19
  • ostoros
    #19
    Az ostobaságaidra NEKEM ennyi időt bőven elég vesztegetni.
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.07.05. 15:32:48
  • cylontoaster
    #18
    "Elképzelni csak eltudod, hiszen a történelem során nem 1x sikerült kőkori szintre visszalökni egy civilizált népcsoportot pusztán annyitól, hogy szűkössé váltak az erőforrásaik. "

    Az erősebb verte vissza a gyengébbet, ettől viszont az erősebb csak még erősebb lett. Olyanra nem tudok példát, hogy két civ szétverte egymást, ettől mindkettő visszalökődött. Eleve hanyatló birodalmak és az utánuk keletkező űr az tök más. Az gazdasági/társadalmi összeomlás és nem katonai hatás (pl. Ny-Róma).
    Olyan van, hogy a háború mindkét fél erőforrásait kimeríti, de ettől nem fejlődik vissza, tech szinten biztosan nem.

    Egyébként ha lenne ilyen példa a történelemben, az sem jelentené azt, hogy garantáltan így lesz.

    "Ezt mond a kiirtott zsidók millióinak, akik pontosan 1-2 elvakult hülye néphergelése miatt szenvedték el azt amit!"
    Ez elég erős eygszerűsítése a történelemnek. Azért tudott az 1-2 elavult hülye hergelni, mert megvolt a közeg ehhez. A zsidók sosem voltak épp népszerű népcsoport, az 1. VH-t követően ott pláne nem, ezen felül az 1. VH-t követően volt egy lelkiállapot, amihez könnyű volt bűnbakot találni.

    Ennél fogva az első kérdésre: Nem tudom, (ahogy te sem), de könnyen lehet, hogy kb ugyanez. Egyetlen vezéralakhoz akarsz mindent rendelni, de ha eleve csak az ő környezetében többen voltak akik hasonlóan gondolkodtak, akkor egyből látható, hogy nélküle is ugyanez lett volna (kb). Én nem látom, hogy bizonyított lenne, hogy 1 ember okozott mindent, innentől meg feltevéssel akarod alátámasztani a feltevésed...

    "Nézd meg most Észak-Koreát... mi lenne, ha a vezetőjük nem létezne? Vajon akkor is attól tartana a fél világ, hogy atomot kap a képébe? Nézd meg Kubát! Fidel évtizedes hatása megkérdőjelezhetetlen!"

    Ugyanez. Bizonyítsd, hogy nélkülül nem ugyanez lenne. Eleve az, hogy több ilyen létezik párhuzamosan, bizonyítja, hogy nem 1 ember az okozó. Adott egy közeg, ami "kommunizmusért kiállt", és jönnek olyanok, akik ezt meglovagolják. Ha nincs Castro, akkor jön más, talán kicsit másképp festene a kép, de alapvetően ugyanaz. Ezt tehát (szerintem) pont cáfol.

    "Az átlagember tudod mit csinál? Amit a vezetők rákényszerítenek! Nézd már meg mi zajlik ebben az országban... senkinek nem tetszik semmi, mégis folyik tovább zavartalanul minden. Az átlagember békés birka, semmi több. Arra béget amerre lökik."

    Erre túlzottan nem reagálnék, aktuálpolitikát nem akarok behozni. Egy dolgot: ez egy jelenleg tartó folyamat, nem ismerjük a végét, és objektíven kívülről nem látjuk, ezért szerintem nem jó példa. Egyébként szerintem van egy elég szűk mozgásterük, ergo alapvetően nem tehetnek meg akármit. Ha azt mondják hogy holnap lerohanjuk Szlovéniát, akkor elindulunk? Mert én kétlem. Ha Erdélyt mondanak, akko egyből többen indulnak el. Meglévő társadalmi közeget lehet kihasználni, adott egy szűk sáv amiben a vezető mozoghat, az egyén szerepe max annyi, hogy azon belül hol mozog.

    "Ez nem igaz. Az ember milliószor ölt már szórakozásból. Milliószor rombolt eszmék, érzelmek miatt. A többi élőlénynél erről SZÓ SINCS! Nem mellesleg nem láttam még növényevőt a fajtársait zabálni, amikor elfogyott a sztyeppén a fű ;-)"
    Nem láttál még a prédájával játszó állatot? Vagy olyat, ami megöli, de nem eszi meg? Érzelmek eszmék miatt nem tudnak ölni, mert tudomásunk szerint ilyennel nem rendelkeznek. Ez így nem érv :) Én sem ölök a szárnyammal vagy a lézerszememel.

    De olyat már láttál, hogy kevés az élelem, és ezért nem engedi oda a gyengébbet, aki éhenhal? A párzáshoz köthető dolgokról nem is beszélve. Másrészt jó eséllyel nem tudják végiggondolni, hogy nekem több kajám lesz, ha megölöm a másikat, ezért ilyen nem fordul elő. De mint mondtam, ha kevés az erőforrás, akkor nem is marad mindenkinek, mert az erősebb eszik először.

    "Téves. Nézd meg az évszázadokkal korábbi indián törzseket, de nem csak ők, hanem rajtuk kívül még számos népcsoport nagyon is hamar a tudatába került annak, hogy az erőforrások végesek és harmóniában élve a környezetükkel az a túlélésük záloga. Aztán jöttek a kapzsi fejlettebb, de véletlenül sem bölcsebb civilizációk és elvettek tőlük mindent..."
    Én is sok indiánknyvet olvastam, de valós tanulmányokat nem igazán, így azért nem tudom mennyire igaz ez. Az viszont biztos, hogy azoknak a törzseknek a népessége nem ugrott meg drasztikusan (és nem azért nem, mert tudatos népességkorlátozás volt..), így könnyű..
    Plusz amíg vadászadból élsz, addig adott a visszatartó erő (ahogy minden ragadozónál is), mert ha túlvadászod őket, akkor szívsz, éhezik a nép és jövőre kevesebben lesztek, így kevesebet vadásztok. Mi termesztünk és tenyésztünk, ezzel borult meg az egyensúly.
    Nekünk az erdő nem egy pótolhatatlan erőforrás. (A klímaváltozás és hasonlók nem elég gyors és erős ellensúlyok, mint a túlvadászat).

    És mint mondtam, van előremutató tendencia, ezért vannak környezetvédők, ezért vannak védett fajok és területek, szerte a világban. 500 éve el tudtad volna ezt képzelni? Európában már akkor is szétkaptuk az élőhelyet, de társadalmilag most értünk el ide. Lesz ez még jobb is, lassú folyamat.

    "A változás látszik, NEGATÍV irányba! Én én én én én. Ez számít a mi világban. Élj a mának, élvezz, fogyassz, mert csak egyszer élsz. Nem tudom, te hol élsz, hogy ezeket nem látod, de húzd már fel a redőnyt és nézz szét a világban, aztán talán ráébredsz mi a probléma."
    Igen, ugyanakkor ott van a másik oldal, amit leírtam az előzőben is, és ebben is. Van pl környezetvédelem, régen nem volt. Carpe diem régen is volt. Kapitalizmus is.

    "Az megvan, hogy nagyjából 2 millárd 200 millió keresztény él a világban. Na most ők minden vasárnap várják a végítélet napját: "várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet"."
    És ebből mennyi várja? A statisztika szerint mindenki keresztély, aki meg lett keresztelve. Ebből mennyi jár legalább évente templomba?
    A hitét gyakorlók közül mennyi várja ténylegesen a világvégét?
    És legfőképp: ennek mi köze ehhez? :)
    És ha sok hülye van, az indokolja hogy te is hülyeséget beszélj?

    "Mert nem minden ember ilyen és nem is írtam sehol, hogy minden ember ilyen lenne. Viszont az emberiség "globális arca" jelenleg meglehetősen ocsmány... sok esélyt nem érdemel."
    Ezt is leírtam. 500 éve a kontinensen teljesen normális dolog volt embert ölni, pláne állatot. A kivégzések népünnepélyek voltak. Ma nem, ma (megfelelő ok nélkül) állatot ölni is lassan bűn lesz, megfelelő körülmények közt most is az. Ez mi a tök, ha nem változás? És ez nem néhány ember változása, ez kezdetben néhány ember, majd lassan kb mindenki más.

    "Ehhez sok sikert... az emberek önzősége ehhez túlságosan nagy. "
    Ez megint egy légből vett mondat. Lehet ez a véleményed, de érezd azért, hogy ez nem érv.

    "Nehogy abban a hamis illúzióban élj[...]"
    Adott néhány hülye, akit leáltalánosítasz. Ugyanakkor amikor pozitív példának hozok pár embert (pl egy környezetvédőt), akkor ők a kisebbség, akiknek nincs jelentőssége. Hát kérem így könnyű :) Egyik oldalon lehet általnosítani, a másikon nem? Csak akkor lehet, ha az téged igazol?

    "500 éve számos népcsoport állt már ezen a szinten, csak el lettek tiporva."
    Kik? Az indiánok? Akkor ezt leírtam fentebb, nem összehasonlítható. Van más is? Az összes "természetközeli", vadászó-gyűjtögető népet felhozhatod, de mind logikailag téves, mert mindegyiknél ott van a természetes (nem tudatos) ellensúly. Ha túl sokat vesznek el, akkor jövőre túl kevés lesz, így a törzs megcsappan. Nálunk ilyen nincs, ami esetleg van (pl klímaváltozás) az mind túl lassú.

    "ezért virágzik a hülyék paradicsoma"
    Ez nem látom hol bizonyítja az adott témát. Egyébkén ha mindent a hülyék irányítanának, akkor nem lenne kutatás, pláne nem olyan ami holnap nem hoz eredményt. És legfőképp: mondtam, ez lassú folyamat. Nem vagyunk tökéletesek, de van látható pozitív változás.
    Egyébként a mélyszegény rétegnél is a szaporulat csökkenése lesz, az előrejelzések szerint.

    Ha túl sok erőszakos mintát követő gyerek születik, sokáig, ezért megfordul a tendencia, az más kérdés. De erre rá lehet mondani, hogy dögöljön az emberiség, megérdemeljük mert nem tudunk másmilyenek lenni?
    Ha van 5 kutyám, az egyik megmar mindenkit, a többi kutyám, engem, a vendégeket, akkor az a megoldás, hogy mind az 5-t elaltatom?

    Még ha most valami oknál fogva megtorpanás vagy visszaesés lenne, akkor sem következik az, hogy képtelenek vagyunk (a kívánt irányba) fejlődni, ezért pusztuljunk.
  • Tinman #17
    Micsoda elegáns érvelés egy fingtalan 1 bitestől... wow!
  • Tinman #16
    Nyilván majd a mocsár mélyéről felbugyogó neander-völgyi rothadó teteme mondja meg nekem, mit lehet és mit nem. Lál :-D
  • ostoros
    #15
    Ostobaságok halmaza. Egyetlen igaz mondat nincs benne.
  • ostoros
    #14
    Kuss a neved.
  • Tinman #13
    Rendben, nem tudod... de legalább sejted? Elképzelni csak eltudod, hiszen a történelem során nem 1x sikerült kőkori szintre visszalökni egy civilizált népcsoportot pusztán annyitól, hogy szűkössé váltak az erőforrásaik. Pedig akkor még zömmel kövekkel, dárdákkal, íjakkal, fejszékkel harcoltak. Ültesd át ez globális színtérre, modern fegyverekkel.

    Persze lehet, hogy a totális kiirtás nem sikerül, lesz egy maréknyi túlélő, de azoknak mennyi esélyük lesz egy nukleáris holokauszt után? Évek? Évtizedek? Aztán majd végez velük a megváltozott klíma.

    "És nem, ehhez nem elég 1-2 elvakult hülye,"

    Ezt mond a kiirtott zsidók millióinak, akik pontosan 1-2 elvakult hülye néphergelése miatt szenvedték el azt amit!

    Egyszerű kérdés: Mi lett volna, ha nincs Adolf Hitler? Na ugye! Egyetlen ember, egy őrületesen komoly karizmával, rendkívüli előadásmóddal, egy nacionalista eszmével, ütős jelképekkel, stb. Tarolt. A lavina elindítója alapvetően EGYETLEN ember volt!

    Nézd meg most Észak-Koreát... mi lenne, ha a vezetőjük nem létezne? Vajon akkor is attól tartana a fél világ, hogy atomot kap a képébe? Nézd meg Kubát! Fidel évtizedes hatása megkérdőjelezhetetlen!

    Az átlagember tudod mit csinál? Amit a vezetők rákényszerítenek! Nézd már meg mi zajlik ebben az országban... senkinek nem tetszik semmi, mégis folyik tovább zavartalanul minden. Az átlagember békés birka, semmi több. Arra béget amerre lökik.

    "Aztán a többi élőlény pont ugyanezt csinálja amit mi :) Kivétel nélkül minden élőlény próbálja az erőforrásokat maximálisan felélni, az élőteret maximálisan belakni, és ha szűkös, akkor bizony a fajtársait sem kíméli."

    Ez nem igaz. Az ember milliószor ölt már szórakozásból. Milliószor rombolt eszmék, érzelmek miatt. A többi élőlénynél erről SZÓ SINCS! Nem mellesleg nem láttam még növényevőt a fajtársait zabálni, amikor elfogyott a sztyeppén a fű ;-)

    "Az egyetlen különbség, hogy mi annyira hirtelen ugrottunk ki, hogy nem tudott kialakulni visszatartó erő (talán amúgy sem lenne), és nekünk sem volt időnk arra, hogy alapvető hajlamainkon kellő mértékben változtassunk"

    Téves. Nézd meg az évszázadokkal korábbi indián törzseket, de nem csak ők, hanem rajtuk kívül még számos népcsoport nagyon is hamar a tudatába került annak, hogy az erőforrások végesek és harmóniában élve a környezetükkel az a túlélésük záloga. Aztán jöttek a kapzsi fejlettebb, de véletlenül sem bölcsebb civilizációk és elvettek tőlük mindent...

    Közhely, de akkor is ide vág: "Majd amikor az utolsó fát kivágjuk, az utolsó halat kifogjuk, és az utolsó patakot megmérgezzük, majd rájövünk, a pénz nem ehető."

    "De változtatunk, a folyamat egyértelműen látszik, innentől a nem érdemeljük meg blabla egy sima fröcsögés."

    A változás látszik, NEGATÍV irányba! Én én én én én. Ez számít a mi világban. Élj a mának, élvezz, fogyassz, mert csak egyszer élsz. Nem tudom, te hol élsz, hogy ezeket nem látod, de húzd már fel a redőnyt és nézz szét a világban, aztán talán ráébredsz mi a probléma.

    "De ezt várni vagy sürgetni, vagy örülni ennek..."

    Az megvan, hogy nagyjából 2 millárd 200 millió keresztény él a világban. Na most ők minden vasárnap várják a végítélet napját: "várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet".

    Kisebbségben vagy keményen... jó reggelt! :-D

    "Egyébként csak abba gondolj bele, hogy ha tényleg végtelenül "rosszak" vagyunk, önzőek, pusztítóak stb., akkor téged ez miért zavar?"

    Mert nem minden ember ilyen és nem is írtam sehol, hogy minden ember ilyen lenne. Viszont az emberiség "globális arca" jelenleg meglehetősen ocsmány... sok esélyt nem érdemel.

    "Vagy ehelyett próbálod az idetévedő néhány olvasót olyan utakra terelni, ami jobban megfelel az idelogizált képnek. Vagy ha nem elég, akkor komolyabb energiát is ölsz az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatására."

    Ehhez sok sikert... az emberek önzősége ehhez túlságosan nagy.

    "az átlag ember gond nélkül tudta legyilkolni a szomszéd nemzet átlagemberét, csak mert más nyelvet beszélt. Vagy "elmaradott" kultúrák népeit, merthogy azok szinte állatok. Ma az állatok (egy részét) éppúgy sajnálják és védik."

    Nehogy abban a hamis illúzióban élj, hogy ha pl. az iszlám drasztikusabban terjedne Európában nem törne ki előbb-utóbb egy vallási háború. Ennek apró felvillanásait már most is lehet tapasztalni... pár iszlamista megöl pár keresztényt, erre pár keresztény megöl pár iszlám hívőt. Szinte még ropogós tények, annyira friss történések! És ez még csak az előjáték.

    "500 éve sem az erőforrások herdálása (az Eu-i erdőket nem 20 éve vágták ki), sem egymás halomra ölése, sem az állatokkal való bánásmód nem érdekelt volna. Ma igen. Ez a bizonyítéka a fejlődésnek."

    500 éve számos népcsoport állt már ezen a szinten, csak el lettek tiporva. Az erősebb kutya ...... elv érvényesül rendre. Viszont az erősebb nem bölcsebb, nem empatikusabb, éppen ezért virágzik a hülyék paradicsoma és éppen ezért van lejtmenetben az emberiség. Nézd meg, hogy a mai társadalom egyik legnagyobb problémája pontosan az, hogy nem születik elég gyermek a tanultabb, intelligensebb rétegből, ellenben a mélyszegénységben, szellemi sötétségben élőknél, mintha futószalagon születnének a gyerekek.

    Minap beszélgettem egy kisváros prominens személyiségével, akinek a város ügyes-bajos dolgaira komoly rálátása van. Elmondta, hogy a mostani 1. osztályba kerülők 65%-a cigány. Ez még önmagában nem lenne katasztrófa, de ha azt mondom, hogy képzetlen szülők, erőszakos, neveletlen gyermekeiről van szó, akik otthon és a közösségükben borzalmas mintákat látnak, máris láthatod, hogy mekkora a baj...
  • cylontoaster
    #12
    "Az emberiség saját magától fog megdögleni ezt kb. lassan egy óvodás is tudja. "
    Én pl nem tudom, úgyhogy akkor ez máris nem egyetemes egyetértés :)

    ""Láttuk" mi történik akkor, amikor szűkössé válnak az erőforrások, jön a mondvacsinált indokokkal történő egymás halomra ölése, ez a hülyék bukása."
    1: Nem látom, hogy ebből következne a megdöglésünk. A tiéd vagy az enyém lehet, de az emberiségé kétlem. Nem vagyunk tökéletesek és még bőven van hová fejlődni, de ez teljesen normális. A gyerekre se mondod hogy dögöljön meg, mert nem tud 7 évesen integrálni, vagy mert állandóan hecceli az osztálytársait. Ha újabb világégés lesz, abból talán ismét tanulunk, de egy darabig ha szerencsénk van még eléggé él az előző emléke ahhoz, hogy ne legyen. És nem, ehhez nem elég 1-2 elvakult hülye, itt az átlagembernek is szerepe van. Az 1.VH-t megelőzően egész Európában háborús hangulat volt, mindenki várta hogy kitörjön, és örültek amikor megtörtént. A 2. esetén is voltak hasonlók. Most kétlem, hogy így lenne.

    2: Ilyen a természet, és tetszik vagy nem, részei vagyunk. Az ilyen kommenteknél valahogy mindig előjön, hogy jobb lesz a Földnek nélkülünk, majd visszahódítja amit szétbarmoltunk és visszaáll a rend. Aztán a többi élőlény pont ugyanezt csinálja amit mi :) Kivétel nélkül minden élőlény próbálja az erőforrásokat maximálisan felélni, az élőteret maximálisan belakni, és ha szűkös, akkor bizony a fajtársait sem kíméli.
    Az egyetlen különbség, hogy mi annyira hirtelen ugrottunk ki, hogy nem tudott kialakulni visszatartó erő (talán amúgy sem lenne), és nekünk sem volt időnk arra, hogy alapvető hajlamainkon kellő mértékben változtassunk. De változtatunk, a folyamat egyértelműen látszik, innentől a nem érdemeljük meg blabla egy sima fröcsögés.

    És ha mégis olyan hülyék vagyunk, hogy elpusztítjuk magunkat, akkor így jártunk. De ezt várni vagy sürgetni, vagy örülni ennek...

    Egyébként csak abba gondolj bele, hogy ha tényleg végtelenül "rosszak" vagyunk, önzőek, pusztítóak stb., akkor téged ez miért zavar? Ha zavar, az nem pont annak bizonyítéka, hogy a fenti nem igaz? Ez pont azt jelenti, hogy megvan az ösztönzés a változásra, csak egyéb okok miatt ez még nem vagy nem teljesen ment végbe. Tehát csak idő kell.

    "Tenni ellene az átlagpolgár jelentéktelen dolgokat tehet"
    Ezért dugjuk a fejünket a betonba, mondván hogy jobbat úgysem tehetünk. Sőt ezt még hangoztassu is, pl. itt SG-n, hátha ezzel az idetévedt olvasókat befolyásolni tudjuk, és ő is így tesz a jövőben. Így nem kell felelősséget vállalni, hiszen ilyen szennyek vagyunk, tenni ez ellen nem tudunk, és amúgy is megdöglünk nemsoká, addig végülis csinálhatunk amit akarunk.

    Vagy ehelyett próbálod az idetévedő néhány olvasót olyan utakra terelni, ami jobban megfelel az idelogizált képnek. Vagy ha nem elég, akkor komolyabb energiát is ölsz az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatására. A történelemben ott a bizonyíték, hogy ez megy. Nem olyan rég az átlag ember gond nélkül tudta legyilkolni a szomszéd nemzet átlagemberét, csak mert más nyelvet beszélt. Vagy "elmaradott" kultúrák népeit, merthogy azok szinte állatok. Ma az állatok (egy részét) éppúgy sajnálják és védik. Ez nem fejlődés?
    (Tudom hogy nem minden népség jutott el ide, és azt is hogy a kutyát sajnáljuk de a disznó finom. Mint mondtam, nem lezárult folyamat.)

    Az a gond, hogy ezekhez a dolgokhoz sok idő kell, mi viszont nem élünk addig, ezért azonnal akarod látni az eredményt.
    500 éve sem az erőforrások herdálása (az Eu-i erdőket nem 20 éve vágták ki), sem egymás halomra ölése, sem az állatokkal való bánásmód nem érdekelt volna. Ma igen. Ez a bizonyítéka a fejlődésnek.

    TLDR
  • Tinman #11
    Ja kérlek, ő tanult érvelni, és emberként viselkedni. Furcsa ilyet látnod onnan lentről a posványból mi? Nézd, csodáld, imádd.
  • Tinman #10
    Az emberiség saját magától fog megdögleni ezt kb. lassan egy óvodás is tudja. Tenni ellene az átlagpolgár jelentéktelen dolgokat tehet, miközben a birka elit irányítása alatt, meg az ostoros féle önző kretének miatt összedől az egész. Törvényszerű, ilyen az emberek nagy része, ez a hülyék paradicsoma, már pedig a hülyék ennyire képesek, hiszen a saját önös érdekeiken túl nem látnak, globálisan gondolkodni képtelenek. "Láttuk" mi történik akkor, amikor szűkössé válnak az erőforrások, jön a mondvacsinált indokokkal történő egymás halomra ölése, ez a hülyék bukása. Nagy kérdés, hogy marad-e maroknyi értelmes majd a köv. világégés után, akik képesek lesznek a hulladékból megint várat építeni, hogy azt a hülyék újra lefossák az egészet, bonus a saját bokájukat.

    "A saját döglésünk helyett mi lenne, ha inkább szembenéznék a gondokkal és megoldanánk őket?"

    Csoda.
  • ostoros
    #9
    Te tényleg birka türelmű ember vagy a jó értelemben, hogy ezt így ki tudod fejteni anélkül, hogy agyérgörcsöt kapnál a végtelen, felháborító butaságtól ami árad az ilyenekből. Nem is tudom, hogy gratuláljak, vagy legyek lenyűgözve.
  • ostoros
    #8
    Nincs igazad. Te szarod szét a világot.
  • cylontoaster
    #7
    Azt leszámítva, hogy milye a stílusa, abban igaza van, hogy ez a dögöljön az emberiség, úgyis fertő vagyunk hozzáállás kreténség.
    Ez a hozzáállás a felelősségek elhárítása, mondván hogy mi ilyen mocskok vagyun, ennyire futja tőlünk, inkább tűnjünk el, mert változtatni nem tudunk. Tehát meg se próbáljuk.
    A saját döglésünk helyett mi lenne, ha inkább szembenéznék a gondokkal és megoldanánk őket?

    Nem mellesleg szerintem az (értelmes) élet legfőbb célja az élet fenntartása, úgyhogy pont kötelességünk kéne legyen más helyekre is eljuttatni azt, mivel egyelőre tudomásunk szerint más erre nem nagyon képes. Ha mindenképp ilyen fenenagy erkölcsi felelősséget akarunk.
    De alapvetően minden egyed/faj a saját fennmaradását, az élőhely maximális betöltését és kihasználását akarja, mi csak sikeresek voltunk.
  • Tinman #6
    Pls ne bizonygasd folyamatosan, hogy igazam van. Nem veszed észre, hogy pont az ilyen alja tróger emberek szarták szét a világot? Pont az ilyen önző nullák, akik nem képesek mások véleményét tolerálni. Az evolúciós fejlettség legalsó szintjének utolsó negyedébe helyezted magad 2 db. hsz-el. Grat!
  • ostoros
    #5
    Na, és hol tartunk?
    Okostojás. Ha már valahol tartunk, akkor az az ilyen ostoba mindenbe beleszaró barmok miatt van, mint te.
  • Tinman #4
    Az ilyen "tanultak" miatt tartunk ott ahol...
  • ostoros
    #3
    A nihilista apád tetves faszát, hülyegyerek.
  • Tinman #2
    Nagyon helyes! Az emberiség nem érdemli meg ezt a bolygót, minél előbb kihalunk annál jobb. Nincs ezzel az égvilágon semmi gond... rohadt nagy az Univerzum, ha eltűnünk, az pontosan akkora hatással lesz a világegyetemre, mint egy lepkefing az orkánban.