22
  • Macropus Rufus
    #22
    ez nem vaj kérdése. Bármilyen infó felhasználható bárki ellen. Elég csak pl. a környezetéből kiragadni. Mondjuk egy kommentjéből egy mondatot. És már reszeltek is az illetőnek. Pedig maga a komment nem volt gázos, de ha csak azt az egy mondatot nézem akkor gond van. Egy karakter gyilkossághoz elég egy apró morzsa amire fel lehet húzni a teljes projektet.
    És ha az illető kellően sok adatot oszt meg a világgal, akkor még egy személyiségi profilt is fel lehet építeni az adatokból. Olyan adatokból amik amúgy ártatlanok. Egyenként. Összeszedve viszont már komoly fegyver lehet hozzáértő kezében.
    Vélhetően rólam is marha sok adat van. Ha csak beírom a google-ba, hogy Macropus Rufus kismillió hsz kerül elő. Ebből már lehet profilozni Rufus-t. Aztán ha véletlenül valahol összefut a Rufus az igazi nevemmel már gond lehet adott esetben.
    Ehhez sem kell sok. Rufus is meg Én is azonos ip-ről lépünk be. Azt is lehet látni, hogy nem 565db gépről van szó, hanem általában 2-3 különböző gép, de mind azonos helyről. Ez még lehet egy kis vállalat is, de van rá esély, hogy ez egy ember lesz. És szépen lassan, de biztosan meg fognak találni a szaros programok. Megoldás lehet az amit Skylake is soxor leírt már: kismillió oldal blokkolása, meg egyéb szűrések beállítása. Ezt egy átlag user soha nem fogja megcsinálni.
    Szóval nem vaj kérdése a dolog. És hidd el, nálunk sokkal komolyabb arcok foglalkoznak a profilozással.
  • Macropus Rufus
    #21
    a szitok szavad definíciója:

    "A liberalizmus, más néven szabadelvűség, a szabadságot jelentő liberty szó után alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. "
    de te ezt szitoknak könyveled, ergo:
    - az emberek ne legyenek egyenlőek a törvény előtt
    - az emberek ne gondolkodhassanak szabadon
    - az embereknek ne legyen személyes szabadságuk
    - stb...

    sztem gondold át újra, hogy mit használsz szitok szónak.

  • cylontoaster
    #20
    "Ha nem hargszol, nem olvasom el az írásod"

    Ennyike. Innentől sajnos amit írsz az ugye nulla.

    A személyeskedést te kezdted.

    "Az, hogy röhögök rajtad, az nem személyeskedés. Ismét istenkomplexus, te személyeskedhetsz, de ha msá teszi, az pfujj"
    Ez a két mondat egymás után ugye ellentmondás. Szép.

    " igen, a titkosszolgák rólad gyűjtik az infót, hogy hova költöztél. Ne legyen már üldözési mániád, bárki tudhatja honnan netezel. Semmi konteó nincs a háttérben, főleg nem politikai vonalú, de az, hogy így a választások előtt próbálsz politikára fogni egy ilyen dolgot, azért elég röhejes. Konkrétan 5 perce röhögök rajtad. "

    És ugye ezzel nyitottál. Egy szalmabábbal, amit frankón el tudtál verni :D
    Utána sajnos cáfolni nem tudtál semmit, de ez nem zavar téged.

    Hát gratulálok. Képzelj magadról amit akarsz, én nyugodtan alszok ettől. Persze nagyon okos vagy, ezt is hiheted továbbra is :)

    Fosd tele a topicot a hülyeségeddel, én többet nem reagálok. Írj és légy vele boldog, hogy szórakoztatod magad.
  • Roger6
    #19
    Tudod mennyi ilyen netes okostojás van, aki meg akarja mondani a tutit, aztán amikor megcáfolom, akkor meg jön a személyeskedés. Kiváló példa vagy az ilyenekre.

    "Akkor ugye ez is kuka." - ez a tipikus fel nem fogás. Nem akarod, nem fogod fel, nem az én dolgom, de ettől még te maradsz a hülye. :)
  • Roger6
    #18
    Haver, azt mondtad, hogy nem fogsz kapni, és kaphatsz, ennyi. A többi állításod is baromság, bár nem annyira, mint ez. Az meg, hogy cáfoltalak, és nem vagy képes felfogni ugye, az nem az én gondom. Milyen érdekes, hogy te jössz a személyeskedéssel, amikor te kezdted. Az, hogy röhögök rajtad, az nem személyeskedés. Ismét istenkomplexus, te személyeskedhetsz, de ha msá teszi, az pfujj. Kiváló magyar mentalitás, példaképe van az okoskodó fatuskóknak. Ha nem hargszol, nem olvasom el az írásod, mert eddig is megcáfoltalak, és ezek után is csak a személyeskedés megy, hát ugye akkor ennyit érsz.
  • cylontoaster
    #17
    "Konkrétan 5 perce röhögök rajtad. "
    Én több teljesen normális hangvételű kommentet írtam ide, mire jöttél te ezzel a kezdettel. Ennyit a nyitányról.

    " én soha egyet sem kaptam, pedig sok helyen be vagyok jelölve, a fotók és helyszínek alapján beazonosítható, hogy hol lakom / élek. Állításod megcáfolva."

    Wow. Hoztál egy ellenpéldát, tehát állítás cáfolva? Nem azt mondtam hogy mindenki kap ilyet, tehát sajnos nem. Ezek szerint a matek se volt erősséged. (Annyira nem, hogy nem is érted miért matek ez). Targetált hirdetésből él a FB és a Google is, ez nem az én állításom, ez a hivatalos üzletpolitikájuk. Keress rá, nézz utána.

    "Tehát már az első saját mondatodat cáfolod. Esély alapon fogsz kapni hirdetést, persze valóban nagyobb eséllyel ha az ember már rákeresett"
    Nyilván túloztam, de megint hiányzik a logika. Az hogy rákerestem 1000 dologra, ebből nem következik hogy mind az 1000-re kapok hirdetést, még akkor sem, ha tényleg csak olyan hirdetést kapok ami kapcsolódik valamelyikhez az 1000-ből. Ha én a 201.-re most kerestem rá, akkor esélyesen fogok kapni erre hirdetést, de nem biztos. Ugyanakkor biztos (ez volt a túlzás), hogy nem kapok az 1000-en kívülit. Valójában nem csak kereséseket néz, hanem sok egyebet is, így jönnek bele olyanok amiket nem értesz miért. És vélhetően van nem targetált is, ezekből is kaphatsz ilyet.
    De persze a 2 ellenpéldád máris megdöntött mindent. LOL.

    "A Facebook-al összehozni egy lakás védelmét, az azért királyság. Értem, mire akartál kilyukadni, csak semmi köze a kettőnek egymáshoz."
    Sajnos itt kimaradt az indoklásod, így ez kuka. A kockázatokkal arányos védelemre/használatra akartam példát hozni, olyan egyszerűt és mindennapit amit felfogsz. Ilyen értelemben a példa jó.

    "igen-igen, véletlenül sem az van, hogy ismét hülyeséget írtál, amit a második és harmadik mondatommal is cáfoltam. "
    Akkor ugye ez is kuka.

    Aztán jön egy bekezdésnyi személyeskedés, ami aztán tényleg valami :)


    "Kaptam olyan reklámot, amire életemben nem kerestem rá, nem kaptam politikai hirdetést annak ellenére, hogy beazonosítható az életterem, és kaphatsz bármikor macskakajás hirdetést annak ellenére, hogy azt állítod, hogy nem fogsz kapni, mert soha nem kerestél rá. Ezek itt tények, nem feltételezések."
    Igen, túlzás volt a macskakaja, de a túlzásba mint retorikai fogásba belekötni.. de jó, akkor javítom: nagyon nagy eséllyel nem fogsz kapni ilyet.
    Olyat viszont nem állítottam, hogy mindenki kap targetált politikai hirdetést. Hoztam 1 azaz 1 db példát, amit az érthetőség miatt általánosítottam. De a kijelentésem az volt, hogy kapott ő ilyet. Ezt ellenpéldával bazira nem fogod cáfolni, mert nem lehet.
    Tehát marad két út:
    - a FB nem targetált hirdetésekből él (De)
    - a politikai pártok nem adnak fel ilyen hirdetést (sok sikert a bizonyításhoz)

    És amit szépen elsunnyogsz, hogy azzal nyitottál, hogy szerinted üldözési mániám van és titkosszolgálatok és a többi. Amiről beláttad, hogy ja nem, mégse írtam ilyet. Csakhát a szövegértelmezés..

    "Az adatkezelésben, vagy a később visszaélhetős képekben / videókban igazad van. Csak ez nem volt téma. "
    Érdekes, lent ez is a téma része volt.

    Javaslom keress rá a nyomkövető cookie-k működésére. Vagy meséld el szerinted miből él a FB.


  • Roger6
    #16
    Áhh, személyeskedéssel indítani egy beszélgetést - ez mindig annak a jele, hogy nagyon okos a vitapartner. Ja nem.

    "Ha én politikai hirdetést..." - én soha egyet sem kaptam, pedig sok helyen be vagyok jelölve, a fotók és helyszínek alapján beazonosítható, hogy hol lakom / élek. Állításod megcáfolva.

    "Ahogy nem fogok macskakajás reklámot kapni, ha sose kerestem..." - felmentem FB-re, két reklám jelent meg: Magyar ROBLOX, és Metró 2018. Először is fogalmam sincs, mi az a roblox, de ugyanezt állíthatom a Metró 2018-ról is. Tehát ugye ez sem igaz az írásodból. Ugye ebben az a szép, hogy a következő mondatodban azt írod, hogy "Ha üvegfúróra keresek, akkor esélyesen fogok kapni utána ilyen hirdetés". Tehát már az első saját mondatodat cáfolod. Esély alapon fogsz kapni hirdetést, persze valóban nagyobb eséllyel ha az ember már rákeresett (mondjuk nálam ez pont két olyan hirdetés, amiről még csak nem is hallottam soha), ez a modelljük, de macskakajás hirdetést nem fogsz kapni. Szóval macskakajásat is kaphatsz bármikor, hiszen azt is fel fogja dobni, tehát nem igaz az állításod, miszerint nem fogsz olyat kapni, ha soha nem kerestél rá.

    "megtanultál volna szöveget értelmezni" - huhh, ez már 2002-ben is gáz volt, amúgy is gyengék védekezése ez, a lehülyézéssel egyetemben.

    "Ahogy a lakásodat is véded. " - hm. A Facebook-al összehozni egy lakás védelmét, az azért királyság. Értem, mire akartál kilyukadni, csak semmi köze a kettőnek egymáshoz.

    "Nyilván te, a kisember, aki szövegértelmezni sem tud," - igen-igen, véletlenül sem az van, hogy ismét hülyeséget írtál, amit a második és harmadik mondatommal is cáfoltam.

    Benned tipikusan megfigyelhető az a felsőbbségi egoizmus, az az istenkomplexus, az uralkodni vágyás, amely oly sok honfitársunkra. Tipikus elnyomott emberek ismérve. Én vagyok a hülye, aki mást állít (akkor is ha megcáfolom a véleményed), én nem tudok szöveget értelmezni, és ugye az a jól ismert mondat: HA ÉN... Igen, ha te. Te mindenki felett. Te az alfa és az omega, az élet kvintesszenciája. Te csinálsz mindent jól, mindenki más semmit nem tud. Az az etalon, amit te magad teszel, te mindenkinél mindent amúgy is jobban tudsz. Tipikusan lekicsinylően nézel másra, aki más véleményen van, vagy urambocsá még arra is rávilágít, hogy hülyeséget írsz. Ember, benned aztán sok frusztráció lehet. Azért majd gondold át, lehet ez a hozzáállás nem kifizetődő hosszútávon. Néha el kell ismerned, hogy a másik ember is igazat ír, mert így egyedül maradsz.

    Kaptam olyan reklámot, amire életemben nem kerestem rá, nem kaptam politikai hirdetést annak ellenére, hogy beazonosítható az életterem, és kaphatsz bármikor macskakajás hirdetést annak ellenére, hogy azt állítod, hogy nem fogsz kapni, mert soha nem kerestél rá. Ezek itt tények, nem feltételezések.

    Az adatkezelésben, vagy a később visszaélhetős képekben / videókban igazad van. Csak ez nem volt téma.
  • cylontoaster
    #15
    Hülye vagy.
    Szó nem volt titkosszolgálatról, sem üldözési mániáról, sem semmiról. A politikai hirdetők, mint minden más hirdetésért fizető egyén, azt szeretné, ha az ő hirdetése targetáltan csak ahhoz jutna el, akinek szólhat. Az adatgyűjtésből élő cégek alapvetően ebből élnek. Ebben nincs semmi konteó, sem üldözési mánia.

    Ha én politikai hirdetést akarok venni, aminek földrajzi kötöttsége van, akkor azért fogok fizetni, hogy a 69. választókörzet lakosai az ottani jelöltet kapják az arcukba, ne a 45.-et. A FB(, Google) pontosan tudja hogy melyikben lakok, tehát azt fogja beadni. Nyilván nem egyesével válogatva, hanem adatbázisból kicsapva.

    Ahogy nem fogok macskakajás reklámot kapni, ha sose kerestem ilyenre, mert tudják hogy nem érdekel. Ha üvegfúróra keresek, akkor esélyesen fogok kapni utána ilyen hirdetést, mert célzottan ezt teszik be. Ez nem konteü, ez a működési modelljük.

    Szóval hogy min röhögsz az pont nem érdekel, de talán megtanultál volna szöveget értelmezni.

    A másik felére nem reagálok, pont hidegen hagy mit érzel problémánal és mit nem. Van akinek érzékenyek bizonyos adatai, másoknak nem, ez totl szubjektív. Van akit zavarm ha belátnak az ablakán, vagy hogy a szomszéd néni nézi hogy mit csinál a saját udvarán, másokat nem zavar. Van aki kipakolja a meztelen képeit, sexvideóit a netre, mert őt az nem zavarja, a többség ilyet nem tenne.
    Döntsd el, hogy neked mennyit érnek ezek az alkalmazok, illetve a személyes adataid. A lényeg csak az, hogy tudd, hogy mit csinálnak és hogyan, és mit csinálhatnak, és ennek függvényében dönts.

    Ahogy a lakásodat is véded. Nem hagyod nyitva az ajtót ha elmész, mert akkor bárki bemegy. De az ablakot is betörheti, az ellen mégse védekezel, mert nem tartod valószínűnek, hogy megteszik. Szóval felvállalod ennek a kockázatát, mert tudod, hogy az esélye nem nagy. A FB-al az a probléma, hogy az emberek többségének lövése nincs a kockázatokról, és így nem tudatosan vállalja fel. Mint egy változó hitelnél, ha nem tudod mit jelent a változás, mit okozhat ez, stb. Lehet ez felvállalt, tudatos döntés, meg lehet tájékozatlanság és a végén szopás.

    Nyilván te, a kisember, aki szövegértelmezni sem tud, várhatóan nem viszed majd sokra (én sem) ezért nem érdekes most miket pakolsz ki, nem leszel később zsarolható vele pl. De van akinek ez is szempont lehet. Pl egy egyetemi évei alatt cifra dolgokat művelő egyén 50 évesen rendesen szívhat akkor előkerülő fotókkal. Persze 20 évesen nem gondolta hogy van mit takargatnia..

    Ahogy te is azt hiszed, hogy nincs mit takarnod, mert a pici fejeddel csak a törvényellenes dolgokra tudsz gondolni. Azért ha be lenne kamerázva a lakásod, azt biztos nem csipáznád :)

    Csak egy példa, korábban már írtam a fórumra:
    Ismerős (lány) járt úgy, hogy tetszett egy srácnak, aki kissé zakkant volt és követte, gyakorlatilag zaklatta. A FB-on kipakolt dolgok alapján (hiszen nem titok, mit takargasson) könnyen ki tudta találni mikor mi a napirendje, mikor merre lesz/van, így személyesen is zaklatta, követte, stb. Bírósági ügy lett, ennyire volt súlyos. Most ha kicsit kattantabb és nem csak zaklat? (És hidd el, találni még példát bőven).

    Tudni kell használni, mint mindent.
  • Roger6
    #14
    "mégis a helyi (listás) jelölt rendezvényére kapott a FB-tól meghívást (tippelj melyik párt " - igen, a titkosszolgák rólad gyűjtik az infót, hogy hova költöztél. Ne legyen már üldözési mániád, bárki tudhatja honnan netezel. Semmi konteó nincs a háttérben, főleg nem politikai vonalú, de az, hogy így a választások előtt próbálsz politikára fogni egy ilyen dolgot, azért elég röhejes. Konkrétan 5 perce röhögök rajtad.

    Most ezt nem támadásként írom, hanem úgy anblokk: ha nincs vaj az ember füle mögött, ki nem szarja le, hogy elolvassák az üzeneteit az FB-nél? Meg hogy milyen weblapokon jártál? "Ha a családdal van egy zárt csoport" - biztosan nagyon kíváncsiak, hogy a tesóddal mit dumáltok, meg kinek mit hozott a nyuszika, és az öregmuter mit kötött a hosszú hétvégén. Azért azt nem árt tisztázni, hogy elolvasHATják, és nem elolvassák.
    Utoljára szerkesztette: Roger6, 2018.04.01. 10:41:40
  • cylontoaster
    #13
    Az biztos, hogy lehetne és kellene tudatosítani a felhasználókat. A mostani botrány talán egy kicsit lendít ezen, bár nagy csodát nem várok..
    Sajnos perpill az sincs meg, hogy azt átgondolják, hogy mit tesznek fel publikusan/fél publikusan.
    Akinek mégis, azok töredéke jut el oda, hogy a chat és hasonlók, amit csak a FB lát, kellően átgondolva legyenek használva..

    De idáig még a tudatosítás elegendő lehetne, persze ha lenne. Több, mint éve fennáll a probléma, és nem nagyon látni a javulást.

    Viszont azt is tudni kell, hogy mik azok a dolgok, amikre a felhasználónak nem nagyon van hatása, kicsit ezekre próbáltam rávilágítani, bár elég rossz példát hoztam (kimondottan nyomkövetőset nem tudok jobbat) :)

    A geolokáció alatt nem csak az otthonról FB nézést értettem (nem volt jó a megfogalmazásom), mert azt triviálisan látják. Viszont a mobilnetről nézett FB esetében, illetve a mobilnetről kikapcsolt FB-al böngészés/mászkálás közben gyűjtött lokációs adatokat is meglehet, hogy látják, amik viszont tuti nincsenek benne a FB-ot célzó oldallekérésekben.

    A sütiket valóban az oldalak ágyazzák be, ők is felelősek ezért, de nem csak rajtuk kérném számon. Pláne azért nem, mert az adatok végsősoron nem náluk vannak. Ők annyiban bűnösök, hogy eszközt biztosítanak (kollaboránsok :D).
  • lammaer
    #12
    Amit irtál igaz, de ahogy te is irtad, az hogy az emberek MIT hisznek és MI a valóság nem egyezik, és az emberek hibája az hogy:

    -. Az első 2 dologról (amt irtál: chat és FB üzenetek) azt feltételezik hogy azt az FB nem "látja". Hogy az annyira a privát. Ez a nettó butaság/nemtörődömség és ezt lehet kezelni felvilágosító kampánnyal.

    - a geolokációs adatokhoz bármelyik website hozzáfér, nem mágia, az IPdből kijön. Ehhe az FBnk sok köze nincs lásd https://whatismyipaddress.com/

    Ez megmagyarázza a példat is.. elköltöztetek, de azt nem kell bejelentened senkinek hogy látszódjon hova. Az hogy az FB ez alapján próbál meg releváns tartalmat adni az internetes világ sajátja, nincs visszaélés az adataiddal.

    A nyomkövető sütikben lehet valami, bár ugye azt meg leginkább a siteokokn kéne leverni mert ŐK csinálják a sütit nem az FB.
  • cylontoaster
    #11
    Az a gond, hogy messze nem csak a tudatosan fel (nem) töltött dolgokból él a FB. Persze már ez is valami, mert így legalább szűröd a mindenki által rólad elérhető adatokat.

    Azonban a FB bőven hozzáfér ezen kívül pl az alábbiakhoz:
    - minden a FB-ra írt üzeneted, tökmindegy milyen csoport és kinek osztottad meg. Ha a családdal van egy zárt csoport, akkor az is, hiába érzi akár privátnak és zártnak az illető (a hülye rokonok/ismerősök ráadásul publikussá is tehetik az oda töltött dolgokat)
    - minden chat üzeneted, az ezekben szereplő linkek stb.
    - vélhetően geolokációs adatok
    - általad (a FB-tól teljesen függetlenül) meglátogatott oldalak, a nyomkövető sütik miatt. Ehhez ugye az se kell, hogy épp akkor be legyél lépve a FB-ra (IP cím, Agent alapján simán belő).

    Ezek alapján gyakorlatilag bármi kiderthető rólad, pusztán szándék kérdése. Egy MI (sic) segítségével pedig ugye az se kell, hogy valaki rád, mint Tót Jánosra személyesen kíváncsiak legyenek, lehet ez statisztikai jelleggel is.

    Egy példa: Párommak kevesebb mint fél éve költöztünk másik városba. Ő nem adta meg a FB-on hogy hol lakunk, mégis a helyi (listás) jelölt rendezvényére kapott a FB-tól meghívást (tippelj melyik párt :) ). Nem az előző helyhez, ahol évekig lakott, és nem az azt megelőzőhöz ahol még többet, és azóta is megfordul (olvas odavalósi cikkeket stb.)

    És ehhez csak annyi kell, hogy megnézel pár helyi vonatkozású dolgot. Helyi FB csoportok, FB-tól független helyi weblapok, pl. nyitvatartás, buszmenetrend stb.

    Summa: szűrheted, hogy ki és mit lásson rólad, de a FB mindent fog, akármit is teszel. Kivéve ha nincs (és a közvetlen környezetednek sincs..).
  • Skylake
    #10
    Egyébként a többi bubogónak: a CA botrány bele volt és van kódolva ebbe az egész digital big (wild wild west) business-be. Észre kellene venni, hogy az ember hülye: amíg egy bizonyos eljárás működik bármilyen dolgokban, akkor annak tekintetében elmennek a lehetőségek végéig. A falig, ahogy szokták mondani. Tök mindegy, hogy kétéves kisgyerekről van szó, aki szemünk láttára fedezi fel a fizikai környezetét, vagy meglett emberekről, akik az üzlet vagy politika világában teszik ezt komplex és bonyolult témákban. Minden folyamat, bármilyen tárgyban sokszor végződik úgy, hogy annyira túltoljuk a korábban már sikeresen alkalmazott eljárást, hogy az már eredményeit tekintve káros mások, környezetünk, és ez által saját magunk számára is. Na a CA / Facebook ügyben ez történt. Most, őszintén: van olyan ember, aki azt gondolja, hogy egy ekkora adattömeg, ilyen iszonyatos komplexitással, csak úgy elheverget a Facebook szerverei? L*faszt, ez csak a teteje, és a változás kezdete.
  • Skylake
    #9
    Igen, igen, látom, szeretnél már nagyon kápó lenni, és gumibottal gyepálni azokat, akik vélt vagy valós világnézete nem egyezik a tiedével. Nicked is szépen utal erre!

    A diktatúra k*rva jó! Egyetlen gond van vele, kisbogaram: addig a pontig k*rvára hasíthatsz, és építheted a karrieredet benne (lopás & rablás), ameddig grammra pontosan azt az ideológiát követed, ami éppen aktuális. Mi a szopás? Hát az, hogy ahogy egy diktatórikus rendszer eszkalálódik, közel sem biztos, hogy képes leszel az aktuális ideológát követni, azzal az intenzitással, ahogy az eszkelálódik. És ha kiesel a ritmusból akkor ellenség leszel, akit pontosan ugyanúgy fognak eltaposni, mint ahogy te tapstál el korábban másokat. Pedig te nem tettél mást, mint saját magad által értelmezetten, azaz ilyen nézőpontból liberálisan próbáltad a rendszert kiszolgálni!

    Arról nem is beszélve, hogy egy diktatórikus rendszerben közel sem biztos, hogy a nyertesek közé kerülnél, az elején. Aztán amikor téged vernek szarrá, úgy, hogy vért hugyozol, akkor már nem biztos, hogy annyira tapsolni fogsz a rezsimnek.

    Javaslom neked Putyinland-ot. Ott ezeket a kompetenciákat bőségesen volna módod gyakorolni, és igazi állati szintre süllyedni, naponta agyonverni a rendszer épp aktuális ellenségeit. Csomagolhatsz - senki sem tartóztat!
  • overseer-7
    #8
    a liberális szó egyet jelent a gazemberséggel, a hazudozással, félrevezetéssel, a korrupcióval, a pofátlansággal, a hatalomvággyal és a közönyös nemtörődömséggel.
    A liberális szó egy szitokszó.. minden értelmes és minden nemzeti gondolkodású ember számára.
  • overseer-7
    #7
    Agyon kéne lőni már ezt a cukkerberget. Csak a társadalom kárára van.

    A nép, a csőcselék teljesen hülye. Hiába mondják el neki, hogy ne nyomkodja már azt a szart. Az egyik fülén be a másikon ki.
    Hiába mondják, hogy ne igyál, ne legyél alkoholista, ne verekedj, ne kerülj bajba, ne dohányozz, ne verd a feleséged, ne verd a gyerekeidet, stb stb. Az ember nem ért a szóból. Az ember legfőképpen veszélyes önmagára.
    A felvilágosítás, oktatás semmit sem ér, mert a buta emberi tömegek mindenkinél okosabbnak képzelik magukat és azt gondolják, hogy ők jobban tudják és ezért magabiztosan sétálnak bele az élet leg változatosabb és legnyomorúságosabb csapdáiba is.
    ..és ebből a pénzvagyonos elit, MINDIG HASZNOT HÚZ. Hatalom és pénz.
  • fonak
    #6
    Van ahol sorosozás megy, van ahol oroszozás. :)
    itt most a liberálisokon az usa-beli demokrata pártot értem és azokat, akik rá szavaznak, Hillary-t tolták stb.
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.03.22. 22:16:05
  • grobs
    #5
    "Nem tiltani kell hanem megtanítani az embereket hogy felelősségetljesen döntsenek."

    Egyetértek. Már a rómaiaknál is ment a korteskedés, de akkor még volt annyi az emberekben, hogy "karóba húzzák" azt aki nem teljesíti amit ígért.

    Ez a balhé annyiban érdekes, hogy egy korábban kevésbé ismert csoportnak sikerült elérnie nagy mennyiségű profilozott embert. Ami azt jelenti, hogy megfelelő engedélyek birtokában gyakorlatilag bárki csinálhatna hasonlót, ami boríthatja a korábbi status quo-t.
  • lammaer
    #4
    A régi jó kommunista mentalitás....

    TILTSUK BE!
    TILTSUK BE!
    VÉDJÜK MEG AZ EMBEREKET MAGUKTÓL!
    MI TUDJUK MI A JÓ AZ EMBEREKNEK!
    HOZZUK VISSZA A CENZÚRÁT!

    Nem tiltani kell hanem megtanítani az embereket hogy felelősségetljesen döntsenek. És ha döntöttek, akkor vállalják a következményeket.

    A facebookra mindenki önkéntesen teszi fel magát, senki nem kényszeríti. Nem is értem hogy ezek után milyen alapon sipákol bárki hogy "Jajj viszaéltek az adataimmal"... b+, te adtad oda.

    Nekem egy kamu facebook profilom van, mert van egy két csoprt ahol szeretek trécselni, meg egy két ismerősöm igy elérhető. Amúgy meg nem érdekel a facebook, az meg végképp nem jut eszembe hogy posztolgassam hogy mit eszek vagy hogy ülök a budin.
    Nem vagyok facebook ellenes, csak nincs rá szükségem, nem érdekel.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2018.03.22. 09:55:18
  • lammaer
    #3
    Furcsa ez hogy ez a "liberálisozás" egyrészt szitokszóvá vált, másrészt bármilyen kontextusban lehet használni.

    Én most a Soroskártyát dobnám be, meg a migráncsokat. Mert a migráncsiknak van iphoneja, az iphoneon van facebook app, soros a facebookon kersztül irányítja európa eliszlámositását...
  • fonak
    #2
    A botrány természetesen azért tört ki, mert a Trump-kampány csinált ilyet, Obama emberei pont ezt csinálták korábban, csak az nem zavarta a liberálisokat természetesen.
    De mivel Trump az ördög, a győzelmén pedig még mindig nem tudják túltenni magukat a liberálisok, muszáj, hogy valami nagy machinációra fogják, hol az oroszokra, hol pedig akár magára a facebookra.
  • duke
    #1
    Az egesz fosbukot bekene tiltalni, minden modon akadalyozni a mukodeset, kuzdeni ellene mint Neo a Matrix-ban.