25
  • Andrevv
    #25
    "Növekszik az infláció, az élelmiszer és a benzinár az egekben (500 Ft felett!)"
    Nyisd ki a szemeidet és nézz körül a világban, az infláció és az olajár mindenhol probléma. Ennek az egész járványnak ez volt a célja.
    Ami pedig a szavazókat illeti, azt hiszem nem vagy tisztában a magyar választási rendszerrel. A külhoniak csak pártlistára szavazhatnak, így jóval kevesebbet ér a szavazatuk. Ha valamit hibáztatni akarsz, akkor az a "győzteskompenzáció", enélkül 0 mandátumot érnek, de még így is jelentéktelen befolyásuk volt, mert a belföldi szavazatoknál nagyon sok helyen jöttek ki győztesnek, ezért teljesen mindegy volt. A megosztottság pedig mindenhol ugyanúgy alakul. Sajnos egyelőre nincs olyan alternatíva (párt) aki változtathatna ezen. A jelenlegi ellenzék köszöni szépen jól van, nekik az a lényeg, hogy dőljön a zsé külföldről, ők pedig úgy tesznek mintha megdolgoznának azért a pénzért.
  • kvp
    #24
    "Növekszik az infláció, az élelmiszer és a benzinár az egekben (500 Ft felett!), és eközben a nép torkán azt akarják lenyomni, hogy "Támad Brüsszel!"."

    Az USA-ban is ez a helyzet, van olyan termek ahol 400%-os arnovekedes volt az elmult fel evben. Ott kerestek egy kisebbseget akik a felelosok, a fehereket. (a teljes lakossag aranyaban mar kisebbsegben vannak) Aztan hozzajuk soroltak az azsiaiakat, mert ok meg a fehereknel is jobban kepzettek es jobban szitualtak. Most ez a ket csoport lett az ellenseg, mert relativ sokan vannak es igy minden mas csoport latott mar legalabb egy feheret aki jobban el nalla. A nemeteknel anno a zsidok voltak a kijelolt felelos csoport. A kerdes az, hogy attol, hogy a BLM most a fehereket jeloli ki mint bunosoket attol jobb lesz a helyzet? Vagy csak arra jo az egesz, hogy ne az inflacioval vagy az allami es katonai korokben torteno tisztogatassal foglalkozzanak az emberek? Hol csinaltak mar egyszer pontosan ugyanezt es miert lett nepirtas a vege?

    A fentiekhez kepest a gyokeresen eltero tarsadalmi es gazdasagi ertekrendet kepviselo EU-s parlament hibaztatasa nem egy komoly problema, ugyanis az a kormany szamara egy valos ellenfel es nem egy alapvetoen artatlan kisebbseg mint az USA-ban a feherek. Ne felejtsuk el, a naci Nemetorszagban sem a fo felelosnek kijelolt gazdag nagytokes zsidok haltak meg, hanem a szegeny, elmenekulni keptelen tomegek. Az USA-ban is ez varhato ha a feherellenes antirasszizmus folytatodik. (antirasszizmus = ferek elleni rasszizmus, mint ahogy a nacik is csupan antirasszistak voltak a zsidokkal szemben, a korabbi "tortenelmi" serelmeik miatt) Raadasul a legtobb fekete szerint a zsidok is alapvetoen feherek. Ez igy duplan rossz es egy ujabb holokauszt megakadalyozasa erdekeben meg kellene allitani a folyamatot.
  • Cat #21
    "Jelen pillantban ezt azert tudjak lenyomni ezta fost az idiota nyugatiak torkan mert jol elnek. Majd ha elkezd emelkedni a szar szintje naluk is, elkezdik keresnia "feleosoket" es nyilvan azokat fogjak majd megtalalni akiknek az elojogaikert hisztizik a sok hatalomba maszni akaro senkihazi szociopata barom."

    Én pont fordítva látom: pont azokban a diktatúrákban támadnak valakiket (zsidók, soros, melegek - a kékszeműekig bármelyik csoport iderakható), ahol a hatalmon lévők azt akarják, hogy ne a gazdasági problémákkal foglalkozzanak az emberek. Növekszik az infláció, az élelmiszer és a benzinár az egekben (500 Ft felett!), és eközben a nép torkán azt akarják lenyomni, hogy "Támad Brüsszel!".

    A baj az, hogy a falvakban élő tanulatlan népességnél ez bőven bejön (másfélmillió ember), hozzácsapunk párszázezer határon túli szavazót (erdélyit és ukránt), és 200 ezer a rendszer nyertesének számító szerencsést (dohánybolt tulajdonost, MTVA dolgozót, stb.) és máris megvan a kétmilliós többség, akikre támaszkodva lehet folytatni a lopást.
  • kvp
    #18
    "De ugyanígy lehet említeni a cigánygyilkosságokat, vagy külföldi példa a Trump-féle uszítás után a Kapitólium megostromlása."

    Mi a kozos mindharom emlitett esemenyben? Az, hogy az elkovetoket szervezetten megvezettek es a hatterbol segitettek, ezzel generalva legitimaciot a korabban mar eltervezett megtorlasoknak. Ezt hivjak amerikai jogi nyelven csapdaallitasnak. Persze attol meg hulyek akik belesetalnak, de ilyen hulyek nelkul a nyugati vilagban mar nehez lenne okot generalni, ugyanis a klasszikus koncepcios perek tul atlatszoak. Ez persze nem menti fel azokat akiket meg tudnak vezetni es hajlandoak barmit is elkotvetni.

    A nyomok alapjan ugy nez ki, hogy a legutobbi szivarvanyos tamadas is olyan volt mint amikor lengyelorszag lerohanta a nemeteket. A rendoroknek is azert kellenek elso sorban a kamerakepek, mert nem hiszik el a tortenetet. Ha lesz rendes bizonyitek, akkor lesz rendes nyomozas is.

    Ez az egesz mostani kulturharc a tomegek iranyitasarol szol es arrol, hogy kinek engedelmeskednek. Lehet a nagytoke es az altaluk felkarolt szivarvanyos kultura, lehet a antifa/blm fele kommunista csoportok es altaluk elteritett (lenyult) uj szivarvanyos kultura (a fekete+barna csikkal athuzott szivarvany), lehet a nacionalistak konzervativ ellenallasa (ez nem valoszinu, mert nem tul nepszeruek es az elozo ket csoport egyarant ellenuk van). Szerintem az antifa/blm all jelenleg nyeresre, mert a cegek engedelmeskednek nekik es Kina tamogatasa is mogottuk van, nem csak az elmult 30 evben nyugati iskolaba jart fiataloke.

    Mivel mar lassan minden kulturalis atpolitizalodott, igy egyre nehezebb tavol maradni tole. Es mivel minden csoport azt mondja, hogy nem maradhat senki semleges, mindenkeppen valasztani kell egy oldalt, elobb vagy utobb mindenki valasztani fog egy oldalt. Vagy meggyozodesbol vagy felelembol. Es akkor mivel a tobboldalu dialogust szepen lassan betiltottak, nem szoban dol majd el kinek van igaza. (a megoldas, hogy annak aki tuleli) Ahogy angolul mondjak: "After a war, it doesn't matter who is right, only who is left."
  • repvez
    #17
    #12
    Egyetértek,
    Már semmit sem lehet mondani, mert biztos, hogy lesz valaki aki kitalálja, hogy éppen milyét sérti az a vélemyén.
    Amugy tegye fel a kezét az, aki nem káromkodott egy egy játék alkalmával vagy nem szidta a legjobb barátja felmenöjét mikozben az csak egy reakcio volt, de amugy meg a foci vagy bármilyen aktivitás után, mert egyutt mentetek haza akár a szüleihez is kajálni .
    Attól hogy valakit lemajmozok vagy elküldöm melegebb éghajlatra még nem lesz rasszizmus.
    Meg ez is egy fajta szolás szabadság.
    Csak ebben a hudenagy elfogadásban mindenkinek el kell fogadni mindenkit, csak épp a normális emberek vélemyénét nem ,mert az már homofob rasszista fekete ellenes naci stb..
    Ugyan ugy te nem mondhatos ki az N betüs szót, de a fekete rapperek meg minden második szava pont az meg az F betüs . minden máshol meg cenzurázzák ha kimondják akár moziba vagy bárhol, de a fekáknak lehet.
    ugyan ugy mint nálunk, nem lehet cigányozni, de ha cigány mondhatja, hogy azért büntetik meg egy lopás után mert cigány, az ugy rendben van.

    Amugy aki meg kurvának áll az ne csodálkozzon ha megbasszák, vagyis, ha valaki focista akkor legyen anynira profi, hogy nem veszi magára ezeket a bekiabálásokat. De a szurkolok helyében meg azt csinálnám, hogy nem mennék ki egy meccsre sem, akkor megnézném, hogy mit szolnának hozzá, hogy nincs szukséguk azokra akik bekiabálnak. mert elöbb utobb el fognak fogyni az emberek, hisz nincs olyan aki ne kiabált volna már be meccsen.
  • wraithLord
    #16
    Miközben mindenki Kínával van elfoglalva, hogy ott már javában megy a Black Mirror, a UK is szépen lassan elér odáig, csak sokkal debilebb úton... :D
  • 0Fritz
    #15
    #14

    "Magyarországon pár napja történt, hogy kirakott valaki egy szivárványos zászlót, és rájuk akarták rúgni a bejárati ajtót."
    Tehát a buzinak tennie kell ahhoz, hogy bántsák. Ez nem üldözés, hanem a buzi ostobaság. A rendőrség pedig már évtizedek óta tehetelen, ha cigány az elkövető, de ez eddig nem zavart téged.

    "De ugyanígy lehet említeni a cigánygyilkosságokat..." Igazad van, a cigányok által naponta elkövetett gyilkosságokat és az "Öld meg a Magyart!" bűncselekményeket nem szabad szó nélkül hagyni. Cigányt még nem láttam, hogy félt volna fehér környékre menni. Az ellenkezője pedig sokaknak valós rettegés.

    A trumpos példa abban sántit, hogy amíg a blm szabadon pusztíthatott és gyilkolhatott, addig a kapitóliumi ostromlók közül többet megöltek. Miközben a rendőrség ott állt mellettük.

    A gyűlöletbeszéd már átfordult fizikai erőszakba csak az irányát vétetted el.
  • Cat #14
    A gyűlöletbeszéddel az a baj, hogy idővel átfordul fizikai erőszakba, mert egyes emberek úgy érzik hogy a tömeg akaratát teljesítik azáltal, ha bűncselekményt követnek el, azaz megverik, vagy akár meg is ölik az utálatra kijelölt személyt vagy csoportot. Nagyon kicsi a kettő közötti határvonal, sokaknak (érzelmileg labiliseknek) előfordulhat, hogy csak egy kis lökés kell, és máris az erőszaknál tartunk.

    Erre rengeteg példát lehet mondani a közelmúltból, minden országból. Magyarországon pár napja történt, hogy kirakott valaki egy szivárványos zászlót, és rájuk akarták rúgni a bejárati ajtót. A rendőrség SEMMIT NEM CSINÁLT.
    https://444.hu/2021/07/16/kiraktak-a-szivarvanyzaszlot-megprobaltak-rajuk-rugni-az-ajtot

    De ugyanígy lehet említeni a cigánygyilkosságokat, vagy külföldi példa a Trump-féle uszítás után a Kapitólium megostromlása. A később elfogott nyilatkozóknál közös elem, hogy felhatalmazva érezték magukat az erőszakra, és ugyan tudták, hogy nem jogszerű amit cselekszenek, úgy vélték, azt felülírja egy magasabb jó, amiért muszáj elkövetniük az adott dolgot. Az események után több hónappal meg is vannak lepve, hogy mit cselekedtek, és úgy vélik, hogy ha nem biztatja fel őket az adott társadalom, akkor nem törnek be az amerikai törvényhozásba.
  • kvp
    #13
    A modern globalis tarsadalmak arra alapulnak, hogy rengeteg kultura el egymas mellett, parhuzamos tarsadalmakban. Ezek a kulturak joreszt osszeegyeztethetlenek (lasd pl. saria torvenyek vs. europai klasszikus ertekrend vs. lgbtqiap+). Ezt ket modon lehet megoldani, vagy megprobaljuk eroszakosan az egyik kulturara atkenyszeriteni az embereket, ez zajlik most a szivarvanyos kultura eloterbe helyezesevel, masreszt el lehet nyomni minden mast, hallgatasra kenyszeritve a kijelolt kulturatol eltero ertekrendu embereket. Ezt is megprobaljak, lasd a cikk beli pelda.

    Harmadik lepes lesz az, hogy ha nem tamogatod a kijelolt kulturat eleg lelkesen, akkor is ellenseg vagy. Erre mondjak, hogy a hallgatas is eroszak. Jo pelda a jelensegre, amikor anno elvittek azt aki eloszor abba merte hagyni a tapsolast a jelen nem levo Sztalinnak. Legkozelebb mar senki nem merte abbahagyni, igy orakon at tapsoltak az ures szinpadnak mert mindenki attol felt, hogy ha nem eleg lelkes, akkor ot viszik el.

    Mindezek melle jott meg most a CRT es vele a maoizmus, ami egyelore nagyon sikeresen tudja elteriteni a szivarvanyos kulturat. Ezert van az, hogy a tolerancia neveben most mar a kapitalizmus es vele egyutt a kapitalista feher kultura teljes eltorleset is hirdetik. Az eredeti szivarvanyos otletet tamogato kapitalista cegek pedig jobb hijan tamogatjak oket ebben, mert amelyik ceg szembeszall vele, annak annyi.

    Nagyon tehetseges volt aki ezt a folyamatot kitalalta, de van egy olyan erzesem, hogy jelen eseben a kinaiak nyultak le a szovjet talalmanyt es a globalistak meg a nyugati nemzeti kormanyok pedig siman belesetaltak a csapdaba.
  • Mat666
    #12
    Ez nem a rasszizmusról szól és nem is a fociról ha nem a szólás szabadság korlátozásáról mert mindenre ezt húzzák rá mert minden elnyomó rendszer azzal kezdi hogy a szólás szabadságot korlátozza vagy meg szünteti.
    Mi az ürügy rasszizmus , gyűlölet­beszéd , tolerancia stb.. mindegy a lényeg ha olyat mondasz ami a hatalomnak nem tetszik akkor téged el kell némítani ennyi.
    Ami meg a focit illeti mindig a beszólásokról szólt aki ezt nem tudja el viselni az ne focizón.
  • NEXUS6
    #11
    A gyűlöletbeszéd az gondolom valaminek a jele.
    Tehát nagyon okos emberek azt gondolják, hogy ha betiltják, sőt bűntetik a gyűgylöletbeszédet, azzal a fajgyűlölet, mássággyűlölet is egycsapásra megoldódik? Mármint ott ahol ez megvan, létezik egyáltalán.
    Hmmm, érdekes.

    Ahol meg nincs a gyűlöletnek ilyen mély gyökere, mert pl mi elfelejtettünk gyarmatosítani, rabszolgatartani, illetve a nyelvből is eleve hiányoznak a nyelvtani nemek ott meg csak nézünk nagy kerek szemekkel, hogy ezek meg miről is beszélnek. ;)
  • Magnum PI
    #10
    Lehet pont ezen akarnak változtatni, hogy ne erről szóljon. Vannak sportok meg országok ahol nem ez a jellemző, miért kell, hogy fociban ez normális legyen?
  • Savaran
    #9
    Gyűlöletbeszéd, az meg mi a faom? Micsoda birka világot kellett hogy meg éljek, ezek az újhullámos liberális szarokat súlykolják a birka tömegbe.
  • 0Fritz
    #8
    A foci kapcsán küzdeni a "gyűlöletbeszéd" ellen már csak azért érdekes, mert ez a sport már régóta a beszólásokról szól függetlenül a feketék érzékenységétől.

    - Amennyiben fekete, sárga , indián, szíves bocs hibázik: Minek nekünk ez falábú fekete, sárga, indián, szíves bocs?
    -Amennyiben külföldi fehér bénázik: Minek nekünk ez falábú külföldi?
    -Amennyiben saját hibázik: Mit keres ez a falábú a pályán?

    Arról nem is beszélve, hogy a bírók anyja már akkor elkezd csuklani, amikor elkezdődik a meccs és a másik csapat szurkolóival sem antik csillárra szoktak alkudozni az egybegyűltek.

    Ezek közül pedig most sikerült kiemelni egyet. Megoldották... vagy nem.
  • end3
    #7
    Minden kisebb közösségnek van speciális igénye a körülötte működő világgal szemben. A szurkolók nem kapufát, hanem gólt szeretnének látni. Ha "falábúznak", huhognak, az az ilyen irányú elégedetlenségüknek való hangot adás. A huhogás "elszenvedője" meg rughat még 5-öt. (Ha többször megteszi, majd leszoknak a "leckéztetéséről".)
  • end3
    #6
    Az oka, az embereknek a rendszer-média által is folyamatosan "töményített" egoizmusa, és az ennek eredményeként kialakuló, balf@sz sértődöttségi hullám. (Már a kisgyerekek nevelésénél, - "te különleges vagy" sulykolása, azután 20 év múlva kiderül, hogy mégsem.)

    "Az "ÉN(!!!) - 190 vagyok, és semmi bajom azzal ha más 160, ""soha nem viccelődnék(!!!)"" ezzel..." :)

    Basszus, az emberi történelemben sok 160-as tett le valamit az asztalra, és elfogadta a "hosszméretét" is. Azt is, hogy időnként törpének titulálják, Másban meg esetleg "óriás"!

    Aki törpézi, nem a rasszizmusból, lehet egyszerűen csak odafigyelést jelez ezzel valakire vagy éppen pont szeretetből teszik. A "senkit" manapság már nem szokták ok nélkül "rasszizmusban" részesíteni. (Azt aki a valamiben jóságával vagy gonoszságával, ostobaságával kiemelkedik, azt inkább.)

    Nem lehet minden verbális emberi kimenetre rendőrt állítani. Akit érint, tessék "önismeretileg" feldolgozni, fordítani és bizonyítani. - (Mellesleg négereknek, fehéreknek is szabad. Ha éppen nem sikerült, akkor viselni a közösségi kritikát és kussolni, legközelebb lehet jobbnak lenni.)

    - Nem pedig állami törvénykezést ülni, mert egyszerűen életidegen és az emberi közösségek működésétől is idegen ebbe "felülről" beavatkozni, embereket jobb vagy rosszabb érzésük ellenére, közösségi ugratásai, viccelődései miatt hazug hallgatásra kényszeríteni.

    Egyébként meg, nem törvényekkel kell "közösség formálni". Mert a büntetés főleg ezen a téren soha nem fogja "kicserélni" az adott emberi tudatot. (Esetleg éppen az ellenkezőjét éri el. A mélyben csendben még jobban fortyogni fog az indulat.) Példamutatással és oktatással, tanítással többre megy az emberiség.

    Enélkül meg.., akit érdemtelenül jelenleg védenek az ilyen törvények, kihúzza magát és ostobán, megelégedéssel pöffeszkedik, ahelyett hogy megszívlelné a közösség által ilyen módon is szórt intelmeket, tanulna és bizonyítana. Pedig elgondolkodhatna, mert "nem zörög a haraszt" elven, akár lehet az ilyen megnyilvánulásoknak konkrét közösségi igénye, jobbító szándékú tartalma is. Mert, "akinek nem inge ne vegye magára, de a többiek öltözködjenek fel".
    Utoljára szerkesztette: end3, 2021.07.19. 08:36:23
  • Andrevv
    #5
    Ezzel csak rosszabb lesz a helyzet, a békés emberekből is rasszistát csinálnak. Elég ha magamból indulok ki akinek soha semmi baja nem volt se a feketékkel, se a melegekkel, de amit az utóbbi időben művelnek, már én is inkább kerülöm az olyan filmeket ahol kvóták szerint válogatják be a színészeket vagy túltoljak a píszí szekeret. Sajnos a filmek 90%-a már ilyen. A facebook már így is folyamatosan kitiltja az embereket minden ok nélkül. Vegyük pl. Romániát, ahol román anyanyelvűek "cenzúráznak", de vehetnénk más országot is példának. Ha magyarul írsz teljesen ártalmatlan véleményeket, nagy eséllyel voltál már kitiltva. Gyakorlatilag leszoktatták az embereket a véleménynyilvánításról, már tényleg csak azok írogatnak hozzászólásokat is, akik eddig se fogalmaztak finoman, a normális emberek inkább hagyják a fenébe az egészet.
    Csak idő kérdése és a felgyülemlett frusztráció fizikai formákat ölt, aztán a briteknek az lesz a legkevesebb bajuk, hogy Johnny White utalja a feketéket...
  • Ender Wiggin #4
    Az SG-nek sem kell a szomszédba mennie, ha gyűlöletbeszédnek kell minősíteni az, ami nem az...
  • TokraFan
    #3
    Mondjuk azért veszik fel, mert semmi köze a bőrszínének ahhoz, hogy mit csinál a pályán. Akik így ócsárolnak valakit egy szaros játék, még szarosabb 11-ese miatt, azok bármikor be is vernék az orrát a játékosnak ha tehetnék csak azért, mert pont fekete létére hagyta ki azt a sz*rt, de ismerünk olya sztorit is, ahol a tettlegességgel sokkal messzebbre mentek.

    Egyébként tök aranyos, ahogy emberek nem értik, mások "miért veszik fel ezeket", miközben ugyanazok pont úgy felhúzzák magukat ha cikizik őket mondjuk azért, mert férfi létükre 160cm magasak. Én 190cm vagyok, és napi szinten látom a kisebbségi komplexust a "jóravaló fehér mágyár embörök" tömegein, amikor mellém állnak a 160-170-es magasságukkal. Csak nekem nem jutna eszembe ezért basztatni valakit. De ha ezeknek beszól valaki, hogy liliputi kiscsiga, akkor érdekes módon pont úgy sértve érzi magát. De azt meg nem érti, hogy ő miért nem szidhat valakit a származása, bőrszíne, vagy f*szomtudja mi miatt. Agyrém.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2021.07.19. 03:47:36
  • ntex
    #2
    Szerintem is túl van ez már tolva kissé. Az egész rasszizmus dolog. Nem értem miért veszik egyáltalán fel emberek ezeket a hülyeségeket...
  • Sydra
    #1
    A szólásszabadság azért kell, hogy ne öljük meg egymást. Sajnos ezt a szuper egyszerű dolgot ma már szinte senki nem érti. Kimondott szóra fegyverrel reagálni pedig eszkaláció, amit hamarosan további eszkaláció követ.
    Bármilyen ellentmondásosan is hangzik, ha nem lehet bármelyik egyénnek vagy egyének bármilyen csoportjának a jól kereső édesanyját méltatni, az nem egy civilizált társadalom és ez a betiltást követően hamarosan tettekben is megnyilvánul. Indokolatlanul sértegetni valakit persze tahó dolog, de semmiképp sem olyan dolog, amivel a törvénynek dolga lenne.

    A gyakorlatban meg a gyűlöletbeszéd tiltása mindig is a politikai disszidenseket ellehetetlenítő eszköz volt. Sok helyen ma már az is gyűlöletbeszéd ha férfinak szólítod azt akinek pöcse van, vagy kritizálod az állam túl nyitott bevándorláspolitikáját.