16
  • felemelő
    #16
    Úgy beszélsz az FNA-ról, hogy semmi fogalmad sincs róla.
  • ostoros
    #15
    "
    A közmunka nem egyenlő az alapjövedelemmel. Legalizált emberkereskedelemnek annál inkább nevezhető, ahol visszaélések sokasága történik."
    Nem inkább büdös megmozdulni egyeseknek azért a segílííííílyért? Várni a postást SOKKAL egyszerűbb.

    Ami a honvédelmi részt illeti, az SÜKET DUMA, meg némi maszatolás.

  • HUIrnok
    #14
    Államot más alapra is lehet építeni.

    Az államcsőd fogalmát egy bankár kaszt tagja találta ki, hogy legyen mindig mire hivatkoznia, ha rendkívüli állapotot akar kihirdetni és elvenni minden vagyont? Mert régen még a királyságok, császárságok és köztársaságok idejében sem így gondolták, hogy az állam csakúgy összeomlik és egy maffiakör szórakozhat kedvére. Legyen az bel- vagy külviszály által szított helyzet. Minden mindig ugyanaz, csak a díszlet változott idáig. De a te megfogalmazásoddal kijelenthetem, hogy a mostani magyar állam már jóideje csődbe ment, mindig 6-8% hiányzik az államkasszából, amit orosz és kínai hitelek tömkelege által igyekeznek betömni. Bár ebben most a zsarolás megy német-francia-angol-olasz részről... Merthát az amerikai hiteleket valamivel kikellett rúgni jelképesen. Csak hallgatnak róla.

    A közmunka nem egyenlő az alapjövedelemmel. Legalizált emberkereskedelemnek annál inkább nevezhető, ahol visszaélések sokasága történik.

    Egy centrum alapjövedelem igenis lehetőséget teremt arra, hogy a polgárság élete, vagyis az állampolgárság élete normálisabb körülmények között legyen. Ezért a különböző szolgáltatásokat lehet bármilyen piaci alapon is működtetni. Csupán az állam is tarthatna olyan formát, mi igenis vetekszik a piaci szint által nyújtott színvonallal. Én ilyen rendszert hoztam létre nem is egyet, amit idáig kismillióan ugyanúgy egy utópisztikus dolognak tartanak. Pedig közel sem az, hanem igenis megvalósítható! Mert megalkottam!

    Én a szabadidőm jelentősebb részét arra fordítottam, hogy a programozást, a történelmet és az emberi világ vívmányait tanulmányozzam. Még munka és iskola után is ezzel foglalkoztam és csak előnyömre vált!

    Ezért nem értek egyet a kijelentéseddel. Megkérlek, hogy fejtsd ki miért mondod azt, hogy ilyen szélsőséges események bekövetkeznének? Amikor az a helyzet már közel sem ilyen egyszerűen megvalósuló, hogy a szomszédos országok gondolnának egyet és elcsesznének bármit. Honvédelmi terv készítése biztos, hogy fontos volna, de azt nem elmaradott technikai parkkal oldjuk már meg, hanem sajáttal! Nem áll pedig messze a lehetőség attól, hogy sajátos dolgokat alakítsunk ki.
  • ostoros
    #13
    "a feltételnélküli alapjövedelemmel a szociális problémák négyötöde simán sztornozható volna."
    Van ilyen hazánkban, úgy hívják, hogy közmunka. Vagy szerinted a láblógatásért kapott jövedelem egészségesebb?
    Mellesleg az 54 ezer már nem annyi.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.08.29. 19:59:44
  • ostoros
    #12
    "Az állam nem is szedhetne be adót. "
    Magyarul az államháztartás összeomlik, és államcsőd jön. Egyre jobbakat és jobbakat mondasz. :)
    Az összeomló államnak természetesen nem lesz hadseregre sem pénze, ezért a szomszédos államok, (amik nem voltak ilyen hülyék) szépen felszámolják.
  • HUIrnok
    #11
    Én is a szolidaritásban hiszek! Régen még többet is adtam a vagyonomból... Mert volt feleslegem annyi, de ez már nincsen!

    Mégsem ezt látom a környezetemben, hogy példás lépésnek tekintenék mások és összedolgozni lehetne valóban. Inkább mindenki csak rohan és letámadja a másikat, mint valami őrült. Ott fúrja meg, ahol csak lehet. Ott rúgja meg, ahol éri...

    Ezért már ne legyen olyan a helyzet, ami már a Mad Max-es pillanatokat idézi föl.

    Pont a mi generációnk az, ami sorsszerűen tud még cselekedni ezek miatt az elfajult helyzetek megállítása érdekében! Javítani a jelenlegi állapoton, hogyha megfelelő hátszelet kapna és nem lenne erkölcsileg vagy más módon lezüllött háttér brigád miatt nem jut el a fontos állomáspontokhoz, ahol kifejezheti magát és megvalósításra buzdíthat. Én itt névtelenül is kijelentem, hogy a feltételnélküli alapjövedelemmel a szociális problémák négyötöde simán sztornozható volna. De ahhoz még az állam viszonyát is átkéne alakítani, ami nem összehasonlítható egy vállalkozás modelljével. A többit meg addig jogi úton is igyekeznénk kezelni, mert már mindent lehetne. Az internet a közös szociális jó egyik hozadéka, erre én így tudok tekinteni, mert mint korábban írtam. Én sok rendszert és rendszerelemet építettem ki az elmúlt években, amit referenciaként tudok felmutatni. De mégis idáig mindenhol agyonhallgatás az, amivel találkozom, ellenséges vélelmezésekkel megfűszerezve minden indok nélkül melynek se eleje, se vége nincs!

    EU-s és helyi szinten is gáncsolják a különböző kezdeményezéseket. Nem hallottam idáig olyat, hogy bármelyiknek is teret hagytak volna valóban. Legyen az akár a korábbi Katalán függetlenség ügye például. Vagy itt Magyarországon a 30.000 Ft-ot kapó nyugdíjasok, a 54.000-et kapó közmunkások helyzete, ami bonyolult kérdés, de a megoldása is egyszerűbb volna. Én dolgoztam közmunkában, mégsem lettem jobb helyzetben, csak pillanatnyi fellégzést éltem meg.

    Következő 2019-es hónapokban is csak egy tanfolyam után tudtam végre elhelyezkedni, mint portás, azt is csak olyan nehezen tudtam megszerezni, hogy már ennek is örülök. De attól még a zsebfasisztát nem fogom támogatni.
  • kvp
    #10
    Az a gond, hogy egy multinacionalis ceget, ami az allamok kozott (felett) letezik, nem igazan lehet helyi modszerekkel megfogni, mert egyszeruen odebball. Meg a beteleit is csak onbevallas alapjan lehet elerni, hiszen nincs egyetlen olyan allam se aki teljes felugyeleti joggal rendelkezne felette.

    Mindezek mellett persze nem igazan lehet mas tenni, mint megprobalni, mert az allamok adobevetel nelkul nem kepesek egy allamtol elvart szolgaltatasi szintet nyujtani, legyen az kozbiztonsag vagy akar a jogrendszer mukodese. Viszont a jovedelembol elo maganembereket igazabol lassan nem eri meg adoztatni, mivel kezd jelentektelenne valni a beveteluk a vilagban mozgo penzekhez kepest. Marad a forgalmi ado, ami szamlakkal tettenerheto, de ez csak a belfoldi forgalmakat latja es maradna a toke ado, tehat a penztokek megadoztatasa. Viszont ez kormanyzati szinten csak egy vilagkormanynak menne vagy egy kormanyok kozti kozos megallapodassal lehetne utolerni a cegeket, hogy ne legyen hova futniuk.

    Az EU megkozelitese ennel egyszerubb, vamkent tekint az adora, ha egy multi szolgaltatni akar az EU-n belul, akkor fizessen. Annyit amennyit az EU megallapit, mivel mas modon nem hatarozhato meg, hogy mennyi a beveteluk, tehat az EU hasraut. Ez egy koztes megkozelites, ami se vilagmeretu megegyezest, se vilagkormanyt nem igenyel, egyszeruen a mukodesi engedelynel vagja meg a multikat. A modszer jo, bar nem tul hatekony.

    A fentiek fenyeben szerintem globalis szolgaltatasi vamkent kellene hivatkozni a digitalis adozasra. (vamot pedig mindenki fizet, vagy nem lepi at az aru a fizikai vagy jelen esetben digitalis hatart)
  • csicso82
    #9
    A VAGYON megadóztatásában látom a jövőt. Magán ember esetén ha van egy 1 otthona és esetleg egy "nyaralója" akkor az azon kívüli ingatlanra piszok magas adót vetnék ki pl. az értékének éves szinten 10%-ot, de yacht-okra és luxus autókra is pl. Lambókra, Ferrari-ra.

    Csak a szolidaritás az egyetlen út ebből a fajta válságból való kijutásra.
  • HUIrnok
    #8
    Félreértetted a gondolataim, mert az adózásmentességet igenis mindenkire kikéne terjeszteni. Nem egyedül a cégekre vonatkozna ez. Sőt! Az állam nem is szedhetne be adót. Helyette lenne törvényileg egy a szervezetekhez tartozó valutarendszer, ami mondjuk EU-s formában a gazdasági szervezetek között tenne lehetővé olyan tranzakciókat, mint felszerelés vásárlás és bővítés, addig meg a munkaerő kapná a helyi valutát az elvégzett munkákért...
  • gombabácsi
    #7
    a tech cégeket azért nem szabad adóztatni, mert akkor a zemberisség nem tudja meghodiccstani az üröt. ezt ugyanis ezek a tech cégek biztosíccsák az emberisség számára, azáltal hogy jön az új ifony, az új tech fejlesztéssel, a kicsit jobban lekerekített szélével!
    XD
  • ostoros
    #6
    Irreális amit mondasz... ha minden ország leviszi a cégek adóját 1-2%-ra (az összes cégét, hiszen így fair, hogy ne csak az online cégekre vonatkozzon, hanem Jóska Pista autószerelő bt.-jére is, akkor megint ott tartunk, hogy a magánembert kell szénné adóztatni a cégek mentessége érdekében.

    " Adózást sem kéne már erőltetni, mert az is csak értelmetlen zavart idéz elő bárki élethelyzetében és akadályt dob elé, hogy ne tudjon felkészülni az új ötletek megvalósítására. "
    Akinek meg nincsenek jó ötletei, vagy épp mondjuk nyugdíjas/fogyatékkal él/munkanélküli, az meg dögöljön éhen, vagy kezdjen el bűnözni.

    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.08.28. 18:33:22
  • ostoros
    #5
    "Az adózásmentesség tényét kell már minden kormánynak és hatóságnak elfogadnia."

    Ja, vagyis magánembert adóztassuk szénné, mert az államot valamiből csak működtetni kell, de a szent tehén cégeket nem szabad, ugye.
  • HUIrnok
    #4
    Ezért mi is csináljunk olyan feltételeket akkor, hogy ne legyen ilyen lépésre se szükség. Megelőzni kellene a bajokat, nempedig mindenféle orvoslatnak hazudni a hibás döntéseket, ami a konfliktusok melegágya.

    Én egy techóriás cég megalapítása esetében figyelembe venném, hogy mennyi az alkalmazottak száma, milyen nagy a felelőssége a cégvezetésnek, az adatok tekintetében is csak a legszükségesebbeket kérném el. De a tartalom generálás és értékek közvetítése között ugyanolyan szabályokat kéne alkalmazni, ami csak a rendkívüli ok esetén indokolna beavatkozást.

    Akkor válassz meg engem és nekilátok a tervezetnek. Sok közösségi tagságom van, ahol keresem az együttműködést.

    Szabadon legyenek a pénzek lehívhatók. Minden tekintetben a win-win felállás lenne a lényeg. Adózást sem kéne már erőltetni, mert az is csak értelmetlen zavart idéz elő bárki élethelyzetében és akadályt dob elé, hogy ne tudjon felkészülni az új ötletek megvalósítására.
  • Szefmester
    #3
    Hajrá, akkor mond meg a nagy szoftveres tech cégeknek akik szolgáltatást nyújtanak és nem adok-veszek alapon élnek meg, hogy ne valami adóparadicsom helyen lébecoljanak és milliárd dolláros bevételeket produkálva 1-2%os adózást nyomjanak, miközben azok akik nem reklámokból élnek hanem eladásból/előfizetésből azok meg kifizetik a teljes összeget.

    Hiszen teljesen hihető, hogy a nagy világmulti pl Lichensteinben tartja a központi irodáját, mert ott kedvező az adó, de egy ügyfélszolgálati nyitvatartásuk sincs ott..
  • Sydra
    #2
    Átlagosan sosem voltak ilyen magas adók a világban mint mostanában. Inkább csökkenteni kellene az adókat mindenki számnára kollektívan, a szociális rendszert meg le kellene leépíteni, az viszi a legtöbb pénzt.
  • HUIrnok
    #1
    Nem támogatom a törekvést, mint hobbi fejlesztő és webtechnológia iránt is érdeklődő magánember. Politikailag ez a törekvés csak milliókat hangol a továbbiakban a züllés és társadalmi szétszakadás egészében.

    A digitális adóztatás EU-s szinten egy régi és elmaradottá váló gyakorlat erőltetését szolgálja kizárólagos módon. Ha valóban ez lenne a jövője bármilyen törekvésnek is, hogy kell egy olyan sáp, ami ténylegesen a helyi szegénységi problémák áthidalását szolgálná, akkor kérdés nélkül támogatnám.

    De ezt a megközelítést lekell cserélni, mert hiszen ez Magyarországon is érezteti hatását több tényező mellett is természetesen. Az adózásmentesség tényét kell már minden kormánynak és hatóságnak elfogadnia. Addig a digitális és online jövedelemtípusok tisztaságának törvényi erőre való emelése által a közösségi és korlátozott létszámon alapuló valuták eseténben értelmetlenné tesznek mindenféle adózást, hiszen nem tud elvándorolni a használt fizetőeszköz. Helyette az egyéni felelősség vállalást szükséges hangsúlyozni és bátorítani az újítók munkáját szabad mozgástérrel.

    Minden tekintetben ebben látom a jövőt. Én magam számtalan rendszer és elem megalapozása alapján meghatározottan állítom, hogy a haladásnak gátat szabni teljes mértékben felér egy emberiesség elleni bűncselekménnyel!