A frászt hozza az emberre a Fűrész 8 nemzetközi plakátja

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#4
Igen, csak tudod vannak ezek az emberek, mint az itt kommentelő is, hogy csak hajtja a neten ezer helyen olvasható maszlagot, meg hogy csak az első, blablabla, minek a többi blablabla. Tény, hogy nem mindegyik jó és hogy először ellőni mindig extra, de van még azért ott több jó rész is, mint pl a 2, ahogy írod. Ezekre meg csak legyintsünk. 😉

..ki ez a szörny a tükörben..

#3
A hatos tök jó volt pedig. A hetes hulladék, de viccen kívül, ezt nem értem. Oké, a kínzások maradtak meg benned, és tény, hogy ez volt az egyik állandó eleme, de például a második rész _történet szempontjából_ annyira jól sikerült, főleg, ahogy az első film mellé passzították, ahogy belekanyarították a végecsavart. És később is, ahogy a mitológiát bővítették, és párhuzamos sztorikat kreáltak, hozott pár emlékezetes momentumot.
NEXUS6
#2
Jézusom már nyolc!
4 körül szálltam ki, bár már az első után ki kellett volna. Na az elsőben még volt valami beteg logika. A többiben már csak kínzások bemutatása, ami elé egy poresz film felvezető jelenetének szintjét nem elérő sztorit csaptak

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#1
rám nem