4549
  • TurboX
    #198
  • TBTPumpa
    #197
    Fölösleges még belemenni abba, hogy szebb-e vagy sem a Dota 2-nél, hisz a Dota 2 már "elkészült" ez pedig még csak Alfa állapotban van, tehát még jóval odébb van a megjelenés.
    A Blizzardot ismerve, addig úgyis rengeteg minden fog még változni benne.
  • alienenemy
    #196
    Szerintem játssz mást.
  • Fbn Lx
    #195
    "ez így igaz, de itt nem is drasztikus javításról beszéltem, csak legalább a dota2 szintjéről"

    aztán ahogy utána ki is emeltem, ettől el tudnék tekinteni, mert valójában főként az instant turn zavar
  • TurboX
    #194
    nagyon lesarkítod a történetet..
    csupán arról van szó, hogy egy mobának nem lételeme a krájzisz szintű ábrázolás (amire kb. nem is figyelsz a játék során). sokkal inkább a letisztultság és átláthatóság.

    ami pedig a hangulatot illeti, nálam a játék jelenlegi formájában teljesen átjön. számomra nem fontos (hangsúlyozom egy mobánál) hogy minden fűszál külön le legyen modellezve és ettől még nem érzem magam igénytelennek
  • Fbn Lx
    #193
    akkor én hamisjátékos vagyok?
    azt ne mondja nekem senki, hogy egy játék kidolgozottsága mit sem számít, mert agyhúgykövet is kapok menten
    egy játék hangulatelemei rendkívül fontosak, az atmoszféra megteremtéséhez a vizualitás is hozzátartozik. a te logikád vonalán kiindulva célszerű lenne csupán néhány pixelből álló, egymástól jól megkülönböztető absztrakt figurákkal játszani, akik szinkronizálva sincsenek, mer hát az igazi játékos úgyis a taktikai elem miatt játszik. ráadásul így elfut a 6 éves olcsó laptopon is
  • alienenemy
    #192
    Ez egy taktikai játék, az igazi játékosok pont leszarják a modellek kidolgozását. Ráadásul minél jobb a kidolgozás, annál erősebb gép kell hozzá, ami üzletileg nem jó ötlet.
  • TBTPumpa
    #191
    Megérkezett Muradin is!
  • Fbn Lx
    #190
    ez így igaz, de itt nem is drasztikus javításról beszéltem, csak legalább a dota2 szintjéről
    a lol karaktereinél azért természetesen részletesebb, de az nekem nem elég
    alapvetően pedig nekem tetszik a látvány, bejönnek a hots színei és grafikai stílusa, csak amikor így közelebbről mutatják a modelleket, akkor elég gyenge
    leginkább a szögletes mozgással van bajom, ami a lolban is így van
    hogy nincs turn rate, hanem egyből átfordulnak az egységek 180 fokot, és ettől az egész olyan darabos lesz
    asszem ez a legnagyobb problémám, ja
  • TBTPumpa
    #189
    Ugyanazt a motort használja, mint a StarCraft 2, ott sem kidolgozottak a textúrák (meg a Diablo 3-ban sem), de úgyis "felülnézetből" látod őket többnyire, szóval majdnem felesleges őket annyira részletesen kidolgozni. Na meg "műfajon" belül ott a Dota 2 vagy a LoL. Azért ott sincsenek rettentő részletesen kidolgozott és részletes textúrájú modellek.
    StarCraft 2-nél és a Diablo 3-nál is hasonlóan a karaktermodellek, de nem zavaró játék közben, és ugye egy Blizzard játékot sohasem a grafika vitt el a hátán, hanem a hangulat és a játék által nyújtott ÉLMÉNY.
    Emellett a nagyon részletesen kidolgozott karakterek megnövelnék a gépigényt, aminek hatására kevesebb érdeklődő lenne rá. Meg furcsa lenne, ha egy atomerőmű szintű gép kellene egy "MOBA" játékhoz.
    Egy F2P játéknál pedig sokat számít a baráti gépigény, mert ha valakinek nem megfelelően fut a játék, akkor megy játszani másik F2P játékkal (amiből kismillió van manapság).
    És a Blizzard-nak csak jó, ha az ő játékaikkal játszanak.
    A Dota 2/League of Legends népszerűségében is szerepet játszik az, hogy baráti gépigénnyel rendelkeznek.
  • Fbn Lx
    #188
    kicsit talán stílusosabbak, de inkább a textúrarészletességen hoztak volna valamit
  • TBTPumpa
    #187
    Karaktermodell változások:
  • TBTPumpa
    #186
    Fejlesztői kérdezz-felelek:
  • ToCsEk
    #185
    kurva nagy :D
    szeretjük a murlockokat
  • TBTPumpa
    #184
    Ezen a videón besírtam:
  • TBTPumpa
    #183
    Új hős - Murky:



    Legújabb patchben frissítettek Kerrigan, Nova és Zeratul külsején. Illetve teljesen újradolgozták Illidant.
    A karakterek heti lebontásban lesznek elérhetőek (a héten Diablo, Kerrigan, Nova, Stitches, Tyrande, Gazlowe és Raynor vannak terítéken).
    A lejátszott meccsek után pontokat kapunk, melyekkel a karaktereket lehet feloldani (hasonlóan a League of Legends rendszeréhez).
    A Demon Hunter karaktert a Diablo 3 Reaper of Souls előrendelői azonnal megkapják. A többiek számára később lesz csak elérhető.

    Bundle csomagok is vannak a játékból!

    Starter Bundle ($29.95) tartalma:
    - Elite Tauren Chieftain (includes Glam Metal E.T.C. Skin)
    - Stitches (includes Psycho Stitches Skin)
    - Nova (includes Roller Derby Nova Skin)
    - Gazlowe
    - Sgt. Hammer
    - Malfurion
    - Rainbow Unicorn Mount

    Warcraft Bundle ($19.95) tartalma:
    - Falstad
    - Arthas (includes Lich Prince Arthas Skin)
    - Uther (includes Lumberjack Uther Skin)
    - Warhorse Mount

    Diablo Bundle ($18.95) tartalma:
    - Witch Doctor
    - Tyrael (Includes Demonic Tyrael Skin)
    - Diablo (Includes Lurkablo Skin)

    StarCraft Bundle ($19.95) tartalma:
    - Kerrigan
    - Tassadar
    - Tychus (includes Infested Tychus Skin)
    - Cyberwolf Mount

    EU szerver még nincs/euróval sem lehet fizetni, egyelőre csak US Only a dolog.
    Természetesen bármelyik Bundle csomag vásárlásával azonnal bekerülsz az Alfa-verzió tesztjébe. Szeretünk Blizzard!
  • TBTPumpa
    #182
    Karakterek táncai:
  • TBTPumpa
    #181
    Friss videó - Nova hangja:
  • TBTPumpa
    #180
    Angol nyelvű előzetes a PC Gamer jóvoltából
  • Hurkans
    #179
    Támogatom!
  • j0nNyKa
    #178
    úristen ez a deathwing succubbus kerrigan skin mennyire mennyire állatdurva
  • j0nNyKa
    #177
    yay köszi
    közben az ownedcore-ról lekapott friss config.exe-vel nyomkodom, eddig... jó? olyan skill spamolós agyhalálos kikapcsolódós :)
  • TBTPumpa
    #176
    Assassin lesz.

    Itt a teljes karakterlista.

    A karakterek alatti ikonokhoz a magyarázat:
    Pajzs - Warrior
    Kard - Assassin
    Kéz - Support
    Torony - Specialist
  • j0nNyKa
    #175
    nova vajon melyik? assa vagy spec?
  • TBTPumpa
    #174
    4 karakterosztály lesz a játékban:


    Illetve eddig 4 térkép ismert:
    Dragon Shire

    The Cursed Horrow

    The Haunted Mines

    Blackheart's Bay


    Néhány karakter képességei videó formájában:
    Diablo

    Raynor

    Arthas

    Illidan

    Nova

    Tyrande

    Tyrael

    Zeratul

    Demon Hunter

    Kerrigan

    Li Li

    Brightwing

    A hivatalos fórum szerint nyár végére/szeptember elejére "ígérik" a bétaverziót.
    De mivel Blizzard cuccról beszélünk, szerintem simán megvárják a novemberi BlizzCon-t is a bétával. :)
  • j0nNyKa
    #173
    egyébként meg az egész kommented egy barominagy user error
    megáról pont ugyanúgy le tudtam húzni a klienst, mint ahogy a map pakkot meg a switchert filebeam-ről, és még csak bűvészkedni se kellett az égvilágon semmit
    ha tényleg ennyire ki akarnád próbálni.. igazából nem is tudom, mit javasoljak, rá kell kattintani egérrel
    komolyra fordítva: króm csere valamire, ami működik (lásd firefox)
  • hawkie22
    #172
    Hm, miért ne. :) Egy próbát megér két Heartstone meccs között levezetésnek.
    De ha nem, hát nem.
  • TBTPumpa
    #171
    Komolyan egy kora-alfa szakaszban lévő játékkal akarsz játszani, amikor úgyis lesz nyílt béta belőle?

    Sayiid pedig már hónapok óta nem járt erre!
  • hawkie22
    #170
    Szia sayiid!

    Fel tudnád még egyszer tölteni a fájlt? Mert a linken csak egy nagy piros M betü van, semmi más. :) Szeretném viszont kipróbálni.

    A Pio által feltöltött Loadert viszont nem engedi a Chrome letölteni, káros fájlként ismeri fel és letiltja a letöltést.

    Köszi
  • arty
    #169
    Részemről mehet
  • TBTPumpa
    #168
    Köszönöm mindenkinek!
  • j0nNyKa
    #167
    kaptad bro
  • Fpocok
    #166
    A HG-hoz nem 500 komment kell minimum?
  • jazzy
    #165
    +1
  • Panzeradler #164
    +1
  • TBTPumpa
    #163
    Karakter bemutatók (hivatalos forrásból):

    Tychus:


    Tyrael:


    Kerrigan:


    Brightwing:


    Li Li:
  • j0nNyKa
    #162
    +, tolod az infót ezerrel :)
  • TBTPumpa
    #161
    Sajnos a topik megnyitója inaktív lett, nemcsak itt, hanem a teljes fórumon, így arra gondoltam, hogy átvenném a topik vezetését, de ehhez szükségem van néhány szavazatra!

    Akinek tetszik az ötlet és szeretne támogatni ebben, annak nagyon szépen köszönöm a bizalmat!
  • TBTPumpa
    #160
    Dragon Shire map bemutató:


    Cursed Hollow map bemutató:
  • TBTPumpa
    #159
    Új Artwork:


    Li Li the boss: