12
  • M2 #12
    Ráadásul azok a Nokiák piszokmód drágák voltak, az iPhone az 500 dolláros árával is nagyot robbantott.
  • Gabbbbbbbbbbbb
    #11
    Számomra érdekes összehasonlítás ez, hiszen pont N95-ről váltottam Iphone-ra.

    Kamerában és hangszóróban tényleg jobb volt az n95, de minden másban az iPhone.
    Nekem a tényleg használható internetböngésző és úgy amblokk a sebesség volt a leginkább meggyőző. Ngage játékok tekintetében nem tudom miről beszélünk, 1 évvel a megjelenés után a 2.0-ás szoftverfrissítés transzformálta az egész mobilos játék piacot. A játékok grafikája nagyon nagyot ugrott előre és bizony már az első Iphone-ban is volt 3d gyorsító. Iphone-on olyan játékokat láttam, amelyekhez képest köszönőviszonyban sem volt az ngage.
    Utoljára szerkesztette: Gabbbbbbbbbbbb, 2021.10.13. 09:50:26
  • asgh
    #10
    A zenemegosztó szolgáltatásokkal szembeni fellépés volt a téma és azok ellen nem az Apple indított pert, hanem a kiadók.
    Amúgy a Samsung ellen nem a lekerekített sarok miatt indítottak pert (azt csak a Samsung propaganda próbálta beadni az arra fogékony droid fanoknak), hanem mert a Samsung, mint az Apple beszállítója még a termék bejelentések előtt közvetlen információkkal rendelkezett a termékek designjáról és azokat pofátlanul lelopta. Nem csak a lekerekített sarkot, hanem az OS kinézetét, ikonokat, mindent. Erről konkrét írásos bizonyíték is van: a Samsung felső vezetése írásban utasította a fejlesztőket, hogy a Samsung eszközei minél jobban összetéveszthetőek legyenek a iPhone-okkal és iPad-okkal. Ezért bukta el a pert a Samsung és nem a lekerekített sarkok miatt.
    Ennyit arról, hogy mi nincs köszönőviszonyban a valósággal.
  • M2 #9
    Az iPhone előtt volt egy HP-Compaq okostelefonom, az tudásában köröket vert az első Apple telefonra. Mégis azonnal látszott, hogy az iPhone annyira jól ki van találva, hogy venni fogják mint a cukrot! Mintha ember-gép interakcióban ugrottunk volna előre tíz évet, úgy hatott a cucc.
  • zola2000
    #8
    Mondjuk ez a határ is érdekes, mert igazából a legtöbb funkció tekintetében a nokia N95 fejlettebb volt mint az első iPhone: 5 megapixeles autofókuszos kamera, vagy hardveres 3D gyorsító Ngage2 játékok használták is vagy épp sztereó hangszórók vagy épp YouTube videók ami az első iPhonennál mind hiányzott.

    Aztán az Ngage2 (nem a kazettás hanem egy letöltős szolgáltatás volt) játékok siralmas eladásai mutattak rá hogy a Nokia N szériás telefonok vásárlóinak nagy része igazából ki sem használja a telefon okos funkcióinak nagy részét mert nehézkesen kezelhető míg érintőkijelzőn valahogy minden magától értetődő.
  • Csaba161
    #7
    Ez egy jó kis, félig megrágott almás logóval ellátott propaganda írás, de köszönő viszonyban sincs a valósággal.

    (Csak egy példa, az apple indított pert, a lekerekített sarkú más gyártótól származó mobilok betiltására...)
  • asgh
    #6
    "Gyakorlatilag mar kb. 3-5 evvel az Apple fejleszteseinek elindulasa elott elerheto volt mindket technologia, de mivel nem azok a cegek lettek a piacvezetok, ezert senki nem emlekszik rajuk."

    Mert azok a technológiák átlag fogyasztásra alkalmatlanok voltak.
    Ahogy a Microsoft Tablet PC-je is működésképtelen koncepció volt, és az iPad kellett hozzá, hogy a táblagép műfaj siker legyen és kiszorítsa a netbookokat.

    "A streaming szolgaltatasok is jelen voltak mar 1999-ben (lasd: Napster, 1999), ugyancsak kb. 3 evvel a iTunes megjelenese elott."

    A Napster egy illegális zenemegosztó volt, csak később próbáltak belőle fizetős szolgáltatást csinálni - sikertelenül.
    Jobs volt az, aki képes volt összehozni egy dealt az online zeneletöltéstől addig mereven elzárkózó kiadókkal.
    A bírósági pert pedig a kiadók indították, nem az Apple.

    "Szoval velemenyem szerint az Apple keres egy jo megoldast, megveszi, kiszoritja vagy jogi uton kicsinalja az eredeti gyartot, majd elkezdi tomeggyartani es onnantol mindenki ugy emlekszik, hogy o talalta fel."

    Tévedés. Az Apple keres egy alapvetően jó koncepciót és addig csiszolja az arra építő termékeit, amíg tömegfogyasztásra alkalmassá nem teszi. Akik vakon bízva az ötlet nagyszerűségében elfelejtenek terméket fejleszteni pedig a technikatörténeti archívumokban végzik.
  • kvp
    #5
    Errol beszelek. Az nem szamit, hogy az Android elodjet (lasd: Danger inc. 1999-bol) masoltak vagy eppen egy az egyben ugyanazt a termeket es form factor-t hasznaltak (lasd: MPMan es Rio 1998). Gyakorlatilag mar kb. 3-5 evvel az Apple fejleszteseinek elindulasa elott elerheto volt mindket technologia, de mivel nem azok a cegek lettek a piacvezetok, ezert senki nem emlekszik rajuk. A streaming szolgaltatasok is jelen voltak mar 1999-ben (lasd: Napster, 1999), ugyancsak kb. 3 evvel a iTunes megjelenese elott. Az egyetlen amit az Apple itt feltalalt, az a fizetos iTunes szolgaltatas volt, meg a birosagi per amivel leallitottak az ingyenes konkurenst. De erre sem emlekszik senki.

    Szoval velemenyem szerint az Apple keres egy jo megoldast, megveszi, kiszoritja vagy jogi uton kicsinalja az eredeti gyartot, majd elkezdi tomeggyartani es onnantol mindenki ugy emlekszik, hogy o talalta fel.

    ps: Nekem is megvan meg valahol az a kis MSI gyartmanyu MP3 lejatszom ami az 5 evvel kesobbi ipod shuffle form factor-jat es tudasat hozta (plusz meg diktafonnak is jo volt). Ami most boltban elerheto ujdonsag, az kb. 3-5 ev mulva lesz Apple termek, persze addigra 5-10x-es aron.
  • M2 #4
    Az okostelefonoknál húztak egy határt, amikor mainstream használatra alkalmas lett az eszköz, ezt pedig az Apple valósította meg. Mindenki más aztán az ő megoldásaikat másolta le (Android) - vagy elbukott (BB, Microsoft...).

    A zenei streaming és online bolt meg egyértelműen Apple érdem.

    Soha nem az számít, hogy ki csinálta meg az első, de nem (vagy alig) működő verziókat. Mindig az a mérvadó, hogy kinél lett mainstream.
  • kvp
    #3
    A Samsung meg mar le is gyartotta...
    https://www.youtube.com/watch?v=EX3_sSwiWIk

    A fentiek fenyeben egyertelmu, hogy ha egyszer legyartjak, akkor mindenki ugy fog emlekezni ra, hogy az Apple talalta fel, mint a medialejatszokat es az okostelefonokat. (ugyan mindkettobol letezett mar ugyanolyan mukodesu es kulseju, de mara senki nem emlekszik rajuk)
  • Csaba161
    #2
    Ezt már réges-rég feltalálták A bolygó neve: Föld (Earth: Final Conflict) című TV-sorozatban:

    18:50-től látható pl. itt:

    <iframe width="1131" height="848" src="https://www.youtube.com/embed/rgbHpnctE0s" title="YouTube video player" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>
  • Venator
    #1
    Hú micsoda mémgyártás lesz, hogy a telefonnal szívják fel a csíkot