7
Xenominer - Minecraft clone in space
  • plu604
    #7
    Pár más játékkal együtt, 1 napig még olcsón beszerezhető.
  • TokraFan
    #6
    Ízlés dolga. Sokak számára a minecraft egy kiváló kreatív játék, azonban, a kreatív részt nagyban rontja a 16x16pixeles grafika. Bár nem a grafika számít, ezt korábban is írtam, de az MC alapfelbontása már túlságosan kicsi. Itt ez egészen más, hiszen eleve nem Java-ban készült -ami egyébként lassan kinyírja az MC-t-, hanem XNA-ban, így villámgyors a megjelenítés sokkal nagyobb textúrafelbontás mellett, szebbek az effektek és a fények is. Én bundle-ban vettem kb. 400Ft-ért, így találtam rá, de meg kell mondjam, a gyakorlatban sokkal jobban leköt már mint az MC, pedig nagyon szeretem a "nagy elődöt", évek óta nyomom. Ez viszont Beta állapotában is sok szempontból ígéretesebb, már persze annak, aki szereti a SciFi műfajt, mert emiatt kétségtelen, hogy rétegjáték lesz.
  • Malakai
    #5
    Szerintem Minecrafthoz hasonlítva is bénán néz ki, a más stílusú egyéb modellek, textúrák, gui bepakolásával elveszti a pixelart stílust és helyette marad egy részletszegény grafika, béna tervezéssel. Ergó inkább hat igénytelennek, mint retrónak.
  • TokraFan
    #4
    Garfikát minecratf-hzo érdemes mérni, ahhoz képest ez meseszép. Másrészt, az efféle játékban nem a grafika adja a játékélményt, hanem a játékmenet. Abban szerintem igen jól teljesít, azzal együtt, hogy ez még csak egy beta verzió.
  • Roger6
    #3
    Minecraft ismerős? Millióan nyomják, mégis 2013-at írunk.
  • erieskrisz
    #2
    Grafika üttttttttttttttt 2013 írunk
  • TokraFan
    #1
    Nos, nem az első Minecraft klón, de véleményem szerint az egyik legjobb. Túlélés egy idegen bolygón...A game nem csaupán másolja az MC-t, ahogy a legtöbb hasonló megoldás.
    Itt egészen más a környezet, sokkal jobb a grafika, számos újítás és ötlet jellemzi a játékot.

    Desura-n találtam rá, meg is vettem. Akit érdekel esetleg, ITT talál róla videókat.