21
  • Sir Cryalot
    #21
    Jó embernek magyarázod, aki szerint még az énközpontú értetlenkedés is menőbb mint szövegértést gyakorolni. LOL.
  • AcsMarci
    #20
    Érdekes, bezzeg magukat nem perlik be a tisztességtelen üzleti gyakorlat miatt. Mert az sehol sincs leírva, hogy ha megveszem az alapjátékot, azzal nem tudok sehol sem legálisan játszani, mint ahogy az sem volt leírva sehol, hogy jönnek majd olyan dolgok, amiket kötelezően meg kell venni, különben azzal sem tudok majd játszani, amit már megvettem.
  • Meridian
    #19
    Az a szép benne hogy nem tört az a szerver... Hanem egy emulátor... Kliens programból faragják, és minden amit a szerver csinál, azokat a scripteket saját maguk írják meg újból, méghozzá úgy, hogy az eredeti játékot játszva kielemzik a hálózaton keresztül ki és bejövő adatcsomagokat, és ennek alapján újra megkonstruálják azt, ami kell a mobok, NPC, és bossok mozgatásához. Nem éppen egyszerű feladat, de ez nem törés, hanem reverese engineering... a leghíresebb ilyen anno a IBM BIOS-ának lemásolása volt, ha még emlékszik rá valaki, és a Compaq mérnökei kivitelezték ezt először 100%-osan.
    Ennek köszönhető az "IBM kompatibilis" kifejezés, és ennek köszönheted azt, hogy most is van PC-d.
    Utoljára szerkesztette: Meridian, 2016.04.14. 21:10:16
  • Zombee
    #18
    Ostobaság az, amikor leostobázol valakit, aki nem érti ezt az ostobán összedobált szöveget.
  • Zombee
    #17
    Akkor írjatok egy olyan petíciót, amiben a Blizzard-tól kértek régi verziójú szervert! A tört szerver az tört szerver.
  • Zombee
    #16
    Az a szomorú, hogy Amerikában van is esélye megnyerni a pert. De itthon is engem vesznek elő, ha a kert közepén agyonvágja az áram a gyümölcstolvajt.
  • SupraMKIII
    #15
    Aldo moro: +1

    Cateran: Attól, hogy szak és speciális kifejezéseket használ, attól még lehet írni magyarul!
  • BladeW
    #14
  • bakvarnyu
    #13
    Az ilyen hozzászólások miatt érdemest az sg-t látogatni:)))
  • cateran
    #12
    Pedig egyszeru:D 3 honapot jatszott a pandas kieggel es majd 6-ot a Warlordsszal, a world pvp (a nagyvilag) hasznalhatatlan a "realm hopperek" (azt hasznaljak ki, hogy lehet bizonyos hatarok kozt egyik szerverrol a masikra ugrani, hasznos rare mob farmolashoz, etc) miatt, a battlegroundok (elhatarolt, instanceolt pvp teruletek) az oroszok miatt jatszhatatlan (temeto gank, amikor annyira beszoritanak, hogyha fel is tamadsz a temetoben, azonnal levadasznal ott helyben) pve-ben pedig az lfr 1 vicc (legalacsonyabb szintu raideles es meg ezen is elhasal az atlag wow jatekos) a normal es heroic pedig unalmas es egyszeru. A hunter es druid kasztok tulontul erosek (szerinte:D) A ragnaros szerveren a huncsat szintje alulmul mindent. Vegezetul pedig goldszerzeshez azt javasolja, hogy par karakterrel menjen a delikvens cataclysm raideket farmolni (heti 8-10k/karakter osszejohet beloluk)
  • Long_Gun
    #11
    Én azt nem értem kb 10 éve miért nem lehet leszokni erről a "tört" szerver marhaságról?
    Nincs tört szerver, emulátor van meg jobb/rosszabb világ adatbázisok.
  • Szefmester
    #10
    Na, ezentúl ha valaki azt mondja rám hogy kocka vagyok (sértéskén), akkor ezt a szöveget fogom bemásolni neki, mert ezt már én sem értem. :D
  • cateran
    #9
    ? Teljesen ertheto, amit irt, igaz, az ertelmezesehez kell, hogy erts a WoWhoz es a jatekhoz tartozo nyelvezethez.
  • OGMontana
    #8
    Attól, hogy ostoba vagy még nem kell itt reklámoznod magad, elmehetsz inkább valamelyik random valóságshowba.
  • visnait
    #7
    Ha van anyanyelved, akkor miért nem használod? Nem vagyok Magyar állampolgár, hibásan is írok, és ráadásul szoftver és webfejlesztő is vagyok (mondjuk kocka), de ez már a fájdalomküszöbömet sérti amit műveltek a nyelvetekkel!
  • Aldo Moro
    #6
    Te érted, amit írsz? Rég röhögtem ilyen jót.
  • tigeroo
    #5
    így van. azért 15 ezer online játékos nem semmi szám egy tört szerver esetében.
  • OGMontana
    #4
    Azzal, hogy bezárnak egy jó vanilla servert, még nem lesz jobb az eredeti. MoP-on toltam 3 hónapot, meg közel fél évet WoD-on, lényegében PVP-n hordában a realm hopperek miatt játszhatatlan az outdoor pvp, battlegroundon ha ruszkik jönnek, akkor temető gank, a pve contentnél meg lfr raid egy rossz vicc, norm meg hc meg unalmas főleg, hogy a taktikákat egy 5 éves is meg tudná tanulni(mégis lfr-en is sokaknak nehezen megy, pedig ennél már jobban butítani művészet lenne). Hunter és dudu undorítótan op, ha ragnán játszol a hunchat rosszabb, mint a 444 kommentszekciója. Aki meg sír, hogy nem tud kifarmolni goldot a tokenre, annka annyit modnok, hogy hetente 2 karakterrel menjen le cataclismes raideket leütni.
  • tigeroo
    #3
    van rá igény a régi wowra is. sokat változott 10 év alatt a játék, a petíció (és a szerver) nekünk szól.
  • Csacsis
    #2
    Ez olyan, mint amikor a betörő beperli a károsultat, mert betörés közben ráesik valami és megsérül.
  • Zombee
    #1
    Petíció... pofám leszakad. :)