83
  • gforce9
    #42
    Az, hogy látszanak e vagy nem a csillagok, az teljesen hibás felvetés logikailag. Mind ezzel az expedícióval, mind a korábbi holdraszállások esetén. Nem szükséges tudni hozzá, hogy látszanak e vagy nem. Logikailag hibás ezen pörögni.

    Miért?

    Ha tegyük fel ez és a korábbi holdraszállások is csak megrendezett dolgok, világméretű, nagyonjól kitalált átverések, majd pont a fényképeken lévő csillagokról felejtkeznek el? :) Most ez komyoly? :) Pont a fotókon lévő csillagokat hagyják ki? :) Egyszerűen logikailag nincs értelme ilyen érvelésnek, függetlenül attól, hogy látszanának e valójában vagy nem.

    Az már csak hab a tortán, hogy a fényszennyezés és a csillagokból jövő fény relációját fel sem próbálják a tagadók felállítani.

    Mindazonáltal, ami ebben a topikban ment az egy nagy nulla. Archenemy-vel abszolúte egyetértek. +1
  • torreadorz
    #41
    Miért most bele kéne menni abba hogy miért nem látszódnak a Holdon a csillagok nappal?
    Elkezdhetnénk magyarázni hogy a Földön látszódnak-e nappal a csillagok, de ezekre a kérdésekre bárki 5 perc googlezás után megtalálhatja a választ. Aki meg nem, annak hiába magyaráznád, menthetetlen (+ nekik el lett már mondva kb. 200x de aki agyilag korlátolt az agyilag korlátolt ezzel nincs mit tenni).

    És ez nem a mi szégyenünk hanem az sg-é, csak ki kéne rúgni ezeket az embereket (amúgy is teli vannak felkiáltójellel) és akkor máris indulhatna értelmes vita.

    Addig meg szerintem az ott egy vakondtúrás :)
  • Eneff
    #40
  • Vol Jin
    #39
    "A Holdról hozott talajmintákról honnan tudják, hogy azok az eredeti holdtalaj-e, vagy a rengeteg meteorbecsapódás miatt teljesen átalakult, esetleg pont a becsapódó meteorok anyaga és nem az eredeti Hold?"

    Mondjuk, ha vulkanikus, akkor csak holdi lehet. Ha meg nem, akkor mondjuk egy becsapódáskor után csak látszik mikroszkóp alatt, hogy szétfröccsent becsapódás utáni maradvány. De mondjuk mitől is maradna egyben. Nem lenne légkör, ami lelassítaná, így több tízezer kmph-val csapódik be, és szerintem nincs anyag, ami ne esne atomjaira. Tehát ami egyben van, az a Hold anyaga, ami meg nem, mert por, az a hold anyaga és a meteorok maradványainak keveréke.
  • gforce9
    #38
    A holdkőzetek anyaga az nagyon hasonlít a földire. Ahogy KVP is írta még az előző cikknél a különbség amit látnak benne annyi ami elvárható, akkor, ha az egyik égitesten van bioszféra és jobb mágneses védettség. Ezért gondolják, hogy a földből szakadhatott ki. A mintákon elvégzett vizsgálatok különbözőségének mértékéből pedig megsaccolják, hogy mikor. Persze ez még változhat, pontosulhat. Vagy akár el is lehet vetve, bár ez nem valószínű.

    A leszállással kapcsolatosan, mint ahogy a korábbi cikk is írta:

    "Miután az egység automatikus veszélyészlelő rendszere megbizonyosodott a terület biztonságosságától, a Csang'o 3 folytatta ereszkedését, majd 3-4 méteres magasságnál leállította hajtóművét."

    Ezért nem kavart fel port.
  • Vol Jin
    #37
    "Nincsenek csillagok. :(

    Biztos a gonosz amerikaiaktól kapták kölcsön a stúdiót."

    Próbáltál már nappal csillagokat fotózni?

    Ha rájöttél a válaszra, akkor arra is, hogy a prekoncepciódnak való megfeleltetése a világleképzésednek elég erős ahhoz, hogy a csöpnyi intelligenciád se kamatoztasd, és annál is idiótább következtetést vonj le, mint amilyen hülye vagy valójában.

    Kicsit bővebben kifejtve... Az IQ-s lehet olyan 90, ami a nagy átlag leghüjébbje, de még nem vagy fogyatékosnak tekinthető, de mihelyt előjön a Holdra szállás, a maradék eszed is a sarokba dobod, és lezüllesz 80-as IQ alá.

    Egyébként éjszaka se nagyon látszanak a csillagok egy felvételen, de hogy ez nappal elvárás legyen...
  • Richard Donkies
    #36
    Szánalmas bűnbak keresés.
  • Lucy in the Sky
    #35
    Ott tartunk, hogy az SG ezóufó trollja úgy tesz tönkre egy ígéretes topikot, hogy közben egyetlen baromságot sem kell hozzá kommentelnie. Ettől ez még az ő korábbi aknamunkájának az eredménye, de egyúttal a logikus gondolkodásra hajlamos többség szégyene is. F*ck RD.
  • halgatyó
    #34
    A cikkre visszatérve. (meg a holdjáróra)
    Felvetődött bennem a kérdés, hogy az usákok által hozott nagymennyiségű holdmintából kiderül-e az a bizonyos holdtörténet?
    Ugyanis azokat a mintákat egy (bármilyen) holdjáró képességeit hegymagasan felülmúló képességű laborokban vizsgálgatták, sok tudós, hosszú időn keresztül.

    A Holdról hozott talajmintákról honnan tudják, hogy azok az eredeti holdtalaj-e, vagy a rengeteg meteorbecsapódás miatt teljesen átalakult, esetleg pont a becsapódó meteorok anyaga és nem az eredeti Hold?

    Ami a szonda leszállásakor nekem felűnt: a hajtóművek alig fújtal el port onnan (vagy csak nem látszott?)
    Meg mintha a végén kicsit kemény lett volna a leszállás.
  • Archenemy
    #33
    Jó tehát akkor beláthatjuk, hogy ha a Tudomány ősellensége, (kheh, tudod, arch enemy :)), RD nem jelenik meg, akkor sincs feltétlen magasröptű elmélkedés.
  • Szefmester
    #32
    Itt most nincs kérdés... A kínai szonda leszállt, a kamerán pedig el van baszva a fehéregyensúly, és emiatt kissé barnás a kép.

    Az itt "trollkodó" emberek pedig megelőzik a degenerált barmok (pl csacsi ricsi félék) "nem is jártunk a hó'don", "üreges a hó'd és a gyíkemberek é'nek raajta", valamint a "holdlakó náci haderők fényképekkel verik át a kis kínai holdjáró készüléket" szintű szövegeit!

    Persze ha felmerül egy valóban értelmes kérdés mindenféle hátsó szándék (és fölényeskedővé sikerült szmájlik) nélkül, akkor majd lesz rá érdemi válasz is szerintem. De mivel releváns kérdés nem érkezett a témában, addig a foteltudósok alsógatyával a fejükön sörösüveget lóbálva baromkodnak. Persze akadnak olyanok akiknek ez a mindennapos viselet, így most nem tűnnek fel különösebben.

    De szerintem ne játszd az erkölcs csőszt, majd küldünk privátot amikor olyan esemény kerül elő ami miatt fel fogod majd fogni hogy ki is csacsi ricsi (néhai tau teng leng wong bong vagy mi a retek)
  • Archenemy
    #31
    Ez most a színvonalas, tudományos beszélgetés (pl. a Hold keletkezéséről), amit nem lehet csinálni, ha RD trollkodik?
  • hihy
    #30
    Nem jó!
    A szamár csak szamár marad a rózsák között, mert kilátszik a füle.
  • Eneff
    #29
    Én ezt úgy ismerem: "a szamár mindig szamár marad."
  • torreadorz
    #28
    Most hogy mondod az utolsó előtti kép bal felső sarkában mintha számok lennének. Szerintem az egyik kellékes ottfelejtette... :D
  • Richard Donkies
    #27
    Van az a mondás, hogy "a rózsa is gaz a gazok között."

    Ide lefordítva, "a nemtroll is troll a trollok között".

    Remélem értitek további magyarázat nélkül is.
  • torreadorz
    #26
    Na mi van nem érzed jól magad a hozzád hasonlók társaságában? :DDD

    Pedig csak a te kedvedért csináljuk
  • Szefmester
    #25
    Hol van olyan kérdés amire nincs meg a válasz? Több forrásból sem?
  • Eneff
    #24
    "Provokálás, trollkodás az evolúció topicban."
  • Richard Donkies
    #23
    Nagyon "színvonalas" a beszélgetés...

    Sőt, akadémikus...


    Nem ti szoktatok engem trollnak nevezni, ha olyan kérdéseket teszek fel, amire nem tudtok válaszolni?

  • Eneff
    #22
    Úgy tűnik a kínaik minden hibát elkövettek, amit csak lehet. :(
  • gothmog
    #21
    Na ja, meg a por is úgy összeáll a keréknyomban mintha vizes lenne, és az árnyékok is össze-vissza állnak. :)
  • TokraFan
    #20
    Nincs szél, mégis lobog a vöröscsillagos zászló a stúdiójárón...
    Egyértelműen nincs valami rendben. :-)
  • Eneff
    #19
    Nem, hanem, hogy az ugrás is stúdióban lett felvéve.
  • IMYke2.0.0.0
    #18
    Súghatnál: a rosszul sikerült poénodról van szó, vagy te se tudtad?
  • Eneff
    #17
    #13
    #15
  • IMYke2.0.0.0
    #16
    Te se nézted akkor Baumgartner ugrását...
    Ott se voltak csillagok. S nem, nem a kamerák miatt...
  • JimKirk
    #15
    Mekkora fapofa lehetsz!:)
  • JimKirk
    #14
    Mikor kezded?
  • Eneff
    #13
    Buta vagy. :(
  • sanyicks
    #12
    Nem valami takarékos volt a megközelítés, sok volt a felesleges üzemanyag :)
  • Csaba161
    #11
    Az nem a csillagokról szólt, hanem a Tejútról, arról nem tudták, hogy az micsoda...
  • kissssss
    #10
    az a te szakterületed
  • Richard Donkies
    #9
    Látom, megy a trollkodás ezerrel.
  • Szefmester
    #8
    Erről nekem mindig az jut az eszembe hogy mekkora pánik volt amikor egy amerikai nagyvárosban elment az áram. Hirtelen megnőtt az fura fények észlelése az égen, majd a csillagászok nagy nehezen rájöttek hogy az isten barmai a csillagokat látták. A fényszennyezés miatt addig láttak 8-10 darabot, aztán a sötétben hirtelen ott volt kismillió.
  • Daffit
    #7
    Vártam, hogy mikor kérdezi meg a csillagokat, nem gondoltam, hogy az első lesz. Ugye ez a kérdés csak költői/vicc és nem komolyan gondoltad?
  • ntom
    #6
    tükröződik a napelem szerintem
  • duke
    #5



    A sarokban az vajon milyen felirat lehet, esetleg valami leltari szam ?
    Gyanus
  • duke
    #4
    Kinaban ugyis mindent hamisitanak, nem hinnem, hogy nagy dolog lenne nekik nehany makettel leforgatni par "holdbeli" jelenetet.
  • torreadorz
    #3
    Az hagyján de a bal oldali lába (szemből nézve) pont egy vakondtúrást taposott szét...