10
  • TokraFan
    #10
    Mint írtam, az iskolai használat korlátozásával egyetértek. Azzal kapcsolatban viszont vannak fenntartásaim, hogy ennek mennyi gyakorlati haszna lenne konkrétan a tanulási eredményekre vonatkozóan.

    Erre írtam a rajzolós példát. Aki lesz*rja az órát, az lesz*rta eddig is, mobil nélkül is. Elüti akkor az időt mással. Ezzel együtt, szerintem is korlátozni kéne.
  • Szefmester
    #9
    Nem vagyok technológia ellenes, de suliban melózom. Nagyon nem ártana ha betiltanák. Nálunk elkobzódik a telefon amit órán használnak, és elzárják egy széfbe, majd értesítik a szülőt.

    A szünetben sem használhatják ha nem indokolt.

    Nem érdekel senkit ha az utcán nyomkodja (pedig nem kéne ott sem), de bármikor kellhet. Ellenben az óra közepén mi a fasznak a telefon hacsak nem valaki meghalt? Ha a gyerek szarul van is elsőnek a tanároknak/védőnőnek kell szólni, nem hazatelefonálni. Utána majd a titkárság értesíti a szülőt.

    Egyszerűen nem lehet okot találni arra, hogy miért kéne órán/suliban használnia a mobilt ami nem vészhelyzet.
  • TokraFan
    #8
    "aki a technofób diktátor kormányon sírna."

    Nem, az én lennék! :-D
    De csak mert tényleg segg hülyék a technológiához és a modern korhoz, kb. egy középkori szintet képesek hozni agyilag.
    (ezzel együtt az iskolán belüli telefonhasználat korlátozását értelmes keretek között támogatnám, bár kérdéses, hogy ez mit oldana meg a gyakorlatban, mert aki nem akar tanulni, az úgysem fog. Régen sem tanult aki nem akart, maximum telefon helyett rajzolgatott órán. Vagy otthon ahol igazából tanulnak, inkább telefonozni fognak a könyvek bújása helyett, azt meg nem tudja senki megakadályozni a szülőkön kívül, tehát az eljárás gyakorlati szempontból inkább egy populista politikai húzás, mintsem hatékony eszköz a figyelem felkeltésére az iskolákban)
  • Archenemy
    #7
    "Nálunk meg nem lenne keletje, értelmes doglot nem sokat szavaztunk még meg fiatal "demokráciánk" alatt."

    Mert ha megszavaznák, biztos nem te lennél a első aki a technofób diktátor kormányon sírna.
  • TokraFan
    #6
    Mielőtt bármilyen döntést hoznál, az írásjelek használatát -különös tekintettel a vesszőre-, nem ártana elsajátítani!
  • Zulu12
    #5
    Hátha megoldható lenne hogy az iskolák normálisan tárolják a telefonokat akkor talán. Viszont megjegyezném hogy akkor a tanárok kezében sem szertnék látni telefont különben röhejes lenne az egész.

    Maga a tilalom bevezetése hogy az most jó-e vagy rossz azt nem tudom megállapítani. Mind a kettő mellett lehet érvelni viszont fatuskó módjára sem kiabálnám hogy tilsák be mert "bezzeg az én időben nem volt ilyen" bla bla bla. Szal inkább viszgálódnék először alaposan és a diákok érdekeit szem előtt tartva hoznám meg a döntést.

    Megjegyezném ha már az okatási intézményeket javítani szeretnék akkor először a tananyagot illetve a pedagógusokat venném elő ugyanis több mint 80%-a a társaságnak ALKALMATLAN arra hogy elássa pedegógusi kötelezettségét! Aztán gondolkoznék csak a diákokon....
    Utoljára szerkesztette: Zulu12, 2018.08.03. 09:51:18
  • grobs
    #4
    Csak a tények kedvéért: Nem tiltották be, csak mostantól lehetősége van az iskolának, hogy tiltsa.
  • Yagami
    #3
    Micsoda logisztikai problémák lehetnek ebből hajjaj. Nagy doboz, beleb*szni, aztán majd az ügyeletes vagy valaki vigyáz rá, utána viheted (de a legjobb az lenne, hogy el se hozod a suliba kisbarátom) Egyébként hihetetlen, hogy végre tesznek valamit az agy-mosoda ellen, már-már gyanús is ez a nagy igyekezet :)
    Nálunk meg nem lenne keletje, értelmes doglot nem sokat szavaztunk még meg fiatal "demokráciánk" alatt.
    Utoljára szerkesztette: Yagami, 2018.08.03. 08:17:10
  • gosub
    #2
    Ezt nálunk is be kéne vezetni.
  • M2 #1
    Én a tanároktól és a politikusoktól is elvenném.