11
  • ttt1
    #11
    Én mellékállásban dolgoztam KATA-sként volt főállásom ami után a cég befizette a megfelelő járulékokat (igaz nem IT szektorban). Ezt egy tollvonással most megvonták tőlem. Ennyivel több fizetésemelést nem fog tudni adni a cég nekem ahol jelenleg dolgozom, viszont a jövedelmem jelentősen csökkeni fog emiatt. Ránk nem gondolt senki? Az a 300.000 ember aki szabályosan használta azt most büntetik.Köszönöm szépen.
  • Tetsuo
    #10
    Egyetértek. A KATA adóformában éppen az volt a rossz, hogy kihasználták és nem csak az alkalmazta, akinek valóban kevesebbett kellett volna adózni.
    Alapvetően szigorítani kellett a lehetéségét, de nem ebbe az irányba, hanem abba, hogy pl. multicégek ennek segítségével ne dolgoztathassanak, nagyobb jövedelműek ne kerülhessék ki az adózást stb.
  • Tetsuo
    #9
    A KATA-t alkalmazó IT-sek nem a legélesebb kések a fiókban, lássuk be.
  • Agyturbinikusz
    #8
    Nem is értem, mit csinálsz még ott?
    Mert aki nem utálja a másikat, nem adócsalózza le a másikat az nem MO-ra való hiszen nem jó szavazó.
    Ha gondolod intéztek neked munkát nálunk, igaz évi $60E amit adóban befizetek, de a maradékból elméletileg 5 év alatt ki tudom fizetni a házam.

    Persze ahol nem 5 percenként változnak a szabályok és nincs 50% kamat emelése egyik napról a másikra, ott lehet tervezni is... Legálisan.
  • ximix #7
    Csak azt ne feledd, hogy az öregségi nyugdíjnál a befizetett járulékok és a szolgálatban eltöltött idő adja ki, hogy mekkora összeg lesz a nyugdíj.
    Ha a minimálbér járulékát sem fizeted be, akkor a nyugdíjad is kisebb lesz, mint annak aki minimálbéren lehúzott 40 évet.

    https://docplayer.hu/104920724-Mezogazdasagi-ostermelok-nyugdijellatasanak-feltetelei-keszitette-balogh-csaba-nav-szszbm-avig.html

    2018-as példa
    "
    A nyugdíj ellátás feltételei
    A nyugdíj megállapítása rendkívül összetett módon történik.
    Ahhoz, hogy mégis egy kicsit átlássuk tudnunk kell, hogy a nyugdíj JOGOSULTSÁG szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő nem ugyanaz,
    mint a nyugdíj SZÁMÍTÁSHOZ figyelembe vehető szolgálati idő.

    Az arányosítás
    A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.évi LXXXI. Törvény ...
    ...
    biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya keretében elért, nyugdíjjárulék alapot képező keresete, jövedelme a külön jogszabályban meghatározott minimálbérnél kevesebb, akkor a nyugdíj mértékének megállapítása során a biztosítási időnek csak az arányos időtartama vehető szolgálati időként figyelembe.


    Mit jelent ez a gyakorlatban???

    Van egy őstermelő, akinek az évben 5 millió forint árbevétele volt.
    Ez alapján 2018-ban ennek 20 %-a után fizeti a járulékot, azaz 1 millió forint az éves járulék alap.
    2018-ban a minimálbér 138 ezer forint, éves szinten 1.656.000Ft.

    Arányosítás:
    nyugdíjjárulék alap/minimálbér
    1.000.000/1.656.000=0,604, az arányszám

    Szolgálati idő = 365nap x 0,604=220 nap 2018-ban

    Ilyen bevétel és járulékalap mellett 5 év alatt lehet megszerezni 3 év szolgálati időt.
    /A 20 év szolgálati időhöz több, mint 30 ilyen év kell/
    "





    Utoljára szerkesztette: ximix, 2022.07.26. 18:08:31
  • Ellaberin
    #6
    Az alap tézis itt az lenne, hogy ha a társadalom komoly százalékát érinti valamilyen gazdasági, politikai döntés, akkor az érdekszervezetekkel egyeztetve a nézőpontokat, konszenzuson alapuló törvények, törvény módosítások szülessenek.

    Ehelyett mi van: egyik nap álmodik valamit a pókhasú vagy valamelyik csicskása másnap már törvény és megvan szavazva, belevésve a "gránit szilárdságú" híg malajba, amit alaptörvénynek csúfolnak. Ezt megteszik, akár visszamenőleg Mátyás Királyig.

    Persze még le is nyilatkozzák, hogy ehhez nem kell egyeztetni, mert ők, mint képviselők demokratikus úton kaptak rá jogot, hogy azt csináljanak, amit akarnak, akkor amikor akarják és megvitatásnak helye nincs! Megszavaztatok minket, így jártatok! (Az egyik ütnivaló kurmányszóvivő nyilatkozta ezt pont a KATA-val kapcsolatban, ha nem is pont ezekkel a szavakkal, de értelemben 100%-ig egyezően.)

    A KATA-ra visszatérve:

    Öngól!: Mondom ezt, aki 35 éve alkalmazottként dolgozok és már az első SZJA-t is megfizettem és azóta rendszeresen mindet befizettem.

    Öngól!: Mondom ezt , úgy hogy innen lentről látszik, hogy a KATA bizony sokaknak adott jobb adózási lehetőséget, mint nekem bármikor volt. Sajnálom tőlük: nem! Legalább nem ment zsebre mind. (Ja de a "sajátlábéra")

    Öngól!: Mondom ezt. úgy, hogy láttam már, hogy lesz a fergeteges nagy adó találmányokból sűrű feketeleves, amiből egy Fillér nem jön be, nem hogy Forint.

    Öngól!: Mondom ezt, attól félve, hogy még kevesebb meg be az államkasszába, így majd tőlem fogják - már teszik inflálással, áremeléssel - behozni máshonnan.

    Öngól!: Mert ahogy elérik a még itt keresők a 25. évüket lépnek nyugatabbra még mielőtt családot alapítanának. A nagy adószakértők megmondták már, hogy, ha itt van a tevékenységük elvégezve a magyar törvények szerint ide kell adózzanak, hát akkor mennek, távmunkázni bárhonnan tudnak.

    Sorolhatnám még, de minek. Ez a csapat már régóta csak félpályázik és csak a saját kapus nélküli kapujába rúgja a bomba gólokat. A sok szurkoló meg ordítva tapsol. Nem kell ide ellenfél, tudunk mi játszani anélkül is. Azokat gyártjuk kartonpapírból, kiosztjuk nekik a piros lapot mindnek , oszt hajrá! ;)
  • ostoros
    #5
    Ahogy én nézem a hírek szerint nem vezetik ki. Csak csavarnak egyet rajta.
  • Sequoyah
    #4
    Na igen, ezek miatt kettosek az erzeseim. Egyreszt a KATA csak egy legalizalt adocsalasi forma, es kozel sem fair hogy ugyanazon munkat vegzo ket ember ennyire mas adot fizet.
    Masreszt viszont ami meg ennel is jobban idegesit, az a teljesen anti-demokratikus, tarsadalmi egyeztetest es jovahagyast teljesen nelkulozo kapkodo torvenyhozas. Fair vagy nem, egyik honaprol a masikra kivezetni miutan sokan erre a bevetelre alapozva vettek fel lakashitelt peldaul az egyeseket konnyen csodbe vihet...
  • lammaer
    #3
    Őszintén szólva engem ITs alkalmazottként szintén nagyon cseszett a KATA, hogy konkrétan 10-20x annyi adót fizetek mint az ugyananazt dolgozó katás.

    Tény, vannak extra kiadásai a katásnak (neki kell megvenni az eszközöket, ha beteg nincs táppénzt, TBt kell fizetnie külön, nyugdij elvben nincs - ez utóbbi mondjuk nekem se lesz....), de nagyon durván kedvezménye volt az adózás.

    A cél persze az volt hogy fehéritsék a feketegazdaságot (főleg építőipar), szép lassan emelniük kellett volna a KATA "árát", nem változatlanul hagyni 10 évig majd kinyírni.

    De hát unortodox gazdaságpolitika van és erőből kormányzás van...
  • kvp
    #2
    Egy kata-s vallalkozo programozokent adozott idaig havi 50 ezer forintot. Ugyanabban az allasban, ugyanazzal a fizetessel egy bejelentett alkalmazott adozott jarulekokkal egyutt kb. 300 ezret. Most vagy minden alkalmazott (szallagmunkas, bolti elado, mernok) eseten vegyuk le az adoterhet havi max. 50 ezerre vagy kezdjenek el a havi tobb milliot kereso emberek merheto mennyisegu adot befizetni. A kata elsosorban a gazdagoknak adott adoelkerulesi mod volt, amit sok reszallasu kenyszervallalkozo is hasznalt, pedig igazabol csak nekik lett volna szabad hagyni.

    Aki jelenleg katazik es az atlagber folott keres az gyakorlatilag meglopja az allamot a sok minimalberes rendesen bejelentett ember karara. Miert is kellene egy bolti eladonak vagy arufeltoltonek finanszirozni a havonta milliokat keresok be nem fizetett jarulekait?
  • Sequoyah
    #1
    Veszely, ez nem veszely, hanem cel. Nem sok maradt a kepzett kozeposztalybol, ok alkotjak a gerincet lassan mar, es ha toluk megszabadulnak, akkro nem sok mindenki marad aki ellenuk merne szavazni...