24
  • johnfly
    #24
    7-8 ezer forint jelenleg egy, a glycol-észter hőtágulása alapján működő automata ablaknyitó szerkezet ára, amit üvegházakban alkalmaznak. Eddig ez volt, vagy a valamivel bonyolultabb, de semmivel sem olcsóbb szervo-motoros számítógép vezérelt rendszer, a piaci kínálat, amit kisebb palántanevelőkbe, vagy házikerti fóliaházakba nem is érte meg telepíteni (úgy ablakonként jóval drágább, mint a hőtágulós).
    Így én nagyon örülök ennek a felfedezésnek, mert egy ilyen megoldás elég erősnek bizonyulhat a szellőztető ablakok nyitogatásához, talán még egészen nagy ablakokhoz valót is lehet vele készíteni, a nélkül, hogy attól féljen az ember, hogy vajon letöri-e az első szél, vagy nem.
  • Inquisitor
    #23
    Jogos, de egy mesterséges szívet nem 5 dollárnyi összeguberált damilból akarod majd megcsinálni mint mérnök. Most is vannak érdekes és kecsegtető kompozit anyagok, nanoszálas cuccok, egyebek, csak drágák. De egy szívnél nem az lenne az elsődleges ugye.
  • prybaby
    #22
    kvp: hiaba kapcsolod le a futest attol meg osszehuzodva marad. Ha rakotsz egy elleniranyut akkor meg szetszakad az egesz. Mindenkeppen le kell hutened, hogy elernyedjen.
    Irod, hogy a damil jol birja a vizet azonban az altalad emlitett futoszalakrol nagyvonaluan megfeledkezel, azok nem szoktak szeretni a vizet :-)
    Egy mesterseges sziv, vegtag egyeb izom hasznalat kozben sokszor osszehuzodik masodpercenkent.
    Ha csak egyszer kell emelni azt ugy hivjak: targonca.
  • kvp
    #21
    A hirtelen felmelegites megoldott, a videon is latszik, hogy sima futoszalakat szottek a kompozit szovetbe amiben a damiltekercsek is talalhatoak. Ilyenek vannak pl. az ulesfutesekben is. Az izom meg nem attol tagul, hogy elengedi magat hanem attol hogy ha elengedi magat akkor egy kulso hatas (masik izom, gravitacio) kinyujtja, tehat itt is csak a futes kikapcsolasa a fontos, a rez futoszalak pillanatok alatt elvezetik a hot. (ez utobbiakat mar lehet atkivan is huteni)

    Egyebkent meg minek kellene masodpercenkent tobb szazszor megcsinalni, egy nagyobb robotnal boven eleg ha masodpercenkent 1x emel meg valamit. Erre pedig jelen formajaban is alkalmas a technologia. (meg lehetne aktiv leg vagy vizhutest is hasznalni, a damil jol birja a vizet, a bekapcsolt futoszalak pedig lokalisan erosebbek mint a kulso hutes; ez egy nem tul hatekony, de egyszeru megoldas)
  • Inquisitor
    #20
    Tök jogos a kérdés, a hirtelen felmelegítésre volnának ötleteim, de a hirtelen hűtés elég drága és/vagy túl nagy lenne. Elektromosságra összehúzódó anyag biztos jobb ebben, de ugye az meg drága.
    Azért ilyen korlátozásokkal is ki lehet hozni hasznos dolgokat ebből, itt inkább mint olcsó kísérleti anyag van értelme.
  • hgj11
    #19
    Ettől még a "normál golyóstoll" működése nem megoldott az űrben.
  • hgj11
    #18
    Te: "Attól hogy idézőjelbe teszed a hülyeséget, még nem válik igazsággá vagy hivatkozási alappá. Hülyeség marad."

    És mi volt idézőjelben: "...az orosz űrhajósok pedig ceruzát használtak"

    Igaz nem őt "hülyézted le", hanem amit mondott, de ezt csak kevesen tudják következetesen kettéválasztani.

    És még valami. Bár a te hozzászólásodra válaszoltam eredetileg, de egyértelműen többes számban szólítottam meg az asszociáción felháborodókat. És bizony volt itt olyan is, hogy "... de aki ezt a hoaxot beszopja, az sokkal hülyébb ..."
  • Zero 7th
    #17
    Egyébként benyalni a toll-ceruza anekdotát (most attól függetlenül, hogy a jelenlévők benyalták-e) azért különösen ciki dolog magyarként, mert a golyóstoll Bíró László találmánya, ráadásul azon ritka magyar találmányok egyike, amit ténylegesen itthon találtak fel.
  • gothmog
    #16
    De mindjárt felkérek én is egy ügyvédet, hogy érvelje le nekem, amit írtam, mert ha valami rendesen le van érvelve, akkor már nem is fontos, hogy eredetileg igaz volt-e vagy sem.
    Így van, fogadatlan prókátor úr?
  • gothmog
    #15
    Mutass rá hol hülyéztem le.
  • keembo
    #14
    Köszönöm.
  • hgj11
    #13
    Továbbra is csak magyarázod, hogy szerinted mire gondolt, amikor írta, és "nem érdekel" mit írt. Az idézetből kihagyta az amerikaiakat, múlt időt használt, és csupán annyit állított, hogy ez jutott róla eszébe.

    Még ha azt is gondolta --ami csak feltételezés--, hogy az amerikaiak milyen sokat költöttek a tollra, ezt a hibás gondolatát nem terjesztette. Csupán azt az egyébként igaz tényt állapította meg, hogy az űrhajókban --a modern technika egyik "top" vívmányában-- ceruzával írtak (múlt időben).

    Ezért talán nem kellene több hozzászólásban is "lehülyézni".
  • gothmog
    #12
    A szövegkörnyezet alapján úgy értelmeztem, az anekdotát (amely teljes egészében így hangzik:Az amerikaiak egymillió (az összeg változhat) dollárt költöttek egy űrképes toll kifejlesztésére. Ezalatt az oroszok ceruzát használtak) abban az értelemben használta, ahogy szokták: hogy valakik a bonyolult és drága megoldás keresése közben nem vették észre az egyszerű és nyilvánvaló módszert. Lámcsak, milyen hülyék ezek az amerikaiak, nem esett le nekik, hogy a ceruza jó, és semmi szükség a sok dollár elköltésére.
    Hát nem.
    Ennek mentén akkor most próbáld meg a szövegkörnyezettel együtt értelmezni az én hozzászólásomat is.
    De felőlem gondolhatsz is amit akarsz, meg meg is sértődhetsz ahogy keembo tette.
  • prybaby
    #11
    Az rendben, hogy hore osszehuzodik aztan szep lassan kihul es elernyed, de hogy fogja ez masodpercenkent mondjuk 100-szor megcsinalni?
  • Archenemy
    #10
    Semmi para, ez az sg.hu, itt mindenki attól érzi okosnak magát, hogy képes másokat hülyének nézni.
  • hgj11
    #9
    És most akkor --mivel idézted Lord Kelvint-- gondoljuk azt, hogy egyetértesz vele?

    Mert ha ez nem automatikus, akkor felteszem a kérdést: miért gondolod azt, hogy ha keembo idézte amit idézett --mint amire asszociált az olvasottak alapján--, akkor az automatikusan azt is jelenti, hogy nem ismeri a ceruza szerepét az űrkutatásban?

    Az külön is érdekelne, miért nevezitek butaságnak, hiszen tényleg használtak ceruzát (múlt időben, mint a vitatott idézetben is), szóval nem is hamis az állítás, amit idézett.
  • gothmog
    #8
    Attól hogy idézőjelbe teszed a hülyeséget, még nem válik igazsággá vagy hivatkozási alappá. Hülyeség marad.
    Lásd még:
    -Lord Kelvin szerint a levegőnél nehezebb gépek nem képesek repülni...
    -repülőmérnökök szerint a dongó képtelen a repülésre...
    -miért nem építik a repülőt olyan erős anyagból mint a fekete dobozt...
    stb.
    Kis utánajárással minden ilyenről kiderül, van a történetben valahol egy kis csúsztatás, szövegkörnyezetből kiragadás szándékos ferdítés. Hivatkozhatsz ezekre az állításokra, de ha van a hallgatóságban valaki, aki tudja az igazat, akkor nevetségessé fogsz válni.
  • Inquisitor
    #7
    Ha a feltöltő "csatornáját" megnézed, van még ott egy rövidke videó, amikor srác "legyárt" egy szálat, azaz becsavarja és felmelegíti. Mivel le van írva a cikkben és egyáltalán nem olyan érdekes, azt nem linkeltem be. Viszont bosszantó, hogy se egy cikket nem leltem a kutatók oldalán, se videókhoz nem írtak semmit. Úgy értem számadatokat. Mekkora súlyt tud megmozgatni egy darab felcsavart szál? Hány fok és mekkora hő különbség kell a teljes összehúzódás és totál elengedett másik véglet eléréséhez? Hány összehúzódás (vagy maximum súly megmozgatása) után fárad el egy szál? Stb.
  • keembo
    #6
    Elképesztő, hogy valaki nem tudja mi az az idézőjel, de röfögni azt tud, hátha jobb lesz tőle a kontent, vagy a magasröptű duma. Szóvá se tenném, ha az első lenne. De Bazsika, te egy igen "értelmes" és "jószándékú gerinces" vagy!

    Vol Jintől számomra ez még az első. További jót!
  • gothmog
    #5
    @VonJin
    Továbbá:
    -a ceruza száraz fa és porló grafit, oxigéndús környezetben ahol a grafitpor ráadásul elektronikai eszközökbe is belebeghet, meglepően rossz ötlet.
    -az űrtoll kifejlesztése valóban ~egymillió dollárba került, és -ahogy írod- egy magáncég fejlesztette, olyan céllal, hogy minden körülmények között író tollat gyártsanak. Küldtek belőle a nasanak is. Bevált.
    -amikor elkészült, az oroszok is vettek belőle, kiváltandó a ceruzát, mivel, mint ahogy fentebb írtam, az nem olyan tuti űrhajós körülmények között.
    -ma is kapható.
  • Molnibalage
    #4
    Elképesztő, hogy ez az UL-t még mindig valaki megkajálja...
  • Vol Jin
    #3
    "Erről az ugrott be, hogy "...az orosz űrhajósok pedig ceruzát használtak"."

    Kapaszkodj meg, az amerikaiak is ceruzát használtak. Fura, hogy ezt mindig el kell mondani.

    Egy cég irodai használatra gyártott tollakat, és az egyik modeljük működött gravitáció nélkül is, és ebből vett a NASA is. Mondjuk 50 centért darabját. AZ oroszok meg az amerikaiak is ceruzát használtak, aminek a hegyezése gondot jelenthetett, de az amerikaiak egy idő után találtak olyan tollat a sarki üzletben, ami megoldotta ezt a problémát, és fellövésenkéti hatalmas 4-5 dolláros költséggel kiváltották a ceruzát.

    Ugye, hogy így mennyivel másabb, mint a z amcsik olyan hülyék, hogy hustonharmincezermilliócsilliárd dollárért kifejlesztették az űrben író tollat, míg az oroszok mekkora zsenik, hogy ceruzát használtak?

    Nem akarok senkit megbántani, de aki ezt a hoaxot beszopja, az sokkal hülyébb annál, mint amilyennek az amerikaiakat hiszi. Tényleg elhitted, hogy a NASA-ban olyan hülyék vannak, akik leragadnak az úristen, mivel fognak ott fent írni az asztonauták problémán, miközben ott az asztalukon a ceruza?
  • keembo
    #2
    Köszi a videót. Erről az ugrott be, hogy "...az orosz űrhajósok pedig ceruzát használtak". Kíváncsian várom, hogy a közeljövőben milyen területeken találkozhatunk majd ezzel a megoldással! A dolog egyszerűségét és olcsóságát tekintve gondolom nagyon hamar bekövetkezik ez.
  • Inquisitor
    #1
    Hát szerintem a nem számítógépes animációs, hanem valódi verzió izgalmasabb és érdekesebb:

    Amúgy egy vicc, hogy a rengeteg méreg drága kísérlet mellett ilyen egyszerű anyagról kiderült mennyire használható.