29
  • Kissssss0 #29
    pont erről beszélek... az egyik fülén be a másikon ki, épp ezt bizonyítod most is.
    Utoljára szerkesztette: Kissssss0, 2017.08.04. 00:26:46
  • ostoros
    #28
    A technológia még ezt is meg tudja oldani. Majd a robot szétválogatja. :)
  • Kissssss0 #27
    igen, ott ahol betartatják a szelektív hulladék kezelési törvényeket és a megfelelő technológia is megvan hozzá mint jó pár nyugat európai országban(magyarul eléggé civilizáltak és felelősségteljesen neveltek az emberek) ott persze hogy működik mivel ez már mindennapos bevett szokás nekik, itt viszont az isten háta mögött mutyi országban miután beleöntötték a szelektív hulladékot a kukásautóba szépen kiviszik a szemételepre kibasszák a földre aztán otthagyják mint macska a szarát... jobb esetben földet kotornak rá ha esetleg túl közel van a telep a városhoz.

    már azzal hogy másodjára kell magyaráznom bizonyítjátok hogy itthon nem csak szemétfeldolgozásban vagyunk elmaradva hanem az emberek fejében is vannak igencsak nagy problémák.
  • ostoros
    #26
    Igen, csak gondolkodj el rajta.
  • VolJin
    #25
    Én meg nem egyszer láttam, hogy a szelektív hulladékot összeöntik egy kukásautóba.
    Merthogy mindig így csinálják.
    Egy gép majd felaprítja.
    A műqnyag úszik a vizen, a fém lemerül, a papír meg lebeg, és egy gép szétválogatja.
  • Kissssss0 #24
  • ostoros
    #23
    Technológiával még EZT is ki lehet küszöbölni.
  • barret
    #22
    Ez a fejlődés ára.Most mi lesz? vissza mászunk a fára? Szerintem fejlődünk tovább :D
  • Kissssss0 #21
    és mellette neveltetés és kultúra is, hiába van az országodnak csúcs szupi szemétfeldolgozó technológiája ha a lakosság háromnegyede annyira félcivilizált primitív hogy még arra se veszi a többség a fáradságot hogy kiválassza a szemetének megfelelő egymás mellet lévő papír,üveg,műanyag,stb szemétgyűjtőt.

    nemegyszer láttam már ithon hogy mariskanéni/petibá két nagy szatyornyi műanyagpalackot szépen belebaszott a papírgyűjtőbe, aztán mint akik jól végezték dolgukat szépen visszaballagtak a barlangjukba.
  • ostoros
    #20
    Technológiai kérdés.
  • dyra
    #19
    Neveltetés és kultúra.
  • ostoros
    #18
    Technológiai kérdés.
  • dyra
    #17
    szerintem meg intelligencia meg kultúra kérdése, egyik sincsen. A fejlett országok pl Svájc vagy Norvégia annyiban rafkosabb, hogy lényegében máshova szemetelnek. Otthon náluk tisztaság van. Azokhoz a fogyasztási cikkekhez amit mi nap nap mint nap fogyasztunk ennyi szemét kell. Az újrahasznosítás sem működik még nyugaton sem illetve annyiban kimerül, hogy a régi cuccaikat tovább adják a csóringer országoknak majd azok is. A jó része meg Afrikában köt ki. Műanyagnál még ez sincs kis hazánk hány éve vezetgeti befelé a szelektív hulladékgyűjtést? Alig léptünk benne előre. Na nézd meg mi van a Szerbeknél és még pár más országban. Az embereket nem lehet átnevelni, fogyasztani akarunk a többi nem érdekel senkit. Honnan van? Hányan döglöttek meg érte? Miből lett rá lové? Hogyan készült? Mi lesz a sorsa? Senkit nem érdekel meg nem is akarnak róla tudni.
  • ostoros
    #16
    Persze hogy növekedni fog. De az újrahasznosítása ennek a szemétnek technológiai kérdés.
  • dyra
    #15
    Ezzel az emberiséggel ezt nem lehet megcsinálni. Évente veszünk mobilt ezrével esszük a 100 grammos kiszerelésű egy kanálnyi műanyag joghurtokat üvegvisszaváltás meg a komcsi rendszer óta elhalt stb.. A világ többi részén se hiszem jobb a helyzet. A mostani fogyasztási szokásokkal és gazdasági berendezkedéssel a szemét mennyisége egyre brutálisabban fog növekedni. Ez van. Nem tudunk leállni.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2017.07.26. 08:40:26
  • ostoros
    #14
    Igazából teljesen egyet értek, egy kivétellel: ha lehetséges, azért mégis csak hasznosítsuk újra minél nagyobb részét a szemetünknek, ezzel is csökkentve a hozzá szükséges nyersanyag bányászatát. Már csak azért is hasznos lenne zárt technológiai körök kialakítása, mert ezzel minden ország függetleníthetné magát például az arab olajmonarchiáktól, vagy Putyin mestertől.

    A zárt anyagfelhasználási körök a jövő. Enélkül az űrmeghódíccsa csak masszív szemétkupacokat halmoz fel majd a naprendszerben is.
  • dyra
    #13
    Amikor tele a szemétlerakó hordani kell rá kis földet és beültetni virágokkal. Ha nem látszódik a szemét a kutyát sem érdekli nekem az a tapasztalatom. A tengerbe is lehet még nyomni bőven. Szóval ez még évezredekig fenntartható nem tudom minek megy a pánikkeltés.
  • Szuna
    #12
    Az első lépés szerintem mindenképpen az, hogy egyáltalán kidobják a szemetet egy szemetesbe legalább, mert sok ember mellé dobja vagy ahol a kedve tartja eldobálja. Sok embert hidegen hagy a környezete meg azzal sem foglalkozik, hogy azzal hosszabb távon mindenkinek (magát is beleértve) árt a környezetnek. Ehhez szép érzék kell és tudatosság, de ameddig az emberek zöme a legminimálisabb tudatosságot sem képes felmutatni, addig nem várhatunk el környezettudatosságot sem.

    Vannak akik arra hivatkoznak, de hát végül is minden szemét ugyanoda kerül, akkor miért válogassam külön?

    Alapvető probléma, hogy olyan gyártási technikákat használunk, amik károsak a környezet számára és olyan anyagokat használunk, ami a környezetben nincs jelen és természetesen a környezet nem tudja gyorsan semlegesíteni.

    Másik nagy probléma, hogy a szemét zöme elföldelésre kerül vagy egyenesen a tengerekbe kerül, aminek nincs elrettentő ereje és nyugodtan dobálják a szemetet bele. Sokkal több szemetet állítunk elő, mint amennyit képesek vagyunk megsemmisíteni / semlegesíteni / újrahasznosítani.

    Személy szerint ahol lehetséges, ott próbálom szelektíven gyűjteni a szemetet és nem károsítani a környezetet, de túl sok jót nem jelent, ha a környezetedben levők nem foglalkoznak ezzel és eldobálják.
    Utoljára szerkesztette: Szuna, 2017.07.25. 08:41:43
  • ostoros
    #11
    Ha nem lett volna ott a szemetes, mindenki elsétált volna odáig, mert nem lett volna alternatíva. Ezt magyarázom.
  • HyBrIDNyLA
    #10
    Hát, éltem kint németben. Nem igazán tudom egy mérlegre tenni a két mentalitást. Igazából ne menjünk bele, mert nem akarom a saját népemet szidni. Annyit elárulhatok nem 1X kellett kint szégyenkeznem egy-két tanulatlan, neveletlen, idióta, vagy éppen tolvaj miatt. Tisztelet a kivételnek!
  • HyBrIDNyLA
    #9
    Az egyetemen ahova jártam tele volt szelektívekkel. Én voltam az osztályelső, tankörfelelős, nevezzük bárhogy. Óra végén nekem kellett a szemetesből kiszedni az összes flakont és kivinni az ajtó túloldalán található szelektívbe. A nagyelőadó dettó, várj, talán ott 15-20 métert kellett volna megsétáltatni. Itt a fejekben van a baj.
  • korbin555
    #8
    Németeknél már a '80-as években is volt szelektív hulladékgyűjtés, és hosszú időbe telt mire magukévá tették. Úgy, ahogy, mert ott sem mindenhol idilli a helyzet. Máshol még annyira sem mint nálunk. Nyilván a követendő példát kell nézni, de a magyar semmivel sem lustább mint a német, és végképp nem hülyébb. Idő kell, nagyon lentről indultunk. Addig is rávezetünk pár fafejűt a környezetünkben, hogy egy kicsivel mi is hozzájáruljunk a nagy egészhez.
  • ostoros
    #7
    Helytelen hozzáállás. Ha nincs elég szelektív gyűjtő, nem fogja elvinni senki. Többet kell kirakni, SOKKAL többet, és lassan, fokozatosan felszámolni az alternatíváját.
    Hidd el, az egyetemen is működött. Minden folyosón megjelentek a kis szelektív gyűjtők, és lassan eltűntek az ömlesztettek. Ha viszont basznak kirakni, akkor nincs mit csodálkozni. Az emberek nem fognak 100 métert sétálni, ha ott van 1 méterre a másik.
  • HyBrIDNyLA
    #6
    Aki szelektíven akar gyűjteni, az el fogja vinni oda ahova kell. Itt pusztán a környezettudatossáág hiánya, a neveletlenség és a kényelmi szempontok dominálnak. Erre nem érett meg a magyar társadalom nagy része és már szerintem nem is fog, persze tisztelet a kivételnek. Eddig azt hittem ez szimplán tanulatlanság kérdése, de rá kellett jönnöm, h közel sem, mivel elég sok tanult ember van a környezetemben akik egyátalán nem szenzitívek a környezettel szemben. Egyszerűen lszrják ezt a kérdést. A német házigazdám, ahol laktam magyarázta a magyar srácoknak, h használják a szelektívet. Egy-két srácnak annyi iq-ja nem volt, mint egy katicának pettye, üveges tekintettel nézte h mit magyaráznak neki. Ott tudják mi merre hány méter, vissza is vágyom.
  • ostoros
    #5
    Nem úgy van kialakítva a szemetes, hogy ott van egymás mellett az összes szelektív gyűjtő egy helyen a fémtől az üvegen át stb. máshol meg nincs? Mert az baj.

    Úgy kell megcsinálni, hogy NE LEGYEN alternatíva, és kész.
  • HyBrIDNyLA
    #4
    Simon Templar: "Yeah, but you can't take away people's right to be assholes"
  • HyBrIDNyLA
    #3
    Nem érti(k) meg, ha a környezettudatosság szikrája sincs benne/bennük, akkor felesleges. Igazából teljesen felesleges is velük foglalkozni. Nem látom értelmét. Kódolva van bennük a rombolás.
  • molnibalage83
    #2
    Borítsd az asztalára a szemetest.
  • HyBrIDNyLA
    #1
    Abszolút mértékben teszek rá, h az emberiség h fogja magát kinyírni. Amikor közlöm egy-két kollégával, h ugyan a szelektívbe dobd már ki a rhdt palackodat még ő van megsértődve mi a f...t szólok bele a dolgába és nem egy ilyen van. Csak fel kéne vinnie az irodaházba rendszeresített gyűjtőig, de nem teszi. Akkor mi a megoldás, ugyan mondja el már valaki okosabb nálam. A szjbsztt ego, meg a ki ha én nem stílus, meg a lustaság miatt van ez.