9
  • ostoros
    #9
    A legnagyobb gond az, hogy az emberekkel elhitetik, hogy idősebb korban már nem szabad gyereket vállalni. Pedig simán megy. És ráadásul egy 35-45 éves ember sokkal jobb anyagi helyzetben van általában, mint egy 25 éves. A kockázatok persze megvannak, de azokat rendre eltúlozzák. Az abszolút csúcstartó egyébként egy indiai nő, aki 70 évesen szült egészséges gyereket.
  • johnfly
    #8
    A népesedési kerekasztal, meg az összes Marxista egyetemet végzett múltévezred-beli gondolkodású agyalágyult marha elmehet már a jó büdös......-ba ezzel a baromsággal, hogy majd a most felnövekvő generáció fogja eltartani a jelenleg aktívkorú társadalmat öregségére! El ám, a jó büdös lóf@szt! Saját magukat képtelenek lesznek egyenesbe hozni, mert a szüleik olyan buzi-nagy mély-szegénységbe ellették őket a világra, hogy az unokáik is az ő adósságaikat fogják fizetni, vagy megfizetni érte! Ráadásul jó eséllyel ugyanazt a család, és élettervezési modellt fogják tovább vinni, amit anyu-apu példaként eléjük állított.
    Tényleg előrébb lesz a társadalom, ha Lakatos Leonárdó, és Órsós Mary-Crúz hatodik gyereke IS tizennégy éves korára megszerzi a javítóintézetben a felsőfokú zsebmetsző és besurranó-tolvaj szakképesítést!
    Ezért tényleg megéri támogatni a nagycsaládokat!

    Jelenlegi élettapasztalatom szerint pont a nemtörődöm, rövidlátó, felelőtlen emberek tömegei szeretnek minél több gyereket a világra rángatni, azok az "anyák", akik még nem tudták kinőni a kislánykori babázást, de nem is fogják soha, és azok az apák, aki végre szeretnének valakik lenni legalább a saját gyerekeik szemében, mert sehol, senki nem nézi őket semmibe, s nem véletlenül!
    Aztán láss csodát! megvan a nagycsalád! és az óvodában meg az iskolában egymásra találnak a hivatásos szülők, és mindről kiderül, hogy semmi mást nem tudtak életükben felmutatni, csak a gyerekeiket, mert mindegyik arról beszél, hogy a gyerek így, a gyerek úgy, és büszkén veregetik egymás vállát, hogy de f@sza csávó vagy te is! Pont mint én! Te is tudtál egy szakajtó gyereket gyártani! Mennyit tettünk mi a társadalomért!
  • emberz
    #7
    Nem rinyálni meg riogatni kéne, hanem ha már ez a helyzet, akkor azon gondolkodni, hogy mi legyen. Mert attól, hogy valakinek nem tetszik, hogy csak két gyerekem van, nem fogom megcsinálni a harmadikat. Sőt, akkor sem, ha holnap az miatt lesz itt a világ vége. Különben meg, ha már ekkor evidencia, hogy a gyerekek tartják el a szülőket, a ma dolgozók fizetik a ma nyugdíjasait, szóval akkor nyugodtan abba lehetne hagyni az öngondoskodásról meg a személyes nyugdíjszámláról való hadoválásokat! Mert vagy ez van, vagy az. De valahogy mindig az a verzió aktuális éppen, ami nekünk a legtöbbe kerül... Egyszer dolgozzunk többet, mert mi tartunk el mindenkit, másszor meg csináljunk még több gyereket, mert azok tartanak el... Itt ez a szarházi kokeró kormány, ez a csuti genyóbanda, ezek is bazmeg: dolgozzunk, hogy legyen miből (munka alapú társadalom), de mellette csináljunk minimum három gyereket (akinek három gyereke van, gyakorlatilag nem adózik, mi meg két gyerekkel örülünk, ha ÉVENTE (évente, és csak idéntől, bazmeg orbánköcsög a kurva anyádat!) hetven ezret vissza tudunk igényelni idén először, mert eddig csak HUSZAT (huszat, hogy raknátok teherbe a retkes kurva orbánista gecianyátokat!) tudtunk... Hát a jó édes anyukátokkal szórakozzatok!
  • NEXUS6
    #6
    Nem kifejezetten erre a hírre gondoltam, és nem kifejezetten az álszent egyházat akartam támadni. Sőt senkit nem akartam támadni, csak tényt közöltem. Ők azért voltak fokozottan kitéve ennek a szitunak, mert ugye az apácáknak, papoknak szerzeteseknek nem igazán lehetett családjuk, gyermekük és értelemszerűen akkor más eszköz nem lévén a nem kívánt terhesség következményeinek felszámolására ezt választották.

    Lásd még az alábbi linkeket., amelyek nem annyira a Blikkben megjelent rémhírre reflektálnak:

    http://www.hir24.hu/tech-tud/2014/07/11/szex-a-kolostorokban/
    http://mult-kor.hu/20110509_gyakori_volt_a_csecsemogyilkossag_a_romai_birodalomban
    http://childabuserecovery.com/are-catholic-priests-and-nuns-murdering-their-own-children/#.VC10gxav-wI

    Aztán lásd még:

    "Amelia Sach és Annie Walters
    Sach és Walters nyereségvágyból kezdték rettenetes tevékenységüket. A viktoriánus angyalcsinálók több mint 400 újszülöttet öltek meg. Sach a századfordulón több szülőotthont is üzemeltetett, ahol a nők megszülhették a gyermeküket, majd eltölthették a gyermekágyas időszakot. Egy nap tovább fejlesztette az üzletet, és azt mondta, hogy a nem kívánt újszülötteket ott lehet hagyni az intézményben, ő majd gondoskodik az örökbe adásukról. A szolgáltatásért 25-30 fontot kért. Mivel a kliensei jó része olyan megesett szolgálólány volt, aki elvesztette volna a munkáját a gyerek miatt, rengetegen éltek a lehetőséggel. Örökbe adásról azonban szó sem volt: Walters megmérgezte az újszülötteket. Áldozataik pontos száma soha nem derült ki, ám arra lehet következtetni, hogy több száz újszülött halála szárad a lelkükön. Miután lebuktak, kötél általi halálra ítélték őket, amit 1903 februárjában végre is hajtottak."

    http://en.wikipedia.org/wiki/Amelia_Sach_and_Annie_Walters
  • Archenemy
    #5
    "Lásd pl az apáca zárdák kertjében található rengeteg kis angyalka csontváz ugye. ;)"
    Amiről ugyan azóta kiderült, hogy egy hoax, de megint lehetett egyet szörnyülködni az álszent egyházakon.
    http://www.newsmax.com/BillDonohue/Church-Mass-Grave-Hoax/2014/06/23/id/578719/
  • zola2000
    #4
    A gond ott folytatódik, amikor valaki 60 évesen már nem munkaképes, vagy csak nem veszik fel sehova, de még nem jogosult nyugellátásra, viszont nincs annyira még tönkremenve hogy leszázalékolják.

    Akkor már ne legyen nyugdíjkorhatár sem, hanem egy orvosi/szociális bizottság döntsön erről mindenkinél.
    Pl egy fizikai munkást elengedni 60évesen, egy irodistát akár 70évesen se ha jól van és van még munkahelye.
  • ostoros
    #3
    Sajnos az egész nem teljesen stimmel. Ugyanis a Time által leközölt lista alapján például Románia csak két hellyel rosszabb Olaszországnál, miközben megelőzi Magyarországot.
    http://time.com/3449963/norway-best-place-to-grow-old/
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2014.10.02. 10:01:57
  • NEXUS6
    #2
    Félrevezető a statisztika. Ahogy pl a cikkben is szerepel, hogy a születéskor várható élettartamot régebben Európában, vagy most a fejlődő országokban a magas gyerekhalandóság nyomta le. Mivel nem igazán létezett más születésszabályozási eszköz, a nem kívánt gyermekáldásra régebben a mondjuk úgy posztmaturális eszközöket használták. Lásd pl az apáca zárdák kertjében található rengeteg kis angyalka csontváz ugye. ;)

    Namost az hogy hol jó felnőttnek, idősnek lenni, az szinte kizárólag az ország kultúrájától, idősebbekhez való viszonyától, szociális rendszerétől függ és nem pusztán az öregek számától/arányától.

    Ezért a demográfiailag negyedik fázisban levő társadalmak alacsony gyermekszámából következő idősek felé eltolódást és a társadalmi krízist jövendölni elég egyszerű elemzésre vall. Ahogy az a cikkben is írva vagyon, ha az egészségügyileg rendben levő, gyak munkaképes idősek száma növekszik, akkor a társadalom, a döntéshozók értelmes reakciója lesz a nyugdíjkorhatár kitolása.

    A magam részéről szívesebben dolgozok 75 évesen, ha képes vagyok rá, mint vegetálok 60 éves koromtól halálomig, és várom el a társadalomtól, hogy ezt számomra biztosítsa.

    Ha a születések száma is csökken és ezzel együtt a várható élettartam is, de legalább is nem nő, akkor az a társadalom/kultúra szép lassú, vagy gyors fogyásra van ítélve.
    Na ez viszont krízis!
  • mr9
    #1
    Kérdés, a jövőben is így marad-e?
    http://www.zerohedge.com/news/2014-09-30/if-something-rattles-ponzi-scheme-life-america-will-change-overnight
    Utoljára szerkesztette: mr9, 2014.10.01. 14:15:29