3
  • czihaki
    #3
    Az Alzheimer-kór szerintem azért, alakul ki több nőnél, mert a Test-energiájuk sokkal gyengébb mint a férfiaknak. Két energia hálózza be a testet és az agyat a test-energia hálózat-ez pozitív töltésű szigetelt vezetékben futkos. A másik a szellemi energia amely szabadon hálózza be a testet és agyat belül majd a bőr felszínét. Miközben a testhez fércelő pontoknál visszatér a testbe és kapcsolatot tart egy-egy szinusz csomónál a test-energiával és itt információt cserélnek vagy egymást irányítatlan.
    Ha viszont -- és főleg a nőknél -- a test-energiája gyengül, és még az agy neuronjaiban is, akkor a szellemi energia fellazul a testben és az agyban is.-- S ekkor áll be a felismerés és gondolkodás zavar >>Alzheimer-kór !!
    Amit még nem ismer a tudomány>> még pedig azt hogy az agy testet csupán irányító központ és memória TÁR-- Mert a szellemi energián születik a gondolat érzelmi-feszültséggel és az agyat csupán felhasználja emlékezés céljából, illetve valaminek megtervezésére.
    Amit még szintén nem ismernek de még a vallások se, hogy a szellemi energia tulajdonképpen az élet szellemi lélek energiája amely halál beálltával eltávozik a testből!! >>>> Kínában 5000 éve szurkálják Tűvel, a Szellemi LÉLEK energia "testhez fércelő pontjait""
    Ezt az ismeretet a Neurológiai klinika intenzív osztályán állapítottam meg az energiát érzékelő képességemmel. Ha valakit újraélesztettünk, és még is komában maradt- majd egy idő után meghalt == Mert csupán a fontosabb szerveket hoztuk életbe de valójában vegetáló test maradt csupán mert a szellemi lélek energia már nem volt érzékelhető a testben--- mint más esetben érzékelni lehetett, hogy az újraélesztéskor a szellemi lélek energiát is visszarántottuk a testbe!!
  • VolJin
    #2
    Mondjuk ki nyíltan, ez is a fehér patriarchális elnyomórendszer bűne!
  • esztyopa
    #1
    Nem szólok semmit,mert még felfalnak a feministák...