10
  • ostoros
    #10
    Az első érved hülyeség, nem láthattak a jövőbe. A másodikkal viszont beletaláltál az igazságba. Egyszerű oszd meg és uralkodj volt, a szovjetek elleni embargóhoz kellett Kína bevonása.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2018.11.20. 19:51:34
  • fonak
    #9
    Úgy döntött, hogy pozitívan reagál a Teng-féle reformra és nyitásra, mert úgy gondolkodott, hogy a gazdasági nyitás és a piaci mechanizmusok automatikusan rendszerváltáshoz vezetnek majd (mint ez nálunk meg is történt), illetve a SZU-t akarták Kína erősítésével még jobban sakkban tartani. 1989-ben az előbbi remény elszállt, a második indok pedig 1991-ben okafogyott lett (ma pedig kölcsönös érdekek mentén kvázi szövetséges Kína és Oroszország).
    A multik viszont meglátták a lehetőséget a kínai gyártatásban és a kínai piacban, így nem engedték, hogy ez a folyamat a visszájára forduljon.
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.11.20. 08:04:07
  • ostoros
    #8
    Vagyis nem lehet. Úgy "döntött" hogy nem lenne eredménye.
  • fonak
    #7
    Lehetni lehet, csak anno úgy döntött a nyugat, hogy inkább a kölcsönösen hasznos utat választják.
  • ostoros
    #6
    De azoknak a problémáknak nagy része nem jelentkezne akkor, ahogy kína esetében sem. Egy egymilliárd+os országot nem lehet embargózni.
  • fonak
    #5
    Vannak más problémás különbségek is.
  • ostoros
    #4
    Próbálnának Kínát játszani, csak nehéz, mert ők nincsenek milliárdnyian, csak 20 millióan.
  • fonak
    #3
    Próbálnak trendik lenni.
  • VolJin
    #2
    A piacképes változatnak három funkciója lesz. A mozgásérzékelő automatikusan elindítja a bölcs vezér szónoklatait, a fiókból meg kiugrik egy füzet ceruzával, hogy tudjanak jegyzetelni, és automatikusan közvetíti az államvédelemnek a közben elhangzó beszélgetéseket. :-)
  • TokraFan
    #1
    Év vicce..