49
  • kvp
    #49
    "Ma sem archiválható minden beszélgetés. Ugyanis a PCM rendszerű digitális telefonközpontok erre nem alkalmasak. Tehát a kiválasztott beszélgetéseket lehet rögzíteni, de az összeset egyszerre, és lementeni, hogy utólag lehessen mazsolázni közöttük, az nem létezik."

    Csak kicsatolasi kapacitas kerdese. Ha egy-egy gernincvezetek teljes kapacitasat le tudja menti egy rendszer, akkor minden hivas benne lesz. Az a jo, hogy ezek a hivasok ma mar alapbol tomoritve mennek, tehat tarhely sem kell hozza olyan sok.

    "Ez csak a híváslistákra igaz. Ezért vicces a filmekben, hogy beszéltetni kell a tettest, hogy bemérjék."

    A regi elektromechanikus kozpontoknal ez meg fontos volt, mert ott rohangaltak a technikusok es kerestek a kapcsolatot. Ekkoriban a szamlazasi modul is csak egy mechanikus szamlalobol allt, tehat hivaslistat sem tudtak kesziteni. Interurban hivasnal meg raadasul fel kellett hivni a masik kozpontot, hogy ott is rongaljon valaki. Ez valamikor az elso digitalis kozpontok idejen tunt el, olyan 50 eve.

    "Egyébként egy modern digitális telefonközpont az a 60-as évek technológiája. Ami azóta lett kifejlesztve az maximum annyi, hogy grafikus felületen, nem csak parancssorból lehet konfigurálni, illetve a mobiltelefonokhoz szükséges kiegészítések."

    Sokat fejlodott. Peldaul anno vonalkapcsolt volt minden hivas es egy digitalis gerincen is fix slot-ja volt minden hivasnak. A gsm audio hivasok is meg mindig ilyenek, de sok szolgaltato mar fejlesztette a gernichalozatat es ott mar csak voip (4G) hivasok mennek, tehat ip forgalomrol van szo. Persze nem keverik bele a normal netes forgalomba, de attol meg sima ip forgalom. Ez is ugyanugy mentheto ha a kicsatolas eleg nagy savszelessegu. Aztan ott van egy durvabb trukk, ha nem sikerulne menteni mindent, akkor az LI rendszer lelassitja a forgalmat a megfigyelheto szintre. Ez audio eseten kapacitas problemakent es/vagy hangminoseg romlaskent erzekelheto, de garantalja, hogy ami atmegy az le is van mentve. Mivel minden telefonkozpont tamogat valamilyen LI szabvany (tobbe-kevesbe jol), ezert barmelyiket meg lehet vezerelni szinte barmivel. Sokkal egyszerubb mindent menteni, mint a kicsatolt metaadatok alapjan valogatni, hogy kit is kell megfigyelni vagy hogyan. Sajnos ahogy no a kapacitas elobb utobb kenytelen lesz mindenki atallni a szelektiv megfigyelesre, viszont az voip eseten detektalhato, mert egy lokalis hivas a ket keszulek kozott gateway nelkul mozogna, viszont ha hirtelen megis kell gateway, akkor kicsatoltak a 'vonalat'. Ez ellen csak a router szintu kicsatolas segit, de egyreszt draga, masreszt bonyolult a vezerlese, viszont legalabb az osszes cisco, huawei es ericsson router tamogatja (a tobbirol nem tudok nyilatkozni, nem teszteltem oket). Ez utobbi interface egyebkent hasznalhato hamisitott ip cimes tamadasok kivitelezesere is, tehat a halozat egy tetszoleges pontjaba, egy tetszoleges ip cimmel lehet belepni. Ez elfedi a rele szervereket es mivel router szintu, ezert sokkal nehezebb visszakovetni, persze jelszot vagy router exploit-ot igenyel. A legviccesebb demo erre az, amikor egy voip hivasba beleszol egy harmadik fel vagy veletlenszeruen keresztbe kotnek ket voip hivast. Ez akar voip gerincu gsm halozatokon is lehetseges.

    ps: Egyebkent az amerikai rendszer magyar megfeleloje itthon is mukodik, hazai fejlesztes, legyunk ra buszkek. Bar az amerikai szerverekhez (gmail, yahoo, facebook, stb.) csak az usa sajat interface-ein keresztul lehet hozzaferni, tehat legalisan sehogy, persze mivel 'barati' orszag vagyunk ezert mukodik a dolog. Az eu persze elhallgatja, hogy ok is hasznaljak az amerikai rendszert, vagy az is lehet hogy a nyugati politikusok egyszeruen nem tudnak rola.
  • Redwing
    #48
    Kedves bvalek. Elnézést a kicsit kemény stílusért. Lehet csak a név alapján következteted politikai nézetemet. Azért amit írtam az igaz, csak nem ilyen keményen kellett volna megfogalmaznom.

  • Vol Jin
    #47
    Te egybites vagy.
  • Redwing
    #46
    Benézted. Ebből is látszik, hogy fizika szakosként annyit értesz a politikához, mint Mancsi néni az iPhone-hoz. Elárulok neked egy nagy titkot. Orbán-Mesterházy-Bajnai ezek mind a korrupciót képviselik. Pechedre nem vagyok balos. Bár szerintem fogalmad sincs mit jelent ez szó. Arról hallottál már, hogy hazánkban a rendszerváltáskor a politikai hatalmat átmentették gazdasági hatalomba? Tehát kettő összefügg. Ebben a Fidesz is benne volt.

    Az meg, hogy csökkenő bürokrácia. Most komolyan ember! Képes vagy ilyet leírni? Itt égeted magad? Körberöhögnek a politikai szakon. Ott volt a magas labda a rezsicsökkentéssel, de ezen teszten megbuktál. Mert aki legalább egy kicsit jártas benne azt tudja miről van szó.

    Semmi közöd nincs a politikához, gazdasághoz. Annyit tudsz hogy bal meg jobb.

    Ki beszél itt összeesküvés elméletekről idióta? Voszka Éva mellett nagyon sokan leírták már, hogyan alakult a rendszerváltás. Értem én, hogy szakmailag nem igazán tudsz hozzászólni a dologhoz, a kocsmai stílust már kinőtted, a statisztikákhoz nem értesz, meg amúgy is, francot érdekli a rendszerváltás. De beszólok egy PhD-nek akinek lényegében ez munkája, mert én ekkora arc vagyok! :D

    Tehát még egyszer. Orbán, Bajnai, Mesterházy, rossz! De látom csak a trafik mutyihoz mertél véleményt mondani. Egy mezőgazdasági országban a földtörvény az nem fontos :D Matolcsy meg közgazdászok példaképe szerinted. :) 1990-ig kb 2000 milliárd ft veszteséget okozott Magyarországnak. Ez is le van írva. Nem blogon, hanem az Állami Számvevőszék által kiadott tanulmányban.

    Tehát ezekre a hivatalos dokumentumokra, tudsz valami hivatalost reagálni? Vagy maradsz a kommunistázásnál? Te, az magyar oktatás szégyene.
  • bvalek
    #45
    Na megérkezett az ügyeletes 13 éves SG-kommentbajnok, a politikai örökmozgókat és ingyenenergiát vizsgáló konteós "magánkutató" (szabaidejében piros bögre gyüjtögetö), meg a kocsmai politizálók "mindenkilopmerthaottlennékénislopnék" söpredéke...

    Amúgy kedves "vörös szárny" kolléga: ezzel a trafikmutyi szajkózással tökön lötték magukat az elvtársak, mert ha egy egész társadalmi csoportot megbélyegeznek és megfenyegetnek hogy mindenüket elveszik ha hatalomra jutnak, azzal érdekeltté teszik öket benne hogy a jelenlegi kormány maradjon, függetlenül attól, hogy milyen volt a pártállásuk elötte. Ja és a trafikos tikipusan olyan ember, akinél sok száz, ha nem ezer vevö megfordul rövid idö alatt, sokukkal elbeszélget, nemritkán politikáról, és ezek után nem a libatolvajt fogja reklámozni nekik, azt elhiheted...

    2010-11 óta az a kevés balos aki maradt egyre bolondabb lett, olyan durva összeesküvéselméleteitek vannak hogy az ember haja égnek áll, az amerikaiak teapártja hozzátok képest smafu. Föleg amióta ferenc testvér pártja elkezdett üzemelni, ök szinte kizárólag ebböl élnek. Lassan már a jobbikosok tünnek józanul gondolkodó moderált szavazópolgároknak hozzátok képest...
  • mad mind
    #44
    Átlagos korrupció? Az meg mi a szar? Nincs olyan, hogy átlagos korrupció, csak korrupció van. Mondjuk az is biztos, hogy nincs már nokiás doboz, mert nem fér bele a lé Mr. 20%-nak.
  • Vol Jin
    #43
    "Egy köztudott dolog derült most ki, pl, a 80-as években a Stasi is minden telefonbeszélgetést le tudott hallgatni Nyugat-Németországban, és azóta fejlődött egy hangyányit a technika."

    Nem egészen. Az egy dolog, ha valakit leakartak hallgatni, akkor a kábelre rákötöttek egy lehallgatót, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkit egyszerre, vagy döntenek, és három másodperc múlva ott figyelnek a vonalon. Tehát más az, hogy közvetlen hozzáférésed van a rendszerhez, és lehallgathatja egy technikus a kívánt beszélgetést az íróasztala mögül, vagy archiválhatják, és más az, hogy egy furgonnal úgy csinálnak, mintha telefonszerelők lennének, és a kábelre rákötnek egy berendezést. A hatvanas években az amerikaiak úgy csapolták meg a berlini telefonhálózatot, hogy közbeiktattak egy rendezőtáblát a kábelre, a dobozra meg nagy cirill betűkkel oroszul is, nem csak németül ráírták, hogy tilos kinyitni, csak a szovjet katonai parancsnok írásos engedélyével. Így ha egy szerelő belebotlott a föld alatt a csatornákban, tovább is állt.

    Ma sem archiválható minden beszélgetés. Ugyanis a PCM rendszerű digitális telefonközpontok erre nem alkalmasak. Tehát a kiválasztott beszélgetéseket lehet rögzíteni, de az összeset egyszerre, és lementeni, hogy utólag lehessen mazsolázni közöttük, az nem létezik. Ez csak a híváslistákra igaz. Ezért vicces a filmekben, hogy beszéltetni kell a tettest, hogy bemérjék. Az azonnal kimutatható, sőt akár utólag visszamenőlegesen is. Egyébként egy modern digitális telefonközpont az a 60-as évek technológiája. Ami azóta lett kifejlesztve az maximum annyi, hogy grafikus felületen, nem csak parancssorból lehet konfigurálni, illetve a mobiltelefonokhoz szükséges kiegészítések.
  • Vol Jin
    #42
    Ezen a szíjjártó péteri magasröptűn könnyesre röhögtem magam.
  • COOLancs
    #41
    Egy köztudott dolog derült most ki, pl, a 80-as években a Stasi is minden telefonbeszélgetést le tudott hallgatni Nyugat-Németországban, és azóta fejlődött egy hangyányit a technika.

    Egyébként Schwarzék is legyintettek a amikor a harmincas évek elején népszámlálást tartottak Németországban, aztán ez alapján pakolták vagonra őket. Az információ a legnagyobb fegyver, az hogy most azt mondják hogy csak gonosz tenoristák ellen használják, nem jelent semmit, később bárki ellen fordíthatják.
  • Redwing
    #40
    Válaszod alapján nem is kezdek veled vitázni. Tekintettel arra, hogy 6 éve kutatom a privatizációt, korrupciót, párt támogatást, hidd el nagyon másképp működik Magyarország mint te hiszed. Jelenleg Trafikmutyi, földtörvény. Ezek mind bajosak.

    A képviselő juttatásról meg annyit, hogy lehet hogy a fele, de SZJA-t nem fizetnek utána. De nem fogok itt megint tanítani. Majd 10-20 év múlva meglátod, mi lesz. Biztos a 30%-os rezsicsökkentés is olyan hatalmas dolog. Kár, hogy a világpiaci ár nem ehhez alkalmazkodik. De ilyen ici pici kis apróságok miért zavarnák a jó népet. :) Csak az szívás, hogy ez ti fogjátok majd visszafizetni. Nem én. :) Én olyan messze leszek addigra, hogy talán még azt is elfelejtem, létezik ilyen,hogy Magyarország ahol minden lehetséges.

  • bvalek
    #39
    Ez meg a mi kis saját összeesküvéselméletünk lenne? Magyarországon a korrupció meglehetösen átlagos, söt, nagyrészt a benyomuló multikhoz köthetö. Sokkal nagyobb anyagi és erkölcsi kárt okoznak, mint bármelyik párt holdudvara. Amúgy meg a politikai réteget a mostani kormány megfelezte. Fele annyi képviselöi juttatás, fele annyi bürokrácia, az átláthatóbb rendszerben lopni is nehezebb. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg olyan ember ül a parlamentben, pártszínektöl függetlenül, akik becsületesek, és valóban népképviselni mentek oda. Csak hát a valóság bonyolult, mert nem fekete-fehér, és ezt az egyszeri kocsmai szavazó már nem fogja fel. Csípöböl pocskondiázni, mindenkit letolvajozni könnyü, ahhoz nem kell ész... ami az ügynököket illeti, lassan már a hamut is mamunak mondják. Amihez Antalléknak nem volt ereje, azt megteszi helyettük az idö. A komsik kihalnak, az ifjukomsik meg tiszavirágéletü pártocskákkal mennek a süllyesztöbe. Maradnak a valódi politikusok, ez a szép egy független ország demokráciájában, külföldi hátszél és megszálló csapatok nélkül kihullik aki nem odavaló.
  • Redwing
    #38
    Nem, én raktam össze persze. Írtam, hogy Le Monde címoldalon hozza.

    Magyarországot ne hozzuk példának, mert ahol ekkora a korrupció, és a múlt elhomályosítása (ügynöklisták) az biztos nem jó példa.
  • figyu
    #37
    "megaadatok (az adatokról szóló adatok) átrostálása"

    Ez a meTaadat. A mega jelentése: miliószoros
  • bvalek
    #36
    Ez már a sokadik botrány, és ennek sem lesz semmi következménye, mert hiába szavazza le az amerikai választópolgár a jelenlegi vezetést, a másik társaság is ugyanúgy csinálja. Egyébként is, a világ legrégebbi "demokráciája" kb. Szlovákia jogalkotási szintjén mozog, mert nyíltan alkotmányellenes törvényeket hoznak, pl. a bírósági végzés nélküli korlátlan elözetes letartóztatás, és senki a füle botját sem mozgatja miattuk. Helyette álproblémákat dobnak be nekik gumicsontnak, mint a "melegházasság" meg a füvezés legalizálása, mert amíg a polgár be van drogozva és a fartúrás miatt izgul, addig sem érdekli hogy közben lábbal tiporják a jogait.

    Nem hittem volna hogy egyszer eljön az az idö, amikor azt mondhatom, hogy bezzeg nálunk jobb... de tényleg. Mindenki nyavalyog, hogy amikor nálunk kormányváltás van, akkor alaposan megváltozik a politikai irányvonal is, de most komolyan, nem ez a normális? Nem azért szavazzuk le a régit és választunk újat, hogy visszakapjuk ugyanazt mint az amcsik... Ja és nálunk civilizált kormányváltások vannak, nem elörehozott utcai tüntetéssel kieröszakolt puccsok, amiket az IMF mozgat a háttérböl...

    Na meg bármit is gondoljunk az új pártocskákról, nálunk legalább van mozgás, majdnem minden választáson jutnak be új pártok, esnek ki régiek, cserélödik a gárda. Nem úgy mint a németeknél, ahol be vannak betonozva, és lehetetlen megszabadulni tölük, nincs az a korrupciós botrány ami egy berlini politikusnak a karrierébe kerülne (néhány kivétel van csak, de azokat csak megfúrta valamelyik pártársa). Ja és mondjatok még egy európai országot, ahol CSÖKKENT a képviselök száma, és az egész bürokrácia kisebb lett...

    Legalább a varsói gyors is befutott, a posztkommunistákból törpepárt lett és a marakodás közben szétestek kormányzásképtelen gittegyletekre, és végre a történelmi ellenzék alkotott nagykoalíciós kormányt. Merje ezek után valaki mondani, hogy a magyarok nem értik a demokráciát. Sokkal több politikai érzék és civilizált viselkedés szorult belénk, mint bárki másba a környékünkön. Mostmár csak a trianoni traumát kellene valahogy feldolgozni, és összekaparni a csonkaország gazdaságát, és még a mienk lesz az egyik legnormálisabb ország Európában.
  • fonak
    #35
    Régen is lehallgattak mindent. ECHELON ez mond valamit?
  • AgentKis
    #34
    Még az ENSZ is aggódik miatta, csak az a baj, hogy az meg egy "bábszínház"...
  • mad mind
    #33
    Baromság. Nem arról van szó, hogy van-e takargatnivalóm, hanem, hogy magán levelezés és adatok. Ha én nem tudhatom meg a kormány dolgait, neki sincs joga belekutakodni(jogalap nélkül) az enyémbe. Ha a kormány megsérti a bizalmas adataimat, ugyanúgy tolvaj, mint a katona csávó aki kiadta az államtitkokat.
  • speed2006
    #32
    Nem arról van szó, hogy van-e félni való, vagy nincs. Hanem arról hogy gusztustalan, undorító, terrorista, szarkeverő banda.
  • speed2006
    #31
    "kizárólag az Egyesült Államokon kívüli, nem amerikai személyek célba vételét engedélyezi."
    Meg a jó qrva nyjukat! Seperjenek a saját portájukon inkább.
  • didgeridoo
    #30
    "az a törvény, amely lehetővé teszi a kormányzati ügynökségek számára, hogy kommunikációs adatokat gyűjtsenek internetes szolgáltatóktól, kizárólag az Egyesült Államokon kívüli, nem amerikai személyek célba vételét engedélyezi."

    Most megnyugodtam. (N)
    Nem kell magyarul tudniuk, elég, ha egy (ide)hazai alszervezetük...
  • Vol Jin
    #29
    Mit nem értünk? Ha kémhivatalok embereket lehallgatnak, az kémkedésnek nevezhető. CIA, NSA, lehallgatás... Most nehogy azt hidd, hogy csak neked sikerült összerakni, hogy itt kémkedésről van szó. Már a felhőszolgáltatás felmerülésekor is éppen ezért merül fel a mellőzés az emberekben.
  • Redwing
    #28
    Látom sok mindent leírtok, de nem igazán értitek ezt az egészet. Kémkedésről halott már valaki? Franciaországban viszonylag nagy a felháborodás a Le Monde címlapon hozza az újabb és újabb információkat. Ehhez képest itt azt se tudjátok miről van szó. Persze a cikk se mondd el sok mindent. Ez kicsit komolyabb annál mint aminek látszik.
  • Katalizátor
    #27
    Jah, mert ha titkos lenne, az nem lenne elég egyértelmű...
  • Vol Jin
    #26
    Kedves CIA!

    A tegnapi nap folyamán a gmail fiókomból véletlenül töröltem egy fontos levelet Marika néni almás rétes receptjéről. Segítségüket kérném, hogy forwardolják az archívumukból. Az uránium, heroin, alkaida, szavakat csak azért helyeztem el a levélben, hogy kérésem ne kerülje el figyelmüket. Előre is köszönöm.
  • Vol Jin
    #25
    Nekem is furcsa, hogy egy konferenciát, ami a helyszínét, időpontját tekintve közismert, így felturbóznak mögöttes tartalommal.
  • Vol Jin
    #24
    Mit értesz amerikaiak alatt?

    A lakosságot?
  • bvalek
    #23
    Csecsemönek minden vicc új... tipikus, elöször hallasz valami köztudottról, és rögtön azt hiszed hogy te most aztán valami nagy titkod tudtál meg. Nekünk általános iskola 8. osztályban már tananyag volt: Bilderberg Group. Kismillió ilyen konferencia van, csak ebbe valamikor néhány elmebeteg belekapaszkodott, és különben is olyan "zsidósan" hangzik a neve, tuti valami sunyi összeesküvés... IQ bajnokok... Mellesleg ha valóban létezne összeesküvés, akkor szerinted pont te szereznél tudomást róla, valamelyik elmebajos ufóhívö honlapján, két pornóletöltés között? Nektek konteósoknak nagyon elcsúszott az arányérzéketek...
  • Macropus Rufus
    #22
    Mindeki tagad...

    iyenek a gerinces amerikaiak.


  • galocza
    #21
    hát ezek tényleg nem normálisak, ehhez már pofa kell 8).
    engedélyezik maguknak, hogy más ország állampolgárait megfigyeljék (amerikait nem, nem, hát mondom hogy neeeem), lebuknak, és még ők vannak megsértődve. "elitélendő", hát igen, megfelelő kifejezés - a megfigyelési gyakorlatra.

    mindegy, gúglis leveleimbe ha eszembe jut, néha beleveszem hogy thorium vagy polonium, csak hogy legyen mit dolgozniuk...
  • bertino
    #20
    hihetetlen, hogy manapsag ez meg hirnek szamit...
    mar miota amerika a nagy testver...
  • IcE TeE
    #19
    Majd megnézem, hogy mikor tanulnak ők meg magyarul :DDD
    Van 1-2 fordító, azt kész.
  • thsanyi5
    #18
    Tehát a leveleimről van még egy másolat náluk is. Amit ráadásul még egy program is néz. Mik vannak.

    Van egy ötletem. Adjunk nekik munkát, biztos unatkoznak. Mostantól kezdve használjunk terrorizmussal kapcsolatos szavakat amilyen gyakran csak lehet, hadd dingeljen a program olyan sűrűn a találatoktól, hogy csak úgy kapkodják a fejüket XD
  • Amergin
    #17
    Hogy repül az idő, te jó ég!
  • Amergin
    #16
    Kb. egy éve lehetett, mikor a zesgé hozta, hogy "izraeli fejlesztők olyan programot írtak, ami megérti a vicceket meg az iróniát"...
    Nem igazán hiszem, hiszen lám-lám erre még az ember sem mindig képes
  • ugh
    #15
    Elobb vagy utobb..
    na
  • ugh
    #14
    Elobb vagy a hardver es szoftver oldali dolog is meg lesz oldva.
    Aztan majd sasolsz amikor csengetnek es elvisznek a faszba mert szittad mondjuk az amerikai elnokot.
  • ugh
    #13
    Sajnos az a gond, hogy te es az alattad szolo ezt el is hiszi.
    A masik gond, hogy szavazhattok is...
    Gondold tovabb a dolgot mivel ez az egesz elegge messzire visz.
    Ma meg csak a "terrorista" gyanus elemeket szurik ki (hahahahah, a het vicce).
    Holnap meg mar akinek nem tetszik mondjuk az hogy az allam pofatanul hulyenek nezi es mondjuk ezt megvitatja egy "magan" beszelgetesben a skypeon.
  • zsoltioregon
    #12
    "Magyarorszagon mindenrol kozponti masolat keszul egy kivulrol csak write only interface-en keresztul, mert a kommunikacios cegek nem megbizhatoak."

    És ezt ki tudná felhasználni? (csóró rendőrség?, AH?)
    Minek kell felhasználni? (Jobbikos gárdaavatást se tudtak feltérképezni közel 200 résztvevővel. Egy magányos merénylő kb a Parlamentet is felrobbanthatja attól, hogy valami interfészen idétlenkedik 5-6 technikus.
    Nem szolgáltatótól kapott információ hitelességét a bíróság 1 mp alatt lesöpri, az ügyészség menet a búsba.

    Akkor most mire is jó ez a pénzkidobás?
    (semmire)
  • zsoltioregon
    #11
    "Mindent tudnak rólunk az amerikai hírszerző szervek"
    Jah meg a kínai, orosz iráni, szaudi, stb hírszerző szervek is mindent tudnak, AMIT NEM TITKOSÍTVA KÜLDÜNK.

    Az a terroista, aki gmail-en fenyegetőzik/üzletel droggal, youtube-ra tölt fel kivégzős videót, és TOR nélkül böngészik az elég buta lehet.


    Egy alap dolog, amitől egy titkosszolgálat az ami, hogy: TITKOS
    Az amcsi titkosszolgálatok meg hírszerző ügynökségek teljesítménye, hát na...

  • shakwill
    #10
    Pont megcsókolhatják az ülepemet...