnos a filmgyártás elment ma olyan irányba, hogy ki tud nagyobbat mondani, mint az ovodábva.
    Nincs benne semmi logika, nem néznek vissza, hogy az elözöekben mi volt a felálás , mi lenne a végső kép .
    CSak egy zagyva össze vissza ötletek halmaza. Ráadásul aki nem nézi a képregényeket csak a filmeket annak meg még nagyobb a keveredés, hogy ki kivel van és mit miért csinálnak.

    Manapság nincs már uj ötlet nem mernek egyedit alkotni, mert az anyagilag nem biztos , de egy agyohypolt filmeknek a huszadik rokaböre sajnos még mindig instant nyereség , mert csak azután derül ki , hogy milyen rossz is amikor már a pénz a zsebbe.

    ÉS már tul gyorsan tul sok film jön egy sémára, a CGI miatt meg agyon van tömve a képernyo mindennel és a néző elveszik a látványba a rossz értelembe, hogy nincs ideje körülnézni, hogy mi micsoda mi hol van vagy ki kicsida és kivel mi történik, mert kapkodos sokszereplös jelenetekkel van tele a film.

    Ahogy egy mémen volt irva, Holywood elérte, hogy ne töltsék le az emberek torrentrol a filmeket azzal, hogy olyan rossz filmeket csinálnak, hogy még ingyen sem tölti le senki.
  • Sequoyah
    #8
    Es sokak szerint marha jok voltak. En is imadtam sokat kozoluk, parat meg ma is szivesen ujra nezek. Meg a kozelmultban is voltak nagyon jol sikerult darabok, peldaul a legutobbi Spiderman emlekezetes lett.
  • Sequoyah
    #7
    "középszerű rágógumi-mozi"
    Minden blockbuster ilyen. Ha azt akarjak hogy MINDENKI megnezze a moziban, akkor olyanra kell csinalni, amit mindenki szeret egy kicsit, nem pedig olyat amit kevesebb ember szeret, de ok szamara a legjobb film a vilagon.

    A baj az az (amit aztan te is irsz csak mas szavakkal), hogy az otlet elfogyott, viszont kotelezo az evente 2-3 uj film, es most erolkodnek.
    Messzirol latszodik a kulonbseg akozott hogy a film egy jo otlet eredmenye, vagy pedig eloszor meghataroztak a vetites datumat, es utana kezdtek el osszelapatolni a filmet. Sok folytatas csuszik az utobbi kategoriaba, es most mar a Marvel filmek nagyobbik hanyada is ilyen.
  • Cat #6
    "szerintem már kezdettől fogva túl nagy a figyelem a Marvel körül"
    Neves színészekkel van tele majd mindegyik, és több milliárd dollárért vettek rájuk az emberek jegyet a mozikban, nehéz elmenni mellettük.
  • Voltan
    #5
    Alapvetően igazad van, bár szerintem már kezdettől fogva túl nagy a figyelem a Marvel körül, ahhoz képest, amit megérdemel. Mindig is középszerű rágógumi-mozi volt - amivel semmi baj a világon, csak sajnos többnek akar tűnni, mint ami.

    Még most is, pedig már elég régóta minősíthetetlen a színvonal. Nem lenne semmi gond az egésszel, ha a Disney pénzszivattyú nem lenne ennyire telhetetlen és pofátlan, hogy minden évben kiokád magából minimum két vacakot ebből.

    Nem baj, előbb-utóbb ráunnak a népek, mert ez már siralmas.
  • NEXUS6
    #4
    Hááát úgy tűnik, hogy ezt is kimaxolták mint a sztárvárszot. Nem minőségben, hanem pénzügyileg, a frencsájzzal. Ez már a leszálló ág, szépen jönnek a mellényúlások, a xar mozifilmek, koncepció nélküli sorozatok, ismeretlen másod/harmad-vonalbeli szereplőkre alapozva.
  • Sequoyah
    #3
    A Phase 1-et imadtam. Az arrol szolt, hogy mi lenne, ha a mi vilagunkban lennenek ilyen szuperhosok. A MI vilagunkban, ezen van a hangsuly. Tehat a filmben abrazolt vilag az ugyanaz amiben en is elek, amire raismerek, kiveve hogy van benne ez a szuperhos. Emiatt tudok az egesszel azonosulni.

    Aztan ez kezdett elcsuszni, es atalakulni egy olyan vilagga, amivel en mar nem tudok azonosulni, mert semmi koze a mienkhez. A szuperhosok teljesen hetkoznapiva valtak, az altalam ismert technologiak helyet atvette a varazslat, es alien kutyuk. A logika teljesen eltunt, minden helyzetben elohuzhato egy soha sem latott varazslat mint plot device vagy deus ex machina.
    Az Endgame-ig meg elvitt engem a lendulet, de azota csak rosszabbodott. A konzisztencia teljesen szetesett, es mig a korabbi phasekben a legtobb ero magyarazhato volt technologiaval, vagy az Infinity Stone-okbol eredeztetheto erovel, azota minden filmben/sorozatban elohuznak valami uj erot, vagy sosem hallott mitologiat aminek semmi koze a tobbihez. A latvanyvilag pedig egyre inkabb eluszott a realisztikusbol a Kemkolykok 3D fele tulszaturalt szines hanyasba... Mindez mar inkabb egy fura alomvilag, es mivel abszolut semmi koze a valo vilag fizikajahoz, igy mar nem is tudom hova-tenni az egeszet, csak kikapcsolni teljesen az agyamat.

    Na ennek egy extrem vegletet lathatjuk a Kvantumaniaban...

    Az Endgame ota egyik Marvel film miatt sem akarok a moziba rohanni, a Spiderman-t kiveve. De ezert vegkepp nem. Majd megnezem ha kijon a Disney+-on.
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2023.02.21. 02:11:13
  • Kelta
    #1
    ez hizelgő vélemény..kifehezetten gyenge és zagyva film