4
  • Macropus Rufus
    #4
    valaki el tudná mondani, hogy hogyan is működik ez a rendszer? Mert ez a cikkből nem derűlt ki. És ez mitől biztonságosabb bármi másnál?
    Lásd: amikor a jenkik telefonjába bedopott apró különböző hangon szólt és innen tudta a központ, hogy mennyi lett bedobva. Aztán megjelentek a digtafonok, és a rendszer meghalt. Ui. elég volt felvenni a becsörrenő apró hangját és ezt alkalom esetén bejátszani a telefonba. A központ meg vette az adást és kapcsolt a megfelelő helyre.
  • Linkout
    #3
    Majd gyere még az ilyen conteo dolgokkal is, hogy mivel a google vette meg, így természetesen az eddig is kémkedő android még jobban tud kémkedni, meg a windows mert az is amerikai, ahogy az iphone is. a Linux meg nem is annyira nyilt forráskódú, mert azt csak a kockák tudják megmondani, az egyszerű halandó nem tudja mi a forráskód, emiatt a kockák mind terroristák és részt vesznek a globális zsidóufók világuralmára törő tervek megvalósításában. Cukkenberg egyértelműen ufó, sőt bizonyára zsidó, meleg és lováré vonásai is vannak, hiszen behálózza a világot a spybookkal.

    Ne értsen félre senki, szerintem is megy a spionkodás ezerrel, de attól, hogy valami amerikai, izraeli, osztrák, vagy francia még nem kell megbélyegezni.
  • Linkout
    #2
    igen, mert a zsidók uralják a világot... (Istenem...)
  • Sippie
    #1
    Izraeli biztonsági vállalkozás... tehát kémprogram