1
  • Skylake
    #1
    Bla-bla-bla. A mostani rezsimnek mindennél fontosabb, hogy az online térből minél több személyekhez kapcsolódó adatot és metadatot gyűjtsön össze, hiszen Kubatov bajtárs korábbi nagy életműve, az un. Lista ma már kevésbé releváns, mivel a véleménynyilvánítás nagy területei az online zónára tevődtek át. Természetesen ezek a taláros majmok egytől egyig a rezsim uralkodója kezében vannak, épp úgy, mint az adatvédelmi gombuccmann, meg a bíróságok is, ahogy ez egy un. "demokratikus" rendszerben elvárható, nyilván. Úgyhogy én nagyon nem vagyok lenyűgözve ettől a fent leírt bábjátéktól, úgy is mondhatnám, hogy nálam hatástalan.

    Elmondom a TASZ részére mi a nagy helyzet: ahogy egyre több minden tevődik át az online térre, úgy lesz minden hatalom, legyen az gazdasági, vagy politikai ezen adatok iránt egyre erőszakosabban küzdő. Úgyhogy ez még csak a kezdet ahhoz képest, amikor majd például az IoT eszközök betörnek, és amelyekhez - ide a rozsdás bökőt -, majd a NAV meg a rendőrség és a TEK akar majd korlátlanul szabad bejárást, és meg is csinálják majd neki szépen az ezzel kapcsolatos jogszabályokat, ha ez a garnitúra marad. Azért köszönöm, hogy képviselitek, amit képviseltek, de ez egyenlőre pacsirtafüttyös piknik ahhoz képest, ami várható.