9
  • NEXUS6
    #9
    Hát van 1-2 dolog mostanában, amiért nem pontot adnék, hanem jogsi elvesz, úgy értem örökre. Irány a tömegközlekedés ilyen mentalitással! Nyilván jogsi nélkül is vezetnének, az ilyenek mondjuk. :(
  • Tinman #8
    Az nekem is, pedig 20+ éve vezetek. Nem ad elsőbbséget, jobbra indexel balra kanyarodik, nem indexel pedig félreáll, nem áll meg a STOP táblánál, nem takarítja le az autóját és nem lát ki belőle, a fényszórója szétvakít mindent, vagy a másik véglet, hogy nem ég, telefonál közben az út ellentétes felén jár már, büntetőfékez ha szar napja van, vagy csak simán kretén, etc.

    A gyorshajtás a legkisebb gond, pedig a rendőrség látszattevékenysége erre irányul. Rálép a gázra és már nem is látom.
  • A1274815
    #7
    "Az nem érv, hogy az autonóm nem hallja a mentőt, mert a mentő villogót viszont használ azt viszont érzékelheti, akár előbb is, mint az emberi szem. Viszont lehallgatni tényleg remek opció..."

    Törvény (KRESZ) szerint mentő, tűzoltó, rendőr, speciális katonai vagy nemzetbiztonsági jármű csak akkor jogosult elsőbbségre, ha egyszerre ad hang és fényjelzéseket (melyeknek kéknek és pirosnak kell lennük, a borostyán színű mást jelent).
  • NEXUS6
    #6
    Igen, ezek többségére már tök jól reagál az önvezérlő. Már csak egy tényező okoz neki egyelőre megoldhatatlan problémát: a többi ember az utakon! XD
  • NEXUS6
    #5
    Miért, gondolom te is lehalkítod a rádiót, amikor tolatsz? :D
  • Tinman #4
    Pont úgy, ahogy egy ember... illetve jobban. Sokkal jobban.

    "az időjárás kihívásaira válaszolni"

    Szenzorokkal, infra kamerával (filléres tétel), sebesség drasztikus csökkentésével, kommunikációval a többi önvezetővel.

    "jeges útszakaszok"

    Az autonóm érzékeli, ha a kerekek akár csak egy egészen kicsit is elpörögnek, gy.k. bekapcsol a kipörgésgátló. Ebből ill. a hőmérsékleti adatokból, no meg a többi jármű által közölt adatokból világosan tudni fogja, hogy jeges az út, sőt sok km-re előre tudni fogja, hogy meddig.

    "ónos eső"

    Sebesség drasztikus csökkentése, félreállás vészvillogóval. A legdurvább ónos esőben az ember se tud mást csinálni.

    "továbbá kiugró vadállatok"

    Már most drasztikusan jobbak a reflexei, mint neked.

    "leszakadó fatörzsek"

    Ha elé esik megáll, ha ráesik meghalsz, pont úgy, mint most emberi sofőrrel.

    "nagyon speciális manőver"

    1m km-t levezettem, de fogalmam sincs miről beszélsz. Van a kormány, a fék, a váltó, meg a gáz. Automata önvezetők vannak, abban már váltó sincs. Olyan sok lehetőséged nincs.
  • Tinman #3
    Pontosan!

    Jelenleg is az emberek egy része lószart se hall a környezetéből, mert vagy a fején a headset és telefonál, vagy kihangosítja, vagy bömbölteti a zenét.

    Az nem érv, hogy az autonóm nem hallja a mentőt, mert a mentő villogót viszont használ azt viszont érzékelheti, akár előbb is, mint az emberi szem. Viszont lehallgatni tényleg remek opció...

    Mindezt pont akkor, amikor egy ürge vett egy használt Teslát önvezető funkcióval, majd mire a kezei közé került a Tesla központból LETILTOTTÁK az önvezető funkciót, mondván, hogy azt újra meg kellett volna fizetnie vagy az autót újraértékesítő cégnek, vagy magának az új tulajnak!!! Mindezt távolról, frissítéssel!
  • Pelsodriver
    #2
    Érdekelne, hogyan fognak a jövő autói az időjárás kihívásaira válaszolni, jeges útszakaszok, ónos eső, továbbá kiugró vadállatok, leszakadó fatörzsek stb. esetén hogyan fognak reagálni. A hétköznapokban nem tesztpályán közlekedünk és másodpercek alatt adott esetben több megoldás közül kell a legjobbat kiválasztani. Ez nem csak abból áll, hogy meg kell állnia a gépjárműnek, lehet, hogy nagyon speciális manőverre van szükség.Megnézem én, hogy fogja egy önvezető autó az ilyen helyzeteket megoldani...
    Utoljára szerkesztette: Pelsodriver, 2020.02.08. 23:48:59
  • ostoros
    #1
    Hm. Nem a hallás a lényeg. A hallás egy kalap szar. De továbbítani fogják amit hallanak, és az nagyon finom.