70
  • NEXUS6
    #70
    Azok az atomfegyverek, amelyektől az amcsik tartanak nem csak ellenük vethetők be.
  • NEXUS6
    #69
    Nyilván. Csak amíg az atombomba a németek kezében egy komoly stratégiai ütőkártya lehetett volna a háború kedvezőbb feltételekkel történő befejezéséhez, addig adott időben a V2 nem volt az. Még ha el kell ismerni, hogy később akár az ürkutatásban, akár az atomfegyverhez kapcsolódóan, mint olyan nagyhatótávolságú csapásmérő fegyver hordozója, ami ellen a légvédelem gyak tehetetlen és alkalmazása nem követeli saját élő erő elvesztését, ezzel egy új szintre emelete a nukleáris csapásmérést. Csak épp a németeknek nem volt atombombájuk. Ennyi volt a lényeg.

    Elkezdhetünk valami nagyon jövőbe mutatót, csak épp lehet, hogy nincs annyi ideje az emberi civilizációnak, hogy befejezze, vagy élvezze a hatását.
  • felemelő
    #68
    "Putyin pl. valami konferencián kijelentett valami olyasmit, hogy nekik nem gond ha Szibériában nem lesz ezután olyan zord a klíma"

    Ez rövid távon nem rossz elgondolás, de ha a kínaiak és indiaiak a hóguta, szárazság (ivóvíz és élelemhiány) miatt megindulnak szibériába, az már kellemetlenebb lehet.
  • felemelő
    #67
    "Amíg az atombomba egy gyökeresen új, azonnal jelentkező minőséget jelentett, addig a V2 rakéták, hagyományos robbanófejjel töredék pusztítást tudtak okozni, összességében is."

    Annyiban bonyolultabb, hogy a V2 ugyan nem adott közvetlen hasznot, de az ürkutatás/űrhajózás/műholdak megnyitásával legalább akkora (összemérhető és akár nagyobb is) hatást gyakorol az emberiségre, mint az atomtechnika. És nem valami elképzelhetetlen hosszú távon, egy emberöltővel késve csupán.
  • Bibike85
    #66
    haha...ehhez tobb ezer millio tonna(hasrautottem) magnezitet kellene eloallitani! Felejtos!

    Last year, all the world's nations combined pumped nearly 38.2 billion tons of carbon dioxide into the air from the burning of fossil fuels such as coal and oil, according to new international calculations on global emissions published Sunday in the journal Nature Climate Change
  • dyra
    #65
    De vagesz vagy! Neked meg Csernobili zöldség - gyümölcsöt és húst kellene fogyasztanod.
  • Macropus Rufus
    #64
    lehet benéztem valamit...
    1062millió tonnához kell 2124millió tonna ilyen anyag. Ez 3.1t/m3 számolva 6851612903m3 ami 6,8km3 egy tizedest lehet tévedtél, de javíts ki ha én tettem volna ezt ;)
  • Macropus Rufus
    #63
    megnyugodtam :)
    köszönöm a korrigálást ;)
  • Garga Pitic #62
    A helyzet jobb: a 1062 millió tonna CO2, kétszeres tömegű végeredménnyel és 3,1t/m3 sűrűséggel (wiki) számolva "mindössze" 0,685 km3.
    A 10GT/éves globális kibocsátás 6,4km3 végtermékkel járna, ami durván 3 és fél Balaton térfogata.
  • Macropus Rufus
    #61
    "Szexivé, trendivé kellene tenni az atomenergiát. "
    drasztikus lépések kellenek. Aki ellenzi az atomot, az csak nap és szélből termelt energiát kap. Aztán amikor napnyugta után jön a full sötétség akkor rájönnének. Mert most az a baj, hogy ha a napelem és/vagy a szélturbina nem termel akkor autómatikusan átáll a rendszer a hagyományos forrásokra, um atom, szén, gáz, olaj stb...és így könnyü okoskodni. Azt kapod amit megtermelsz. Na figyeld meg, hogy egyből nem lenne olyan ördögtől való az az atomenergia, ha az egyorrú télen olyan fél négy magasságában a teljesen sötét házába megy haza, ahhol már minden fossá fagyott mert a fűtés szivattyú nem megy. Villany fűtés ugye szintén nem megy. Ők lennének a legynagyobb támogatói az atomnak.
    >:-]
  • Macropus Rufus
    #60
    molnibalage igazat szól. Ha 1t képes fél tonnát megkötni akkor nem kell hozzá nagy matek, hogy kijöjjön, nincs annyi hely a Földön, hogy ez működjön.
    Csak egy példa: India évente 1062 millió tonna co2 nyom a levegőbe. Tehát ezt a mennyiséget kb. 2000 millió tonna ilyen cuc tudná lekötni... Évente. Tudod, hogy ez milyen hatalmas nagy tömeg? A kirejedéséről már ne is beszéljünk, de ha azt az 5t/m3-et vesszük alapúl akkor nem nehéz kiszámolni, hogy ~212.000km3-nyi anyag... évente. Vö.: a Földközi-tenger vizének a térfogata csupán 3.7millió km3... Másképpen fogalmazva: a világ top10 co2 kibocsájtója 1 év alatt megtudná tőlteni a teljes Földközi-tenger medencét ezzel az anyaggal.
    Szóval az 5let elsőnek jól hangzik. Aztán utánna számolsz és az jön le, hogy semmiféle értelme nincs. Marhaság.
    Lejjebb már említették: talán nem kellett volna kiírtani minden növényt ahol csak lehet. Most szopó ágon vagyunk.
  • NEXUS6
    #59
    A rendszerváltás előtt csak papirzacsi, meg visszaváltható üveg volt. Nem én követeltem azokat a szabályozókat, amelyek megengedték, hogy egy viszonylag környezetbarát megoldást felváltsanak a mostanival. Meg volt a forgó-morgó villanyóra reklám a tv-ven, hogy takarékoskodjunk a villanyárammal. Amikor ma ezerrel nyomják a pofába, hogy fogyassz-fogyasz szard le és az egész rendszer ezt támogatja, akkor gyak állampolgári engedetlenség szinten van az, ha nem azt teszed.

    Megoldás a környezetvédelmi adó lehet. Ha az kerül többe ami a környezetnek nagyobb terhelést jelent, akkor az átlagpolgár a kevésbé környezetszennyezőt részesítené előnyben, meg egy idő után a cégek is.
    Nem hiszem, hogy minden embertől elvárható, hogy ökológus, energetikus, anyag technológus, meg ki tudja még mi legyen ahhoz, hogy érdemben dönthessen csak a saját életét érintő környezeti kérdésekről.
    Viszont az észnélküli riogatás meg ugyan úgy káros, mert tudatlanságot okoz, mint a dolgok szőnyeg alá seprése.
  • NEXUS6
    #58
    "Elképzelhető száz év múlva olyan üvegházhatás mint a vénuszon?Elképzelhető, ott sem a nap közelsége miatt forró a légkör és vannak tűzviharok.Nem mondható hogy az internet korszakban ne lenne tájékozott az ember és új terület lenne a környezetvédelem csak nem kap elég hatalmat hogy cselekedjen amit nekünk kellene megadni és tenni."
    Azért aközött, hogy mi elképzelhető, meg egy adott szitunak mi a tudományos alapon megalapozott valószínűsége, az azért két dolog.
    100 év múlva olyan olyan viszonyok, mint a Vénuszon na az kb. száj-fáj csenölös északamerikai krízisfilm kategória. ;)
    Azonban az a gond, hogy ha valaki ilyet leír egy ismeretterjesztő oldalon, vagy könyvben azt nem kiröhögik, hangosan és nem kicsit, hanem hetekig szerepel az esgéhez hasonló tudományos portálokon.
    Mi árt jobban vajon a természetvédelem ügyének, a lekezelő tagadás, vagy az indokolatlan, megalapozatlan hisztériakeltés?
  • bundasjezus
    #57
    Az átlagpolgárok (tisztelet van, kivétel nincs) gondolkozására jellemző, hogy csak addig szívügye a környezetvédelem, amíg beszélni kell róla. Meg lehet nézni, hogy az emberek hogyan (nem) tartják rendben a saját udvarukat, hogyan vigyáznak a tisztaságra az utcákon. Ha a boltban 10 Ft-tal drágább lenne a papírzacskó, mint a műanyag, akkor a műanyagot vennék. Ugyanez van a termékekkel is. Ha valamelyik politikus kitalálná, hogy olyan rendeletet, törvényt hoz, amely környezetvédő hatású ugyan, de megemeli a termékek árait, annak az lenne az eredménye, hogy egyrészt megbukna az adott politikus, másrészt az emberek megtalálnák a kiskapukat, ahogy eddig is.

    A jövőbeli katasztrófákkal riogatás meg egyszerűen nem hatja meg az embereket. Nézik a tv-t, látják a híradóban a sok katasztrófát, sajnálkoznak egy percet, aztán el is felejtik, mert nem velük történt, nem érdekli őket. Az átlagember annyira el van veszve a rövidtávú problémáiban és annyira szűklátókörűen látja a világot, hogy tehetetlennek érzi magát a globális felmelegedés elleni harcban és úgy van vele, majd megoldják a "nagyok", vagy pedig úgyis kamu az egész. Az ember sajnos olyan élőlény, hogy meg kell égetnie magát a tűzzel, hogy aztán féljen tőle. Akinek vitte el az otthonát a tornádó, földrengés, hurrikán, tűzvész, árvíz stb. az a saját bőrén tapasztalta meg a természet erejét és attól a pillanattól kezdve tisztelni kezdi a természetet. És vannak azok az emberek, akik tájékozottak, képesek hosszútávon is gondolkozni, szívükön viselik a környezet sorsát. Na ők vannak nagyon kevesen a többi csoporthoz képest.
  • VolJin
    #56
    Vagy cselből újra kellene szódapatronokat gyártani, csak nem forgalmazni, hanem elásni egy bányában.
  • Torisaru
    #55
    Nem lenne az a legegyszerűbb ha az átlagember meg a nem átlag sem csinálna semmi szennyezőt, oktatás és hozzáállás kérdése, lebomló papírzacskók eddig is voltak, mivel rosszabb ha a néni abba veszi a parizelt nem műanyag zacskóban, ugyanezt lehetne az iparban.
    Át kell állni?Igen, rendeletben szabályozza a kormány meg a túlfizetett képviselőink, mi fizetnénk úgyis, ránk terhelné a felemelt áras termékeivel a gazdaság de inkább ezt fizessük mint a katasztrófák után a károkat, mert egyre több lesz.
    Elképzelhető száz év múlva olyan üvegházhatás mint a vénuszon?Elképzelhető, ott sem a nap közelsége miatt forró a légkör és vannak tűzviharok.Nem mondható hogy az internet korszakban ne lenne tájékozott az ember és új terület lenne a környezetvédelem csak nem kap elég hatalmat hogy cselekedjen amit nekünk kellene megadni és tenni.
  • wraithLord
    #54
    Az biztos, hogy kapni fogunk belőle rendesen, de talán helyre lehetne hozni. Persze a "megállításon" azt értik általában, hogy az emberiség továbbra is büntetlenül csinálhat, amit akar, és nem történik semmi, de valószínűleg ilyesmire valóban nem számíthatunk. Kérdés, hogy tanulunk-e belőle...
  • wraithLord
    #53
    *"az ellen" helyett azért, de végül is az ellen is... :D
  • wraithLord
    #52
    Hát most attól, hogy én csinálom, még természetesen példa a hülyeségre. Mindenki kivétel nélkül felelős azért, ahol most tartunk... Csak a nagy cégek a leginkább, és ők tehetnének leginkább az ellen, hogy lelassítsuk, netán megállítsuk, megfordítsuk a folyamatot.

    (Én is próbálok minél környezettudatosabb lenni, persze ettől még ökológiai lábnyomom van, de nem az ökológiai lábnyom megszüntetése a cél, mert az az élet velejárója... :D, hanem a lehetőségekhez képest a minimálisra csökkentése.)
  • barret
    #51
    A lepusztult növényzet széndioxiddá válik,és a levegőbe távozik. Nem lekötni kell a széndioxidot,hanem visszaalakítani termőtalajjá.A legjobb széndioxid lekötő rendszer az élő növényzet.
  • NEXUS6
    #50
    Mindenkinek meg van az érdeke, mindenkinek meg van a saját felelőssége ebben az egészeben. Neked is, amikor élvezed az olcsók áru nyújtotta életminőséget, jólétet. Ez is példa a hülyeségre?

    Tekintve, hogy az energiaszektor alapvető reformját évtizedek óta nem tudjuk megcsinálni az oroszoktól még évtizedekig fognak olajat venni. Aztán ha megcsinálja mégiscsak a világ, akkor meg atomtechnológiát. Nekik kb mindegy.

    Szal lehet itt hőbörögni, Trumpozni, Putyinozni de itt már nincs olyan opció hogy megállítsuk a globális felmelegedést. Amikor környzetvédők a 70-es, 80-as években "sikeres", máig ható kampányt kezdtek az atom ellen, ez kb el is szállt.

    Nem az a kérdés, hogy ki húgyozott belle, mert mindenki, hanem hogy meddig bírjuk ebben a húgyos vízű medencében.
  • wraithLord
    #49
    De ameddigre a Putyinnak könnyebb lesz kitermelni az olajat Szibériában, addigra akkora felfordulás lesz globálisan, hogy bárkinek a legkisebb gondja is nagyobb lesz annál, mint hogy olajat vegyenek az oroszoktól (egy kis túlzással - talán). :D Majd vodka helyett jó lesz nekik, a Bartos Cs. már úgyis ilyeneket tol, bizonyítva, hogy meg lehet azt inni.

    Ezek is csak példák a hülyeségre. Nem látnak tovább 5-10 évnél és a dollárjeleknél.
    Kb. mintha egy olyan ötletet üdvözölnének, hogy valaki az úszómedencét belehugyozós meg nem-belehugyozós részre akarja osztani... (a húgy nem diffundál ám szét az egész medencében szép lassan... :D)
  • overseer-7
    #48
    ezzel egyet tudok érteni
  • NEXUS6
    #47
    Mindenképpen cselekedni kell, de a Manhattan projekt jó példa arra, hogy nem mindegy, hogy mit csinálunk.

    A Manhattan-projekttel összemérhető forrást költöttek a németek a V2 programra. Amíg az atombomba egy gyökeresen új, azonnal jelentkező minőséget jelentett, addig a V2 rakéták, hagyományos robbanófejjel töredék pusztítást tudtak okozni, összességében is. Persze az amcsik is még ugyanannyit ráköltöttek a B29-es bombázóra, amivel a bombához szálító képességet teremtettek meg. A németeknek is volt rahedli fejlesztésük, amelyekből szintén lehetett volna elvonni, de jobbára szétforgácsolták, így elpazarolták a forrásaikat.
    Itt ugyan ez van. Ha nagy hévvel belehúzunk valami projektbe, vagy épp elaprózzuk a forrásokat, akkor könnyen hozhatjuk magunkat egy vesztes helyzetbe. Általánosan megfogalmazva.
    A fúziós technológia gyerek cipőben jár, ma még egy olyan kísérleti reaktort építgetünk még mindíg, amivel azt vizsgáljuk, hogy gyakorlatilag hasznosítható-e ez az egész. Ha kiderül pl, hogy ezzel a rendszerrel csak egy jóval nagyobb erőművet érdemes csinálni (pl akkorát, hogy kontinensenként kell egy ilyen) az önmagában gazdaságilag, biztonsági, energiabiztonsági szempontból kilövi ezt a lehetőséget. Egyszerűen nem célszerű ilyen szinten centralizálni az energiatermelést. Jelenleg még ez is benne van a pakliban. Csak erre alapozni a jövőt, az akár egy civilizációs zsákutcához is vezethet.

    Nukleáris fissziós technológia is felveti azt akérdést, hogy egy olyan országban, ahol eddig ilyen nem volt hogyan viszed be a technológiát? Egy erőművet felépíteni pár év alatt meglehet csinálni, azonban a szakembereket kiképezni begyakoroltatni, az utánpótlást megszervezni az minimum 10 év.

    És akkor elérkeztünk a cselekvés sürgősségéhez. Egyrészt újra elismételném amit korábban felvetettem, hogy minden országnak más az érdeke az adott szituban. Putyin pl. valami konferencián kijelentett valami olyasmit, hogy nekik nem gond ha Szibériában nem lesz ezután olyan zord a klíma, legalább könnyebben biztosítani tudják az olajkitermelést. Kb. ki is dobták, pedig a saját szempontjából igaza volt. Az 110 ezer fős lélekszámú Kiribati meg kiabál, mert éveken belül elnyeli őket a tenger. Azonban a Földön 7 milliárd ember él és sok szemponból a többségnek jelenleg és hosszú évekig évtizedekig előnye származik a környezetszennyező gazdaságból, sőt, most nagyon eretnek leszek, magából a felmelegedésből is. (pl. összesen kb magyarországnyi terület már felszabadult a jég alol már most is, ami életteret jelent, északi hajózási utak, olaj/gázkitermelő helyek bővülése szintén fontos szempont stb.).

    A veszély valós, azonban nagyon messze vagyunk még attól hogy azonnali cselekvést igénylő katasztrófálisnak nevezzük. Nyilván hosszútávon most tudjuk meghatározni a sorsunkat, azonban a kapkodás károsabb, mint a dolgok gondos mérlegeléséből fakadó időveszteség.

    Szerintem.
  • overseer-7
    #46
    A megoldást a cselekvés jelenti.

    A legnagyobb probléma az, hogy még mindig csak beszélünk a problémáról.. mármint nem mi.. hanem a politika, tudomány, társadalom.
    Beszél róla.. megállapodásokat köt..és nem cselekszik.

    Mikor a tigris éppen fel akar falni minket.. van értelme annak, hogy megbeszéljük és megvitassuk? .. vagy inkább fussunk fel gyorsan egy fára?

    a megoldás mindig a cselekvésen keresztül találja meg az ember.

    Azonnal el kell kezdeni algát tenyészteni. millió tonna számra.
    Azonnal meg kell tízszerezni a fúziós technológiára szánt kutatások költségeit..

    El kell kezdeni földrengésálló atomerőművek építését.. és újra megnyitni a bezárt erőműveket. Hiába rossz az atom..addig amíg készen nem lesznek a fúziós erőművek.. addig megteszi.

    Amikor az atombombáról volt szó.. a Manhattan terv végrehajtásakor A PÉNZ NEM SZÁMÍTOTT.
    Nagy kihívás volt.. de sikerrel megcsinálták.

    Ugyan ezt kell újra megcsinálni.. de most békés cél érdekében.
    A tiszta, biztonságos és bőséges energia a cél.
    A fúzió az egyetlen lehetőség..amihez technológiailag már közel is vagyunk.

    Egyszerűen cselekedni kell.. arra van szükség, hogy az ember akarja.. és végrehajtsa az átalakulást, innovációt.
  • wraithLord
    #45
    Amúgy igen, a természetben előforduló algák szaporodási sebességével nem kell csinálni semmit, elég gyorsan szaporodnak azok, elég rövid a generációs idejük. A szennyezéssel kellene valamit csinálni, vagy az algák szennyezéssel szembeni ellenállóságát lehetne felturbózni. Jobb lenne a levegő és tenger szennyezését visszaszorítani, de szerintem ennyire indirekt beavatkozásnak már tényleg túl lassan lenne értékelhető következménye.

    De ha megcsinálnánk azt, hogy kipucolunk egy megfelelő méretű tengert, akkor abba normál algafajokat is lehetne telepíteni, közel sem az a "gond velük", hogy lassan szaporodnak, hanem hogy a normál szaporodásukhoz normális körülmények kellenek... :D
  • NEXUS6
    #44
    Momentán a légköri CO2 növekedéshez valszeg jelentősen hozzájárul, hogy kiesett egy jelentős nyelő. Ha jól emléxem 1950-óta a fitoplanktonok 50%-át kivégeztük a tengerek szennyezésével.

    Khmmm.... oppá, lehet, hogy nem is önmagában a CO2 kibocsájtásunk a gond, hiszen azt alapból lehet, hogy simán felszívnák a természetes tényezők, a kibocsájtás 50%-át ma is felszívják, "csak" ennyivel növekszik ugyanis évente a légköri CO2.

    Lehet, hogy nem is kéne itt algákkal, meg műkővel kísérleteznünk, a természetes tesóik is felzabálnák, csak épp a legnagyobb gondot a tengerekben okozzuk.
  • overseer-7
    #43
    A semmit nem tevésnél mindenképpen jobb ötlet algát tenyészteni.

    Nem hiszem, hogy találunk olyan megoldást amivel tökéletesen, következmény mentesen megoldható lesz a globális felmelegedés.

    Általában így szokott ez lenni az életben.
    A nagy problémák megoldásáért nagy árat kell fizetnünk, vagy nagy kockázatot kell vállalnunk. Ennek a globális problémának a megoldása sem lesz ingyen.

    ..és a halogatás mindig rossz stratégia.
  • NEXUS6
    #42
    Ja ez jó ötletnek tűnik. Csak ezek a szemét élőlények képesek mutálódni, meg horizontális géncserére, szal kialakulhat egy olyan faj, aminek nem kell a mi kis hozzáadott anyagunk.

    Másrészt annyira lehet, hogy nem kéne félni, mert amíg az adott élettér foglalt, oda alapból nem tud bemenni a mi algánk.
    Minden esetre jobb ötletnek tűnik az alga, mint követ növeszteni és elásni. :)
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.08.19. 21:55:32
  • overseer-7
    #41
    értem..

    akkor olyan alga fajt kell kitenyészteni, amelynek szüksége van a szaporodáshoz egy kémiai kapcsoló molekulára.

    Ott ahol ez a mesterséges anyag jelen van a vízben.. ott képes csak szaporodni az alga. Ahol hiányzik, az alga nem szaporodik majd a természetes életciklusa végén elpusztul.. ami algáknál csak pár nap vagy pár hét.

    Ez sokkal nagyobb kihívás a biotechnológia számára.. De most, hogy tudunk DNS t szerkeszteni.. és géneket transzferelni, megoldhatónak tartom a dolgot.

    Ez biztonságot nyújtana minden természetes öko-rendszer számára.

    Ennek már megcsinálták a fordítottját. A monsanto létrehozott olyan növényeket már.. pl kukorica.. amiket rezisztenssé tettek egy adott gyomirtóra. Ezzel a gyomirtóval aztán bepermetezik a növény táblákat.. a gyomok elpusztulnak.. de a kukorica és a többi gén kezelt haszon növénynek nem árt.

    Meg lehet csinálni.. és meg is kell csinálni.
    Ez egy nagyon jó lehetőség lenne a bolygó levegőjének a kitisztítására.
    Mellesleg rengeteg szerves anyagot jelent.. melléktermékként.
    Amivel lehet trágyázni a termőterületeket..

    illetve az algából üzemanyagot is lehet előállítani.. ami nem baj, mert ez az üzemanyag megújuló. Az alga tengerünk újra lekötni az üzemanyag elégetéséből felszabaduló a co2 őt.

  • NEXUS6
    #40
    Részben egyetértek, de amikor elkezdtem olvasni az algaüzemanyagos cikkeket, pont az fogalmazódott meg bennem, hogy van egy határ. Természetben előforduló alga OK, génmanipulált viszont lehetőleg ne.

    A cianobaktériumok elszaporodása beindította az oxigén felhalmozódását a légkörben, viszont ezzel kinyírta a korábbi élővilágot. Mi is azért tudunk csak létezni, mert a sejtjeink befogadtak a sejt működésétől elkülönülő, saját genetikai állománnyal rendelkező cianobaktériumokat. Ezek a mitokondriumok.Ha ez nem történik meg, akkor ma nincs összetett élővilág.

    A késő devon kihalási eseménynek is egyik oka lehetett a hirtelen elszaporodó algák által kivont CO2 hatására fellépő jelentős lehűlés.

    Szerintem a szél, a vízpermet simán elviszi az algát más helyekre is. Az emberi hülyeségről nem is beszélve.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.08.19. 20:41:05
  • overseer-7
    #39
    Az ökoszisztéma így is úgy is felborul.
    De ha megpróbálnánk hadrendbe állítani az alga farmokat.. és ha kellően óvatosak vagyunk.. megúszhatjuk az alga inváziót, miközben az alga szépen felzabálja a légkörből a CO2 őt.

    A biztonság érdekében ki kellene választani egy nagyobb beltengert.. ami nincs közvetlen összeköttetésben az óceánokkal.. és csak ott helyben csinálni.
    Egy egész tengert lehetne úgy működtetni mint egy légtisztító berendezést a bolygó számára.

    Első az izoláció, hogy az alga ne támadhassa meg a bolygó vizeit és óceánjait.
    Másodsorban ki kell tenyészteni egy alga fertőzést.. ami megtámadja az algát és elpusztítja, ha elszabadulna a szaporulat. Ezzel kordában lehetne tartani.. szabályozni lehetne az alga működését.
    Ilyen alga fertőzések.. mikrobák a természetben is léteznek már.. azt is át kell majd alakítani, gén módosítani, hogy hatékonyan használhassuk.

    A biotechnológia meg menthetné a bolygót a felmelegedéstől.
    De ahhoz, tényleg kellene egy nagyobb méretű beltenger.
    Fekete tenger, vagy kaszpi tenger.
  • NEXUS6
    #38
    Óvatosan az ilyen cuccosokkal. Aztán kiszabadul és pár év alatt kiszívja az összes CO2-t a környezetből, amivel pillanatokon belül Hoth bolygót játszhatunk élőben. ;)

    Az Exxon (szemét olajmulti, tudom) pár hete jelentette be, hogy nekik már van egy módosított fajuk, ami annyival jobb hozammal rendelkezik, hogy az algafarm magasabb költségei és az alacsonyabb olaj árak mellett is van esély, hogy az algaüzemanyag reális termék lehet a piacon.
  • bundasjezus
    #37
    Ezzel vigyázni kell. Oda kell figyelni, hogy ne boruljon fel az ökoszisztéma természetes egyensúlya a többi faj kárára. Ésszerű keretek között kell csinálni.

    "Mellesleg a megkötött co2 szerves szénhidrogénné válna, ami jó lenne olcsó állattakarmánynak és akár üzemanyagként is felhasználható lenne."

    Vagyis visszajuttatod a légkörbe. Ennek semmi értelme, de legalább sok meló volt vele.
  • overseer-7
    #36
    Szuper algát kell nemesíteni..

    ki kell tenyészteni egy olyan alga fajt és olyan szárazföldi növény fajtát, ami a többi növény és alga fajoknál 10 szer.. 20 szor több co2 őt köt meg és sokkal gyorsabban.. miközben sokkal gyorsabban is szaporodik.

    Egy ilyen növény faj.. gyorsan millió tonna számra elszaporítható lenne.. a vizekbe juttatva működhetne és amíg vigyázunk rá.. elszívná a légkörből a co2 őt.
    Mellesleg a megkötött co2 szerves szénhidrogénné válna, ami jó lenne olcsó állattakarmánynak és akár üzemanyagként is felhasználható lenne.
  • barret
    #35
    Növényzetet telepíteni? Ne viccelj! Nem lehet tőle normálisan betonozni...Minden város,és ipari létesítmény alapja,hogy szinte mindent lebetonoznak! Ahol meg nem betonozunk,oda steril földtakaró kell,hogy ne zavarja a mono kultúrát! Hát akkor hova tegyük a vegyes növényzetet? Na ugye hogy nincs rá szükség? :D
    Utoljára szerkesztette: barret, 2018.08.19. 13:35:48
  • EnxTheOne
    #34
    Gondolom a szén bányászat az jó biznisz, ha nekem is lenne szénbányám én is az atom ellen lobbiznék.

    Egyébként Pesten volt valami moha fal (elvileg elpusztult mert elromlott az öntöző rendszere és nem javították meg). :D
  • NEXUS6
    #33
    Mert ők az igazi környezetvédők! :D
  • wraithLord
    #32
    Pedig pl. a japánok még mindig szorgalmasan irtják a bálnákat... :D (Igaz, fogasceteket is.)
  • NEXUS6
    #31
    Amúgy a fitoplanktonok mennyisége jelentősen csökkent az utóbbi évtizedekben, asszem kb felére. Hmmm. talán csak nem ezért nő a légköri CO2 szint? ;)
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.08.18. 14:15:46