7
  • kalapos01
    #7
    Sajnálom, hogy a nagyon kemény fogalmazásom érzékenyen érintett. Nem akartalak megbántani. Tiszta szívből elnézést kérek. Sosem lehet tudni, hogy ki érzékenyebb és ki nem, ki vesz könnyen a szívére valamit, és kivel nem kell hímes tojásként bánni. Ez természetesen az én hibám volt. Tanultam belőle.

    "a Masters of The Air című sorozat már lassan 10 éve hogy be akarták mutatni"

    Nem akartak bemutatni ilyesmi sorozatot. Bemutatni akarni csak azt lehet, ami elkészült. Lehet, hogy ezt a szót kerested. Attól, hogy valamit el akarnak készíteni (én is sok mindent el akarok készíteni), még nem fog elkészülni. Hollywoodban több ezer filmet akarnak elkészíteni. A kész forgatókönyveknek a tizedéből sem lesz film. Az, hogy valamin elkezdenek dolgozni (úgy nevezik, hogy "fejleszteni"), még nem jelent semmit. Cserébe a forgatókönyvírók remekül megélnek abból, ha soha egy filmjüket sem mutatják be.

    "Most meg azt irják, hogy most kezdenek neki megcsinálni? "

    Kérlek, próbálj értőn olvasni. Hol olvastál olyat, hogy most kezdenek neki megcsinálni, amikor már megcsinálták?

    ""söt még szereplöválogatást sem mutattak belöle."

    Szereplőválogatásokat nem nagyon szoktak mutatni. A castingfolyamat általában titkos, nem mutogatják, bár olykor kerülnek fel premier után kvázi DVD-extraként netre is casting videók. Lehet, hogy a szereposztás szót keresed. Ha használod az sg-s vagy a netes keresőket, akkor meglátod, hogy mi a szereposztás, mindent nem csinálhatok meg helyetted.

    Örülök, hogy segíthetek a filmes ismereteid fejlesztésében.

    Kérlek, máskor ügyesebben fogalmazz és értőbben olvass, mert szerintem sokra viheted.
  • repvez
    #6
    itt csak lovagolsz a szavakon , hogy magyarázd a dolgot, de az elsö hozzászolásodban , egyáltalán nem emlitettél semmit sem az eredeti idöpontokrol, neked csak az van meg, hogy tavaly kezdték el forgatni és év végén befejezték és az apple + on lesz kiadva.

    Én meg azt mondom, hogy ezt már 2013 ota csinálják , mert egy filmet nem ugy kezdenek neki, hogy nincs meg hozzá semmi feltétel , és ehhez már akkor volt 500 millio támogatás megvolt , hogy HBO-n lesz ahogy az elözö sorozatok is és volt már 2019es premier dátum is kiadva hozzá. az , hogy valami közbejött az nem azt jelenti, hogy nem kezdtek neki a folyamatnak egyáltalán, a filmkészités nem csak a forgatásbol áll.

    ÉS igen is huzták a dolgot, mert a duke nukemet sem azt mondják, hogy csak 2 évig készitették ,mert azt is 17 évvel a kiadás elötzt már elkezdték csak mindig közbe jött valami és változtattak a dolgokon mig végül sok év eltelt az eredeti tervektol és nem is ugy jelent meg a végén ahogy akarták a megváltozott körülmények miatt is.
    ÉS mivel biztosra veszem, hogy már egyáltalán nem azok a szereplök lesznek benne akiket 2013ban terveztek.
    Itt is ez lesz.

    A szovegértésre meg neked kellene odafiugyelni , ha ez nem jött le abbol amit én mondtam és inkább neked kellene a köszönetet mondani, hoyg fel lettél világositva erről, hogy nem csak az elmult egy évről van szó ezzel a FILM-mel kapcsoltaban.
    Mert leszarom, hogy te minek nevezed de ez egy 10 részes film, a sorozat az a barátok közt meg az izaura.

  • kalapos01
    #5
    itt van az eredeti komment, amit javítottam volna, és amire más beírta volna, hogy "Köszi a pontosítást, nem fogalmaztam jól."

    "a Masters of The Air című sorozat már lassan 10 éve hogy be akarták mutatni" - nem akarták bemutatni. el akarták készíteni.
    "sem jött ki söt még szereplöválogatást sem mutattak belöle" - már több, mint egy éve ismert a szereposztás.
    "Most meg azt irják, hogy most kezdenek neki megcsinálni?" - nem. most azt írják, hogy rég leforgatták. tavaly tavasszal kezdték el.
    "ennyi ideig huzzák a dolgot. " - nem húzzák ennyi ideig a dolgot. legalább 3 kreatív csapat dolgozott az évek során a projekten. a mostani nem dolgozott rajta 5 vagy 10 éve
  • kalapos01
    #4
    Jól kezdődik a komment, süt a tájékozottság:

    " nem tudod, hogy ezt a filmet mikor tervezték bemutatni és "

    Sorozat, szívem. Sorozatról van szó. Nem beszélt senki, semmilyen filmről.

    És KÖSZÖNÖM, hogy pont azt írod le, amit én is leírtam. Hogy "Tíz éve max el akarták készíteni, de nem tudták, mert senki nem akarta megvásárolni, hogy el is készítse".

    leírom megint, mert nem vagy jó az értő olvasásban: "Tíz éve max el akarták készíteni, de nem tudták, mert senki nem akarta megvásárolni, hogy el is készítse".

    Emberek, és akik nem tudják, hogy mi az a concept trailer!

    Utoljára szerkesztette: kalapos01, 2022.04.22. 04:20:43
  • repvez
    #3
    most nem tudom, hogy csak trollkodsz vagy csak kötözködsz vagy csak nem tudod, hogy ezt a filmet mikor tervezték bemutatni és , hol.
    Mert ha annyira okos lennél akkor te is használhatnád az általad ajánlott keresüt és megtalálhatnád az infokat rola és nem okoskodnál olyannak aki nyomonköveti ezeket az infokat az elejétöl fogva .
    És akkor talán nem rohannál be nyitott szájjal abba a bizonyos erdőbe.

    Mert ez a fil m , kb 2013 ban került elöször emlitésre ugyan ugy tom hanks és spilberg rendezésében ugyan ebböl a könyv alapján és már összeszedtek rá a hirek szerint 500 millio dollárt is 2014ben kikerült a netre egy koncept video is _Mighty eight cimmel, mivel ezt a nevet akarták a sorozatnak adni . 2017ben még mindig nem sokat lehetett rola hallani csak azt , hogy lassan befejezik a scriptet és megváltoztatják a cimet arra amit most is irnak, és a sorozat premierját akkor 2019re josolták.
    ÉS a mostani hirekik megint nem igen lehetett hallani semmit sem rola.
    ÉS igen 10 éve nem létezett még apple +, de mivel nem is ide hanem még az HBO-ra tervezték kiadni .

    Ugyhogy ha legközelebb okoskodni szeretnél akkor legalább tájélkozódj elötte mielött valaki mást probálsz meg lehülyezni .

    ÉS ha annyira tudnád az infokat akkor legalább mutatnál bizonyitékokat az állitásaidra , de csak ugy teszel mintha nagyon okos lennél.
    De lásd kivel van dolgod:
    2014-ből a trailer


    Egy cikk a sok közül 2013bolÉ
    találomra kiválasztottam egyet.
  • kalapos01
    #2
    A kulcsszó: "internetes keresés"

    Szerintem nagyon félretájékoztattad magad a kérdésben. Valamit csak akkor lehet bemutatni, vagy "be akarni mutatni", ha kész van. Hiába akar valaki 10 éve bemutatni valamit, ha nem csinálja. Bemutatni most lehet bármikor (10 éven át), hogy elkészült. (Tíz éve max el akarták készíteni, de nem tudták, mert senki nem akarta megvásárolni, hogy el is készítse.)

    Ha a tényeket akarom összeszedni neked (akár innen az sg-ről egy röpke kereséssel, mert azt is lehet), akkor napra pontosan tudni lehet, hogy mikor került sor a berendelésre az Apple által (amelynek a digitális platformja még csak nem is létezett tíz éve) kezdődött a forgatás (2021. április közepén), és hogy mikor fejeződött be a forgatás. Ezek mind dokumentálva vannak a net korában. És a szereplőgárda is ismert természetesen, a forgatásról is posztolgattak a saját oldalaikra.
  • repvez
    #1
    a Masters of The Air című sorozat már lassan 10 éve hogy be akarták mutatni , de azota mégcsak egy trailer sem jött ki söt még szereplöválogatást sem mutattak belöle.
    Most meg azt irják, hogy most kezdenek neki megcsinálni?
    vayg ez lesz minden idök legjobb repülös sorozata, ha legalább olyan részletes és élethu lesz mint a band of braders, vagy a legjobban elrontott, hogy ennyi ideig huzzák a dolgot.