960
banner
  • RatBaG #240
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    jézusom, de rühellem az ilyet... a hülye picsának pörög az agya, nem bír megmaradni a seggén, erre nekiindul anélkül, hogy bárkinek is szólna, és kivágja a kerítést. ááááh.
    nick meg úszkál, sziesztázik... aztán visszaveszi a trottyos gúnyát, jóóólvan.
  • MAstudioHD
    #239
    Na eddig védtem a sorozatot, de ha ez igy van(láttam már a részt) akkor pont azt a részt hagyták ki belőle, amiért leült az ember a TV elé, hogy HOGY A PICSÁBA TÖRTÉNT mindez,hogy 14 millió embernek pár nap alatt annyi erre az idegtépően idegesítő, rinyáló, csapkodó szőke buta mutert kell néznem, ahogy szerencsétlenkedik.
    Oké, hogy rajtuk keresztül mutatják be a sztorit, de eddig lényegi momentum nem volt az elmúlt 4 rész alatt, és míg a 3. részt úgy zárták le, hogy happy van itt a hadsereg, most meg rögtön ellövik, hogy ja amúgy a város elesett, csak azok vannak életben, akik a safe zoneok-on belül vannak.Csalódás, ez az infó, mert a lényeget hagyták ki belőle.
    Megnézem még a maradék 2 részt, mert ha már elkezdtem, befejezem, de ez igy egy nagy nulla, ahhoz képest ahogy beharangozták.
  • Tikal #238
    amit egy szál drótkerítés véd, hát az még a bevándorlókat se tartaná vissza, nem hogy több ezer zombit
  • Kaplan
    #237
    Igen, pont erre írtam, hogy túl gyorsan lezárták a konkrét járvány kitörést. Ráadásul nem történtek olyan dolgok, amitől át tudnám érezni a karakteren keresztül a helyzet súlyosságát. A negyedik résznél pedig már konkrétan egy védett zónában éldegélnek.
  • Tikal #236
    Nekem elég fura, hogy semmi mozgás odakint, több millió ember él a városban, és pár nap alatt mindenkit kinyírt a hadsereg akkor?
  • Tikal #235
    rhadtul.. és megint kezdik a hulységeket...

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    persze, hogy a hulye picsának ki kell mennie, lyukat vágni a kerítésen, mert már el is felejtette mi történt pár napja....
  • HuNNter
    #234
  • HuNNter
    #233
  • Kaplan
    #232
    Ja, akkor nem szóltam. Nem tudom, sajnos csak fél 4-kor tudtam felkelni, akkor meg már úgy voltam vele, hogy majd később egybe.
  • MAstudioHD
    #231
    Szándékosan adták le eredeti nyelven...én is meglepődtem, mikor nem a magyar szinkront hallottam, de jobb is így
  • Kaplan
    #230
    Ha digitális adást néztél, akkor ott lehet váltogatni a hangsávokat. Szerintem csak ennyi volt a gond.
  • StrikeFor
    #229
    hááát ez a 4-es kifejezettet szar rész volt
  • Montanosz
    #228
    állitolag ma este 10kor lesz szinkronosan
  • cylonflatus
    #227
    Én is eredeti nyelven néztem, de véletlenül. Általában eredeti nyelven nézek mindent, úgy szedem le a netről. De tegnap ill. ma (3h) pont akkor kerültem ágyba amikor ez kezdődött az AMC-n. Gondoltam ha ébren bírok maradni végignézem. Megdöbbentem amikor elkezdődött, mert angolul ment. A magyar AMC-n angolul. Először azt hittem, hogy eredeti nyelven is leadják, viszont felirat nem volt. Viszont amikor reggel odakapcsoltam rendesen magyarul ment az adás. Ilyet tapasztaltál már, vagy más esetleg, aki elolvasta?
    Utoljára szerkesztette: cylonflatus, 2015.09.21. 13:45:29
  • desigo
    #226
    Zacher Gábor
  • Kaplan
    #225
    A mai rész szerintem kifejezetten jó volt. Reggel töltöttem le, eredeti nyelven, már az első percben szignifikáns különbséget éreztem az atmoszférában. Eddig sem éreztem erősnek a szinkront, de így már végképp elfelejtem. Csak azért kezdtem el szinkronosan nézni, mert van AMC-m.

    Nem tudom, hogy pontosan merre fog menni a történet a következő két részben, de talán túl gyorsan bezárták őket oda a kertvárosba. Nem sok mindent láttunk sajnos a nagyvárosi összeomlásból. :(
  • Prof William
    #224
    Még nem láttam a mai részt de... Ahogy az eddig láttam a kertvárosokban elég ritka a kerítés szóval a zombik lazán átmehetnek a szomszédukhoz egy laza kis esti vacsorára.

    Európába és Magyarországon viszont szinte minden házat kerítés övez és nem is az a jelképes kis átugorható kis vackok, hanem komoly kerítések.

    Szóval nem kizárt hogy a zombiapokalipszis itt nálunk már az elején elakadna a kerítésekben. :)
  • HuNNter
    #223
  • HuNNter
    #222
  • HuNNter
    #221
  • Evoluti0N
    #220
    Igen. Ott folyik valami érdekes. Nekem tök olyan érzésem van, hogy a fickó régen talán valami maffiózó lehetett, vagy ilyesmi és a lány nem tud róla. Két okból gondolom így. Egyik, hogy egy rejtélyes unokatestvért emlegetett, aki eljön értük és a lánya meg azt mondta, hogy ő úgy tudta, nincs semmi rokonuk Amerikában. A másik meg, hogy milyen magabiztosan kezeli a fegyvert és a szomszéd esetében se gondolkodott sokáig a lelövéséről. Ha nem is maffia, akkor is van valami sötét, titkos múltja a fickónak.
  • MoRT2195
    #219
    Én a Salazar családra vagyok kíváncsi, Daniel meg a felesége elég rejtélyes, mintha tudnának valamit, vagy készülnének valamire.
  • Sequoyah
    #218
    Ez nekem sem tetszik, hogy mar kesz karaktereket kapunk, akik kozhelyesek. Es szelsosegesen kozhelyesek, az egyik szelsosegesen pacifista, a masik mar most kinyirna a szomszedjat, harmadik valami szupertitkos informacioforrasnak koszonhetoen kocka letere mar minden tulelesi szaballyal tisztaban van. Felek tole, hogy a folytatasban a jellemvaltozasik is ugyanilyen eroltetetten fognak menni.

    A valosagban az emberek sokkal inkabb kozeprol indulnanak, kozelebb az atlagos viselkedeshez (legalabbis az atlagemberek akiket kovet a tortenet, nem az eleve szelsoseges zavargok). Kell egy kis ido es tapasztalat hozza, hogy aztan szelsosegesse valjanak. Es ok meg nincsennek tisztaban, hogy a vilag elveszett, hiszen lehet, holnap minden folytatodik tovabb a regi kerekvagasban.

    A legeroltetetteb jellemepitest a Dexter masodik feleben lattam. Ott elore meg volt hatarozva, hogy az egyes szereploknek milyen jellemfejlodesen kell keresztul menni, es a tortenesek pontosan ugy lettek megrendezve, hogy pont a megfelelo idopontban a megfelelo iranyba lokjek oket. Az nagyon eroltetett volt, remelem itt nem erre viszik el.
    Utoljára szerkesztette: Sequoyah, 2015.09.18. 18:41:34
  • Sequoyah
    #217
    En kedvenc reszem:
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Ahogy elmennek a korhaz mellett. Teljesen logikus hogy ott van a legnagyobb balhe, hiszen az emberek 99%-a korhazban hal meg. Es csak pont annyit mutattak belole, hogy felpiszkalja az erdeklodesunket:)
  • MAstudioHD
    #216
    Nem hinném, hogy még kimennek a sivatagba...elnézve a tempót, meg hogy most a hadsereg is beszállt, szerintem kb a 2. évad felére/végére érheti el azt az állapotot a világ, amibe Ricckel bekapcsolódtunk...
  • tigeroo
    #215
    így érthető lenne ,de ha nemlett volna a papper a puskával akkor már a polinéz vagy mittudom én milyen picsáját is megrágcsálták volna

    mexikó 1: 0 hawaii

    tuti megoldják hogy a LA betondzsungelben legyenek.
  • Prof William
    #214
    Ne felejtsük el hogy még nem tudja, hogy világvége lesz. Ezt még csak mi tudjuk. Valószínűleg még mindig arra számít, hogy majd pár napon-héten belül rendeződik az egész. És mivel ez így lesz jobb lenne ha nem tanítnanak hülyeségeket a fiacskájának.

    Mellesleg nagyon remélem, hogy nem az lesz a 6-ik részben hogy kimennek a sivatagba, és aztán a 2-ik évadtól kezdve Walking Dead 2-lesz csak erdő helyett sivataggal.
    A városi környezet sokkal de sokkal jobb...
  • tigeroo
    #213
    jaj ezek a kurva közhelyek. a főszereplő csávót pofánbasznám, hát ő a nagy pacifista ámérikái a világvége közepén nehogy már megrontsák a tinédzser fiát a fegyverhasználattal :-D
  • Quantumleap
    #212
    Mert mondjuk így jobb lenne?

  • haxoror
    #211
    Azt én is áttekerem viszont a walking deadet mindig megnézem
  • Jim Morrison
    #210
    azt tudom, de a zene, meg a tök sima animációk annyira semmilyenek (számomra).
  • Quantumleap
    #209
    Pedig GOT főcíme is évadról évadra más, a helyszínektől függően. Ez nekem már majdnem ugyanaz a kategória, mint amikor valaki úgy néz sorozatot, hogy alkalmanként beleteker.
  • Jim Morrison
    #208
    GoT ot én kb egyszer, annyira nem jó (szerintem), mindig áttekertem.
    Utoljára szerkesztette: Jim Morrison, 2015.09.17. 15:07:29
  • Tikal #207
    GoT, Boardwalk Empire főcímet mindig végig néztem... de sok sorozatnak felesleges szerintem a hosszú főcím... legutóbb a Mr. Robot megoldása tetszett nagyon, mindegyik főcím rohadt jó volt :)
  • akyyy
    #206
    én ilyet csináltam még régebben :D
  • RatBaG #205
    http://comment.blog.hu/2015/09/17/csak_nem_lohetem_magam_heroinnal_minden_nap
  • MAstudioHD
    #204
    Nekem például 5 év után is nagyon élvezetes a TWD főcím dala, nagyon epic lett, na azt nem lehet megunni :)
  • Quantumleap
    #203
    Talán az, hogy a feelinghez tartozik, pláne ha van vele egy jellegzetes zene is. És mellesleg, sok sorozatnál évadról évadra más a főcím. Sőt, olyat is tudok, hogy epizódról epizódra mások a képsorok: Banshee. Abban még igazat adok, hogy unalmas, ha a képsorok is ugyanazok maradnak évadról évadra, például a Dexternél ez elég monoton.
    Utoljára szerkesztette: Quantumleap, 2015.09.17. 09:09:44
  • Evoluti0N
    #202
    Mi a jó abban, hogy részről részre, évadról évadra meg kell hallgatnod és nézned a főcímet? Újra és újra és újra.
  • Quantumleap
    #201