5
  • Cat #5
    "addig a többi normális heteró sem fogja öt a legkevésbé sem negatívan megkülönböztetni"

    Jelenleg a jog megkülönbözteti őket csomó dologban, pl. most olvastam, hogy Franciaországban akkor sem ismerik el apának a biológiai apát (akitől a sperma származik, azaz a gyerek genetikailag leszármazott), ha a petesejt bankból, béranyától származik. Mintegy 2000 ilyen szülő van.
  • matatom
    #4
    Tölem aztán lehet mindenki olyan, amilyennek született. Azért természetesen azt is figyelembe kell venni, hogy bizonyos társadalmi normáknak bizony meg kell felelni. Magyarán, ha valaki buzi, hát legyen. Ha az adott kultúrális és társadalmi norma megengedi, hogy pl. transzvesztitaként öltözzön, ám legyen. De ha a társadalmi norma nem engedi meg, hogy egy hetero egy szál pöcsben/csöcsben vonuljon az utcán, közben egymást fogdossa, nyalja, kielégítse, akkor egy homár se csinálja ugyanezt a felvonuláson.

    Én ismerek néhány buzit (de tényleg!), akik normálisan tudnak viszonyulni a társadalomhoz, és sosem fogom megérteni az olyanokat, akik annyira "büszkék", hogy úgy érzik, hogy az utcán kell egy tangában egymás farkát markolászni. Ezek nem a buziság elfogadásának hirdetöi, hanem a korlátlan exhibicionizmusé.

    A tudományos kérdés pedig, hogy a homoszexualitás betegség-e szerintem könnyen eldönthetö. A természet és az élet egyik alapköve a szaporodás, amire a homoszexuális egyed nem képes. A természeben ugyan elöfordul, nem is ritkán, de attól még nem "normális", mint ahogy számos más hasonló normálistó eltérö jelenség is megfigyelhetö a természetben. Kb. olyan ez, hogy egy egyszerü példával éljek, mint amikor valaki albínó. Ilyennek született, és kész. Kell-e gyógyítani? Szerintem nem, föleg, ha az illetö nem szeretné. Az albínó vigyáz magára, nem megy a napra, és amúgy egy normális világban teljes értékü életet élhet. Ugyanígy van ez homóknál is. De ilyen az összes veleszületett "rendellenesség", eltérés, ami alapvetöen és mélyen nem befojásolja az életminöséget (pl. albínó, óriás növés, anyajegyei vannak, színvak, dadog stb.).

    Egy szó, mint száz, teljesen mindegy hogy valaki homoszexuális-e vagy nem, a lényeg, hogy ezt egy egyszerü, veleszületett rendellenességnek fogja fel, és normális emberként élje meg. Ne érezze úgy hogy ez valami rossz, de azt sem, hogy valmi különlegesen jó dolog. Ez egyszerüen van és kész. Használja ki ha esetleg ez miatt müvészileg érzékenyebb, kreatívabb, stb. ami sokszor együtt jár vele. Ha nem fogja az utcán a farkát lóbálva ordibálni, hogy buzinak lenni a legtutibb dolog és hogy ez a normális és természetes, addig a többi normális heteró sem fogja öt a legkevésbé sem negatívan megkülönböztetni. Ennyi. Ja, és mind ez a saját véleményem, nyiván másnak ettöl eltérö is lehet.
  • kvp
    #3
    A kinai allam a legalizalassal probalja kezelni a egykekbol adodo nohianyt. Egyebkent a menovekedett stresszel es a nagy nepsuruseggel egyutt ugyanez az oka a jelenseg felerosodesenek. A srac 'meggyogyitasahoz' pedig jo esellyel eleg lenne ha talalna egy olyan not akivel passzol, tovabba megszuntetnek korulotte a tobbi zavarforrast, tehat kb. kettesben lennenek jo ideig egy bekes kornyeken. (a statisztikak szerint elobb-utobb lenne egy rakas gyerekuk) Ertem en, hogy ez nem megoldhato sehogy sem, de attol meg ez lenne a mukodo megoldas az esetek tulnyomo reszeben.

    ps: A fenti eredemenyeket majmokkal vegzett kiserletek alapjan allapitottak meg kutatok, viszont eles emberi kiserletekre nincs mod, igy csak a bortonoket es egyeb mestersegesen ellenkezo nem hianyos kornyezeteket tudjak vizsgalni. A jelenseg oka egyebkent ugy nez ki genetikai, azaz egy mindenkiben meglevo, a csoportletszamot stabilizalo viselkedesi mintarol van szo, ami a modern civilizacio hatranyos hatasai es a tanult viselkedesmintak terjedese miatt olyankor is elojohet amikor amugy nem kellene. (pl. eloregedo nyugati tarsadalmakban)
  • Amergin
    #2
    Én toleráns vagyok és elfogadom a másságot: a 4 falon belül úgy buzul mindenki, ahogy akar. Erre vannak a buzibárok a fetisiszta és szado-mazo klubok, stb...
    De amikor lezárjuk a fél fővárost a ("nemlétező") buzilobbinak engedve csak azért hogy az aberráltak kedvükre kérkedhessenek a ferde hajlamaikkal, attól felfordul a gyomrom. Az LMBTQPRSTXYWZ-közösségben a buzik, leszbik, "transzneműek" mellett kik vonulnak még ott? Elmondom: a drogosok, a pedofilok, a zoofilok, a nekrofilok, a húgyfetisiszták, ésatöbbi, ésatöbbi....
    Ha az ő "másságuk" akkora értéket képvisel, akkor mások ettől eltérő mássága is képviseljen ugyanekkora értéket. Például: ugyanilyen felhajtással fűszerezve hadd vonulgassanak csak fel a nemzeti szocialisták és a hitleristák. Na?
    A "tolerancia", a "másság elfogadása" jegyében.
    Ha komolyan venné magát a liberalizmus (ami ezeket fennhangon hirdeti és a buzivonaglást ugyanezen "értékek" miatt vagyunk kötelesek eltűrni), akkor itt bizonyíthatná, hogy akkor is szereti a másságot, ha az egy kicsit "más"
    Ja hogy "az más tészta"? Hát akkor vizesnyócas! Akkor a "másság elfogadása" nevezetű maszlagot a logikusan gondolkodó embernek oldalba kell hugyoznia, mert komolytalan, mert önnön "értékeit" sem veszi komolyan, így nekünk sem kell komolyan vennünk. Így viszonyuljunk hozzá!