5
  • MerlinW
    #5
    Miután Kínában már most is van éles teszt alatt lévő komplett quantum hálózat, pár éven belül lószart sem fognak érni ezek a titkosítások.
  • AcsMarci
    #4
    " A BND 2003 és 2009 között több mint 2500 alkalommal tört be idegen PC-kbe és ennek során ellenőrizte többek között a Spiegel egyik újságírójának, illetve az afgán kereskedelmi miniszternek a levelezését. "
    Tehát már 2003 óta hazugság, hogy a veszélyek elhárítása a fő cél. A fő cél a gazdasági előnyszerzés illetve a belső rend fenntartása. Kína, csak nem közellenség. Mint ahogy a legtöbb nyugati ország.
  • kvp
    #3
    "A BND előtt egyetlen akadály lehet: a német alkotmánybíróság."

    Mivel hogy a nemet alkotmany szerint ez az egesz haborus cselekmeny, marpedig azt parlamenti jovahagyas nelkul nem csinalhatjak hivatalosan. Illegalisan meg eddig is mindenki csinalt mindenfelet, csak nem tul sok eredmennyel.

    "Sztem az ilyen betörök mert úgy vélem, hogy gyanus vagy esetek miatt lesz egyre erősebb a felhasználói gépek védelme otthon. Aztán meg csak picsokgni fognak amikor mindefajta brutál titkosítások lesznek amik vissza fejthetetlen algoritmusokkal kódolnak (mint pl. a ruszkik 1x használatos titkósítása, ami gyak. a mai napig feltörhetetlen rendszert alkot). A chatek végponti tikosítással lesznek ellátva. PGP-vel titkosított levelezések stb... és aztán ott fognak állni a fakabátok, hogy basszus ez a fegyver és a páncél harca lesz..."

    Nem lesz. Egyreszt az atlagembert nem erdekli, amugy se ert hozza, stb. Aki meg ert hozza az vagy nem bukik le, vagy ha megis, akkor elviszik illegalis fegyverbirtoklasert. (a franciaknal erre van torveny, csak nem hasznaljak, mert tul sok embert kellene lecsukni, akik tudtukon kivul hasznalnak tul eros titkositast)

    Az oroszoknak nincs sajat titkositasuk, a One Time Pad pedig nagyon regi es nagyon reg ota hasznalt technologia, minden oldalon. Az elso ilyen elektronikus rendszert az AT&T keszitette (aka. Bell, USA), de papir alapu valtozatban mar az okorban is felbukkant. (a modern algoritmus a Caesar's cipher karakterpozicio alapu egyszer hasznalt kotablakkal kibovitett valtozatanak felel meg, szoval nem mai otlet...) Egyetlen baja van, hogy a kulcsnak legalabb akkoranak kell lennie mint az uzenetnek es csak egyszer hasznalhato. Innentol fogva nem tul praktikus mindennapi kommunikaciora. (atomhaboruhoz igen, azt jellemzoen csak egyszer kell es lehet elinditani)
  • Macropus Rufus
    #2
    "megsemmisíthetne ellenséges szervereket"
    és mivel? Ágyúval? Rakétával?
    Ez így egy picit hibás megfogalmazás sztem. Mert maga a szervert nem fogják/tudják fizikailag tönkretenni ui. az akkor már nem az online világ, és ugye a való világban - még - nincs ilyen jellegű jogosúltságuk.

    Sztem az ilyen betörök mert úgy vélem, hogy gyanus vagy esetek miatt lesz egyre erősebb a felhasználói gépek védelme otthon. Aztán meg csak picsokgni fognak amikor mindefajta brutál titkosítások lesznek amik vissza fejthetetlen algoritmusokkal kódolnak (mint pl. a ruszkik 1x használatos titkósítása, ami gyak. a mai napig feltörhetetlen rendszert alkot). A chatek végponti tikosítással lesznek ellátva. PGP-vel titkosított levelezések stb... és aztán ott fognak állni a fakabátok, hogy basszus ez a fegyver és a páncél harca lesz...
  • end3
    #1
    F*sza! - Végén még a német állam lesz a magánélet legnagyobb ellensége, legalább is Európában. (Amerikának meg Putyinnak nem kell jogszabályi felhatalmazás, ott az IT-s globalista mamutcégek, - kollaborálva a szövetségi állammal, azok kiberháborús különítményeivel, - fű alatt, az egész világon teszik ugyanezt.) Mondjuk legalább abban biztosak lehetünk, a Németek nem sok amerikai szerverre fognak betörni... (És "Soros" sem fogja finanszírozni ezt a "vállalkozást".)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2018.09.10. 09:55:04