8
  • CairoJack
    #8
    Ez még a Merciknél is rondább, pedig azok is elképesztően csúnyák és igénytelenek.
  • TokraFan
    #7
    Itt azért jó sok butaságot összehordtál!

    1. A középkonzol nincs útban! 30éve vezetek, de egy kezemen meg tudnám számolni, hányszor kerültem olyan szituációba, amikor a vezetőülésből át kellett evickélnem a konzolon, mert csak a másik oldalon tudtam kiszállni. Nem egy buszról beszélünk. Ez nem érv, ez egy hülyeség, már bocsánat!

    2. Az érintőkijelző nem azért gáz, mert a retrót szeretjük, hanem azért, mert vezetés közben ezerszer balesetveszélyesebb, mint egy kitapogatható kezelőszerv! Irreleváns, hogy mit igényelnek a fiatalok, ez nem erről szól, hanem a közelkedésbiztonságról. Egy érintőkijelzőre rá kell nézni, ha bökdösni akarod. Addig meg nem az utat nézed! Ugye pont ilyen indíttatásból büntetik a telefonálást, mert elvonja a figyelmet!

    3. Az sem érv, hogy ezt autonóm járműbe tervezték, mivel attól még messze vagyunk. Majd ha napi szinten mindenki 5-ös szintű autonóm járművel közlekedik, akkor tervezzen ilyet a BMW, addig meg el kell felejteni az érintősdit!

    Egy idióta került az elektronikus rendszer főtervezői székébe, ennyi a történet.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2019.06.07. 00:34:30
  • NEXUS6
    #6
    Van egy olyan érzésem, hogy az a fiatalabb generáció, amiről beszélsz még meg sem született, illetve ha megszületett amúgy se tud és nem is fog kocsit vezetni.

    Másrészt nem mindegyikük olyan ám, szerintem kb ugyan annyi benzinvérű van köztük. Akik azért offline életet is szeretnének.
  • kvp
    #5
    A cikk kever par dolgot. Eloszor is az also kep nem az emlitett autohoz tartozik, hanem egy masik, hagyomanyos kialakitasuhoz. A felso pedig egy koncepcio auto, amiben szerintem ket dolgot erdemes kiemelni. Az egyik az, hogy vegre nincs kozepkonzol, ugyanis ez allandoan utban van, nem lehet tole barmelyik szekbol, barmelyik oldalon kiszalni. A masik, hogy a kormanykerek hasznalata enyhen szolva is opcionalis, jellemzoen nem arra terveztek a kocsit, hogy az ember vezesse.

    Szvsz. nem azert veszik ki mindenhol a kezi kezeloszerveket mert dragak, hanem mert a fitalabb generacioknal nincs rajuk igeny. Nem veletlen kezdenek kihalni a fizikai billentyuzetek, mar csak a laptop-ok es a munkaallomasok hasznalnak ilyeneket, mig a legtobb ma eladott, internethozzaferesre alkalmas keszulek csak erintokijelzovel es egy csak szukseg eseten megjelenitett kepernyo billentyuzettel jon.
  • syn7h37ic
    #4
    De index most sem fért bele az innovációba XD
  • barret
    #3
    Gondolj bele! Mennyi pénzt megspórolnak,ha nem kell legyártani azt a drága vezérlő kapcsolót! Ugye hogy ugye? :D No meg ott van a + vezérlő kábelköteg is. sok réz...
    Utoljára szerkesztette: barret, 2019.06.03. 18:22:15
  • TokraFan
    #2
    Várjuk ki a végét, de vannak fenntartásaim...
    BMW-t hajtok száz éve, és az a tapasztalatom, hogy a iDrive rendszernél jobbat nem nagyon láttam még. Ugyanis hatalmas ötlet volt anno tőlük, hogy éppen nem az érintéses megoldást erőltették mint a többi gyártó, hanem letették a vezérlőt a könyöklő alá, vagyis baromi kényelmesen lehet vezérelni bármit anélkül, hogy elvonná a figyelmet a vezetéstől. Nem kell hajolgatni, nem kell egy k*baszott üveglapot bökdösni, hanem a kar/kéz teljesen természetes pozíciójában ott van elérhető módon a vezérlő, amit ráadásul ki is lehet tapintani, így egy pillanatra sem kell az út helyett máshová pillantani.
    Erre most ők is előszedik ezt az érintős marhaságot....
  • NEXUS6
    #1
    Klafa! Kell, mint saskarom a f@szra!
    XD
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2019.06.03. 13:26:23