9
  • Tetsuo
    #9
    :-) Értettem, amit írtál, alább is. Ne hergeld magad, engem nem érdekel a véleményed.
    Aki prekoncepciókkal él (mindig) az te vagy. Írtam privát üzenetet, az ott leírtakat nem hiszem, hogy valaha meghazudtoltam...
  • Vol Jin
    #8
    Nem, hanem a "hozzászólhatna ha akarna..." na meg a szokásos kommentjeid alapján.

    Én konkrétan hazaárulónak tartalak téged, csak most fejtettem ki, hogy miért.
  • sempronius18
    #7
    A legújabb kutatások, már tényleg azt mondják, hogy a fehérségünk nem szláv eredetű hanem eredetileg is mai értelemben vett fehérek voltunk, te az elavult álláspontot képviseled.

    Eleve már tárgyi tévedésben vagy azzal tekintetben, hogy az Ural környékére kru 500-ig szláv népeket vízionálsz akikkel keveredhettünk volna. Azok ott csak jóval később a Moszkvai nagyfejedelemség, majd a Cári Oroszország terjeszkedésével jelentek meg telepesek formájában.
    A Finnugorokon kívül Iráni, és Török népek éltek arrafelé akikkel természetesen keveredtünk, ahogy mondod csak épp ellentétes folyamat játszódott le, mint ahogy írod.

    Majd később a sztyeppén szintén a Török Kazárokkal, Bulgárokkal, Besenyőkkel volt keveredés aztán ehhez jöttek a török eredetű Kunok és Iráni eredetű Jászok már a Kárpát medencében.

    Érdemben a Szlávokkal és a Germánokkal is csak itt keveredtünk a Kárpát-medencében tehát nem az Urálon.

    Bizonyíték erre a nyelvtan, azon belül pedig a szókincs, a történelmi tárgyi és írásos leletek stb.

    Tehát a fehérségünk nem szláv eredetű vagyis kicsit igen az Ogur törzsek eredetileg fehérek voltak majd a török és iráni keveredés után ez "barnult", aztán a kárpát medencében az ottani leigázott őslakosoknak köszönhetően (hiszen nem volt az egy üres terület) és milliónyi betelepülőnek hála világos lett.
  • Tetsuo
    #6
    "Az, hogy valaki baloldali vagy liberális, vagy nem hisz bizonyos összeesküvés-elméletekben, nem jelenti azt, hogy megtagadná a nemzetét, ne lenne nemzettudata, azt meg pláne nem jelenti, hogy hazaáruló lenne.

    A kisajátítása a nemzeti érzelmeknek az igazi hazaárulás. A nemzeti érzelmekből fakadó hazugsággyártás, a kisajátítás, a többiek támadása nem csak a nemzetet osztja meg, hanem növeli azok számát, akikben ellenérzést vált ki a "magyarkodás", hiszen a magyar értékeket lejáratják az azokat kisajátítók. "

    :-D :-D Ezt mind a 3 pontból következtetted?
  • Vol Jin
    #5
    Mondjuk annyira voltunk fehérek, mint egy török. Ha az Uralon föl-le portyázva elkaptunk pár szláv menyecskét, akkor fokozatosan fehéredhettünk. A törökök meg fokozatosan sötétedhettek, mivel a muszlim világ nagyhatalma voltak, és ők meg az arabokkal keveredtek.

    Én eleve ezt az ugor vagy török dilemmát nem értem, hiszen törökül az ugor törzset jelent. Illetve az ogur, de az eredete az ugornak innen vezethető le. Unugorként számoltak be rólunk, ami tíz törzset jelent, pontosabban nem törzset, hanem törzsi népet, nomádot. Azaz miránk nem letelepedett törökként tekintettek, hanem saját maguk nomád részükre. Hét törzs a kárpát-medencébe, három a mai Bulgária területére ment, csak ők nem voltak elegen, és elszlávosodtak. Vagy inkább beolvadtak a szlávságba. A székelyek egy utólag csatlakozott nyolcadik törzsként is felmerülnek, mint lehetőség.

    Arra utalok, hogy a fehérségünk szláv eredetű.

    Egy 5800 hozzászólásos topikba meg nem fogok belefolyni.
    Azt viszont megmosolygom, hogy három ponttal zárod a linked megnevezését, sejtetve azt, hogy a magyar dolgok nekem idegenek lennének.

    Az, hogy valaki baloldali vagy liberális, vagy nem hisz bizonyos összeesküvés-elméletekben, nem jelenti azt, hogy megtagadná a nemzetét, ne lenne nemzettudata, azt meg pláne nem jelenti, hogy hazaáruló lenne.

    A kisajátítása a nemzeti érzelmeknek az igazi hazaárulás. A nemzeti érzelmekből fakadó hazugsággyártás, a kisajátítás, a többiek támadása nem csak a nemzetet osztja meg, hanem növeli azok számát, akikben ellenérzést vált ki a "magyarkodás", hiszen a magyar értékeket lejáratják az azokat kisajátítók.

    Hogy most tömören is összefoglaljam:

    Te folyamatos hazaárulást követsz el, és ez az unszimpatikus számomra benned, nem a magyarságod. Hiszen én is magyar vagyok. És az a sejtésem, hogy magyarabb, mint te. A nagyapám csendőrtiszt volt, a család nevem ismert főnemesi név, akik azért veszítették el a történelem folyamán a vagyonukat, hatalmukat, mert a magyarságért küzdöttek.
    Ha elsőre eltalálod,, akkor azt beismerem.
  • Tetsuo
    #4
    "Willelmus Rubruk"
  • Tetsuo
    #3
    Az akkori magyarok nagytöbbsége fehérbőrű europid volt és valószínűleg tartották a kapcsolatot a rokonnépekkel, ahogy azután is (pl. Willemus Rubock fehérbőrű magyarokkal találkozott a 13. sz-i Mongóliában, a mongolok mellett persze).
    A magyarok eredetéről, genetikájáról elég nagy vita van tudományos körökben és itt a fórumon is :-D.
    Vol Jin itt hozzászólhatna a témához, ha akarna...
  • Vol Jin
    #2
    Csak mi akkor még nem voltunk európaiak. Nem csak földrajzilag, hanem genetikailag sem. Ma már több bennünk a szláv és germán genetika, mint az eredeti magyar.
  • kvp
    #1
    Gyakorlatilag az a nepcsoport amihez az osmagyarok is tartoznak nagyjabol egyenletesen terult el a selyemut ket vege kozott. Mi a nyugati vegen voltunk es sikerult tobbe-kevesbe megmaradnunk. A masik vegen meg ott vannak az ujgurok, akik anno 840 korul ertek oda. Az kb. a megadott 618-907 kozotti idoben volt. Mondjuk jo, hogy az eddigi bizonyitekok utan talaltak meg egyet ami genetikailag is elemezheto volt.

    Egyebkent a selyemut azsiai szakasza mellett mar korabban is talaltak eszakeruropai eredetu embereket es nem veletlenul kerult a kek szem genetikai oroksegkent pl. Afganisztanba, meg a nyugati hoditok megjelenese elott jopar evszazaddal.