29
  • bobijub
    #29
    sajnos, tényleg sajnos, nem kell sok hajánál fogva előcibált érv annak belátásához, hogy az it világon belül teljesen természetes, hogy egy "csomó mindenben" kialakul egyetlen egyeduralkodó. még a kevésbé it világban is elég agyatlan lett volna, ha az elterjedt 1+2*1/16 videokazettafajta helyett egyidejűleg több életerős mozgolódott volna a piacon. vagy kilencféle különböző optikai korong az egyszál cd helyett. nem hiszem, hogy sokat kellene magyarázni azon, hogy milyen lenne, ha a tcp/ip mellett mg lenne öt, hasonló mértékben elharapódzott másik, az ethernet mellett lenne öt hasonló mértékben elharapódzott másik, a wifi mellett lenne öt hasonló módon elharapódzott másik. és sajnos ugyanennyire természetes, hogy nem igazán hasznos, ha operációs rendszerből túl sok, konkurrens harapódzik el. az még belefér, hogy mobilon, desktopon és szerveren meg a felhőben külön-külön más-más legyen az egyeduralkodó, de valamelyik valahogy valamikor teljesen természetes úton IS kiemelkedik, persze nem mindig van az az út a becsület köveivel kikövezve. és mivel nagyon-nagyon sok olyan terület van, ahol egyrészt magától is kialakul az egyeduralkodás, másrészt igenis megvan a haszna, ezért a "hatóságoknak" azt is meg kellene kutatniuk, kiismerniük, kiérlelniük, kidolgozniuk, kitanulniuk, hogy a már kialakult egy, elharapódzott egyeduralkodót miben (ez tán fontosabb, mint a hogyan) és hogyan kell kordában tartani. vannak területek, ahol van értelme a konkurrenciának, de tényleg a bölcsesség az ami szükségeltetik annak meglátásához, hogy hol van értelme erőltetni, támogatni és hol tök fölösleges.
  • asgh
    #28
    Az Apple más műfaj, mert az iOS elválaszthatatlan a hardvertől, azaz a termék része, ahogyan az Apple szoftverei és szolgáltatásai is. Emiatt monopóliumról sem lehet beszélni, mert ha maga a hardver nem kerül monopol helyzetbe (nem kerül), akkor az apple OS, szoftver és szolgáltatás sem tud.
  • felemelő
    #27
    "licencdíjat fog kérni a mobiltelefon-gyártóktól a Google Play és más alkalmazások használata után"

    De innen megint van egy probléma, amit megoint ki kell vizsgálni.

    A Play nem lehet egyeduralkodó, "kötelező" elem, vagyis ezekre a telefonokra a gyártó, ha nem akarja megvenni, akkor egy másik, alternatív telepítés módot ill. áruházat kell tennie.
    Ami meg ha olcsóbb, akkor hamar megtelik alkalmazásokkal (persze ha az EU keményen megköveteli, hogy a gugli nem akadályozhatja semmi módon a piaci versenyt, vagyis nem akadályozza a Play-ben levő alkalmazások kettős megjelenését).

    Csodálom, hogy a gugli ekkora öngól lő, maga segíti és kényszeríti ki a konkurens struktúra felépítését!
  • cateran
    #26
    Ez jo poen volt...ha vicceltel...ha komolyan gondoltad, akkor yikes...
  • Sequoyah
    #25
    Amig a kulfoldi monopoliumok (pl Google) az ehhez hasonlo verseny-ellenes lepesekkel eltiporjak az osszes kezdemenyezest EUn belul es kivul egyarant, addig ne varj eletkepest konkurenciat senkitol sem. A monopoliumok letorese szukseges (de nem elegseges) ehhez.
    USA-ban egy evszazaddal ezelott megvolt a mersz feldarabolni a monopoliumokat, es nem sokkal ra gazdasagi boom kovetkezett. Ma mar nincs meg ez a mersz ott, de az EU-ban meg megvan.
  • Sequoyah
    #24
    Haha, azt csak hiszed. Szerinted most hol kering a neten az osszes szemelyes adatod, bongeszesi elozmenyeid es ugy altalaban minden?:) Masreszt hol vannak a versenykepes konkurenciak, amik fejlodesre osztonoznek az Androidot? Az Appleon kivul senki nincs mar talpon.
  • TokraFan
    #23
    Maximálisan egyetértek!
    Az EU-nak a pofázás és a behajtás helyett azon kéne dolgoznia, hogy életképes konkurenciát tudjon felmutatni az IT szektorban, mert csak ennek van értelme. Ahhoz viszont pont olyan hülyék, mint a hazai ámokfutók...
  • TokraFan
    #22
    Ez joos, de más lapra tartozik. Ez a probléma az Artisjus belős korrupt rendszere miatt adódhat...
  • jkedzs
    #21
    erről van szó!
  • Sydra
    #20
    Szerintem kevésbé naiv dolog a mikulásban hinni, mint abban, hogy az EU a vásárlók vagy a polgárok érdekeit nézi. Épp a Szovjetunió 2.0-át építjük és hasonló sikertörténettel fog végződni a dolog.
  • zola2000
    #19
    Sőt eddig is felkerültek a komolyabb játékok a kínai appstoreokba (ahol nincs Google play) külön...
  • zola2000
    #18
    Most néztem meg az amazon appstoret, facebook van, instagram van, netflix van.

    Miért lenne több munka mint eddig, ugyanaz az android ugyanúgy egy apk-obb fájl jön le az appstoreokból.
  • grobs
    #17
    Nam az a probléma, hogy az EU "üti" a nagyokat, hanem az, hogy saját stratégia nélkül. Így az egész egyszerű pénzbehajtás amiből az emberek nem látnak semmit, csak az árnövekedést.
    Ha lenne mögötte európai stratégia ami európai fejlesztőket hoz helyzetbe, akkor lenne értelme, de így semmi. Amikor az MS-t támadta az EU annak is csak úgy lett volna értelme ha mellette a konkurenciát (linux, bsd, stb.) erősítik a beszedett pénzből. Ehelyett lenyelték a pénzt.
  • fade2black
    #16
    Témába vág:
    https://prohardver.hu/hir/remalom_komoly_jatek_fejleszt_android_google.html

    De szuper lesz ha mégjobban szétesik. Eddig csak 100+ telefonra kellett tesztelni az appot, most erre még rájön, hogy 10* annyi meló lesz a javítás.
    Szuper.

  • fade2black
    #15
    Amúgy muris lesz ez a 40$.

    Lesz majd Samsung store, Huawei store, Huawei email, Xioami store.... az ökoszisztéma teljsesen szétesik ami megy Samsungon végképp nem fog Huawein és fordítva... emiatt aztán erős vendor lock is létrejön, nem válthatsz másra mert bukod a Huawei aplikácioidat...

    1.0ás user meg ideggörcsöt kap.

    Apple meg röhög a markába, megköszöni EUnak és várja az android szar vásárlókat.

    btw Applenél nem probléma, hogy megszüntette a versenyt és nincs más store csak az almás?
  • fade2black
    #14
    Tőlem még nem szedtek be semmit. Se kamatostúl se anélkül.
  • hypno
    #13
    Szerintem annyira nem nézte be.
    A Föld népességének közel 10%-a az EU-ban lakik. Ráadásul a föld teljes lakosságának vásárlóerejét meglehetősen felülreprezentáló 10%-a.
    A Google meg pont olyan szemétláda, mint a Microsoft és bőven visszaél az erőfölényével. Ahol a sarkukra állnak, ott meg visszakozik. A kínai piacon - tök ingyen - hajlandó még cenzúrázni is, csak jelen lehessen.

    Ha jól értem az EU nem vár mást tőlük, csak hogy tartsanak be olyan szabályokat, amiket az USA-ban meg sem próbálnak kijátszani, mert állami erővel egyszerűen feldarabolják a céget.

    Nem volt olyan nagyon régen, amikor a Microsoft úgy építette be a Windowsba az ingyenesen az Internet Explorert, hogy azzal gyakorlatilag 5 év alatt kivégezte a Netscape Navigátort. Ezután 5 évig gyakorlatilag szart se fejlesztett a IE-n.
    HÚ DE JÓ VOLT AZ NEKÜNK! Csak akkor kezdett kapaszkodni, amikor a Netscape nyilvánossá tette a Navigator forráskódját és létrejött a Mozilla alapítvány, meg a
    Firefox.

    Szóval azért annyira nem jó dolog, amikor valakinek monopóliuma van, mert az ember már csak olyan, ha teheti, akkor visszaél a hatalmával.
  • Sydra
    #12
    "Szoval ezt elegge benezte az EU"
    Mint úgy általában mindent, ami jogvédelemmel meg gazdasággal kapcsolatos. :D A sok komcsi meg tapsol hozzá, hogy egyre kevesebb dolgunk van egyre drágábban. :D
  • kvp
    #11
    Eddig is volt Google csomag nelkuli Android, raadasul teljesen ingyenes. Egy dolig nincs benne ami kell az embereknek, Google store. Innentol nem tudnak store-os alkalmazasokat telepiteni, pl. Facebookot vagy Instagrammot. Ennel a pontnal bukik meg barmi mas hasznalata es mostantol lehet valasztani hogy nincs store, van de csomagban a keresovel es a chrommal vagy jo dragan es a legtobb ember azzal indit hogy visszaall google keresore+chromera es meg a Google se ad jutalekot a reklamok utan. (eddig a Google kvazi fizetett ha az o szoftveret es keresojet hasznaltak, ezentul a cegek fizethetnek ha megse akarjak azt hasznalni)

    Szoval ezt elegge benezte az EU. Raadasul ugy nez ki eladasi licensz osszegek attol fuggenek az adott orszag kepviseloi milyen aranyban tamogattak a megszivatasukat...
  • Sydra
    #10
    Ugye ebédet sem azért főzünk, mert főzni akarunk, hanem azért mert éhesek vagyunk.
  • Sydra
    #9
    Mi szükségük ruha iparra, ha ingyen van a ruha?
  • Cat #8
    Ez kb. ugyanolyan, mint az ingyenes ruhaszállítmányok Afrikába. Ott is betiltják ezeket, mert nem tud felnőni ezek miatt egy saját, helyi ruhaipar.
  • zola2000
    #7
    Csak akkor ha google szoftverrel veszed. Sima google nélküli androidra nem vonatkozik.

    Mondjuk én uc böngészővel, amazon appstoreal és duckduckgo keresővel adnám az android telefont európában ha gyártó lennék :)
  • Sequoyah
    #6
    Igen, mert gyartasi koltseg alatt adta ezeket, hogy ezzel elnyomja a konkurenciat. Lehet hogy te a penztarnal orultel neki, mert rovid tavu anyagi haszonnak tunik a fogyaszto szamara, de ezt aztan kamatostul szedi be tolunk a hasznalat soran.
  • MuldR
    #5
    "összeget a szerzők kapják meg"
    Akkor majd egyszer nézzd meg mennyit kapnak a szerzők és mennyit presszer és klikkje. :D
  • TokraFan
    #4
    "Ez olyan mint az adathordozokra radobott szerzoi jogi ado."

    Egyáltalán nem olyan, mert azt az összeget a szerzők kapják meg, kompenzációként a hiányos jogi szabályozás miatti szerzői jogsértések folytán keletkező bevételkiesésért!

    A "Google adót" pedig netto az EU teszi zsebre...
  • kvp
    #3
    Igen es azt a penzt rogton el is veszik a Googletol. Ez volt a cel, az ingyenes termekek megszuntetese. Ugyanis az ingyenessel nem lehet versenyezni. Ez olyan mint az adathordozokra radobott szerzoi jogi ado. A gyarto ebbol egy fillert se lat, csak adokent lenyuljak az allamok, jelen esetben az EU.

    A Google egyebkent varhatoan trukkozni fog, aki felrakja a keresojuket es alapbol azt allitja be, az ingyen kapja a bongeszot. Nem lesz arukapcsolas, tehat nem kotelezo mindent felrakni, csak kulon sokkal dragabb lesz. Es nem kaphatnak ezek a gyartok juttatast a Google reklambeveteleibol sem. Meg hatrebb rakjak oket a termekkeresesi talalatoknal. Jo hatra, kb. az Apple melle...

    Ez is egy megoldas, a szolgaltatasok letiltasa es a piacrol valo kivonulassal fenyegetes pedig a masik. A Facebook a masodikat valasztotta, azt mondjak hogy probaljak meg oket korlatozni es akkor nezze meg az EU hogy mennyi ido utan gyujtjak ra a politikuskra a tetot a facebook elvonasos emberek.
  • Sydra
    #2
    Szóval most akkor az EU kiharcolta, hogy 40 dollárral többe kerüljenek a telefonok?
  • zola2000
    #1
    Tehát egy aliexpresses xiaomira nem fog vonatkozni...