19
  • Kornan
    #19
    100K-ról van szó ebben az esetben, de lényegesen több azok száma, akik veszélyeztetve vannak még más országokban. Nem lesz világvége, de akkor sem mondanám, hogy félvállról lehetne venni.

    Jól tudom, hogy a média csúsztat és ezáltal kihatással van a függetlenebb szereplőkre is, pl internetes oldalakra vagy más információ forrásokra. De arra is vigyázni kell, hogy az ember agya ráállhat arra is, hogy minden ami a médiában van az túlzás vagy téves. Pedig lehet, hogy egyes esetekben kivételesen nem tévesen kiállt farkast, hanem tényleg jön.

    Az éghajlat eléggé bonyolult rendszer. Ebből kifolyólag valószínűségi modellekkel dolgozunk, amik időben távolodva egyre megbízhatatlanabbak. Továbbá nem mindenhol változik egységes irányba. Az oroszok pl lehet, hogy örülnek is neki. Én nem állítom, hogy víz és élelemhiány lesz, de az tény, hogy bizonyos régiók érintve vannak és nagyon sérülékenyek élelem- és vízbiztonsági szempontból. Ehhez hozzá jön még a növekvő népesség, pont ezeken a területeken. Kisebb kilengések az éghajlatban is komoly problémákhoz vezethetnek, ezek olyan dolgok, aminek a hiánya állatot tud csinálni az amúgy civilizált emberekből. Jelenleg az adatok azt mutatják, hogy jobban növekszik az élelem termelés, mint a lakosság. Én még optimista is vagyok, mert szerintem lesznek új technológiák, amik még javítanak ezen. Mégis, látva azt, hogy még az Aral tó kiszáradását sem tudták megelőzni, kicsit szkeptikus vagyok, hogy összetettebb változások hatásait maradéktalanul kezelni tudjuk.

    A népvándorlás szempontjából a fő kérdés, most az, hogy Afrikában és Ázsiában, ahol sok ember él, hogyan változik majd az életszínvonal. Ezt senki nem tudja megmondani. Én csak azt állítom, hogy a klímaváltozás bizony kimutatható negatív hatással lesz az ottani gazdaságokra, így kockázati tényező. És reális esélyét látom annak, hogy ha egy régió gazdasága összeomlik, akkor masszív népvándorlás indulhat meg akár Európa felé. Miért? Mert pl nem maguknak termelik meg az élelmet, azért. És ha nem fizetnek mi nem szállítunk annyit. Kezelhető a probléma, ha az lokális, esetleg néhány országot érint, de nem akkor kell észbe kapni, amikor már megtörtént. Jó ha vannak kidolgozott válságtervek. Csak ennyit akartam mondani.
  • NEXUS6
    #18
    Naaaa, azért 10 000 fő egy nagyobb falu Magyarországon. Ebből is látszik, hogy a GW mit is jelent valójában a nyugati politikusoknak.
    Amikor Marokkótól Indiáig az egész iszlám térséget felforgatták, akkor egy nagyon jó ürügy arra, hogy miért is mozdulnak majd meg az emberek. Nem azért mert nincs hol lakniuk, nincs miért maradniuk, hanem a GW miatt.

    Amúgy a vallás kérdése dettó ua ferdítés. Azt mondják, hogy a nyugatiak az életformájukért küzdenek a keletiek meg a vallásukért. Csakhogy valójában mindenki először az életformájának fenntartásáért küzd, csak ugye ha már semmi nem maradt ebből csak a kultúrájának a vallási része, akkor azt tűzi a zászlóra, szinte jobb híján.

    Víz, élelemhiány kérdése szintén szokásos csúsztatás (nem mondom, hogy direkt csinálod, de a média ezt sulykolja folyamatosan, az ember agya rááll, még ha nem is feltétlenül igaz). Igen, lesz ahol ilyen változás lesz, de a GW általános hatása a csapadékosabb időjárás (több víz a levegőben, lásd cikk), meg a CO2 szint jelentős növekedése miatt a hozamnövekedés. Csak mert a CO2 a növények számára ua fontos alapvető tápanyag, mint a víz, és kb.1500 ppm-ig a legtöbb növény jelentősen intenzívebb fotoszintézist folytat, mint teszi azt mondjuk 250 ppm-nél. 150 meg nagyjából a halál számukra. Ja, és minél több a CO2 a légkörben annál kevesebb és zártabb a növények légcsere nyílása ezért a transpiráció által kevesebb vizet párologtatnak, vesznek fel a talajból. Ergo szárazabb körülmények között is képesek megélni.

    Ezek megint olyan tények, amit a negatív infók mellett nem hangoztatnak. Igen a klíma változik, mindig is azt tette. De az ipari forradalomnak nevezett gazdasági/civilizációs felemelkedésnek valójában fontos része volt, hogy a melegedés miatt Európában nőttek a terméshozamok, a vidék el tudta tartani a várost, a munkásokat!
    Persze ha globális hisztériát akarok kelteni, akkor ideális téma, feltéve ha csak a negatív hatásokat hangsúlyozom.
    Utoljára szerkesztette: NEXUS6, 2015.12.20. 07:42:47
  • yesname #17
    Nem tudom eldönteni, hogy ez irónia volt-e vagy nem. Ha nem, akkor az IQ-d nem lehet több 40-nél és temetőbe való vagy.
  • gforce9
    #16
    Neked mi is a bajod? Olvasni vagy értelmezni nem tudsz? Semmit nem mondtam annak kapcsán, hogy az életszínvonalunkat fel kellene adni. Ezt te képzelted bele. Utána meg ezen ágálsz :) Az életszínvonalunk simán maradhatna olcsóbb és környezetbarátabb technológiával, pl. atomerőművek. De ezt is tisztán leírtam.

    Én pont nem másokon gondolkodok. Én pont azt mondom, hogy a saját házunk előtt kell sepregetni először, mielőtt beledumálunk más ország dolgába.

    Ügyesen tudsz szöveget értelmezni, hol tanítják? :D
  • Nirz
    #15
    Te még nem hallottad hogy nem harapjuk meg a kezet ami etett?

    Ez egy kiváló rendszer, kit érdekelnek azok az afrikaiak a sorsuk hogy a mi jó létünket biztosítsák. Egy forinttal sem akarok többet költeni nevetséges 10% os hatékonyságú technológiára, a környezet azért van hogy az embert szolgálja és nem fordítva, ha szennyező megoldás hatékonyabb és olcsóbb hát legyen. De az életszinvonalom ne lássa kárát, ha te kis mindenki egyenlő elképzelésed valóra válna.

    Szeretek mind a napi 3 étkezésemben szinhúst enni, szeretek a szabadidőmben netet max kihasználni és állandóan használni gépet. Ha mindenkinek ilyen igénye lenne nem lehetne biztosítani. Kit érdekel hogy mi van azokkal a muszlimokkal meg feketékkel , a lényeg hogy a mi rövid életünk jó legyen

    Ne másokon gondolkozz hanem magadon és elöször nézz magadba ha nem tetszik a rendszer akkor ne is élvezd a rengeteg luxust ami jár nekünk. Persze ezt megtenni nem tudod, de neten mégis ásod alá, szégyen
  • gforce9
    #14
    Az hogy kb olyat mondtál: ha ez meg ez lenne akkor ez meg ez történne. A nagyanyám meg ha sárga lenne és csengetne, ő lenne a villamos. A jelen és a tények viszont nem ezek. Az meg hogy a jövő mit hoz, azt nem tudni, majd kiderül. Jelenleg a mi igényeink miatt zajlik a környezetszennyezés és a károsanyag kibocsátás.

    És nem az a kérdés most, hogy hogyan szaporodik egy afrikai család, hanem az, hogy beledumálunk mert kurvaokos fejlett nyugat vagyunk, közben meg mi fogyasztunk mint az állat és közben még arra sem vagyunk képesek, hogy környezetbarát technológiára váltsunk, miközben a technológiai lehetőségünk megvan (pl atomreaktorok, tórium technológia, stb.).
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.12.19. 09:05:17
  • ostoros
    #13
    Hol is volt a lózung a mondatomban? EZ is egy tény, faszikám!
  • ostoros
    #12
    Félelmetes, hogy mekkora troll ez a Molnibalage.
  • Kornan
    #11
    Szerintem alábecsülitek a klímaváltozás hatásait. Lesznek olyan országok, amelyek kompletten eltűnnek. Az egyikük elnöke már gondolkodott róla, hogy jöjjenek Európába (igaz kb csak 100000 emberről volt szó), látta mennyire nagy feszültséget kelt és a nemzeti-kulturális identitásukat sem szeretné feladni, így más megoldások után néznek.

    Interjú Kiribati elnökével:


    Ennek ellenére én azt mondom, hogy nehéz megjósolni mi lesz. Jócskán lesznek kihívások, de azért a technológiai fejlődés üteme is gyorsulni látszik, így várhatóan olyan megoldások válnak elérhető, amelyek korábban szóba sem jöhettek. Víz és élelemhiány, valamint gazdasági összeomlás, ami arra késztethet tömegeket, hogy ide jöjjenek. Ha segítünk nekik, akkor szerintem el tudjuk kerülni. De elég reális esélye van, hogy egyébként 100 milliók indulnak majd útra valamikor a század távolabbi évtizedeiben. Főleg, hogy Afrika lakossága még mindig jelentős mértékben növekedik.

    Egyébként itt egy érdekes előadás a várható népességnövekedésről:

    Népességnövekedés előadás.

    A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy megállunk 11 milliárdnál, de a többlet többnyire Afrikában keletkezik majd.
  • Kornan
    #10
    Inkább a gazdasági helyzetük okán. Az embereknek nincs pénze annyit fogyasztani és többnyire nincs jelentős, ipari termelés vagy mezőgazdaság. De amúgy igaz amit írsz, sőt azért nagyon sok helyen már teljesen kiaknázták volna a természeti kincseket, ha nincs külső nyomás, ill. pénzügyi keret arra, hogy ne így legyen.
  • molnibalage83
    #8
    Félelmetes, hogy mekkora idióta ez az ostoros...
  • gforce9
    #7
    Én tényeket mondtam. Vagy úgy gondolod, hogy az afrikaiak termelnek co2-t? Vagy a brazíliai emberek azért irtják az őserdőket, mert szerintük jó poén? Te és Frank tipikus lózungokat mondtatok aminek semmi alapja nincs. Nem tetszik, ha belekötök? Hát ez van. Talán el kellene gondolkodni azon, hogy elsősorban a nyugati életmód az ami legjobban terheli és meríti ki az erőforrásokat, bocsát ki károsanyagot és formálja át a tájat. Nem pedig Mutu és családja afrikából.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2015.12.17. 22:45:28
  • NEXUS6
    #6
    Nem tudom melyik területekre gondolnak a tanulmánykészítők, de ilyen hőmérséklethez és páratartalomhoz kell ugye a napsütés, ami kb a mi szélességi körünkig adott, attól É-ra ez nem valószínű. Aztán kell még rengeteg víz, és/vagy növényzet, ami párologtat. Ez utóbbi Afrikában és a Közel-keleten kevésbé adott. Szal ne temessük azért tömegesen szegény afrikaiakat, vagy vízionáljunk itt a szaunából kitörők hevességével meginduló menekült áradatot ezekről a helyekről, csak a GW okán.

    Pakisztánban meghaltak 1300-an, értem. De azért Európában is hullanak ám az öregek, amikor extrém időjárás van. Nyáron a melegtől, télen a hidegtől, csak mert a nyugdíjból se klímára, se fűtésre nem telik.
    És ez így volt 100 éve is!
  • ostoros
    #5
    Ugyan, te is csak szájkaratéztál.
  • gforce9
    #4
    Ismét jó kis rövidlátás. Egyrészt nálunk is megugrik a halálozás a szélsőséges időjárás miatt, másrészt ha az ember okozta a klímaváltozást (ebbe most ne menjünk bele), de ha az ember okozta, akkor azt a nyugati ember okozta és nem az afrikai. Gratulálok az előttem szólóknak. Ismét sikerült jónyugatimódra problémát hárítani. :)
  • ostoros
    #3
    Viszont aki életben marad az százmilliós tömeg lesz.
  • Frank99
    #2
    azok legalább nem jönnek Európába.
    bőven elég, aki életben marad.
  • Terawatt
    #1
    *Lassú taps az emberiségnek*