4
  • fonak
    #4
    A klímaváltozás téma erősen átpolitizált, a "haladó" baloldal időnként aggódik egy sort, hogy jól érezhessék magukat, illetve erkölcsi fölényüket kinyilváníthassák két elnyomjákanőket meg ölikanégereket vagy szegénymenekültek féle hasonló célú megnyilvánuls között.
  • NEXUS6
    #3
    Félreértesz. Nyilvánvaló hogy nagyon eccerű az a koncepció, ami alapján ez a film is készült, hiszen elmondásod szerint talán még neked is sikerült azt felfognod. Ezexerint viszont azt már nem igazán, amire megpróbáltam a figyelmet irányítani, nevezetesen, hogy a 6 éveseknek szánt mesekönyv bonyolultságú felszín alatt, milyen morális ellenmondás örvénylik.
  • zetortraktor
    #2
    Nem olyan bonyolult egy ilyen film koncepciója, de akkor nem sikerült felfognod.
  • NEXUS6
    #1
    Érdekes sztori a környezetvédelem, az ilyen dokumentum filmek és az állam/politikai elit viszonya.

    Szal csinálunk egy elvileg környezetvédelmi témájú filmet, bemutatjuk, hogy milyen nagy szarban van a Föld, majd megkérdezzük azokat az embereket, akik erről végsősoron tehetnek.
    És ők ebben lelkesen egyetértenek, mármint abban, hogy igen, az embereknek végre tenniük kéne valamamit, mármint konkrétan nekünk. Pl bele kell nyugodnunk, ha erre való hívatkozással megint el akarnak venni tőlünk valamit.

    Hmmm... érdekes.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2016.10.24. 10:36:56