6 óra alatt elérhető az űrállomás
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#13
Elsõsorban az ûrállomás pályájának a síkjába kell indítani az ûrhajót.
Azaz úgy kell indítani, hogy az ûrállomás és az ûrhajó "szinuszgörbéje" a rakéta leállása után egybeessen. Innentõl ebben a síkban manõvereznek.
Az ISS görbéje kétszer halad át Bajkonur felett. Egyszer felszálló ágban és egyszer leszálló ágban. Ebbõl csak a felszálló ágat használják, hogy a rakéta darabjai ne Kínára potyogjanak. Ez napi egy alkalom.
Ha két nap alatt kell elérni az ûrállomást, akkor az lehet a föld túloldala felett is indításkor. Két nap alatt alacsonyabb pályán utoléri az ûrhajó az ûrállomást, majd mielõtt lehagyná felemelkedik az ûrállomás pályamagasságára és dokkol (leegyszerûsítve).
Tehát indításkor a "szinuszgörbének" az indítóállás felett kell elhaladnia, de ezen a görbén az ûrállomás bárhol lehet, akár a "túloldalon" is.
Ha hat óra alatt kell elérni az ûrállomást, akkor párszáz km-el az ûrállomás mögé kell érkezni, és arányosan hamarabb az ûrállomás magasságára kell emelkedni.
Ehhez nem csak az kell, hogy indításkor a "szinuszgörbének" az indítóállás felett kell elhaladnia, hanem ezen a görbén az ûrállomásnak is kicsivel az ûrhajó elé kell esnie, miután az ûrhajó pályára állt.
Ilyen állás kb. három naponta van

#12
Igen. Ha csak nagyjabol jo a pozicio, akkor tovabb tart utolerni. Minel kozelebb van az aktualis gorbe az inditoallashoz, annal gyorsabban el lehet erni. Ha pont rosszkor inditjak, akkor ez egy honap, ha pont jokor akkor par perc. Bizonyos tavolsagnal kozelebbre nem merik palyara allitani az urhajot, mert a raketanak van egy szorasa es ha ennel kozelebbre menne fel alapbol, akkor neki is mehetne. Ez utobbi egyebkent a muholdak es urallomasok lelovesenek modja is. Ha mar nagyjabol egy palyan vannak, akkor az urhajo beallitja a megfelelo sebesseget es ezzel a magassagot is, majd igy szepen lassan kozelebb megy es idealis esetben azonos palyan, azonos magassagban es kis sebessegkulonbseggel talalkoznak.
#11
Én ehhez buta vagyok, de csak megkérdezlek.
Ezek az ablakok attól függnek, hogy éppen felettünk fog-e elhúzni az ISS? Máshogy: a kiterített térképen a szinusz görbe szerû pálya, ami jobbra-balra mindig eltolódik, éppen hol áll? Gondolom választanak egy idõpontot amikor nagyjából jó helyen megy az ISS, és ugyanazt a pályát követve lövik ki szojuzt.

Bár fölül a gálya, s alul a népnek árja, azért a pénz az úr...
#9
egy literrel több üzemanyagra sincs szükség. Egyszerûen csak úgy kell idõzíteni az indulást, hogy pályára érve pont a közelében legyen <500km távolságban. Eddig jóval lemaradva mögötte állt pályára, így jópár kört kell tennie mire utóléri.
Direkt pályáraállással, fél órán belül ott lehetne az ûrállomás mellett, az hogy mennyit tökölnek a konkrét dokkolással már más tészta.

Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
#8
Jelen estben nem.
Az elõzõ Szojuz TMA-07M összesen 115,6 m/s össz manõvert hajtott végre a dokkolásig. A mostani Szojuz TMA-08M gyors profiljánál ez az érték 121 m/s volt. Ennyivel volt magasabban az ûrállomás illetve a pályára állási pontosság +-7km a Szojuz rakéta jelenlegi változatainál.
Arról van szó, hogy három naponta adódik olyan indítási lehetõség az ISS-re, amikor a pályára állás végén a szögtávolság az ûrállomás és az ûrhajó között viszonylag kisebb, mint az elõtte/utána következõ két napon. Ekkor van lehetõség ugyanannyi üzemanyag felhasználásával négy keringés alatt eljutni az ISS-re. Ekkor pontosan ugyanazokat a manõvereket végzi mint a hosszabb megközelítésnél.
Tehát ugyanannyi üzemanyaggal kétnapos lehetõség égimechanikai szempontból minden nap adódik, mert ennyi idõ alatt az ûrhajó "bárhonnan" beéri az ûrállomást megfelelõ alacsonyabb pályán. Három naponként pedig van lehetõség hatórás útra is.
Egy keringésen belüli utazásra viszont pl. már csak kb 21-22 naponként lenne elméleti lehetõség, instant ablakkal.

#7
© sanyicks, © sanyicks
Ha gyorsabban akarsz odaérni, akkor több üzemanyagra van szükség, emiatt kevesebb hasznos terhet szállíthat, amit csak mostanra sikerült többé-kevésbé kompenzálni a Szojuz modernizálásával. Egyébként éppen fordítva van, több korrekcióra van szükség ilyenkor, ami új, gyors szoftvereket igényelt. Ráadásul, az ûrközpontban (és az ûrhajóban) is, amire eddig két nap volt, ez 10-órában sûrûsödött össze. Persze a hátrányai mellet vannak elõnyei is...

Hol van Gombabácsi? Bannolták, vagy mi?
#5
nincs kevesebb. Csak kevesebb kört teszel meg semmit sem csinálva, csak várakozva hogy az alacsonyabb pálya miatt beérd az ûrállomást.
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
#4
Vannak olyan dolgok, hogy "mi van akkor, ha...?". És hát szokott lenni "akkor ha". Ha gyorsabban akarsz odaérni, akkor kevesebb korrekciós lehetõséged van.
Hát ez télleg rekord, 15-én Gyõrbe eljutni is 2 napba tellt. Iszonyat, hogy hogy fejlõdik a tudomány.
😉
😉
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
#2
sõt 2 óra alatt is elérhetõ... csak megfelelõ idõben kell indítani.
Eddig nem is AKARTAK gyorsabban odaérni.
Eddig nem is AKARTAK gyorsabban odaérni.
Nagy igazság: "A diploma a lényeg, nem a tudás" Aki darabolva tölt fel torrentet az egy hülye köcsög :)
#1
6 óra a Szojuzban az igazából 10 óra volt. Ugyanis négy órával az indulás elõtt már beszíjazták a székbe az ûrhajósokat. Elég megterhelõ lehetett...