5
  • YaniMan
    #5
    Pedig milyen szépen meg lehetne élni ezen a bolygón, ha nem egymást marnák a népek!
  • bdzsana
    #4
    Nem csak Kína van a világon, munkaerőt és nyersanyagot máshonnan is be lehet szerezni, sőt igazából már Kína túlságosan is drága és politikailag rizikós terület, így egyre többen választanak más partnert, akivel továbbra is fenn tudják tartani az olcsóságot.
    Kínának viszont megvannak a saját gondjai. A gazdasága és politikai rendszere repedezik, amit lehet még sok ideig fenn tud tartani de óriási erőfeszítésébe kerül.
    Ő sem kerülheti el a fejlődéssel járó gazdasági lassulást. A mostani gazdasági lassulás sem 100%ban a kovid hibája, egyszerűen ahogy haladnak a fejlettségben egyre nehezebb lesz a gazdasági fejlődés ütemét fenntartani, ami jelenlegi politikai rendszerének egyik alappillére volt. Kína nagyon jó úton volt pedig, viszont az utóbbi 10 delignkább 5 évben rohamtempóban rombolják le amit eddig elértek. A hatalom ott is megbolondította a vezetőt.
    Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2022.12.19. 09:11:00
  • csulok0000 #3
    Az a baj, hogy ha Kína megoldaná a problémáit és mellette bekebelezné Tajvant, akkor a nyugati világ megszívja. Ha kína összeomlik és emiatt az olcsón és gyorsan működő Kínai gyártás felaprózódna, akkor is megszívja a nyugati világ. Sajnos csak akkor lehet jó nekünk, ha megmarad a jelenlegi, ill pár évvel ezelőtti felállás. Ahhoz hogy ebből győztesen jöjjünk ki, az kell, hogy az elkövetkező évtizedekben folyamatosan csökkentsük a keleti függésünket mind bányászat(nyersanyag) és gyártás terén. Ennek viszont egy folyamatos drágulás lesz eredménye, mert a világ fejlettebb felén nehezebb kihasználni a népet, hogy éhbérért dolgozzon 12-16 órákat... Bár Kelet Eu jól halad ebbe az irányba :D
  • Tetsuo
    #2
    Tajvan a legkeményebb dió Kínának, de a saját rendszerük ingatagsága is gond még - a kovidos tüntetések ezt mutatták.
  • kvp
    #1
    Ez kezd elmenni a teljes kereskedelmi boykott fele. Arra nem gondoltak nyugaton, hogy ennek hatasara Kina teljes nyersanyag kiviteli tilalmat fog elrendelni? A tudas ellophato nyugatrol, akar fu alatt is, a nyersanyagokat viszont fizikailag kellene nyugatra szallitani es konnyen megeshet, hogy Kina blokkolja ezeket. Mindamellett, hogy mara Afrika es Del Amerika nagyresze is kinai befolyas alatt all, ez a nyugati vilag szamara egy eros patthelyzetnek tunik.

    Nyugaton meg lesz a tudas, de nem tudjak legyartani amit kitalaltak. Kinaban meg lesz az alapanyag es megszerzik hozza a nyugati tudast. Elobb utobb igy csak Kinaban lesz high tech ipar. Ha mindezek melle meg Tajvan is kiesne vagy kis kinai segitseggel Koreat lebontana egy eszak-del haboru (nem kell az eszakiaknak gyozniuk, eleg ha a deli ipar elpusztul), akkor a nyugati vilag egy ev alatt osszeomlana.

    Es a fentiek fenyeben, meg az orosz haboru kozepen feltetlen egy kinai kereskedelmi haboruba kell belemennie most az USA-nak es nyugati szovetsegeseinek?