19
  • bmw
    #19
    Van baj nálad látom...
  • ostoros
    #18
    Azért amikor a MOL részvényeket visszavásárolta az oroszoktól, te is örültél.
  • Ellaberin
    #17
    Ez mind szép és jó....lenne, ha nem ejtőernyős csonivnyikokkal - értsd, életében nem dolgozott max lopott - töltötte és tölti fel ezeket a cégeket. A holdudvara van, lesz kitömve pénzzel és mind azt lesi, hogy nyalhat be neki még mélyebben.
    A szakértelem, amivel egy ilyen méretű "egybe" gazdaságot el tudna vezetni nem létezik. Még a szocializmusban is területileg szedték szét az irányítást és hangolták össze a "jövőt". Ez volt az un. öt éves terv.
    Ennek a hazudozó szélkelepnek két napra előre nincs terve, mindek arra fordul, ahonnan a pénzt reméli, majd oda sz.rik. A saját kezében akar összefogni mindent, amit bólógató jánosokkal akar kivitelezni.
    Látszik is az eredménye, mert a világpiacon hozzáértők is vannak, zuhan a forint, amikor csak hozzáér valamihez.
    Az meg hogy választott, meg el lehet küldeni, ezt te sem gondolod komolyan. Ezt ebből a saját maga kreálta álomvilágból - amit támogat még mindig milliónyi birka - csak a temetőben lehet végleg befejezni. Addig meg sz.punk, ilyen és még hasonló "tranzakciók" révén.
    (A netet, meg akkor húzzák ki a konnektorból, hogy még fel se eszmél, hogy kizárták a világból. Megveheti mellé a telenyomort is, akkor is kicsi lesz a f.sz. hozzá)
  • Agyturbinikusz
    #16
    Nem tartozik a globális nagytőke.....

    A milliárdosok száma Kínában a legnagyobb országra kivetítve...
    Ott is ám a pénz az úr...
    Ahhoz hogy saját legyen, kell firmware szinten gondolkozni, ahhoz kell az egész dokumentáció szőröstol bőröstől.

    Azt nem nem adja oda a gyártó....

    Tudom te megoldod okosnak, csak nehogy az iráni centrifuga szindróma legyen a vége.
  • kvp
    #15
    "Miért volt az angoloknak hirtelen szükségük erre a pénzre?"

    Amiert a kanadaiaknak is amikor eladtak a UPC a halozatat a Vodafone-nak, meg a norvegok a Telenort. Egyszeruen a haboru es a gazdasagi helyzet miatt vonulnak ki a nem termelo multik az orszagbol, mert zsugordik a piac. Az emberek nem a futesrol vagy az etelrol fognak lemondani eloszor, hanem a HBO-rol, a szelessavu netrol, meg az uj 5G-s mobil keszulekekrol. A 3G leallitasaval egy rakat elofizetes szunik meg, ugyanis az emberek egy resze nem fogja 5G-sre cserelni a korabbrol megmaradt 2G-s tartalek keszuleket a regi feltoltokartyaval vagy ha ez az elsodleges keszuleke, akkor csak lemondja a netet es hasznalja hivasra meg sms-re. Hatalmas zsugorodas a piacon es egyebkent pontosan ugyanez tortenik a briteknel is.

    "Mint jól tudod, ha az adott infrastruktúra software-t futtat, ha azt mondják holnaptól nem használható, akkor lett egy ~800mrd Ft értékű karácsonyfa."

    Ha addigra le van valasztva es sajat iranyitas alatt van, akkor lett egy nem vagy nehezen frissitheto, de teljesen jol mukodo rendszer. Egyebkent a kinaiak akik a legtobb hardvert gyartottak nem tartoznak a nyugati szovetseghez, ezert minimalis befolyassal rendelkezik felettuk a globalis nagytoke. Jelenleg foleg a cegvezetes az ami leginkabb dontesi helyzetben van egy adott halozat mukodesevel kapcsolatban.
  • Arnika19
    #14
    Abba a németek is beleszólnak, azt nem tudja kizsaroltatni, mert akkor a többi német cégre is az várna és abba bele törne a bicskája, de ők is fenntartják az Orbán rezsimet.
    Miért volt az angoloknak hirtelen szükségük erre a pénzre? Kaptak egy visszautasíthatatlan ajánlatot a maffiától.
  • Arnika19
    #13
    Amíg nem egy fasiszta "puha" diktatúra van ott ami nálunk, akkor inkább az USA-ra szavazok, de egyáltalán nem igaz a mit írsz a számonkérhetőségről.
  • Agyturbinikusz
    #12
    Mint jól tudod, ha az adott infrastruktúra software-t futtat, ha azt mondják holnaptól nem használható, akkor lett egy ~800mrd Ft értékű karácsonyfa. Arra jó lesz, hogy az alap erőműveket terhelje.

    Ennyit a nagy független hálózatról.
    Köszönöm a figyelmet.
  • kvp
    #11
    "Mennyivel jobb is lesz mikor egy ember dönt lényegében egy egész ország sorsáról az élet bármely területén"

    Amig az illeto valasztott es levalthato (valamilyen modon), addig kevesbe problemas mintha egy ismeretlen ember lenne egy tavoli orszagban, akit akkor sem tud elkapni a nep ha mar nagyon elege van. Ezert is problemas az Europai Egyesult Allamok. Ott nincsennek konnyen felelossegre vonhato vezetok, sot sokszor az se vilagos, hogy ki is iranyitja a donteshozatalt.
  • ntex
    #10
    Mennyivel jobb is lesz mikor egy ember dönt lényegében egy egész ország sorsáról az élet bármely területén... hmmhmm...
  • dyra
    #9
    A vodafonnal nem fogja. Ahhoz a Telekomot kell megvennie.
  • kvp
    #8
    Az allam mar jopar eve szeretett volna megvalositani egy uj IoT rendszert, amit egyszeruen egyetlen telekommunikacios ceg sem volt hajlando kiepiteni. A sajat 4. szolgaltato inditasat meg elgancsoltak. Marpedig ez a rendszer kelleni fog, ha tenyleg szeretnek atallni a keszpenzmentes e-gazdasagra, de lehetoleg ugy, hogy ne nyugaton dontsek el, hogy ki fizethet es mikor, tehat a rendszer iranyitasa allami kezben legyen.

    Ez a fuggetlenedes egyik alapja, mint alap infrastruktura a viz, az aram es a gaz utan. Ha ez nincs meg, akkor gyakorlatilag a nyugati cegek akkor kuldik vissza az orszagot a kozepkorba, amikor csak akarjak. Ha van allami telekommunikacios ceg, akkor nem tudjak lekapcsolni a teljes netet az egesz orszagban. Ha elmegy a net, akkor leallnak a banki terminalok, a penztargepek, meg a kozmu halozat. Aram nelkul viz es gaz sincs, a viztornyok gravitacios tartaleka 24 orara eleg es a gazhalozat is hasonlo szinten van. Az elektromos halozat es a tobbi infrastruktura koordinalasahoz pedig kell egy kisfrekvencias, nagy hatotavolsagu IoT halozat. Talan most majd lesz is vegre 450 Mhz, 5G alapon, ha mar a megbizhato 3G-t a kereskedelmi cegek szepen lassan leszerelik.
  • dyra
    #7
    Egyszerűen nem értem minek veszik meg. A büdös életben terül meg. A forintot meg már a híre is agyonvagta. Tényleg minek? Nem is a legnagyobb telkos cég. A 4IG meg kb szintén állam pénzén hizlalt magáncég. Mi a büdös franc köze van hozzá a magyar államnak? Egy ilyen cégbe folyamatosan pakolni is kell a lovetat és fejleszteni nem csak kivenni a zsetont. Gondolom hitelből megy majd ez is. Miközben télen befog fagyni a seggunk mert lehet, hogy a tározók tele lesznek csak épp kifizetni nem tudjuk majd. Vicc.
  • Ellaberin
    #6
    Nem tudom miért van ez a cucilizmusba való visszavonzódás. Bár tény, hogy így minden pénz egy kézen keresztül folyik át és nyilt titok, hogy ez a lényeg.
    De, egy baj van viszont biztosan vele.
    Az hogy b.lf.sz mindenhez és volt kisz titkár filozófiájával azt gondolja mindenhez IS ért. Nos a szemtelen közvagyon ellopásához biztosan.
    Egyre inkább hasonlítania kellene egy zászlóhoz.....
  • Voltan
    #5
    Még ha az állam kezén lenne. De erről szó sincs. Az államnak nem lesz hozzá semmi köze, csak egy nagyon szűk rétegnek. Kár is neveket írnom, mindenki tudja, mi folyik ebben a csodás országban.
  • Cat #4
    Közben az iskolákban fával akarnak fűteni, de erre van pénz.
  • Macropus Rufus
    #3
    még pár felvásárlás és minden olyan lesz mint 89 előtt volt: minden az állam kezén lesz. Hú de qurva jó lesz... Egyre inkább úgy néz ki, hogy megyünk vissza oda, ahol 30 éve voltunk. F@sza.
  • Bruce_Willis
    #2
    Mostmár egyszerűbb dolga lesz a kormánynak. Kedvükre kémkedhetnek mindenki után.
  • mitrop
    #1
    No, kedves tanárok..., akkor most már tudjátok...
    (és ez még rímel is)
    Utoljára szerkesztette: mitrop, 2022.08.22. 10:38:47