45
  • Macropus Rufus
    #45
    "Ebből mit is akartál kihozni? Az ezzel foglalkozó szakemberek szerint 80 millió éve a bolygó éghajlata is melegebb volt a mainál. Nem hiszem, hogy az akkori körülmények között jobban éreznénk magunkat, mint most, ha erre célzol. "
    80millió év az tényleg qurva messze volt. De az uccsó jégkorszak az nem volt olyan nagyon régen. Arra kíváncsi lennék, hogy az uccsó jégkorszak elött mi volt az Anktartiszon. Nem hiszem, hogy ilyen jeges volt mint most.
  • Irasidus
    #44
    Egyetértek.
  • InfoCsill
    #43
    Ilyeneken nem érdemes fennakadni, a cikk SG színvonal...

    Én pl máig el sem olvastam a cikket, sőt, az informatikai cikkeken kívül én itt semmit sem olvasok el már évek óta. Nem is szoktam senkinek sem ajánlani ezt az oldalt, avagy a régi nevén: a SuperGamez-t (mely név sokkal inkább mutatta, mit is képvisel az oldal).

    A tudományos cikkek szerkesztői is csak mezei informatikusok, nem értenek egyik természettudományos szakterülethez sem, így azt sem érthetik, amit lefordítanak, csak favágó módszerrel fordítanak/értelmeznek, és kiteszik. Épp emiatt az utóbbi években elindult egy tudománykommunikáció nevezetű MSc szak az ELTE-TTK-án, ami épp ezt kívánja orvosolni a társadalomban: természettudományos szakemberek, akik nyitnak a nagyközönség felé is ismereterjesztő szinten, ismeretterjesztő cikkeikkel/fordításaikkal, de kedves kormányunk most épp ezt a szakot akarja megszüntetni, aminek pont lenne is értelme, mert annyira sok a fals információ és a hozzá nem értés a magyar médiában, egyszer pár éve beültem egy ilyen tudománykommunikáció MSc előadására, és meglepődtem, hogy ott az SG hírportál színvonalára is kitért Patkós András, a kvantumfizika professzor).

    Ráadásként itt a hozzászólók is nagyrészt "csak" informatikusok (rosszabb esetben csak játékosok, lásd az oldal régi nevét: SuperGamez), akik nagyszájú tahóként beleokoskodnak egyik-másik természettudományos szakterületbe, így a kör bezárul. Totális káosz az oldal a fejétől a farkáig. Van itt minden, a relatvitáselméletet hetente hétszer megcáfolják itt az önjelölt zsenik, a külön bejáratú- és kijáratú kozmológiákat alkotó zsenikről nem is szólva, minden van, ami a társadalmi elbutítására/elbutulásra és az önmagasztalásra jellemző.

    Újabban kezdik átvenni a kvantumfizika/kvantummechanika tudományát is, de mind a szerkesztők, mind a hozzászólók azt a szintet képviselik, akik máig, soha életükben egyetlen kvantumfizika/kvantummechanika tankönyvet/szakkönyvet nem láttak még távolról sem, mégis vérre menő viták folynak az oldalon, pusztán úgy, hogy mindenki olvasott a -borzalmas állapotú- médiában pár ismeretterjesztő cikket, és máris önjelölt szakemberek lettek a területen. Itt a csapból is folynak az önjelölt zsenik. Aztán ha vége a vitának, megy vissza mindegyik játszani az aktuális számítógépes játékával. Na, ez az SG színvonal!

    Szinte minden szakterületnek megvannak a maga hírportáljai, melyet szakmabeliek szerkesztenek. A SG félig-meddig "áltudományos" színvonalat képvisel a maga tudományos rovataival. A csillagaszat.hu-t pl nálunk szerkeszti pár MTA-s kutató asztrofizikus/szakcsillagász, akiket személyesen is ismerek, ha valaki az asztrofizika/csillagászat iránt érdeklődik, csakis azt érdemes olvasnia a magyar sajtóban, ezt az oldalt semmiképp sem.

    De az IT/Tech cikkei/hírei egyébként jók az SG-nek (hiszen ez a szakterületük), én csak azokat szoktam elolvasni, a többit alapból ignorálom.


    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.08. 10:44:04
  • gaszton421
    #42
    Végigfutottam az eddigi hozzászólásokat de úgy látszik csak engem zavar hogy szokásos módon megint totálisan hibásak a nagyságrendek és mértékegységek. a 60 km3 víz az 60 miliárd m3 vagy esetleg 60 ezer miliárd liter de semmiképpen sem 55. Ez utóbbit gondolom a tengervz más sűrűsége miatti tömegátszámításnak szánták de csak gondolatban mert bizony a mondatban az öszes mértékegység az térfogategység és nem más.
  • InfoCsill
    #41
    :D
  • VolJin
    #40
    privátba elég jól nyomod az írvelést. Ha itt a közösben is ilyen konstruktóv lennél, az sojat segítene!
    :-D
  • VolJin
    #39
    Kiborultál?
    Csak jelzem, hogy az a trollkodás, amit most művelsz...
    Utoljára szerkesztette: VolJin, 2015.06.04. 21:41:14
  • InfoCsill
    #38
    Az a baj még csak szórakoztató sem vagy igazán. Inkább csak egy szánalmasan sötét troll, aki okoskodik. Egyébként mi a szakterületed, hogy ennyi mindenhez értesz? Ahogy látom minden topikban rohadt okos vagy, az üzleti vállalkozástól kezdve a hadiiparig te mindenben otthon vagy.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.04. 21:29:14
  • InfoCsill
    #37
    VolJin, de hát most már elfogyott minden, gyorsan talál ki még valami hülyeséget, mert így unalmas lesz a téma!
    A legjobb az lenne, ha megint behaluznál valamit, és pörögnél rajta.


    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.04. 21:09:39
  • InfoCsill
    #36
    Szóval lehet jobban jártál volna, ha csöndben maradtál volna megint, és nem erőlteted ezt a vonalat (sem), mert így, hogy állandóan csak ezen pörögtél, utánanéztem, és hát...megint csak beégtél.

    Inkább hiszek a paleontológus professzornak, aki megvizsgálta a sarkköri dinó koponyájának szerkezetét, és a növényi fosszíliákat, mint neked, internetes fórum trollnak.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.04. 21:04:34
  • InfoCsill
    #35
    Egyébként már annyira erőltetted az elmúlt hetekben ezt a fonalat, hogy utánanéztem.

    Mármint az őserdős/dinós dolognak (amit a #8-as kolléga írt, amire itt hivatkozol) hogy mit is mondanak az ezzel foglalkozó tudósok, ez egy 2011-es kutatás összegzése:

    http://www.bbc.com/news/science-environment-12378934

    A BBC a következőt hozta le: az ezzel foglalkozó paleontológusok szerint 100 millió éve a sarkkörön (mert hát akkor már ott volt a kontinens őse) esőerdők voltak a kontinensen, dinókkal. Az esőerdőket bizonyítják a talált növényi fosszíliák.

    Az egyetlen dinó, amit találtak egy Leaellynasaura fajhoz tartozó példány, mely épp akkor, kb 100 millió évvel ezelőtt élt (egyébként máshol is kb ekkorra datálják).

    Thomas Rich paleontológus professzor szerint ezek a dinók alkalmazkodhattak a hosszabb sötétséghez is a sarkkörön, a szemüknél eltérő koponyaszerkezet erre utal:

    "The only complete dinosaur skeleton that we've found is Leaellynasaura. What's really unusual about that specimen is the skull. It indicates that the animal had enlarged optic lobes,"

    "This suggests that polar dinosaurs might have possessed acute 'night-vision' "

    Remélem látod a szövegben a poláris dinó kifejezését.

    Szóval még amit be is haluzol itt, még az is egy faszság.

    Igazából eddig nem volt olyan állításod, amelyik ne lett volna hibás. Csakis a hülyeséget nyomattad. Én meg minden állításod megcáfoltam, és csak mindig jött részedről a kínos magyarázkodás.

    De te biztosan ezt is jobban tudod, mint az ezzel foglalkozó paleontológus professzor.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.04. 20:49:31
  • InfoCsill
    #34
    De ahogy belenéztem a többi topikba is, látom máshol is alkotsz/többi topikban is hülyét csinálsz magadból, ahogy látom csak egy "debil troll"-nak tartanak, aki csak elveszi mások idejét.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.04. 19:01:17
  • InfoCsill
    #33
    Ja, és Maugli! Mesélj még légyszíves a dzsungel kutatási eredményekről, jelenleg hol tartanak? Mert engem egyébként érdekel a téma! Mik az ezzel kapcsolatos tudományos álláspontok/kutatási eredmények jelenleg?
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.04. 18:47:15
  • InfoCsill
    #32
    Jó, hát ha nem bírod felfogni, nem bírod. Az eddigi történéseket sem fogtad fel. Immáron két hete. Így ezen sem csodálkozom. Érdekes, a többiek felfogták miről volt szó.

    Hallucinálj továbbra is, már így is teleszórtad a topikot a nagyobbnál nagyobb hülyeségeiddel, melyek egyenként is orbitálisan nagy faszságok, így mindennel együtt meg már nagyon kínos ez neked, de te is érzed ezt.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.04. 18:19:07
  • VolJin
    #31
    Te egy fasz vagy. Semmilyen dzsungel vonalat nem erőltetek. Pont leszarom, hogy volt-e vagy sem. Meg azt is, hogy a sarkkörön volt-e.
    Ezekkel végig te foglalkoztál.

    Nekem annyi volt a hozzászólásom, hogy a bezzeg 80 millió éve ott dzsungel volt, arra két válasz van.
    Vagy az, hogy nem volt akkor ott dzsungel, mert a sarkkörön belül olyan nincs.
    Vagy az, hogy akkor nem a sarkkörön belül volt, ezért lehetett.

    Neked viszont rendelkezésedre állt az információ, hogy akkor is a sarkkörön belül volt.
    Így egyetlen értelmes reakciód lehetett volna, hogy nem volt akkor ott dzsungel.

    Ehelyett elkezdtél okvetlenkedni, hogy akkor a széndioxid...

    Oké, nem tragédia, vonhat le téves következtetéseket az ember. Mert sok a problémája, este van, épp be van baszva, akármi. Ilyenkor normális ember azt csinálja, hogy ja, oké, ezt benéztem, tényleg tök logikus volt, hogy nem jutott eszembe, ezt nem is értem.

    Nem, te ehelyett pofázol faszságokról, hogy itt az animáció, bibi a kontinens akkor is a sarkkörön belül volt, bla-bla...
    Vitatkoztam én a szaros animációdról?
    Nem bazmeg.
    Akkor meg mi a faszt görcsölsz itt túráztatva magad, hogy a legsztárabb posterboy vagy?
  • InfoCsill
    #30
    De ha ezt észreveszed, talán azt is felfedezed, hogy elméletileg egy oldalon állnánk, hiszen ugyanannak a kollégának az állításaival van bajunk.

    Én elmagyaráztam neki, miért nem volt ott "egy csepp jég sem".


    Te cáfold meg a dzsungelét, ha ez a vágyad, de ezt vele rendezd le, ne velem!
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.04. 12:29:28
  • InfoCsill
    #29
    Nem.

    Azt kéne észrevenned, hogy két hete magadban beszélgetsz (valaki beírt a múlt héten, a 23-as hozzászóló, még neki is leesett, hogy a jégről van szó hetek óta, és nem a dzsungelről, de neked két hete nem esik le, hogy csak te erőlteted ezt a dzsungeles vonalat, pedig a legelső topikba írt hozzászólásomba sem reagáltam a dinókra és a dzsungelre semmit)

    Szóval csak azt kéne észrevenned, hogy 9-es hozzászólásomban is csak arra válaszoltam, miért nem volt 80 millió éve jég. Semmi másra nem reagáltam, csak erre. Sem a dinókra, sem az ő meg a te dzsungeledre soha nem reagáltam semmit.

    Te csak behaluztad ezt az egészet, semmiféle vita nem volt sem dinókról, sem dzsungelről, csakis a jégről.

    Szóval a dzsungeles kifogásaid ne nekem címezd, hanem annak, aki ezt állította.

    Én csak a tévedéseket cáfoltam meg közben, amiket ejtettél.



    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.06.04. 11:59:00
  • VolJin
    #28
    Nem azt kifogásoltam, hogy volt-e dzsungel vagy sem, hanem valaki azt állította, hogy volt, amire te a széndioxidot kezdted el okolni. Ha volt az Antarktiszon, akkor az azért lehetett, mert nem ott volt az Antarktisz, mivel a kontinensek vádorolnak. Ha éppen az említett időszakban a kontinens a sarkkörön belül volt, akkor meg nem lehetett ott dzsungel.
    De ehelyett a válasz helyett a széndioxidról papoltál.

    Most ebből a szempontból lényegtelen, hogy a kontinens nem volt a sarkkörön kívül 80 millió éve, mert abból az következik, hogy akkor nem volt ott dzsungel, és nem az, hogy volt, de a széndioxid miatt.

    Ehelyett elkezded bizonygatni, hogy a sarkkörön belül volt, és milyen hülye vagyok, hogy ezt nem tudtam. Ez egyrészt nem kötelezően ismerendő információ, másrészt a feltételezett ismeretéből viszont elvárható bizonyos következtetések levonása. Na te pont ezzel álltál hadilábon.

    Ezt leplezendő próbálod félrevinni a vitát, ami engem valljuk be már nem is érdekel.
  • RedRooster
    #27
    Ajvék !
  • InfoCsill
    #26
    " de nem ez a lényeg, hanem, hogy nem volt mindig jeges az Antarktisz, holott ugyanott volt, mint manapság. "

    Az ilyen őrültnek aztán magyarázhatod. Amikor elé raktam a kontinens drift szimulációkat és a hőmérséklet meghatározási eredményeket is, nem képes rájönni, hogy mekkora korlátolt.
    Szegény még mindig nem érti, hogy már kb 120 millió éve a sarkkörön van a kontinens őse, mégis csak az elmúlt kb 10 millió évben csökkent a fagypont alá a sarkkörön a hőmérséklet a mérések szerint, és csak ezután jegesedettel a kontinens. Durva tanulási nehézségekkel küzdhet, ha nem képes értelmezni az erről készült ábrát- és videót, és levonni a következtetést. Pedig elé raktam mindent. De nem érti! Csak a dzsungelével dobálózik, mint egy igazi korlátolt.
    A Csillagászati és Földtudományi kutatóközpontban dolgozom, bár én nem vagyok földtudós, de szerintem már érik, hogy ezt a hülyét megmutatom a földtudós kollégáknak itt az intézetben, had szakadjanak ők is rajta.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.05.31. 09:33:09
  • InfoCsill
    #25
    Na, VolJin, hát nem tudod magad még ennél is nagyobb hamuvá égetni? Azt reméltem lesz valami hülyeséged még... Hát ez így szomorú, meg kell ennem a popcornt, és csak az eddigi hülyeségeiden tudok szakadni, de azoknak már elment a bukéja!

    Lentebb az egyik kolléga érdekes origo-s cikket linkelt. Elkezdhetnéd azt kielemezni, és filozofálgatni akkor megint a dzsungeledről, hogy volt vagy nem, mert én nem tudom. Magyarázd már meg, hogy akkor most mi is volt!


    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.05.30. 23:45:01
  • InfoCsill
    #24
    Úristen, nálad komoly a gond, te már keményen hallucinálsz, először csak össze-vissza írtál minden hülyeséget, de már olyannal is vádolsz, amit én soha le sem írtam (a folyamatos dzsungel mániád, amiről csak te beszéltél eddig, én soha egy szóval sem írtam semmilyen dzsungelről, ezt csak te irkáltad folyamatosan, egyszer azt írtad volt dzsungel, utána meg már azt, hogy nem volt, már nem csak hogy magadnak mondasz ellent, de még engem is megvádolsz meg nem történt dolgokkal)

    Had idézzelek:

    " Hogy nem ugrott be neked elsőre, hogy q kontinensek vándorolnak, és ezért lehetett az Antarktiszon 80 millió éve dzungel..."

    Most meg ez az állításod:

    „A sarkkörön nem volt dzsungel... ”

    Én ezzel kapcsolatban sosem foglaltam állást, egy szóval nem említettem soha semmilyen dzsungelt, ez csak a te fejedben zajlott le hallucinációként, és csak te írkáltad ezeket saját magadnak ellentmondva.

    Csak hülyeségeket nyögsz be folyamatosan, és mikor erre fényt derítek, ferdítesz a lehetetlenségig.

    Első hülyeséged: szerinted 80 millió éve nem a sarkkörön volt a kontinens.
    Tény, hogy 80 millió éve ott volt a sarkkörön a kontinens és tévedtél. Hülyeséget írtál. Ez van. Ezután csak ferdítettél, hogy akkor már mindegy a 40 vagy 150 millió is... Hogy mi? Szóval már az is mindegy, hogy 40 vagy 150 millió év? Te aztán tudsz ferdíteni meg terelni, ahelyett, hogy beismernéd, hogy hülyeséget írtál, hát ehelyett írtál egy még nagyobbat ferdítésként!

    Második hülyeséged:
    Szóval a fentiek szerint már ott tartunk, hogy mindegy a 40 meg a 150 millió év. Gratulálok!

    Harmadik hülyeséged: szerinted nem azért nem jegesedett el a kontinens, mert melegebb volt a sarkkörön, miközben az ábráról az is tény, hogy akkor melegebb volt, fagypont felett volt a hőmérséklet, és ebben is tévedtél.
    Még valami hülyeség?

    Szóval igazából eddig csak azt produkáltad, hogy hülyeségeket írtál (hogy 80 millió éve nem volt a sarkkörön az Antarktisz, hogy mindegy a 40 vagy 150 millió év, és hogy nem a melegebb hőmérséklet miatt nem volt jég a kontinensen)

    Miközben azzal sem vagy tisztában, melyik kontinens milyen időskálán hová vándorolt és neked a kontinensvándorlásnál még a 40 millió év és a 150 millió év is mindegy, ezek után vicces, hogy azzal vádolsz, hogy nekem nincs fogalmam a kontinensek vándorlásáról. Ugyanis eddig csak azt bizonyítottad be, hogy neked nincs fogalmad úgy semmiről sem. :DDDD

    De Dr VolJin, kérem, folytassa, van még popcorom.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.05.30. 23:16:36
  • Amergin
    #23
    Nézőpont kérdése, hogy mit nevezünk "dzsungelnek", de nem ez a lényeg, hanem, hogy nem volt mindig jeges az Antarktisz, holott ugyanott volt, mint manapság.
    Az, hogy egy kontinens hol terül el, csak az egyik része annak, hogy milyen klímával bír. Ugyanolyan fontos a körülötte lévő tengeráramlás rendszere is. Az eljegesedés akkor vette kezdetét (kb. 20M éve), amikor elszakadt az a földnyelv, ami összekötötte dél-Amerikát és az Antarktiszt. Amig ez fennállt, addig az északról jövő meleg tengeráramlatok meg tudták kerülni a kontinenst, kellemes klímát teremtve.
    Ma már minden irányból hideg tengeráramlatok veszik körül, mert el van szigetelve, ezért olyan zord a klímája.
    Utoljára szerkesztette: Amergin, 2015.05.25. 20:55:05
  • VolJin
    #22
    A föld gravitációs ereje változó a különböző földrajzi helyeken. Ha a gleccsr eltűnik, ott kevesebb anyag, tömeg lesz az űrben keringő szonda alatt, és kevésbé fogja vonzani azt. Minimális az eltérés, de a szonda érzékeli.
  • VolJin
    #21
    Mellédumálsz kislány...
    A sarkkörön nem volt dzsungel...
    Hogy az antarktisz mikor hol volt pontosan, meg mikor milyen volt a klímája, az nem fejből elvárható ismeretanyag. Elegendő tidásnak annyi, hogy folyamatosan vándorol. És neked pont ez nem jutott eszedbe...
  • barret
    #20
    Hát gondolom a jég ott marad,a víz meg lefolyik a tengerekbe.
  • Archenemy
    #19
    Inkább azt mondja meg valaki, hogy ez hogy tud lenni hatással a gravitációra, azt gondolnám, hogy 1 kg víznek pont annyi a gravitációja, mint 1kg jégnek.
  • InfoCsill
    #18
    Ja ja ja. Elég lett volna annyi is, hogy tévedtél.

    Na de Dr VolJin, kérem folytassa, akkor hol volt 80 millió éve? Erre nem kaptunk választ.

    Addig is:


    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.05.24. 18:52:52
  • VolJin
    #17
    A sarkkörön nem volt dzsungel semmikor sem. Az animációkat s tudni kell értelmezni. Én láttam olyan animációt, amin egy kiskutya lovagolt egy elefánton és egy tehén mellettük biciklizett...

    Amúgy csak halkan jegyzem meg, hogy valaki írta, hogy akkor ott dzsungel volt. Erre nem az a válasz, hogy akkor meleg volt, hanem az, hogy akkor nem a sarkkörön volt. Maximum megjegyzi az ember, hogy akkor az mikor volt, mert tökmindegy, hogy 40 vagy 150 millió éve, most arról van szó, hogy amikor dzsungel borította az miírt volt, most meg miért nem.
  • InfoCsill
    #16

    " zsenike!
    Hogy nem ugrott be neked elsőre, hogy q kontinensek vándorolnak, és ezért lehetett az Antarktiszon 80 millió éve dzungel...
    Nem a sarkkörnél volt.


    Köszönöm, hogy méltatod a zsenialitásom, igazán kedves tőled, mert hát orbitálisan nagy hülyeséget írtál. 80 millió éve már rohadtul a sarkkörön volt, nézd meg akármelyik continent drift animációt, a youtubeon találsz eleget.
    Ha hallgattál volna...

    Várjál, segítek:





    A sarkkör definíciónak is utána tudsz nézni, még a wikipédián is helyesen szerepel a definíciója.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.05.24. 18:15:53
  • sempronius18
    #15
    Az a baj, hogy nem veszed észre, hogy ugyanakkora szélsőségekben gondolkozol, mint én aki szándékosan sarkítok.
    Ahhoz meg nem tudom, hogy jössz, hogy te bárkit elküldhetsz a trópusokra, de ha neked ajánlanak más alternatívát akkor vérig vagy sértődve.
  • VolJin
    #14
    Amúgy meg az erdőirtások a felelősek a klímaváltozásért, azaz a mezőgazdaság. Aki em hiszi, járjon utána egy kis kirándulással, hogy az erdőben mennyire más klímát talál, mint egy szántóföldön, nagyvárosban. Úgyhogy aki nagyon rinyál a klímáért, az menjen fényevőnek.
    Tudom, persze-persze az ipar, meg az átkozott CO2, véletlenül sem a földfelületek aldedójának változása, mert enni kell, a mezőgazdaság az nem okolható. Meg lakni is muszály, és a föld alá mégsem költözhetünk, mert nem vagyunk mi vakondok. Inkább még irtsunk ki erdőket, hogy legyen hely a biodízelnek...
  • VolJin
    #13
    zsenike!
    Hogy nem ugrott be neked elsőre, hogy q kontinensek vándorolnak, és ezért lehetett az Antarktiszon 80 millió éve dzungel...
    Nem a sarkkörnél volt.
  • Archenemy
    #12
    Ja értem, te elküldhetsz bárkit a trópusokra, de ha téged küldenek el hidegebb éghajlatra, akkor "a magatok fajta csak szélsőségekben képes gondolkodni", hűbazz :)
  • InfoCsill
    #11
    A téli fagyokat is rühellem. Gondolom te is. Látom a magatok fajta semmit nem ért, csak szélsőségekben vagytok képesek gondolkodni, illetve az utolsó szó durva túlzás.
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.05.24. 13:57:21
  • sempronius18
    #10
    Én úgy halottam Arhangelszk környékén ritkák a nyári hőhullámok és még az ingatlanárak is olcsók, költözhetsz te is.
  • InfoCsill
    #9
    Ebből mit is akartál kihozni? Az ezzel foglalkozó szakemberek szerint 80 millió éve a bolygó éghajlata is melegebb volt a mainál. Nem hiszem, hogy az akkori körülmények között jobban éreznénk magunkat, mint most, ha erre célzol.
    Nem tudom te hogy vagy vele, de én gyűlölöm a nyári hőhullámokat már most is, ha neked még enyhébb telek és forróbb nyarak a vágyaid, ajánlom a trópusi éghajlati övezetet -az ma is elérhető, én oda nem költöznék. Vagy te a kocsidban sem használsz légkondit, ha ennyire fázol?
    Utoljára szerkesztette: InfoCsill, 2015.05.24. 13:29:31
  • Csaba161
    #8
    Nem beszélve arról, hogy úgy még 80 millió évvel ezelőtt is az Antarktiszon őserdők voltak dinoszauruszokkal, azaz régen se volt ott egy csepp jég se, most majd visszajönnek ezek a paradicsomi állapotok...
  • sempronius18
    #7
    Bánatomban ma veszélyeztetett Tonhalat fogok ebédelni és egy benzinzabáló szépséggel közelítem meg az objektumot.
  • who am I 7
    #6
    nameg a tiéd is.