Charlie angyalai: itt az új rész előzetese

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#9
Ijjjj, de rettenetesen egy újkori "trendi" fos lesz ez is 😄
Akkor már inkább a régi, mint ezek a műpicsák, nem mintha azt is megnézném bármikor újra.
Feléig bírtam a trailer-t, pedig 20 éve mindig végignézem őket azt hiszem (már amelyiket elindítom természetesen).
molnibalage83
#7
Kill Bill és paródia? LOL.
Sajnos komolyan vették. Az egy B film volt, amit A filmnek kezeltek. Elhiszem, hogy a Tarantino rajongóknak bejön, de az én szemben egy hulladék volt.

A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/

#6
Igen, gegekkel teli paródia, k.rva jó rendezéssel, szereplőkkel, fotózással, viszonylag banális sztorival.

De ezt a fenti sóműsort - bár előre nem szokás mondani ilyet - erőltetettnek érzem. Egyik csajnak sincs semmilyen karizmája, ereje, súlya (nem a kilóikra gondolok), de lehet pont ezért lesz, lehet jó. Viszont annyi bőrt húztak már le erről, hogy nem biztos, hogy ebből újabb kasszasiker lesz. Az is intő jel, hogy a rendező is szerepel, tetézve azzal, hogy alapból egy férfi szerepet játszik.
Utoljára szerkesztette: Ellaberin, 2019.06.28. 13:16:28
#4
"Persze ott volt a Kill Bill, de könyörgöm az is egy paródia volt. Vagy ez nem mindenkinek tűnt föl? "

ohó! te komolyan ezt hitted?😊)) (vagy csak ezzel nyugtatgattad magad, hogy nem komoly, így nem kell haragudnod magadra, hogy tetszett?)
#3
Vannak jó krimik belevaló dögös csajokkal. És vannak jó krimik dögös pasikkal is. Ez más műfaj, nem kell, hogy minden érdekeljen.

"nem azt várja el az ember"

mármint ember=te, gondolom. newsflash: nem vagy egyedül a világon. más gondolom, nagyon szívesen néz ilyesmit, és őket meg az nem érdekli, hogy izomkolosszusok vagy harcművészek karatélyoznak. (főleg azért, mert a legtöbb film nem ilyen, szóval ad némi újdonságot)

van, aki az izmos pasikra és a kockahasakra gerjed, más a csajokra. nem hiszem, hogy utóbbiak nagyon vernék a nyálukat azért, mert kiadnak egy sylvester stallone-akciófilmet, amiben a csődör mindenkit lenyom. téged kvázi az zavar, hogy mások kapnak egy filmet.
NEXUS6
#2
Miért is nem lehet egy jó krimit csinálni belevaló dögös csajokkal inkább? A csajoktól nem azt várja el az ember, hogy lekaratéjozzák Dwayne The Rock Johnsont, meg Csák Norriszt, meg Dévid Keredálynt, meg akit érnek. Tényleg röhej az egész, mármint a filmipar caklipakli.

A Ponyvaregényben anno a Dögös ötös sztorival gyak lealázták az egész csajos akció zsánert, a műfaj azóta sem tudott felállni. XD
Persze ott volt a Kill Bill, de könyörgöm az is egy paródia volt. Vagy ez nem mindenkinek tűnt föl?

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#1
ezt nem lehet röhögés nélkül kibírni. és nem azért, mert rohadt vicces lenne...

Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams