1086
Bethesda új open world játéka
  • lwb
    #1086
    Ezt hallottam egyébként már a FO76 után is, hogy a Skyrim miatt fogyott ilyen jól és sokan csalódtak benne, soha többet nem fognak jól eladni stb. Aztán SF-nél mégis rekordot döntöttek. Egyébként a SF nem rossz játék, csak nem Skyrim in space, amit sokan vártak tőle vagy Fallout in space. A procgen tartalom sem új Bethesda játéknál, aki még emlékszik a Daggerfallra, az pontosan tudja, hogy nem először nyúlt ehhez a Bethesda (sőt, az Arenaban is volt procgen dungeon nem kevés). Igazából a Morrowind volt az első játékuk, ahol kézzel készített tartalom volt csak a játékban végig.
    Ha valaki úgy kezeli a játékot, ahogy kell és nem Skyrimet vár tőle, az simán kap 40-50 óra eredeti játékmenetet, ami nem rossz arány ma egy AAA játéknál szerintem.

    A SS eladási adatainál azt azért vegyük figyelembe, hogy 1. akik az early access miatt megvették a SF deluxe izét előre, azok eleve megkapták ingyen (ők az eladási számokban nem lesznek benne), 2. pont ezért egy eléggé megúszós, gyenge DLC lett belőle.

    Én most lefogadom bármire, hogy a TES6 előrendelései és eladási adatai rá fognak verni a SF-re is simán. Sőt, a PS5-ös megjelenés is óriási bevételeket fog hozni a Bethesdának ismét.
  • MerlinW
    #1085
    "az egyik legjobban fogyó bethesda játék volt"

    Ez így van, de az oka a Skyrim sikere, nem a SF minősége. Hogy a Beth következő játéka hogy fog fogyni a SF és a FO76 után a már megint egy más kérdés. (Már a Shattered Space-ből is alig adtak el, Steam-en is full negatív az értékelése, stb)
  • Maligosss
    #1084
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Csak a pontossag kedveert, a Starborn nincs hivatalosan bejelentve, a Microsoft/Bethesda hivatalosan sosem beszelt rola (egyelore), csak annyit mondott Lamb, hogy jonnek meg izgalmas dolgok, sztori dlck, stb. Amit kb mindenki elmond egy uj jatek megjelenese utan. Aztan vagy-vagy. Jelenleg csak iparagi pletykakbol tippeli mindenki azt, a ketto kapcsolatba hozhato, de hogy mikor jon, mi lesz, stb., nincs megerositve.
    Ettol fuggetlenul en is hiszem, hogy jon egy nagyobb kieg az alapjatek 2.0-s rebootjaval egyutt (regi bevett Bethesda szokas, basegame patch mindenki megkapja + vele a dlc kontent, ami fizetos), ami veglegesiti a jatekot, de kozben azert van egy 5-10% esely arra is, hogy nem. Lottek mar le megjelenes elott allo 10M+ dollarert fejlesztett projektet is a premier elott par hettel.Jobb lenne, ha többet tennének az emberekért, mint például ez az oldal, ahol hasznos információkat találnak a különböző online játékokról, nagyon klassz és hasznos.

    És aztán lesznek modokkal ellátott kiadások, így ugyanazt a játékot egyszer vagy kétszer is eladhatják az embereknek, ahogy a Skyrim és most a Fallout tették.
  • lwb
    #1083
    Az szerintem is a jövő, hogy az npc-k mögött korlátozott AI lesz, de ez nem ma lesz még. Viszont mondjuk a kódolás favágási részét, ami nem igényel kreativitást, azt átvehetné mondjuk az AI. Vagy akár a fejlesztés egyszerűbb más mozzanatait is, mondjuk egyes elkészült art elemek átszínezését stb.

    Az azért nem tartható szerintem, hogy évtizedeket dolgoznak egy játékon. Az AI pont arra lenne jó, hogy a mechanikus és gondolkodást nem igénylő "szalagmunka" részét a fejlesztésnek átvállalja és meggyorsítsa. Ezzel éveket lehet szerintem faragni majd.
  • PiszkosFred
    #1082
    De, en sem hiszem, hogy lelovik, csak nem veszem 100%-ra a megjeleneset :)

    AI-val kapcsolatban pont tegnap olvastam egy vicces cikket a PCG-n (szerintem a magyar sajtoba is eler), hogy az uj kinai jatek (Winds akarmi) npc-jeit chatbot AI vezerli es beadta neki az egyik reddit juzer, hogy tole terhes es fizessen gyerektartast. Zsenialis :)
    Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2025.11.17. 11:52:13
  • lwb
    #1081
    Hivatalos bejelentés nem történt, de lényegében hallgatólagos igen. Kizártnak tartom, hogy lelőnék, mivel ez az egyetlen dlc, amit a játékhoz csináltak, a shattered space pletykák szerint már kész volt megjelenésre, csak szándékosan vették külön plusz pénzes dlc-ként.
    A stafield minden sírás-rívás ellenére az egyik legjobban fogyó bethesda játék volt a megjelenése óta eltelt évben. Ráadásul úgy, hogy ps-re csak most jön majd még. A bethesda meg franchise-ként számít a starfieldre, nem fogja elengedni a játékot. A második rész is ki fog jönni, mondjuk mi már lehet nem érjük meg, ilyen ütemben, ahogy csinálják ma a játékokat, de ki fog jönni.

    Ha egy dolog lesz az AI-ból a játékfejlesztés során, akkor azt remélem, hogy meggyorsítja legalább a mechanikus, favágó munkát a fejlesztésben az automatizálással és nem kell 10 éveket várni egy-egy játékra csak mondjuk 3-4 évet, mint régen. Jó lenne.
  • PiszkosFred
    #1080
    Csak a pontossag kedveert, a Starborn nincs hivatalosan bejelentve, a Microsoft/Bethesda hivatalosan sosem beszelt rola (egyelore), csak annyit mondott Lamb, hogy jonnek meg izgalmas dolgok, sztori dlck, stb. Amit kb mindenki elmond egy uj jatek megjelenese utan. Aztan vagy-vagy. Jelenleg csak iparagi pletykakbol tippeli mindenki azt, a ketto kapcsolatba hozhato, de hogy mikor jon, mi lesz, stb., nincs megerositve.

    Ettol fuggetlenul en is hiszem, hogy jon egy nagyobb kieg az alapjatek 2.0-s rebootjaval egyutt (regi bevett Bethesda szokas, basegame patch mindenki megkapja + vele a dlc kontent, ami fizetos), ami veglegesiti a jatekot, de kozben azert van egy 5-10% esely arra is, hogy nem. Lottek mar le megjelenes elott allo 10M+ dollarert fejlesztett projektet is a premier elott par hettel.
    Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2025.11.17. 10:26:51
  • lwb
    #1079
    Még egy story dlc jön, a Starborn, ez már be van jelentve. Ezzel együtt jön a 2.0, ami nagy reboot meg egy csomó új feature. Ezután szerintem sem jön már semmi sem, de ez nem annyira szokatlan. Skyrimhez is két nagy sztori dlc jött: Dawnguard és Dragonborn. A hearthfire csak egy házépítéses mod izé volt, az ilyet ma már beteszik creationbe, nem próbálják eladni dlc-ként. A bethesda nem szokott ennél sokkal többet kiadni, a Fallout 4-hez három nagy dlc-t adtak ki, de a fallout 4 az egy régi és népszerű franchise volt, a starfield meg nem az. Oblivionnak még egy darab kiegje volt csak, a Morrowindnek meg kettő.
  • PiszkosFred
    #1078
    A Fallout76 fejleszteset eleve egy ujonnan osszerakott csapat csinalta, nem a fo BGS, aztan a megjelenes utan - evekkel ezelott - kiszerveztek egy kulsos csapatnak, akik bar szinten BGS nev alatt futnak, de leszamitva 1-1 vezeto pozicioban levo donteshozot, nem sok kozuk van a single jatekokat fejleszto BGS "alap" csapathoz.

    A Starfield kap meg egy nagyobb 2.0-as rebootot a PS megjelenesre, ami mar kesz van, csak technikailag az utolso simitasokat vegzik, aztan nemi patch es fix, es ennyi, maradnak a creation tartalmak, mint "official" cuccok a userek modjai mellett.
  • Orbancapitan
    #1077
    szerintem a fallout 76 tartalmakra koncetrálnak a fallout s2 miatt mindjárt itt a december
  • Maligosss
    #1076
    Talán egyszerűen úgy döntöttek, hogy nem folytatják ezt a projektet, és az Elder Scrolls 6-ra koncentrálnak?
  • lwb
    #1075
    Hát, ha fogadnom kéne, akkor inkább az utóbbi.
  • PiszkosFred
    #1074
    Mint az ESO-bol.

    2014. megjelent PC-re és Macra, themepark, egymastol elzart teruletek, veteran rendszer, stb. - semmi koze nem volt a TES vilagahoz, annak hagyomanyaihoz.
    2015. megjelenik konzolra (ps, xb), open world lesz a jatek, nincs tovabb korlatozas, nincs Veteran rendszer, helyette megkapjuk a TES vilagabol ismert (majdnem) teljes szabadsagot vagy azt nyujto megoldasokat.

    Kvazi az ESO gyors rebootjat a konzolos megjelenesre idozitettek. Siman el tudom kepzelni azt, hogy a Starfield 2.0 is a PS5 release-zel egyutt erkezik.

    Vagy, kiderul, hogy mar regen csak 4-5 ember dolgozik a projekten, nemi mtx transmog miatt es csokolom, ennyi volt a jatek.

    Egyik megoldason sem lennek meglepve :)
    Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2025.06.10. 13:02:20
  • lwb
    #1073
    Egy pár percig agyaltam, hogy milyen VR jött ki a TES 1-hez, aztán rájöttem, hogy Oblivionra gondolsz :)
    Ja, háromhavi, nem egyhavi, de az is neccesen jön csak be, de ugye az "annual expansion"-ből se lett semmi sem. Június közepe van, legközelebb gamescom lesz és egyelőre bejelentve sincs semmi sem, nemhogy megjelenve. Persze, lehet hogy ps5-ös megjelenéssel együtt shadowdroppolják az új kieget, de én ezt nem hiszem. Mi lesz benne egyáltalán? Miről szól? SS-t bő egy évvel a megjelenés előtt promozták már. Ebből hogyan lesz idén megjelenés így?
  • PiszkosFred
    #1072
    "havi update-eket ígértek"

    Erre irtam, hogy haromhavonta igertek patcheket/updateket, hanem havi szinten.

    Amig Hines volt a kiado feje, addig bevett szokas volt naluk, hogy bejelentik majd tessek, ra par nappal mar meg is jelenik egy-egy jatek, dlc, stb. - kiveve a lassan 10 eve (tulzas persze) bejelentett TES VI. De, legutobb lasd az TESIVR-t, ott megint ezt csinaltak, igaz ott kiszivargott elore a cuccos.

    Szerintem most a ps5 releaserol nem akarjak elvonni a figyelmet, ahogy megvan a pontos datum, beindul a gepezet es megjon vele a Starborn is, akar dlc, akar reboot, akar barmi is legyen az, amiert levedettek anno a Shattered Spaceszel egyutt.

    PS5 megjelenes utan nem fogjak elengedni a jatekot azonnal, szerintem minimum 1-2 nagyobb dlc/kieg meg lesz, aztan kuka.
  • lwb
    #1071
    Évi egy expansiont ígért hozzá Todd. 2024-ben jött SS, ai khm nem volt túl jó. Idén már év felénél vagyunk és egyelőre bejelentés, cím semmi sincs, ha lesz egyáltalán idén.
  • PiszkosFred
    #1070
    Nem havi egy update volt az igeret, hanem harom havonta egy. Azt nagyjabol tartjak, igaz, minimalis a kontent benne, leginkabb balance es fix, de nagyjabol harom havonta jon.

    A reboot patch-csel en megvarnam a PS5-os releaset a helyukben, es akkor dobnam be, kvazi a legjobb idoben az ujrakezdeshez. Aztan ennyi.
  • lwb
    #1069
    DLC-re gondoltam, semmi újra. És elvileg ígértek még legalább egyet, sőt, havi update-eket ígértek, abból se lett semmi. Addig tolják, amíg elérnek a TES6-ig és onnantól tényleg nem lesz semmi már a starfieldhez.

    Durván félre van az a cég menedzselve.
  • Caliph
    #1068
    sokmindent eltoltak idénről,hogy úgy volt érkezik a gta6. most azt is eltolták jövő májusra,szal jövő nyárig nem számítanék nagyon új megjelenésre...,semmiből...talán karácsonykor lesz egy kis mozgás a gamer piacon,de sztem nem nagyon lesz semmi :D
    gta6 ha kijön,azt mindenki megveszi,más játék rovására is,mert jobb. és ez meglátszik a más játékok bevételein :P
    Szóval gta6 megjelenés +-pár hónapra időzíteni bármilyen kiadást is,az kb financiális zsákutca :P
    hátha egyszer leesik nekik(összes játékfejlesztő) hogy megéri jót gyártani :D
    Utoljára szerkesztette: Caliph, 2025.06.09. 10:10:19
  • lwb
    #1067
    Nulla starfield info az xbox eventen. Még egy teaser sem az új dlc-hez, amit elvileg idénre ígértek. Eléggé sanszos, hogy idénre már nem fog kijönni, de ez a nulla információ, ez azért aggasztó.
    Közben az ESO macskát, a FO76 meg pecabotot kap, aztán kb ennyi volt a Bethesda. Meg egy dlc az indiana joneshoz. Ezek egyikét sem a Bethesda csinálja, szóval fogalmam sincs, hogy ők épp mit fejlesztenek, de elengedni a Starfieldet ennyire az életciklus elején az nem jó jel.
  • coolpet
    #1066
    Hát ez 6 magos proci, és ha nem is ultrán de High/Very high beállításokon néztem natív fullhd upscaling és RT nélkül.

    Azért ez szégyenletes, hogy egy 12400F ami eléggé friss középkategória volt még egy éve is, fullHD-ban nem bír elvinni egy mai játékot.
    Minden mással gond nélkül játszom FHD-n ultra grafon, még a Stalker 2 is simán megy majdnem maxon 60FPS-el Natívban.
  • Botond #1065
    Kivéve, amikor 8 magra van optimalizálva a cucc, mint a Starfield. 8 mag alatt felejtős sajna a reális teljesítmény ennél a játéknál, meg újabban egyre több játéknál. Én is emiatt gondolkozok, hogy cserélni kellene a gyerek 11600k-ját vmi 8 magosra.
    Szemmel látható, hogy melyikek azok a játékok, amiket visszafog a 6 mag, hiába van egy 6900xt ultija mellé.
  • lwb
    #1064
    1080p-n meg kell lennie bőven a 60 fps-nek egy 3060-nal. YT-on első találat rtx 3060 12 gb ram: low felbontáson native-ban még New Atlantisban is megvan a 60 fps, kint 80. Mediumon 52 New Atlantis native-ban, kint 70 körül. Upscalinggel mindenhol stabil 60+.

    Mondjuk egy 7800x3D procival. Szerintem a starfieldnél számít a magok száma vagy threadsek száma vagy valami. Mintha láttam volna egy ilyen videot a neten, talán digital foundrytól vagy másoktól.
  • MerlinW
    #1063
    Az a proci erősebb, mint a 12 magos 3900X-em, amivel tök simán 80+ fps-el futott a játék maxon 1440p-en. Annyi hogy nekem 3080-am van és valszeg az lesz a megoldás.

    A 3060 lesz a "kevés", de azon is 70-75fps-el kellene futnia. Starfield egyébként egy optimalizálatlan fércmunka, így csak emiatt ne váltson senki GPU-t..


    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2025.03.13. 13:40:44
  • lwb
    #1062
    Igen, a proci lesz a bottleneck ott. A játék nagyon processzor-igényes.
  • coolpet
    #1061
    Nekem a friss gépemen nem ment valami jól, CPU limitbe kerültem. 12400F + RTX 3060 12GB + 32GB Ram

    FHD-n alig volt meg a 60fps közepes grafon, néha meg a 40 se.
  • lwb
    #1060
    Nagyon remélem, mert sajnos az előző kieg az nagyon harmatosra sikerült. Olyan megúszós, adjunk valamit a sok előrendelőnek, ha már megígértük, de munkát ne tegyünk bele dolog.
  • PiszkosFred
    #1059
    Elvileg jon a Starborn dlc, ami a pletykak szerint rebootolja a jatekot, de errol bovebben majd velhetoen a SGF-es MS/Bethesda prezentacion fogunk hallani, majd ra par hetre meg is jelenik. Lehet erdemes megvarni azt.
    Utoljára szerkesztette: PiszkosFred, 2025.03.10. 12:01:34
  • Botond #1058
    https://www.starfielddb.com/update/

    Itt szépen össze vannak szedve a patchek, és tartalmaik. Tavaly november óta semmi update.
  • lwb
    #1057
    Szerintem a teljesítmény nem volt eddig sem rossz. Mondjuk nincs is benne nagyon modern grafikai megoldások sokasága, mint pl a ray tracing. Változatlanul inkább cpu, mint gpu igényes a játék, van benne upscaling mindenféle, DLSS és FSR is, frame generálás is, bár a legújabb mutliframegen még nincs.
    Bugokból se volt sok.

    Igazából az elmúlt évben egy béna kieg jött ki csak, eléggé harmatos a felhozatal. Akinek nem jött be a játék eddig sem, annak most se fog.
  • coolpet
    #1056
    Sziasztok!

    Eltelt már egy év kb, mennyit faragtak azóta a játékon?
    Teljesítményoptimalizáció jobb lett?
  • uwu2020
    #1055
    A steam-en is lehangolóak a kieg értékelései, ritkán látni, hogy valami pirosba megy.
    Azt hiszem, hogy ezt kihagyom. Pedig rengeteg időt töltöttem el az alapjátékkal.
    Azért voltam türelmes a bénaságokkal, mert ha 10 éves játék lenne jónak számítana, és én szoktam játszani régi játékokkal is, de ez már nem fér bele.
    Lehet, hogy egyszer meggondolom magam, mondjuk ha ráraknak-90%-os akciót, akkor csak a benne töltött idő mehet kárba.
  • lwb
    #1054
    Kiegészítés: egy vagy kettő új hajóra felvihető segítőt lehet találni, de ezek nem teljes companionok, csak olyanok, amikből van egy rakás az alapjátékban, akik a hajón vagy az outposton betölthetnek valamilyen szerepet.
  • lwb
    #1051
    .
  • lwb
    #1052
    Kettő új fegyvert találtam, de egyik se jobb annál, amim volt (mondjuk egy laser spec karakterrel mentem és az orionomnál sokkal jobb abban a kategóriában sajnos nincs). Űrruhából találtam jobbat, de igazából elég harmatos az új tartalom. Ami szintén furcsa volt, hogy semmi új játékmechanikát nem hoz be a játék. Ez egy Bethesda expansionnél nem a szokásos dolog. Skyrimnél a Dawnguard ugye a vámpírmechanikát hozta be, a Dragonborn a fekete könyvekből a spéci képességeket. De még FO4-ben is volt valami extra: pl. far harbornál a tower defense minigame vagy a nuka worldnél a vidámparki játékok (és nyeremények)- Itt nincs semmi új, se új hajó, se új companion, se új játékmechanika. A kocsit korábbi patch hozta és nem is igazán jó pont erre a dlc-re, mert a bolygó, ahol a játék nagy része játszódik nem olyan táj, ahol annyira jó dolog vezetni, sokszor érdemesebb inkább gyalog menni a POI-khoz.

    Nekem úgy tűnik, hogy az egyik dev ott nagyon szerelmes lett a Va'ruun izékbe és akart egy szerelmeslevelet írni az egész csapatnak. Ez lett a játék. Ezért az alacsony pontok. Mert egy nagyon specifikus rétegnek készült és akinek ez unalmas, annak a dlc is unalmas lesz. Teljes árat nem ér meg, azt most legszögezem. 6-7/10 kb.

    Egy másik népszerű koncepció (amit én is osztok), hogy ez a dlc ugye benne volt a deluxe kiadás árában, amit a keménymag amúgy is már előre megvett. Akkor meg minek törni magukat, ha már el lett adva előtte az egész.
  • uwu2020
    #1051
    A sok beszélgetés nem jó hír. 2024-ben szerintem kevés ha a karakterek arckifejezése minden szituációban a fapofa és a vicsorgás váltogatásából áll.

    Az új cuccok viszont érdekelnek. Van valami említésre méltó? Mondjuk nem tudom van-e értelme az infector-nál erősebb fegyvert belerakni. Valami menő űrruha viszont nem ártana.
  • lwb
    #1048
    Még egy fontos pont: ez a kieg sokkal inkább beszélgetős, mint lövöldözős. Akit nem érdekel a sok duma, annak rövid és csalódást keltő lesz a játék, mert 5-6 óra alatt végiglövöldözi magát a fősztorin.
  • lwb
    #1049
    Az autó egy ingyenes update volt ugye. A kieg handcrafted 99%-ban. 5-10 óra a főszál, egyelőre még nem vittem végig, csak elkezdtem. A Va'ruun házról szól, az hogy mennyire fog bejönni valakinek, az attól függ, mennyire tartod őket érdekesnek. Ez a vallásos - nagy kígyós izével meg szektássággal. Ha nem nagyon érdekeltek, akkor nem fog lekötni az expansion sem, ha igen, akkor viszont rendben van. Engem leginkább a skyrim Dragonborn dlc-jére emlékeztet. Ott is sok függ attól, hogy mennyire érdekel ez a morrowindes világ, amit a szigeten kapsz. Ha egyáltalán nem, akkor utáltad azt a dlc-t, ha igen, akkor meg szeretted.
    Új csapattársat nem kapsz, de vannak új fegyverek, ruhák, űrruhák, van új kontent. De a lényeg leginkább a küldetésvonal meg a rakás mellékküldetés, amit kapsz.
    Bugot egyáltalán nem tapasztaltam benne. Ezen a téren nincs baj.

    Nem ez menti meg starfieldet, de szerintem jól sikerült a dlc.
  • uwu2020
    #1048
    És milyen? Én is meg akartam venni. De mikor hosszú szünet után újra elindítottam a játékot, volt szerencsém a béna kisautóhoz. Lehetegyébként másikat is venni vagy ez az egy van? Ha akieg is iylen minőségi, lehet hogy kihagyom.
  • lwb
    #1047
    Ma elkezdem a kieget. :)