A Tomb Raider a széria eddigi legsikeresebbje
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#9
A második rész. Az első rész ott is katasztrófa. Persze a nosztalgia...
#8
Tény, hogy a balance jócskán elmozdult a puzzle megfejtések súlypontiságából az akciók felé, de azért ez még így is egy játszható valami. Ami annó kellemes darab volt még a műfajban az az Indiana Jones széria volt, de még ott is nagyobb hangsúly volt a puzzlek megoldásában, mint a jelenlegi Tomb Raiderben.
#7
...persze nem lepődöm meg, egyesek szerint a Prince of Persia 3D is jobb mint a Sands of Time... tudom őket sajnálni...
#6
Haha, mert első pár rész mennyire volt kaland? Hagyjuk már ezt a baromságot 😊 Attól mert ez 2010 után jött ki, az meg 2000 előtt, még nem jelenti hogy annak jobbnak kell lenni. Szép dolog a nosztalgia, de az sem volt sokkal jobb. Sőt, mondom, az irányítás olyan trehány szar módon lett megalkotva, hogy négy - öt részen át kb a PC-s TR-t játszhatatlanná tette. Persze voltak mazochisták akik próbálkoztak vele, meg volt kontroller támogatás is meg bla bla bla... Csak régen rossz ha már ehhez kell nyúlni, mert a készítők folyamat konzolról portolnak át. Nem mellékesen a sztori is lepkefing volt nem egy részben.
#5
Igazad is lenne, ha kb nem toltak volna 5 részt ki magukból úgy, hogy az irányítást egyikben sem sikerült még minimálisan se normalizálni. Ezt amúgy nem én mondom, hanem az összes kritika. Az, hogy az Angel of Darkness egy kalapszar pl, meg úgy eleve a széria folyamat zuhant, arról többnyire nem beszél senki. Az általad említett készítők amúgy az első két rész után kb csődbe vitték az egészet, és csak a Crystal Dinamic-nak köszönheted, hogy van még TR.
Ők szerencsére tudtak normális irányítást írni a játékhoz.
Ők szerencsére tudtak normális irányítást írni a játékhoz.
Igazából ez egy kalap szar annyira kaland mint amennyire a Fifa. Lebutítva az olyan agyhalottaknak mint pl.:molnibalage83 akinek egy komolyabb feltörő láttán zárlat keletkezik az agyában.Én evvel a trágyadombbal nem bírtam ki 2 órát se... Na ezt add össze
Ja, csak ez ettől még nem Tomb Raider, hanem egy szarul sikerült AC/FarCry stb. klón, amiből 12 egy tucat. Annó, az általad lesajnált, igazi TR-t másolták más fejleztők, most meg a TR kényszerül a divatirányzatnak megfelelő játékokat koppintani. Érzed a különbséget, gondolom...
Azúj eredettörténetet már nem is említem...gyalázatos.
Azúj eredettörténetet már nem is említem...gyalázatos.
Kelly Sue Deconnick Heather Anthos Gail Simone Anita Sarkeesian Vita Ayala Sana Amanat Sam Maggs Kathleen Kennedy Leslye Headland Lauren Hissrich Lindsey Weber Alex Kurtzman JJ Abrams
Pffffffff, ez komment. Anno próbálkoztam két TR-rel is és 2 órát sem bírtam ki velük olyan unalamasak és szarok voltak. Az új TR megszeretette velem a TPS adventure műfajt, amit eddig nem játszottam. Na ezt add össze...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. Intel Core i5-4690K 3.5GHz, GTX 960 4GB, 16 GB DDR3 1600 MHz https://htka.hu/author/molnibalage/
#1
pffffffff és ez hol Tomb Raider?
racingarena.hu | gokartsopron.hu