6
  • kalapos01
    #6
    " A 3.ra meg semmi szükség nem volt max profitnak. "

    Mi ez a magvas gondolat? Mert az első és a második résznek nem az volt a lényege, hogy jövedelmező legyen azok számára, akik 100 millió dollárt beletoltak?

    Mondjuk eleve baromság, amit írsz, mert a profit azt jelenti, hogy sokan megnézik, vagy sok embert érdekel, vagyis a film egy nézői igényt elégített ki, pár millió vagy tízmillió emberét. Vagyis bőven szükség volt rá. Sokkoló, de nem csak te vagy a világon.

    (Arról nem is beszélve, hogy teljesen jó kis film volt. Szerencsére a filmek nem úgy működnek, hogy egy szar után csak még szarabb jöhet.)
  • dagobratyo
    #5
    Én is csíptem ezt a 3. részt, de azt láttam, hogy a gyerekeknek ez egy kicsit szentimentális és lassú volt. Nekem pont ezért jött be. Tele van visszaemlékezéssel, múlton merengéssel. Szerintem épp ettől volt andalító és megható. Egyedül Sally karaktere volt béna. A szövegei is, és mi lett a kettejük románcával? Erről a 2. részben volt szó?
    Utoljára szerkesztette: dagobratyo, 2017.06.20. 11:31:41
  • professional
    #4
    Az első részt tetszfilmnek szoktam mutogatni a haveroknak ha vakerni akarok a TVvel meg a kivetítővel! Amúgy baromi jó kis muvi! A 2.-at hagyjuk is. A 3.ra meg semmi szükség nem volt max profitnak.
  • Ender Wiggin #3
    A második nem tudom milyen gyerektípusnak és korosztálynak jött be... Egy 3-4 éves, aki imádja az első rész ártatlanságát, nem fogja megérteni, hogy miért lőnek egymásra a másodikban, és egyáltalán miért van tele erőszakkal...
    Az első egy tipikus amerikai értékre épít, a NASCAR-ra és annak hőskorszakára, amivel nagy bakot nem lehetett lőni Amerikában. A többi már cseppet sem eredeti vagy szívhez szóló.
  • Kelta
    #2
    Nekem nagyon nem jött be..béna történet, humor semmi..ami volt az is gáz..az említett csavar max egy 6 évesnek meglepetés..mellesleg tök gagyi ötlet....
    nálam ez kuka..
    az első fényévekkel jobb, de a 2. rész is sokkal..ez halovány békaf*ng
  • Alien69
    #1
    Bár, nekem tetszett a második is, a harmadikra jól össze kapták magukat a történettel, és olyan svéd csavart raktak bele, amire tényleg NEM lehetett számítani. Sejtette az ember, hogy nem stimmel valami, de nem gondoltam volna, mert nem vártam ekkora ötletességet. :-)