3
  • felemelő
    #3
    El kell adni a babákat, meg különben is gyártja azt még valaki.

    Valahogy ez a babaügy elfeledi azt, hogy el lehet magyarázni is a gyerekeknek a világot, csak akkor nem egyszerűen feladatot kell adni, hanem foglalkozni velük.
    Valószínűleg itt is úgy élték meg a gyerekek, hogy megint "kínozza őket valami marhasággal" a suli és össze sem kötötték az agyukban a babák terheit és a nemi életet, fogamzásgátlást.
  • ostoros
    #2
    "A kutatók szerint a Virtual Infant Parenting elnevezésű programban 2003 és 2006 között résztvevő több mint ezer 13-15 éves lány NAGYOBB valószínűséggel esett teherbe a nagykorúvá válás előtt, mint a többiek."

    Ez számomra azt jelenti, hogy azzal, hogy láthatták egy újszülött valós igényeit, kevésbé volt képes az agymosó média elhitetni velük, hogy az lenne a világ vége, ha teherbe esnének.
    Ez egyébként alap dolog, nem igényel kutatást: ha sok gyerek van a családomban, nagyobb valószínűséggel vállalok én is többet, mint ha egyke vagyok, ha egyébként minden más körülmény megegyezik.
  • gforce9
    #1
    "Julie Quinlivan az eredményekről írva arra a következtetésre jutott, hogy a program azért nem volt sikeres, mert nem vonta be a túl korai terhességekben szintén egyenrangú szerepet játszó apákat, tizenéves fiúkat"

    Ja tehát az eredmények a program ellenére romlottak, de ha ugyanez a program a fiúkon is is átment volna akkor javult volna. Ekkora logikai bukfencet ritkán látni leírva.