6
  • Skylake
    #6
    Na, ez már állat! Nyomelemek és ásványi anyagok bevitele rádióadó formájában! Plusz jeladó a bőrön, nézzük, hogy lehet egy ilyen megoldást kompromittálni, és felhasználni az eredetileg nem szándékolt célra - nyilván a jövőben. Mivel ha a technológia elég olcsó lesz, bele lehet tenni minden gyógyszerbe: a gyógyszerezési információk összegyűjtése óriási értékű piaci információ a gyógyszergyáraknak. Persze a rendszer adaptálását racionálisan fogják végezni: nyilván például az aranyásó kislányok öreg szakállas „mackójának” Viagrájába más adatokat adó szenzor kerül, mint például a kalmopyrinbe. Így elég jól követhető, éppen ki mit szed. Tehát, ha van a táskámban egy nagy teljesítményű, e célra készített vevőegység, akkor a környezetemben megtalálhatók gyógyszerezési állapotát jó eséllyel ki lehet majd olvasni, a célpont pontos kijelöléséhez, illetve a vele kelleni fog némi social engineering is a következő fázisban. Ezt követően, és az s.e. hatására éppen a szedett gyógyszer hatásmechanizmusára épülve be lehet adni neki valami olyan hatóanyagot, ami kiüti egy időre. Vagy ha nagyban játszunk, akkor olyat, amitől meghal. Az ennek eredményeként keletkező haszon sokféle lehet, az egyszerű lopástól kezdve, a hosszabb távú megoldásokig - „öregezés” 2.0: digitális technológiával megtámogatva -, aminek eredményeként meg lehet szerezni az áldozat vagyonát. E technológia a célpontkijelöléshez alkalmas, azt segíti elő. Segítségével pedig lehet olyan explicit megoldást is alkalmazni a megszerzett gyógyszerinformációkra alkalmazva, az öregezés 2.0 jegyében, amelyet például a Dűnében Piter de Vries alkamazott Thufir Hawat-nál, miután Harkonnen fogságba került. A hatékonyságnövekedés az öregezésben egyértelműen növelhető lesz!
  • Ender Wiggin #5
    Sajnos megint nem nyert. A varrótűk ötvözetében nincs vas. A szilícium nyomelem, a szervezetednek kell. Ezért készül ezekből, mert amúgy is felvesszük egyéb étellel vagy vitaminkomplexszel. Lazíts már.

    UI: Szó szoros értelemben az ásványi anyagok nem emészthetők (ők a legelemibb komponensek közé artoznak az ételben), de ennek ellenére nélkülözhetetlenek... Csak szólok.
  • Elmin
    #4
    A kérdés, hogy azoknak a betegeknek, van-e okostelefonjuk, vagy egyáltalán telefonjuk.
  • kvp
    #3
    Azert az ugye vilagos, hogy nem mindegy hogy a napi vasadagot vasoxid formajaban vagy egy varrotu formajaban nyeljuk le. A kerdeses aramkor a szabadalom szerint egy szilicium ostyan van, ami akarhogy is nezzuk idegen es nem emesztheto anyag. Arrol nem beszelve, hogy ki szeretne ha azert fuggesztenek fel a biztositasat (lasd: usa) mert nem vette be az aznapra (politikailag vagy gazdasagilag) eloirt tudatmodositot. (Itthon persze nem fenyeget hogy az allam befolyasolni akarna az embereket... szoval ne aggodjunk, eleg ha azt a jenki tudosok teszik...)
  • Ender Wiggin #2
    Akkor megnyugodhatsz, minden összetevő fontos nyomeleme a szervezetnek (sőt hiányuk elég komolyan veszélyezeti az életet is), és egy-egy szenzorban lévő mennyiség sokkal alacsonyabb a napi ajánlott bevitelnél. Ezt megint túlokoskodtad...
  • kvp
    #1
    Gyakorlatilag egy elektrolit nelkuli savas elemmel felszerelt radioadorol van szo, ami egyedi azonositojelet sugaroz addig amig az elem birja. Egyreszt egy radioadot kellene megenni naponta tobbszor, annak minden karos hatasaval egyutt masreszt az energiatermeles soran az elektrodakbol femek oldodnak bele a gyomortartalomba. Mindketto elegge egeszsegtelen.

    Az alapelv meg az, hogy ilyet akkor hasznalhatnak, amikor a betegen nyomkoveto labbilincs is van, azaz beszamithatatlan vagy kenyszergyogykezelt. Persze a nyugati biztositoknak fuzodik erdekuk inkabb a dologhoz, hogy ne legyen kivaltott, de be nem szedett gyogyszer. Ez a kenyszergyogykezeles egyik fajtaja, ugyanis tarsadalmi es anyagi nyomas lenne mindenkin, hogy szedje azt a gyogyszert amit mondanak neki. Viszont ha eleg olcsova valik, akkor minden gyogyszerbe belerakhatjak, ha kell ha nem. Ez akkor gond, ha az ember nem akar nehezfemeket is tartalmazo radios nyomkovetoket enni, de a gyogyszerre magara amugy szuksege lenne.