9
  • Csaba161
    #9
    Nekem viszont nagyon tetszett az Alien vs. Predator, igaz semmilyen könyvet sem olvastam ezekből az univerzumokból...
  • wraithLord
    #8
    Persze, nekem igazából csak az első Predator film tetszett. A Predators-t meg az AVP-t azért említettem, mert legalább a sztoriváz (a klasszikus predator alapfelállás), ami számomra legalább egyszer nézőssé tehet egy ilyen filmet, megvolt.
    Annyiban gondolom csak másképp, hogy én a Predator 2-t is sajnáltam, hogy megnéztem.
  • Ender Wiggin #7
    Ehhez annyit tennék hozzá, hogy az első AvP egy nagy lótúró volt, nem jó film. A Perry-féle hivatalos regény alapját vették (kisebbségi csaj, a könyvben japán, főszereplő, aki a végén lespannol egy törött agyarú ragadozóval, aki mielőtt meghal a királynővel vívott csatában, savval megjelöli a csaj arcát), de annak minden jól működő aspektusát figyelmen kívül hagyva. Ugyanis, mi a jó édes anyjuk p-jának kellett a Földre áttenni a sztorit, ráadásul a 2000-es évekbe? Egy gyarmatosított bolygón játszodótt a forrásregény, amit a ragadozó idegen keltetésre és vadászat gyakorlásra használtak. A Földön meg piramisok? És a sztori alapján már napjainkban tudott az emberiség mindkét fajról, ami eleve keresztbe megy az Alien-kontinuitással. Borzasztó.
    Maradjunk annyiban, hogy az első két Predator-film oké, minden más kuka, beleértve az Antal-féle gagyit is.
    Shane Black egy csomó jót adott az emberiségnek, Halálos Fegyver, Utolsó Cserkész, Utolsó Akcióhős, Kiss Kiss Bang Bang vagy az első nagy Marvel-siker Ironman. De ez itt, amit összehozott egy szégyen a tréler alapján.
  • Cefet
    #6
    Ha már láttuk volna, akkor is lehetne különböző a tetszési index.
    De így, látatlanban véleményezni - pro, vagy kontra - butaság...
  • hawkie22
    #4
    A Predator 2-re Danny Glover-rel nem mondanám, hogy annyira rossz volt. Ott se mindenki vágta le, hogy mivel van dolguk, csak a legvégén. Addig meg mindenki be volt fosva az utcán.
  • Jrex
    #3
    Az előzetes alapján simán hozni fogja a Predators szìnvonalát.
  • Paddy
    #2
    Shane Black ide vagy oda, nagyon látszik a traileren, hogy rossz lesz a film. Továbbra is csak a Predator első és második része létezik.
  • wraithLord
    #1
    Ezeknek a Predator filmeknek mindig csak akkor volt értelme/súlya/hangulata, amikor egy civilizációtól elszigetelt helyen - netán másik bolygón -, egy elveszett embercsoport került bajba a predátorok játéka miatt.

    - Egyrészt, ha a predátorok létezéséről mindenki tud, az gagyi, illúzióromboló stb.
    - A predátorok lényege a meglepetés, álcázás, félrevezetés... Ha mindenki tud róluk, kivezényelhetnek olyan haderőt és technikát az elpusztításukra, hogy nincs értelme a filmnek. Voltak, nincsenek Földre lezuhant predátorok. Biztos relatíve nagy lenne a veszteség, mert azért mégiscsak fejlettebbek nálunk.

    Szerintem hülyeség ezt erőltetni. Volt a Predator Schwarzival, volt a Predators, ezek működtek. Esetleg még az első AVP is úgy ahogy elment. Ennyi van a predator témában.
    Már a Danny Glover-féle '90-es Predator 2 is sz@r volt (emlékeim szerint), az AVP2 förmedvény. Ezek is hasonló megközelítést erőltettek, amit ez a film fog a trailer alapján. Nem kell. Inkább remake-elgessék az eredeti Predatort. :D
    Utoljára szerkesztette: wraithLord, 2018.09.02. 01:39:41