8
  • bdzsana
    #8
    "a programtervezők viszont tiltakoznak a profitmaximalizálás ellen"
    Kíváncsi lennék a reakciójukra, amikor a cég azt mondja, hogy oké, teljesen igazatok van. Persze így kevesebb lesz a bevétel, ami a ti fizetések megvágásával is jár.
    Vajon hányan fogják azt mondani, hogy lehet, hogy kevesebbet keresek, de legalább etikus appot fejlesztek, és hányan fognak átmenni olyan céghez rövid időn belül, ahol többet keresnek, mert ott továbbra is a profit van középpontban.

    Aki mobilra fejleszt tudja, hogy ha 5 appjábólból 1 bejön akkor nagyon sikeresnek mondhatja magát, és azt is tudja, hogy a sikeresek appok is gyakran tiszavirágéletűek.
    Ha abból sem akarja majd kihozni a maximumot, akkor szerintem ne is válassza a mobil platformot.
  • zola2000
    #7
    Sok fejlesztő csak kényszerből ment át mobilra, mert konzolon sok tízmilliós költség mellett nagy a kockázat, míg mobilon olcsó a fejlesztés.

    (volt próbálkozás konzol minőségű mobiljátékra, a real racing 3 óta nincs jobb, epic citadel kinézetű mobil játék azóta sincs, pedig a hardver bírná ma már)
  • Akva
    #6
    " Nehogy már azért kelljen szégyenkezni, mert valami annyira jó, hogy folyton használod"

    Bingó! Akkor a kábítószer is tök erkölcsös áru!
  • Cat #5
    Butaság. A te álmod egy használhatatlan termék/szolgáltatás, ami idegesítő, és ezért egyből letörlöd/visszaviszed a boltba?

    Az élet bármilyen területén is dolgozol igyekszel olyan munkát végezni, hogy az adott dolog felhasználói elégedettek legyenek. Ha viszont a használatból jön a fizetésed úgy fogod alakítani, hogy minél többet használja azt mindenki. Az első nélkül nem érhető el a második cél, szóval a végeredmény mindenképpen egy kiváló termék/szolgáltatás. Nehogy már azért kelljen szégyenkezni, mert valami annyira jó, hogy folyton használod :)
  • arty
    #4
    egy gondolatot ebresztett a cikk... rohadjanak meg a dizajnerek.
  • wraithLord
    #3
    Igazából tök mindegy, mert a repetitivitás minden játékról lepattintja az embert. Olyan játékot pedig nem nagyon lehet csinálni, ami nem repetitív. Max. nagyobb léptékben repetitív, ennek a felismerése a játékos részéről több időt vesz igénybe, és a tartalom mennyiségétől is függ, hogy mikor tűnik fel neki... de ami késik, nem múlik... Legalábbis nálam ez a legfőbb oka, hogy egy bizonyos játékidő után hosszú ideig (év), vagy esetleg soha többet rá sem nézek.
  • HyBrIDNyLA
    #2
    Akkor nálam nem érnek el semmit, napi 12 órában kell gép előtt ülnöm, alig várom, hogy felállhassak, kimehessek a levegőre, a napfényre a szuperul légkondicionált nyitható ablak nélküli egylégterű irodából. Alapjában véve sajnálom az időmet a gép előtt, tényleg csak munkára, tanulásra és kapcsolattartásra használom. Egy jó társaságot 1000X többre becsülök egy alkalmazásnál. Ennyire nem vagyok kocka, de azért Cortana mindig figyel itthon és lesi minden kívánságom. Hey Cortana.. play music:)))) Hey Cortana.. sound up :)))
  • zola2000
    #1
    Én meg nem értem, sok mobiljátékot elkezdek, aztán lassan haladok, és hamar abbahagyok, illetve manapság nem sokat játszom mobilon

    Ezzel szemben ps vitán mindenféle ps1-psp-és persze vita ps3szintű konzoljátékkal játszok talán ezért.

    Persze ezt tette hogy mobilra mindenkinek minden ingyen kellett, a legutolsó komoly játékok mobilra a fizetős real racing 2ből készült free2play 3, a fizetős asphalt8ból készült pay2win változat (máig ha új okostelefont tesztel valaki a youtubeon ezekkel a sokéves játékokkal demózzák a képességeit hogy maxon akadás nélkül fut) illetve sok éve volt a mobilos unreal engine 3 techdemója az epic citadel azzal az ígérettel hogy majd olyan mobiljátékok jönnek aztán ha ma felnézek a google playre nem is tudom mik azok az izék amiket játék címén ajánl. Persze amikor mindenki anyázott hogy ezer forint a gta, és az apkt kereste (miközben steamen az utolsó indie játékért sokezer forint is olcsó) akkor nem csoda hogy ide jutott a mobil játékpiac: Sokmillióan letöltik és a fejlesztő próbálja rávenni a játékost hogy vegye meg a 30ezer forintos meg diamond csomagot hátha páran megveszik (de ha valaki meg is veszi jó lenne majd mégegyszer eladni neki)