14
  • asgh
    #14
    A blizzard 2016 végéig 9.6 milliárd (!) dollárt keresett a wowon. A LoL évente termel 1.6 milliárd dollárt.
    Hol van ez a fejlesztési-fenntartási költségekhez képest?

    Egyszerűen nem igaz, hogy ha valamire több százmilliót kell költeni, akkor muszály minden létező módon, rejtett költségekkel szivornyázni a közönség pénzét, hogy nyereséges legyen a project.
    Persze ha szar és sikertelen, akkor minden project veszteséges, de szó sincs arról, hogy a 60 dolláros átlagárból ne lehetne brutál nyereséggel kitermelni egy játék fejlesztési és marketing költségeit, ha a játék amúgy népszerű.
    És itt a lényeg: mint minden, a játékkiadás is kockázatos üzlet.
    De ez had legyen már a kiadók feladata. Ahogy egy hollywoodi stúdiónak is évi 50 filmjéből 2-nek kell igazán nyereségesnek lennie, hogy pozitívban zárják az évet, úgy a kiadók is kiszámítható kockázattal dolgoznak.
    És ahogy egy moziban sem kapcsolják le a filmet a vége előtt 10 perccel és kérik el a maradékért a teljes mozijegy árát, mert hogy hú de sokba kerül a filmgyártás, úgy a játékoknál is elvárható lenne, hogy ha az ember kifizeti az árát, akkor ne egy üres keretet kapjon, amibe idővel majd tartalmat vásárolhat, hanem adjanak érte teljes értékű terméket.
    Utoljára szerkesztette: asgh, 2018.01.06. 15:01:45
  • NEXUS6
    #13
    Igen, figyelek.
    Akkor az "és ennyi", kb annyi, mint amit leírtál. Vagy is a cikk félrevezető, az abban sugaltakkal ellentétben a cég viszonylag gyorsan lereagálta, a vásárlói igények szerint változtatta.a progit, ami ma már egy használható játék.

    És tegyük hozzá , hogy a mai napig lehet elfekvő Crystal pack-ot venni, ami elvileg beváltható, bár hivatalosan nem tudsz sem a játékból, sem a PS store-ból vásárlást indítani.

    Az, hogy mi van a crate-ben, milyen card, mennyi credit, upgrade nyersanyag, az mindenkinek lutri.

    Az aránytalanság ott van továbbra is szerintem, hogy ha valaki elég pontot összehoz a meccsen és beváltja egy celebre, akkor egy Yodával pl könnyen szétrúgja a meccset. Szal kéne az hogy szintek szerint kicsit elkülönítsen a progi. A hírós játékra be sem megyek amíg ki nem lockolom az erősebb karaktereket, mert csak elbaxom a "nagyok" játékát.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.01.04. 09:38:27
  • leeloodallas
    #12
    Nekem a World of Tanks tette be a kaput a fizetős tartalmak terén. Egészen pontosan az "arany lőszer", ami sok esetben aránytalanul nagyobbat üt (penetration), és teljesen elviszi a játékot abba az irányba, hogy egy közepesen fogyatékos playernek annyi a dolga, hogy betölti a "goldammo-t", és szitává lő egy sokkal jobb játékost is.
    Persze ez is áttételesen fizetős, de tele lett a tököm vele. Delete.
  • cateran
    #11
    Ne mar....
    http://www.eurogamer.net/articles/2017-10-09-star-wars-battlefront-2-has-a-loot-crate-problem

    https://www.videogamer.com/features/star-wars-battlefront-2s-loot-crates-explained-why-is-everyone-angry
    http://www.ign.com/articles/2017/11/17/how-the-star-wars-battlefront-2-loot-crate-disaster-got-this-bad
    https://arstechnica.com/gaming/2017/12/loot-boxes-may-not-return-to-star-wars-battlefront-ii/

    es vegul

    http://www.eurogamer.net/articles/2017-12-04-initial-star-wars-battlefront-2-loot-box-related-changes-go-live

    "The first of EA's adjustments to the loot box ecosystem in Star Wars Battlefront 2 have gone live but they're insignificant and skirt the bigger issue. In other words, the loot box system remains the same.

    What's changed is the speed at which you can earn things."

    Magyaran beraktak (alpha/beta) a nep beragott, erre kivettek (live), majd visszaraktak modositva...azaz, az hogy te most " Az hogy legyen jobb fegyverem, meg rajta upgradek már csak rajtam múlik, mennyit játszok, milyen sikeres vagyok a multiban." a nepharag miatt van....Persze ettol meg marad p2w, hisz penzert gyorsabb fejlodest vehetsz vagy legalabbis a lehetoseget..es innentol megy at szerencsejatekba (vagy legalabbis szurkezonaba)


    Utoljára szerkesztette: cateran, 2018.01.04. 03:52:41
  • NEXUS6
    #10
    Az "ennyi" ami konkrétan nem érthető, mert van loot crate, épp az előbb nyitottam meg egyet, van credit, van, scrap és van crystal is. Sőt pénzért tudsz crytalt még mindíg venni, amiért loot crate-et kapsz.

    Szal szerinted akkor mi volt az az "és ennyi"?
  • cateran
    #9
    " Azonban az előrendelések kezdtek elmaradni, így az EA végül úgy döntött - mindössze 2 nappal a premier előtt -,hogy egy az egyben kiveszi a loot crate-kat a programból és ennyi."

    Melyik resze nem ertheto?
  • NEXUS6
    #8
    Nem tudom miről szól a cikk, pl. az SWBF2 esetében? Csak mert jelenleg ez marhára nem így néz ki, mint ami a cikkben van. A játék a PS bótból januárban akciósan 10 rugóért letölthető (PC-re is láttam 14-ért), kb 20 óra játékidőm van benne, Vader, Chewbacca megnyitva stb. A fenti 10 rugón kívül egy kanyi vasat nem költöttem rá és rahedli starcardot megnyitottam már. Az hogy legyen jobb fegyverem, meg rajta upgradek már csak rajtam múlik, mennyit játszok, milyen sikeres vagyok a multiban.

    Ha a többi játéknál is hasonló a szitu, akkor tényleg nem értem, hogy miről is szól a cikk. Tartok tőle a BF2 esetében is túl lett lihegve, és az sem teljesen igaz, mait a kiadáskori állapotokról ír.

    Az, hogy véletlenszerűen kapom a starcardokat, lootokat az egy kicsit necces, bár tény hogy izgalmassá teszi a játékot. Amikor az előző részben meghatározott szinten, vagy feladatok teljesítése után nyitott meg dolgokat az ember kicsit azért tervezhetőbb volt, de annyira ez sem rossz. Amikor sokkal jobbat kap az ember, annak meg nagyon örül, szal kb egál.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2018.01.03. 17:40:44
  • Palinko
    #7
    Az ő felelősségük, de nem fog senki prevgen szintű játékokat gyártani csak azért, hogy 60$-os áron reálisan el tudják adni. Egymást hajszolják bele a minél szebb és jobb játékokba, mert ha valaki visszaadná a szintet, már eleve nem is nevezhetnénk AAA nak és senki nem választaná azt ha más AAA-s játékot is megkap 60ért igaz hogy DLC-kel meg lootboxokkal, de akkor is.

    Blizzard sosem volt az a kevéssel beérő kiadó, legnagyobb fejőstehenét ahogy írod le is húzza rendesen, de megveszik az emberek és megteheti. Meg azért a wow-ra is mennyit költöttek... Kifejlesztésére nem tudom, de csak hogy 2004-től 2008 ig fenntartsák arra elment 200 millió... A kifejlesztésére valszeg több, ha a kiegeket is belevesszük, meg hogy még mindig fejlesztik így 10 év után is.

    Szerintem is zakózás lesz a vége, de ahhoz nem csak 1-2 címnek kell bebukni, meg nagyon sok játékosnak abba kéne hagynia vagy indie felé fordulnia vagy nem is tudom. Egyelőre még nem látszik a közelben a folyamat, szerintem még csak a sírás fázisában tart, mint a DLC-k bevezetésénél, sírás, sírás, de az eladások csak növekednek. Majd akkor kezdi mindenki újraértékelni a dolgokat, mikor sorozatosak lesznek a bukások és minden kiadónál, mert nem veszik a címeiket.
  • morguldae
    #5
    A másik téma meg az, hogy még manipuláltak is ezek a megvásárolandó dolgok.... Erőteljesen csalás az egész!
  • asgh
    #4
    Egy sikeres játék $60-as ár mellett is brutálisan nyereséges tud lenni. A Halo4 pl. 220millió dollárt termelt elővételben(!)
    Az a kiadók felelőssége, hogy mennyit költenek fejlesztésre és marketingre. Ha nem tudják többért értékesíteni, akkor a kiadásaikat kell a bevételhez igazítani és nem rejtett költségekkel szivatni a felhasználóikat.
    A másik, hogy a játékfejlesztés költségei olyasmire mennek el, amitől nem feltétlenül lesz jobb a játék. Pl. a n+1-edik CoD-ra is több tíz milliót költenek, mert az utolsó szegecset is kimodellezik, de attól még a játék ugyanaz a szar évek óta.
    Ehhez képest a Minecraft 0 fejlesztési költségből indult és milliárdos siker lett belőle.

    Ami igazán pofátlan az AAA kiadóknál, hogy a különböző ütleti modelleket egymásra halmozzák. Pl. WoW: fizess a kliensért, meg fizess havidíjat is, meg a szerver váltásért is, meg a vegyél petet, stb. Ehhez képest a többi MMO vagy a kliensért kér pénzt, vagy havidíjat, vagy kozmetikai micropaymentekből tartja el magát.

    Persze egyelőre azért csinálják, mert megtehetik. Idővel viszont nagy pofáraesés lesz ebből, amikor kifogy mögülük a játékosbázis és sorra dőlnek be a nagy kiadók, mert a nagy pénzszivattyúzás közepette elfelejtenek minőségi játékokat fejleszteni.
  • Palinko
    #3
    Szerinted mi ma az AAA+ ár? Gondolom a 60$-os árcímke. Csak az a baj, hogy a mai játékos igényeket kielégítő játékot fejleszteni nem lehet 60$-os eladás mellett. Egy modern játékot kifejleszteni 100+ milliós tétel, plusz ha még szeretnék hogy vegyék is az marketinggel együtt legalább 150-200 millió dollár körül van manapság. Inflációt sem követték a játékok árai ma már olyan 90$ körül kell legyen, de megnézve ezeket a fejlesztéseket igazából olyan 150$ körül érné meg árulni... Még így is kéne 1-2 millió eladás, hogy NULLÁN legyen a kiadó. Szóval ahelyett hogy bevállalták volna az áremelkedést, előbb jöttek a dlc-k, most a lootboxok és idővel egyre több ilyesmit találnak ki megnyugodhat mindenki. Vagy emelkedni fog az AAA játék ára, mert a fejlesztés költségei nem fognak csökkenni, sőt.
  • kvp
    #2
    Az azsiai "Free To Pay" MMO-k mar jo 10 eve is erre az uzleti modellre epitettek. Annyi gond lehet hogy ezekert az emberek tobbsege penzt elore azt nem hajlando adni. A nyugati jatekosok tobbsege pedig megszokta hogy egy jatek kepesseg (skill) es nem penz alapu. A tul random jatekok nem igazan tudjak lekotni az embereket akik szorakozni akarnak. (kiveve a szerencsejatek maniasokat, de az mas kategoria)
  • TokraFan
    #1
    Egyértelműen NEM!
    Ez egy etikátlan üzleti modell, ahol nincs olyan, hogy "lehet ezt okosan is csinálni"!

    Ráadásul kifelejtetted a cikkből, hogy az SW esetén a biztosítékot leginkább az verte ki, miszerint a loot box rendszert az egyébként AAA+ áron értékesített játékba implementálták, ami már tényleg mindennek a teteje.

    Az "ingyenes" játékoknál még csak-csak magyarázható a dolog azzal, hogy ebből fedezik a fejleszést és üzemeltetést, de a tetű EA esetében erről szó sem volt.