5
  • Skylake
    #5
    Tisztelettel kérem a drága eurobürokrata f*szfej jogász urakat és hölgyeket, hogy inkább az uborka görbületével kapcsolatos system process minőségi frissítésével foglalkozzanak inkább. Megígérhetem Homann úrnak, hogy aki akar, ma is tud használni olyan azonnali üzenetküldő szolgáltatást, és email szolgáltatót, amely végponti titkosítást, illetve egyéb működési logikájából adódó titkosítási és adatvédelmi megoldásokat tartalmaz.

    Sőt, örömmel telepítem ezeket a drága Homann úr androidos sajtreszelőjére is, amely ugye architektúrájából adódóan is egy kereskedelmi célú megfigyelőeszköz a nagy G. részére, de mivel ön Homann úr, vélhetően síkhülye IT dolgokhoz, tehát nem rak főzött ROM-ot a cuccára, ahol részletesen be tudja konfigurálni, mi hogyan merre meddig mit csinál, és hogyan üzen haza.

    Megértem Homann urat, hogy neki akar menni a Google-nak, együttérzek vele, mivel a céget én is utálom, mint a sz*rt, és ott f*ngatnám, ahol csak lehet. Csak sajnos nem ez lesz a megfelelő megoldás, mivel technológiai értelemben ez nem távközlési szolgáltatás, hanem távközlési infrastruktúrát igénybe vevő szolgáltatás. Ugyanúgy mint bármi az interneten.
  • dyra
    #4
    Érdekes eszmefuttatás. Csak nem értem, hogy kapcsolódik ide?
  • HyBrIDNyLA
    #3
    Jogi és műszaki szakterületen dolgozok. A legjobb barátom a jogszabálytár, meg a belső szabályozók jegyzéke. A kreténia nálunk is akkor eszkalálódik, amikor olyanok dumálnak bele, akiknek fogalmuk sincs az adott szakterületről, valahol hallott valamit, valahol olvasott valamit és akkor ezt úgy saját fejben - jogász segítsége nélkül - megpróbálja összerakni és megpróbálja értelmezni. Valami úgy kijön neki, azt elkezdi a hülyeségét. A gond akkor csapódik ki, ha ez egy vezető és mondjuk vegyészmérnökként (nem bántva őket) szakadt át olyan vezetői szakterületre, ahol nem éppen a periódusos rendszer van nagyobb súlyban, hanem mondjuk a 2016. évi CL. tv. Sajnos ez mindenhol gond, h valódi iskola, valódi tudásbázis nélkül okosak az emberek. ...de erre meg ott a pszichológia, h miért is van ez. Attól mert lediplomázott X-ből, nem biztos, h ért Y-hoz. Nálunk is ez mindennapos harc.. úgy szoktuk, úgy mondták, régen úgy volt, Ő azt mondta és akkor releváns és hiteles (: A legjobb látni, amikor teljes áhítattal végrehajtják a hülyeséget. Akkor megérti az ember, h a dilettáns vezetők miért nem a valódi szakembereket gyűjtik maguk köré, hanem inkább a "hűséges" végrehajtókat. Sajnos nálunk is annak áll a zászló, aki mindenféle ellenállás, ellenvélemény, konfrontáció nélkül maradéktalanul végrehajt. Csak ez a valódi fejlődéssel szembe megy.
  • Sydra
    #2
    Az internet nagyon jól megvan az EU szbályai nélkül is. Akinek baja van az internettel, az ne használja!
  • wraithLord
    #1
    Mondjuk nem lenne nagy probléma, ha az internetes dolgokat nem próbálnák meg darabokra szedni, és jogilag belepaszírozni a jelenleg létező jogi kereteket közé, ahova szerintük való. Az internet egy szervesen összefüggő egész, ami egy új, virtuális egységet alkot, és nem lehet minden egyes komponensét megfeleltetni egy 20. századi rendszernek (vagyis meg lehet, csak "kilóg a lóláb" megközelítés).
    A legszemléletesebb példa erre a szerzői jog problémája. A virtuális világ nem úgy működik, mint a valóság...