4
  • gforce9
    #4
    Annyit tennék hozzá, hogyha egy ilyen user-korrekcióra az lenne a válasz, hogy: "köszi az észrevételt, tényleg jobb úgy a megfogalmazás" akkor az egy emberközeli, az olvasóival törődő portál képét vetíti mindenki felé. A hsz törlés meg had ne mondjam mit vetít.....
  • Skylake
    #3
    Így van! Láttam én is a törlést.

    Kedves SG, ez így nagyon gyenge volt! 2017 van. Ma a net ilyen műfaj: ha hülyeség van a tartalomban, az userek jelezni fogják, és kb. azzal a stílussal, amit az adott portál önmagáról közvetlenül vagy közvetetten kisugároz. Ehhez kapcsolódik az is, hogy ma nem igazán divat az ilyen jellegű törölgetősdi, már tőlünk nyugatabbra, úgy értem. Viszont azt azért látni kell (és látjátok is, biztosra veszem), hogy az itt közzé tett IT-bulvár jelentős része bevonzza a hozzám hasonló alkalmi vagy jellemében ilyen, fél- illetve egésztrollokat is, illetve azok „értékes” véleményeit is. Mióta kommentelek ide, azt tapasztaltam, hogy irányomban (is) eléggé clickbait-á lett a tartalom, amin néha jól szórakozom, beírok ide, de szerintem nem ez az annyira jó irány. Ahogy más is - és véleményt is úgy fog nyilvánítani, amit az adott online lap önmagáról kifejez. A tartalmakkal, azok lehozatalával, mint a forró Jupiteres címválasztás, illetve a véleménykezelési megoldásával, mint ahogy ez volt. Gondolom, én elsősorban azért nem vagyok (még) kitiltva, mivel tudatosan nem rugdosom a más véleményt megfogalmazó kommentelőket, viszont elég élesen nyilvánítok véleményt szervezetekről és technológiákról, ami a látogatókat esetleg szórakoztatja. Idomulok a laphoz, az pedig idomul eléggé hozzám, vagy legalábbis úgy érzem.

    Az azért elég egyértelmű gondolom, hogy IT bulvár jellegű tartalom bőségesen van a magyar neten. Így az például teljesen jó irány, hogy más oldalak hírei fel vannak linkelve a landing page-re. De a saját gyártású tartalom azért lehetne messze színvonalasabb, például már csak abban, hogy elolvassuk a cikk címét, mielőtt rányomunk a publikálást lehetővé tevő gombra.

    Szerintem az SG brand-el szerintem még el lehetne indulni olyan irányba, aminek a kifutása a magyar online szférában olyan lenne, mint például Motherboard (motherboard.vice.com), vagy a Gizmodo, a Wired és a TheVerge. Természetesen nekik megvan az előnyük, hogy messze nagyobb hírmennyiségből meríthetnek. Ezt a hátrányt az SG esetében azzal lehetne csökkenteni, hogy

    - egyrészt a magyar net IT tartalom-aggregálójaként működik, (IT-cafe-n és Hwsw-n kívül is van élet)
    - átvesz híreket, és azokat nem tolja le bulvár színvonalra, illetve különválasztja, mely híreket viszi el bulvár irányba, és melyeket nem
    - másrészt látogatók számára nem manifeszt módon, de egyértelműen különválasztja a bulvárt és a hozzá tartozó trollkodást, a minőségibb tartalmaktól (illusztrációk, fogalmazás),
    - harmadrészt létrehozhatna egy IT téren a felhasználók számára hasznosságot jelentő
    főrovatot, illetve azok alrovatait: aktuális vírus és malware helyzet, PC és mobileszköz applikációk tesztje, IoT eszközök bemutatóje és tesztje és hasonlók. Így újabb látogatók is bejöhetnek.

    Mi van most az SG-n? Van egy szerintem túlzottan is „erős” bulvár tartalom, ami vonz erős véleményeket, ahogy ez látható. Van minimális hír-aggregáló funkció. Körülbelül ennyi. Persze lehet, hogy ez is elég, azonban azt ne felejtsük el, hogy minél inkább átszövik az életünket az informatikai technológiák, annál lényegesebb, közvetlen piaci eredményt realizáló lesz minden tevékenység, ami ehhez kapcsolódik, így a média is. A pozíciókat meg most kell megteremteni szerintem. Máshonnan, de jó példa a portfólió-bővítésre a Totalcar: a Kauffer webáruházhoz kapcsolódás mellett most indítottak el egy portált, Jóautók néven, amely segít valóban igazolt előéletű autók keresésében. Észrevették, hogy a puszta újságírás hosszú távon, egy újautó-értékesítésben jelenleg szűk, és várhatóan szűkösen maradó paicon nem fog elegendő bevételt realizálni. Erre gondolok. Ha érdekes lehet további beszélgetésre amit leírtam, akkor az sl79v[at]tuta.io emailcímen megtalálható vagyok – az SG-s bejelentkezéshez használt emailcím már régen nem él.
  • subotal
    #2
    Pik-pakk törölték a hozzászólásomat, pedig semmi sértő nem volt benne.
    Kedves SG!
    Lehet inkább meg kellene fogadni az itt leírt kritikákat és tanácsokat, hogy színvonalas és hiteles legyen az oldal. Ez a nem tetszik a hozzászólás és törlöm dolog, roppant gyerekes megoldás. Rengeteg a cikkekben a hiba és hiányosság, és ezt sokan szóvá is teszik, de biztos mindenki hülye, csak a cikk írója nem...
  • Skylake
    #1
    Talán a címen lehetne módosítani, mert ez így nagyon kajla. Mondjuk erre:

    "Forró Jupiter" típusú exobolygó légkörét vizsgálják távcsővel.

    vagy

    A WASP-19b, "forró Jupiter" exobolygó légkörét vizsgálják távcsővel.

    Na most, a cikkre kattintó, csillagászathoz, kozmológiához nem értő usereknek azért 3-4 mondatban össze kellene foglalni, milyen jellemzői vannak egy forró Jupiter kategóriás bolygónak. Milyen bolygók tartozhatnak ebbe a kategóriába. Jó, gondolom jellemzőinek meghatározott része nyilván hasonlít a mi Jupiterünkhöz, hiszen erről kapta ez a kategória a nevét, de miért is forró? Hagy ne kelljen a cikkel párhuzamosan ezzel kapcsolatban keresgélnie akit érdekel, mert ez így hírközlés tekintetében nem túl professzionális, és lehet hogy a látogatószámra sincs annyira kedvező hatással.