2
  • Alien69
    #2
    Azért ugye vágod, hogy ettől még baromságot beszélsz. Az adott szituban a vonallal semmi baj sem volt, hanem az "Ügyfél" tulajdonában lévő telefon készülékkel volt baj, amihez SEMMI köze a szerelőnek. Sőt, igaziból még azt is ki kellett volna számláznia, hogy kiment. Koránt sem biztos, hogy T-s szolgáltatásról van szó, lehet más szolgáltató is. Próbáld ki, keress rá a neten, hogy mondjuk a SAJÁT telefon készülékedet kik is tudják szervízelni, vagy akár egy adsl modemet. Tehát, a büntetés teljesen jogos.
    A Te eseted meg totál más. Arról inkább nem írok sokat, me felesleges... A megoldásod meg ráadásul pont azt büntetné, aki esetleg totál vétlen, mert ehhez meg Te vagy "buta" (nem sértésből, félre ne érts). A fegyvert max ahhoz kellene tartani, aki(k) miatt ennyi ideig tartott a hiba elhárítása, hiszen ezt már az első embernek ki kellett volna tudnia szúrni (jobb esetben) a számítógépe előtt. Valszeg azért olyan lehet a rendszerük, hogy látnia kellene, hogy nem modem hiba.
  • asgh
    #1
    Pedig tök igaza volt az öreglánynak. :)
    Nekem is a tököm kivan, hogy egy szolgáltatótól ötször jönnek ki, mire kijavitják a hibát miközben mindenki a másikra mutogat, vagy a vállát vonogatja.
    T-Home-os nettel fordult elő, hogy jeleztem a hibát, mondtam, hogy szerintem tutira szerver oldali lesz, de azt ők ugye jobban tudják, utána sem néztek, hanem kiküldtek két agyhalottat, akik jól kicserélték a modemet, mert az volt a munkalapra irva.
    Aztán újra bejelentettem a hibát, akkor kiküldtek egy gyereket, akik az elosztódobozt cserélte ki.
    Amikor mégegyszer bejelentettem, akkor megint modemet akartak cserélni, pedig mondtam, hogy azon már túl vagyunk. Végül megnézték és jé, tényleg központi hiba volt.
    Mennyivel egyszerűbb lenne fegyvert tartani az ipse halántékához, hogy amig ki nem hajtja a t. kollégából a hiba javitását, addig nem mehet haza. :)