13
  • TokraFan
    #13
    Éppen az "ingyenes" tartalmakhoz kapcsolódó, reklám alapú üzleti modell az, amit egy kisebb cég is hatékonyan ki tud használni! Egyrészt, mert jól tervezhetők a költségek, másrészt, ezerszer pontosabb a célzás! A hagyományos megoldásoknál (plakát, TV, Rádió, sajtó stb), baromi drágák a hirdetési árak, cserébe kvázi találomra fog célt érni. Vagyis amit állítasz, annak pont az ellenkezője az igaz! Soha annyi startup és új cég nem ért el gyors sikereket a multik mellett a különböző piacokon, mint a digitális éra térhódítása óta!

    Nem azzal van gond, ha zavar a reklám (engem is zavar), hanem azzal a proli felfogással, miszerint a cégek fejezzék be a reklámozást, de a szolgáltatásaikat azért csak működtessék tovább ingyen, mert gipsz Jakab szerint az neki azért jár az "aljas kiirtanivaló USA cégtől". Nos, nem, nem jár! Pl. Egy youtuber is abból keres, hogy a csatornáján engedélyezi a reklámokat. De ahhoz, hogy napi szinten tartalmat állítson elő, tulajdonképpen főállásban ezzel kell foglalkozzon, drága eszközöket kell vegyen stb. Namost jön a proli, élvezi a tartalmat amit valaki súlyos anyagi és időbeni befektetéssel állít elő, elvárja, hogy a tartalom készüljön, de sem előfizetni, sem reklámot nézni (mert akkor azzal fizet), nem akar! Ez a nettó suttyó proliság.

    Egyebekben, nem vagyok nyugat imádó, csak van annyi eszem, hogy buta puffogás és mély nemzeti baromságok helyett, utánanézek, hogyan működnek a dolgok...
  • Merces2
    #12
    És akkor mi van ha fizetek egy szolgáltatásért ? Igy ad-blockot használok mert elérte a reklámok mennyisége azt a szintet ami már kibaszottul zavaró.Senki nem nyert.
    Amugy gondoltál már arra tiszelt nyugat imádó úr hogy mit csinál a reklám a kapitalizmussal? Telibe szarja ,szerinted egy agyonreklámozott coca-cola mellett mennyi esélye van startupnak akinek nincs pénze reklámozni? , Nem a termék versenyez hanem a reklám. Persze te kivállóan érted mire való a reklám. Érted van......naná.
    Mielőtt ezzel jönnél nem azt mondom hogy ne legyen. De a jelenlegi viszonyulásunk a reklámhoz minden csak nem megfelelő.
  • Sydra
    #11
    "Látom ismét ráröppent a hírre a szokásos komcsi nyugat hater társaság"
    Találó megfogalmazás. :)
  • TokraFan
    #10
    Annyiban javítom magam, hogy nem az IT szektor fatökű az EU-ban, hanem a politikai...pártállástól függetlenül.
  • TokraFan
    #9
    Látom ismét ráröppent a hírre a szokásos komcsi nyugat hater társaság...
    Kártevő b*mmeg...Persze, akinek fingja nincs miről szól a reklám, mi a célja, mit és hogyan működtet, és általa milyen előnyökhöz jut a szerencsétlen egyszeri kis no name hater, az valóban honnan a fenéből is értené, miért van rá szükség?
    Zavar a youtube-on a reklám? Fizess elő a havidíjasra b+, van rá mód és akkor nem lesz reklám!! Zavar a Spotify reklám? Fizess elő és akkor nem lesz! Zavar a GMail reklám? Nem kell használni prolikám, senki nem kötelez rá. Haználj fizetőset, ott nem lesz reklám.
    De a proli ingyen akar mindent, és még egy reklámot sem képes ezért megznéni...Mert prolikámnak fogalma nincs arról, mennyibe kerül egy ilyen infrastruktúrát fenntartani, amit valamiből finanszírozni kell. Ő csak használni akarja, ingyen, és mindenki azért dolgozzon, hogy a proli a sarki utca 6.-ban este amikor hazamegy a gyárból, mindent ingyen kapjon. Aki nem ad ingyen semmit, az kártevő akit ki kell irtani. Láttuk már az ilyen felfogás eredményét itt a súlyos keleten.

    Az EU-s adó bevezetését pedig nyilván csupa jótékonyság mozgatja, véletlenül sem az itteni fatökű IT szektor ÉRDEKE! Ha már saját erőből egyetlen épkézláb IT multit nem sikerült építeni az EU-ban, mert lemaradtak az egészről még valahol a 90-es években, most már csak az adóztatás marad, amiből persze neked, egyszeri no name senkinek pont úgy nem fog jutni egyetlen peták sem, mint a z USA IT cégeinek reklámbevételéből, de álmodozni és idiótának lenni nem tilos. Ja nem, fizethettek majd többet mindenért, mert abban biztosak lehettek, hogy át lesz -ez is- hárítva a végfelhasználóra, ahogy minden más is.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.12.07. 04:36:17
  • Kissssss0 #8
    viszont vannak kullancsok! :D
  • jkedzs
    #7
    :))
  • ostoros
    #6
    Gondolkoztál már azon, hogy a kártevőt kiszokták irtani?
  • Sydra
    #5
    Költözz ki az erdőbe! Ott nincsenek reklámok!
  • ZenMillitia
    #4
    a reklamok olyanok,mint a parazitak es a kullancsok, a reklamok versenyeznek egymassal nem a termekek, es ez a kornyezetszennyezes, mestersegesen generalt szukseglet, es a tulnepesedes okozoja. ha egy kullancs belefurodott anyadba, ami halaos kort terjeszt, majd eroszakmentesen beszelgess vele, es vigyel neki koktelt,mikozben kinyirja anyadat, te alszent dogmakuruzslo.
    a bekenek akkor van letjogosultsaga, ha egy hasznos tevekenysegrol beszelunk. pl a kullancsokhoz kepest a mèhek hasznosabbak, nem csak elvesznek adnak is sokat, pl beporoznak. mikozben te veded a kullancsokat, akik kinyirtak anyadat. idiota
    Utoljára szerkesztette: ZenMillitia, 2018.12.06. 15:55:08
  • Sydra
    #3
    Gondoltál már arra, hogy a másokkal kapcsolatos problémáidat erőszak nélkül próbáld megoldani?
  • jkedzs
    #2
    a reklámok sokkal több kárt okoznak, azokat kellene betiltani.
  • Sydra
    #1
    "we pay, they don't"
    Minden adót a fogyasztó fizet, mindig. Amikor azért tüntetsz, hogy a cég fizessen extra adókat, akkor tulajdonképpen azért tüntetsz, hogy drágábban vehess rosszabb minőségű termékeket.