8
  • dartois83
    #8
    Igen, volt az a magyar csodasrác is, valamilyen Marci, ő sem vitte sokra, mint amire számítani lehetett volna. Azért is írtam, hogy fontos a gyermekkor. Meg hogy ne életük legelején érje őket a legnagyobb hype, hanem a tudásra való fogékonyságukat megfelelő szorgalommal később tudják kamatoztatni. Szerintem a legtöbb számítógépes guru sem csodagyerekként mutatkozott be, de megvolt bennük a potenciál, viszont küzdeniük is kellett.

    Mondom ezt én, aki annyira közepes voltam matekból és fizikából, hogy teljesen más életpályát választottam...
  • Ender Wiggin #7
    és mi van, ha nem a leggagyibbat csinálta meg?
  • DontKillMe
    #6
    "Egy angol kisfiúnak napi két óra tanulással sikerült teljesítenie a szoftvercég vizsgáját."
    -Ne úgy állítsuk már be, mintha egy nyamvadt vizsgája lenne csak az MS-nek. Megcsinálta a leggagyibbat. Hurrá. Lépjünk tovább.
  • vik3
    #5
    Jómúltkor néztem egy dokumentumfilmet az indiai csodagyerekekről és sajnos, ahogy nőttek úgy estek szét borzalmasan, annak ellenére, hogy mentorok vették maguk mellé őket - végül felnőtt korukban nagy semmi lett a dologból, mert normális gyerekkor híján kiégtek... Szorítunk neki, kellenek a jobb MS termékek.
  • TomecK
    #4
    Azt nem találtam meg, melyik típusú MCP vizsgát kapta meg, az a helyzet, hogy Vol Jin-nek igaza van, a legegyszerűbb MCP vizsga az gyakorlatilag csak egy Windows használat, meg alap beállítások. De van komolyabb windows server, de akár HTML5 meg C++ fejlesztőknek papír, meg vizsga is. Ez az egész csak szenzációhajhászás.

    Most jöhetnék azzal, hogy 5 évesen előbb indítottam el az oroszlán királyt, meg az Aladdint (parancssorból nyilván mert ugye csak DOS volt) minthogy megtanultam volna írni/olvasni. Sőt 8 évesen amikor a bátyám, informatika szakra járt egyetemre, akkor megtanított C-ben programozni. Magamtól csináltam progit ami tudta az alap műveleteket, csak be kellett írni a számokat és kidobta a végeredményt.
    Utoljára szerkesztette: TomecK, 2014.11.18. 15:05:40
  • Vol Jin
    #3
    Olyanra gondolsz, hogy ez egy irodagépkezelői OKJ szint alatti gyorstalpaló tanfolyam, ahol megtanítanak a paintban köröket rajzolni?
  • schultz6354
    #2
    +1
    Ahh , orulok hogy az elso hozzaszolo ilyen ertelmes volt, de csak varj egy kicsit es jonnek az irigy b..nko beszolasok is.
  • dartois83
    #1
    Remélem még sokra viszi a kiskrapek, mindamellett legyen jó gyerekkora is! :)